Mark Twain: Jámbor lelkek külföldön (film; 1983) – Órai beadandóm

Jámbor lelkek külföldön, avagy Amerika felfedezi Európát

Mark Twain: Jámbor lelkek külföldön (eredeti regény; 1869)
Mark Twain: Jámbor lelkek külföldön (regény; 1869)

Mark Twain (1835-1910) humorista adottságokkal is bővelkedő amerikai újságíró, író pályájának kezdő lökését egy izgalmakkal teli „kéjutazás” élményei indították be, amelyekről egy amerikai lap számára készített tudósításokat 1867-ben (ebből készült 1969-ben egy regény kiadás is). A cinikus, mégis a szépséget és ősiséget kereső különc figura impressziói alapján elmondhatom, 145 évvel ezelőtt sem voltak mások a sokarcú turisták, az utazók pénztárcáját leső idegen barátok és az őket minden földi jóval kiszolgáló turistaparadicsomok.

Az önmagát kereső turista

Mark Twain Jámbor lelkek külföldön című regényének 1983-as filmes feldolgozásában milyen képet kapunk korának kalandokra (talán tudásra is) szomjazó zarándokairól? Első körben minden egyes Európába irányuló „egzotikus” utazásnak érintenie kell a Szentföldet, mivel e vallásos áhítattal teli földterület elengedhetetlen kiegészítője lelkünk felüdülésének. Éppen e miatt nézzük meg kik vesznek részt e messzi tájakra vivő expedícióban, ami a Sátán gyönyörfokozó alkotásai mentén, Franciaország, Olaszország és Görögország kincseit is felfedi. Először is a turista értelmiségi, aki képes különbséget tenni szent és értéktelen, bűnös és fenséges dolgok között. Legyen orvos, plébános vagy újságíró, de rendelkezzen kellő kulturális tőkével (és lehetőleg) ismerettel a meglátogatandó országokról (ennek ellenére az mégsem olyan ciki, ha a reneszánszt személynek képzeli). A turista legyen nyitott, szomjazzon a felhőtlen szórakozásra, de legyen éles szemű is. Természetesen a színesség kedvéért felettébb változatos alfajai léteznek még ma is. Twain célja, hogy olyannak élje meg, és majd később mutassa be az általa meglátogatott országokat, amik mentesek a magasztaló illúzióktól. Ő kora útikönyveinek szépítő kozmetikumait próbálja meg leleplezni, azáltal, hogy bohóckodva, ugyanakkor kritikusan keresi azt, ami számára tetszetős, vagy éppen mesterkélt.

Gunyoros előfeltevésektől azért ő sem mentes, e kiruccanástól szórakozást, szerelmet és pihenést vár. Mellette azonban akadnak mások is. Twain egy triumvirátus tagjaként, a szintén újságíró Julia, és egy doki oldalán fedezi fel a számára eddig csak fényképekről és leírásokból ismert kultúrákat. A feminista hajlamokkal megáldott női főhősnőnk első kézből, saját bőrén keresztül szándékozik megismerni mindazt a szabadságot, amit prűd társadalma megtagadott tőle, vagy legalábbis úgy érezzük, hogy tilt a számára (legjobb pillanat erre, amikor barátai ellenkezésre fittyet hányva beáll kánkánt járni a francia szépségek közé). Ezek szerint nemcsak a férfiak, de a nők is szeretnek a tilosban járni, főleg egy olyan országban, ahol nem beszélik a nyelvüket, nem ismerik őket, így nem kell félteni régóta dédelgetett tisztességüket. Az utazás másik bohókás figurája a mindenhonnan egy fizikai darabot magával cipelő öreg gentleman, aki még a pizzai ferdetornyon sem rest vésőjével csorbát ejteni egy relikvia begyűjtésének kedvéért. Ő nem elégszik meg az élményekkel, neki már kézzel fogható bizonyíték is kell kirándulásának színhelyeiről. Twain és társai azonban beérik a szellemi kiteljesedéssel. Twain számára ez az út a feltöltődés és a nagy ugrás lehetőségét hordozza karrierje oltárán, Julia jogainak és vágyainak kiteljesedését várja, a kettejük ötvözetében pedig ott úszkál a szintén csipkelődő megjegyzésekkel gazdagon dobálózó, hősszerelmes doktor úr.

A túrák harmadik jellegzetes csoportja, az ördögöt kereső plébános urak gyűrűje, akik a szent küzdelem ellenére nem vetik meg az e világi örömöket, hiszen ahogy a bölcs mondás is tartja: ismerd meg ellenségedet minél mélyebben (ez felmenti őket az erotikus falfestmények tanulmányozásának szentségtörő gesztusa alól is). Röviden összegyűjtve az archetípusok megnyilvánulásait elmondhatom, hogy a turista a kultúrát, az értéket keresi, ha pedig olyannal találkozik, ami előzetes feltevéseivel ütközik, akkor vagy felháborodik, vagy fricskát vetve humorizál. Nagy áhítattal szemléli a több ezeréves romokat, de idegesíti, ha olyannal traktálják, amit nem vél fontosnak, mégis arra vágyik, hogy ismét gyermekké avanzsált énjét folyamatosan szórakoztassák. Valami mélyebb megismerést és szellemi felemelkedést remél az utazástól (már aki), mégis az idegen, másik kultúrát folyton sajátjához méri, mindeközben önön és hazájának felsőbbrendűségébe vetett hitéről is tanúbizonyságot tesz. Ennek látszatát pedig az őt kiszolgáló és lelkét pátyolgató idegenvezető próbálja fenntartani.

A vendéglátók

Az 1800-as évek végének turizmus ipara tökéletesen alkalmazza a mai világunkból ismert külföldieket (és pénzt) csalogató módszereket. Twainéket az összes országban általuk csak Fergusonként becézett, egy kaptafára illő idegenvezető fogadja, aki biztosítja az otthonos érzést, plusz a baráti hangulatot. Az idegen, aki saját országában kalauzolja el kíváncsi utazóinkat, azonban kitűnő vásári kupec is egyben. Titkos kapcsolatai révén, akár a boltoshoz, a vendéglőshöz, vagy a borbélyhoz fűzi üzleti viszony, így minden alkalmat megragad, hogy a buta, felszínért rajongó turistát pénzköltésre sarkallja. Ő nem akarja országának mélyebb titkait kiadni, csak azzal szolgája ki a vendéget, amiről feltételezi, hogy tetszik neki. Éppen ezért mutat neki Colombusz ereklyéket, a reneszánszt egy korszakként tudja le, de azért a befenyített külföldieknek segít csínyeket is elkövetni (megfelelő honoráriumért cserébe). Ahol tud, becsap, saját kultúrájából leereszkedően enged át morzsákat, miközben hibás angol tudása mellé rejtőzve adja a kebelbarát romantikus alakítását, aki beavat minket titkokba, amik mégsem igazi titkok.

„A jól öltözött idegen behatol egy ősi világ pompájába”

A Twain-idézet nem éppen pontos, de érzékelteti a külföldön ballagó turista élményét, amikor az emberiség bölcsőjének hitt csodák között sétál, amint egy-egy piramis, vagy a Louvre értékes különlegességeit bálványozza. A romos, ezeréves kövületek elbűvölik őt, minden új neki, amit még nem látott, amit meg már látott fényképen, vagy rajzon, attól büszkélkedvén önti el a pozitív megerősítés, hogy bizony nagy tudás birtokosa, kora két lábon baktató művészeti enciklopédiája. A turista olyan ismeretlent fedez fel tehát, ami nagyon is ismerős a számára, annyi többlettel, hogy egy viharvert reprodukció helyett fizikai valójában is farkasszemet nézhet egy Szfinxszel. A turista a romantikus tájat keresi utazásai során, amiben megtalálja a civilizáció mélyre nyúló gyökereit, de ugyanakkor mégis hazavágyik, hogy újult erővel vethesse bele magát megszokott életvitelének ritmusába.

Kapcsolódó linkek: Wikipedia (eng); Wikipédia (hun); IMDb.com (film); Port.hu (film); 10 legjobb könyv az utazásirodalom köréből (eng)

(Visited 524 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .