A Kyoto Animation a langyi bishōnen úszótúra (Free!) és a hétköznapiasan cuki, mégis közepesen érdekes Tamako Market után 2013-ra több meglepést is tartogatott. Először is, bekerült a mozikba a Chūnibyō Demo Koi ga Shitai! film szeptember 14-én, ami a korábbi sorozat történetét meséli újra bohókás, de édes főhősnője szemszögéből. Felröppent a hír, miszerint jön a Tamako Market filmes folytatása (Tamako Love Story) 2014 áprilisában, és ami a legfontosabb: az idei őszi szezonban tarolt a stúdió misztikus-akció sorozatával, a Kyōkai no Kanatával. A napokban véget ért széria 12 része mindent felvonultatott, ami szórakoztatóvá tesz egy Kyo animét: fanservice-t, moe karaktereket, látványos akciót, sötét hangulattal átitatott romantikát és egy olyan izgalmas, de egyszerű cselekményt, amibe még a Madoka-franchise nyomán elhíresült plot twist is bekerült – a plot hole-okról nem is beszélve.
(A függővé tevő kawaii faktora ellenére vannak a sorozatnak gyengeségei, amik főleg a széria végén fájtak, de annyira édes, annyira szerethető és szép, hogy megbocsátásra kárhoztatott minden vétke.)
Cuki szemüveges lány szörnyírtásra jelentkezik
Kawaii lett a szemüveg. Mint a női nem örök szemüveges tagja meglepődve és olvadozva konstatáltam, hogy a Kyoani még ezt a sokak számára kellemetlen „kiegészítőt” is képes szexepillé avanzsálni. A Kyōkai no Kanata főhősnője, Kuriyama Mirai (Taneda Risa) ugyanis egy ízig-vérig meganekko/geek chic – kinek melyik tetszik – karakter, aki egy kitaszított klán sarja, egy spirit warriror (lélekharcos), akinek a sötét érzelmekből született szörnyeket kell likvidálnia az anime misztikus világában.
Mindehhez pedig az átkoktól sújtott vérét használja – tiszta vámpír utalás, vegyük a Blood+-t, ahol szintén a főhősnő vére volt halálos a vérszopókra nézve – az animében kapunk is tengernyi mennyiségű piros löttyöt. A sorozatban kiszolgálták a szubkult imádóit még azzal, hogy Kuriyamát maid kosztümben és egyéb cosplay hacukában pózoltatják, majd a „Furukai desu.” (it’s unpleasant = ez olyan kellemetlen) tsundere szójárásával lopta be magát milliók szívébe.
Kuriyama hát nem kispályás játékos, pedig ügyetlen kétbalkezessége és cukisága látszólag pont ennek ellenkezőjét támasztja alá. E tehetetlen és gyenge képre erősít rá az, hogy a félig szörny, félig ember Kanbara Akihitót (KENN) nem tudja eltenni láb alól, ráadásul e perverz, mérhetetlenül nagy szemüveg-fétissel bíró srác nemhogy félne tőle, hanem gyámolító szárnyai alá veszi a lányt. Így kerül be a sötét titkokkal és tragikus gyerekkori élményekkel bíró csaj a felhőtlenül lökött Kanbara bűvkörébe – no meg furcsa irodalmi klubjába.
Igen, a Hyôka óta még az irodalmi klub is menőnek tűnik, itt sem hagyhatták ki, bár tény, hogy könyvekről nem sok szó esik, és itt jön a csavar: a botanika, a bonszai, az idolos éneklés és diszkóláz, az erotikus töltetű fotók nézegetése és az ecchi humor nagyobb hangsúlyt kap – nem is baj, hiszen szórakoztatóak. A történet további alakulása szempontjából két dolog válik hát fontossá: megmenteni Kuriyamát az önpusztító kamikaze bevetéseitől, és a sztori helyszínéül szolgáló várost megóvni az évszázad legnagyobb szörnymilíciájának érkezésétől.
Mindehhez természetesen további aranyos karakterek asszisztálnak: ott van a hűvös Mio-koppincs (K-on!) Nase Mitsuki (Chihara Minori), aki Kanbarát egzecíroztatja és regulázza from time to time. Mellette szerepel a látszólag szintén antiszoc, de valójában igen súlyos hugica komplexusban szenvedő Nase Hiroomi (Suzuki Tatsuhisa), ki szexuális zaklatásaitól nem kíméli fiú főhősünket sem (a biszexualitás is menő, végül is az incentus mellett belefér, nem?). A csapatot bővíti az emberalakot öltő anya-lánya páros, a Nase testvérek terveket szövögető nővére (Izumi) – ja, azt kihagytam, hogy a Nase família szintén lélekharcos klán, így szigorúan monitorozzák Kuriyama-chan minden lépését. Természetesen a szexi tanárnő (szintén lélekharcos) és a flúgos cosplay-bolond Kanbara anyuci sem hiányozhat a képből.
Győztes kombináció: romantika és fantasy elemek
A felsorolt karakterbrigád kellő alapot ad a fanservice-nek, a coolságnak és kedvére szemezgethet bárki kedvencet magának. Az eddigiek alapján színtiszta komédiának tűnik minden, de ne felejtsük el, hogy ez majdnem olyan mint a Chūnibyō Demo Koi ga Shitai! (Kuriyama majdnem Rikka, csak neki „tényleg van” természetfeletti ereje). Ezt a komikus hangulatot a bizarr háttérzene, a misztikusság, egyfajta Harry Potteres, enyhe thriller-feeling nyomja el. Az örömteli pillanatok seperc alatt csaptak át drámába, majd hátborzongató, nem evilági csatákba. A sztori ellenben éppen emiatt tűnhet kuszának, főleg az első részek során nem mindig tudjuk ki, miért mondja, teszi azt, amit.
A sok karakternek megvan a már említett pozitív hozadéka, de másrészről igazi mélységet ne várjunk tőlük. Az, hogy Kanbara-kun bevállaltan perverz és élénkebb mint eddig bármely Kyoani férfi főhős ellenben megér egy külön misét. A sztori könnyed, vannak benne meglepő fordulatok (számomra a legkedvesebb jelenetek a havas epic fight-hoz és az idolos szörny csábításhoz köthetők – a sorozatbeli mini music videóval az élen). Alapjáraton semmilyen újdonságot nem vonultat fel az anime, csak éppen kedvesen, szerethetően és fogyaszthatóan tár elénk egy érzelmes és romantikus sztorit, ami képes könnyekre fakasztani, megnevettetni, vagy éppen fangörcsöt kiváltani.
Ez a humoros, hőst megmentő románc eredetileg egy light novelt adaptál, ami Torii Nogamu tollából jelent meg 2012-ben. A máig futó, 3 kötetes light novel a Kyoto Animation 2011-es versenyén kapott kitüntetett figyelmet. Az animét Ishidate Taichi rendezésében (az utóbbi évek összes Kyo animéjénél közreműködött), Kadowaki Miku karakterdizájner (Hyōka, Clannad, K-ON! animék animációs rendezője) munkája mellett élvezhetjük. Különösen kiemelendő (és megint személyes kedvenc) az anime endingje, a Daisy című dal a STEREO DIVE FOUNDATION-től, amihez káprázatos animáció dukál – valahogy a Kyoani endingek mindig fülbemászók, hangulatosak, kihagyhatatlanok. A Hyôka, a Tamako Market, de még a Free! záródalát se tekertem át egyszer sem, egyszerűen imádtam őket.
A Kyōkai no Kanata egyszerűen minden részével, a hibái dacára is (sok meg nem magyarázott, érthetetlennek tűnő konklúzió mentén is) – egy igen szórakoztató anime, ami műfaji sokszínűségével (komédia, dráma, romantika, fantasy, pici horror és természetfeletti) lehet fiúk-lányok kedvence egyaránt. Nálam 8/10-re teljesített.
Screenshots / Pillanatképek [nggallery id=338]
ADATOK
- Japán cím: Kyōkai no Kanata / 境界の彼方
- Angol cím: Beyond the Boundary
- Eredeti alkotó: Torii Nagomu
- Rendező: Ishidate Taichi
- Zene: Nanase Hikaru
- Terjedelem: 12 epizód
- Karakterdizájn: Kadowaki Miku
- TV-sugárzás: 2013. október 2.
- Stúdió: Kyoto Animation
- Műfaj: sci-fi, romantikus, fantasy, dráma, akció, iskolai élet
- Linkek: ANN (en), MAL (en), Wikipedia (en), Hivatalos weboldal (jp), AniDB (en)
Megnéztem régebben az első részét „miért is ne” alapon és a helyszínhez, szereplőkhöz képest meglepően jól vizsgázott. Érdekes, hogy engem a párbeszédek egy része fogott meg, amikor oltják egymást. Teljesen olyan, mint amikor 2 régi jó ismerős piszkálja a másikat.
Gyanítom, hogy megnézem majd, amikor elkészül a fordítás.
óh nagyon jó 🙂 szerintem érdemes. A párbeszédek tényleg nagyon jók és humorosak, amellett, hogy cukin piszkálják egymást. Pont ahogy mondtad. 🙂 Bár nálam még ennél is jobban hatott a kis ártatlan szerelmi szál, ami a végén…hát igen megható lett. :3
Hirtelen felkiáltással most daráltam be az egészet. Érdekes módon nekem pont a SoL részek tetszettek benne a legjobban (a beszólásokat most is zseniálisnak éreztem), pedig Isten a tudója, hogy nem vagyok a műfaj rajongója. A hatodik részre ez is leült kissé, de utána meg jött a végjáték. Itt azért elég nagy a törés az elejéhez képest. Elsőnek az ember kb. nem értett semmit, aztán kirajzolódik a kép. Viszont a háttere finoman szólva homályban marad. Mind a szövetség, mind a család részéről, anyuciról már nem is beszélve. Ezeket szimplán „elfelejtették” kifejteni, kevés volt rá az epizódszám remélhetőleg. Rosszabb esetben a light novel is ilyen. Az első csavar kifejezetten jó volt, csak kissé furán jött le az időrend és vágások miatt, amik távol álltak a korábbiak során az animétől. Aztán még dörzsölgették kicsit a készítők a sztori vonalát, ami a végére nem is jött ki rosszul. Még meglepően logikusra is sikerült. Leszámítva az utolsó jelenetet. 2 animében láttam eddig hasonlót, a Dusk Maiden of Amnesiában és a H2O: Footprints in the Sandben. Mindkettőben zseniálisan rettenetesen k. rossz húzásnak találtam. Ez előre elkönyvelte, hogy itt is végtelenül olcsó húzásnak fogom tartani. Végső soron tetszett, de más szavaival élve, elég asspull húzásai is voltak a második felében.
Igen, egyetértek. Nekem az első fele tetszett a legjobban. Aztán mikor a lány eltűnt a „másik világban” olyan érzésem volt, mintha ismétlés történne. Főleg, hogy kétszer is „párává” vált. A Dusk maidenben még jól működött, de itt már nekem sok volt. Hát, az eredetiségből kifogynak lassan a készítők :D. Azért hátha ha lesz folytatás, akkor abban lesz más is.