Stílusos, de nem átütő. Így foglalnám össze a Bayonetta címen elhíresült videojáték animés újragondolását. Szó se róla, tátott szájjal ültem végig az animét, míg meztelen boszorkányok küzdöttek bádog angyalokkal, és míg percenként újabb dögös pózba vágta magát az öntörvényű hősnő. A Hellsing, a Vampire Hunter D és az Afro Samurai mangák/animék kedvelői hozzám hasonlóan nyerhetnek élvezetet mindebben, hiszen valami ezeknek a műveknek a stílusából köszön vissza. Így nosztalgikus is, egyedi is, alternatív is és megint a kereszténység vizuális elemeit forgatják ki benne a japánok, a sztori ellenben nem tart sehová, de másfél óráig ez is bőven megteszi.
Hajas sárkányok, pucér boszorkányok és könnyes szemű kislányok
A Bayonetta: Bloody Fate novemberben nyitott a japán mozikban visszafogott sikerrel, ami nem meglepő tény a movie megtekintése után, de nem is érdemel emiatt teljes érdektelenséget. A Bayonetta egy 2009-ben kijött videojáték adaptációja – a játékot sokan a Devil May Cry-hoz hasonlítják, bár a kritikusok nem a történetének a mélységét éltetik, hanem az akaratos és szexi hősnőjét, aki a nyomkodós elfoglaltságok Mine Fujikója. A sztori pedig tök egyszerű:
Van a badass hősnőnk, aki címszereplőként a Bayonetta (Tanaka Atsuko) nevet viseli. Ő egy 20 évvel a történet jelene előtt felbukkant, amnéziás boszorkány, aki kutatja a múltját. Persze, ahogy az eddigiekből is sejthető, ő nem az otthonülős, a könnybe lábadt szemekkel maga elé bámuló bishôjo, hanem egy ízig-vérig tökös csaj, aki mechaszerű angyalokat likvidál megrendelésre. Ám időközben felgyorsultak a természetfeletti események körülötte, egy új istenség eljövetelét megjövendölve az angyalok valami sötét dologra készülnek. Éppen emiatt Bayonetta útja a szentek városába, Vigridbe vezet. Utazása közben összeszed egy az irányába erotikus szikrákat pattogtató Luka nevű srácot, plusz, egy Blood-C-s ismertetőjegyekkel ellátott tündéri kislányt, aki valamiért folyton anyázza főszereplőnket. (Bocs, a félreértés elkerülése végett: anyának hívja a kislány.)
Szóval, van a vonzó feketénk, aki tűzforró bishôjo, megállás nélkül nyomja a Kill la Killes harcot, varázsol, megidéz például a ruhájából egy sárkányt, de azért a mágia mellett vannak nagy puskái, pisztolyai, sőt, még karddal is nyomul (ha már a bajonettről kapta a nevét, illik egy-két menő kardcsapás is a történetbe). Fröccsen a vér és szállnak a madártollak, aztán haladunk (asszem) előre a sztoriban, itt egy flashback, ott egy tragikus gyerekkor (ajaj, új 300 vész!) és voilà: meg is kapjuk a tök egyértelmű és a tök átlátható cselekményt.
Nosztalgikus szépség fikarcnyi izgalommal
Ami teljesen levett a lábamról, az a karakterdizájn, ami kí-sér-te-ti-e-sen hasonlít a Vampire Hunter D-jére (1985), pedig az alkotók között nincs áthallás! Az eredeti karakterterveket Shimazaki Mari készítette, amik alapján Yokoyama Ai is dolgozott – ő korábban az X-Men animesorozaton ügyködött (pl.: a mozifilm ennél sokkal szebb).
Ha már nosztalgizáok a mű kapcsán. A felvezetőben megjelenő orgonajáték a Magnetic Rose-t (1995) villantotta fel bennem, persze a többi kellék, mint akció, mágia és boszorkányok; mind-mind tipikus Gonzos eszköztárból táplálkoznak, így ott a Hellsing, a Basilisk és az Afro Samurai stílusidézés a levegőben.
De, a Vampire Hunter D szagától még így sem szabadul meg a történet! A karakterek finom szépsége mellett ott van az alternatív sci-fi? környezet, ami tipikusan Amano Yoshitaka világképét teremti újjá a letűnt korok és divat beemelésével egy modern miliőbe. Bayonetta emellett kiköpött Michiko hasonmás (Michiko to Hatchin karaktere), főleg a képbe sétáló kislány szereplő miatt – tudjátok, az a tipikus helyzet, amikor durva szavakkal palástolja a lágyságát a NŐ. Mint egy cuki, új házi kedvenc sztorija, aki meglágyítja a kőszívűnek tűnő gazdát. Persze a fanservice-ből is kijut a mozifilmben, mintha itt is mindent a pucérsággal szeretnének eladni, mint a borzalmas 300 – A birodalom hajnala esetében (ne, kérlek. ne nézzétek meg!). Szépnek szép, erotikusnak is erotikus amit látunk az animében, csak egy baj van a Bayonetta női karaktereivel: rettentően aránytalanok! A nők maszkulin body builderekként ábrázoltak sokszor – ez szintén Vampire Hunter D-s jellegzetesség! Ilyenkor inkább tűnnek transzvesztitáknak, mint megdöntésre váró, 10/10-es bombázóknak. De, még ennek ellenére is vonzó, amit látunk.
Ám a szépség oltárán nemcsak a női testeket áldozták fel, hanem az akció is csorbát szenvedett az igazi izgalmaktól. Sajnos egy Afro Samurai szintű harci koreográfiát nem tudtak létrehozni, pedig kísérleteztek a lassításokkal, a hirtelen történő ráközelítésekkel, de végül túl kevés lett mindez ahhoz, hogy kellően felpezsdítse a mozgalmasnak szánt jeleneteket.
A kritikám ellenére nem tudom mennyire jött át, hogy az anime a fentiek ellenére TETSZETT (tényleg), és 7/10-zel jutalmaztam őt MAL-on… Bár ebbe tutira belejátszott az, hogy nagyon beindította nálam a múltidéző gépezetet, ami, ha úgy vesszük jó fogás a részéről. Egy próbát megér, aztán jöhetnek a vélemények ide. AMV-t vágni belőle mindenképpen érdemes! Ja, és ezzel az animével újrafényezte kicsit magát a szememben az évek alatt megfakult dicsőségével játszó Gonzo.
Pillanatképek /Screenshots
[nggallery id=347]
Adatok
Bayonetta: Bloody Fate (animemozifilm, 2013)
EREDETI ALKOTÓ: Platinum Games
RENDEZTE: Kizaki Fuminori
FORGATÓKÖNYV: Hirota Mitsutaka
STÚDIÓ: Gonzo
HOSSZA: 90 perc
LINK: ANN, MAL, Wikipedia
