B-kategóriás erotikus krimi: April Kobe – Hentai, előrajzolt gyilkosságok (könyv, 2013)

Mi az, amire mindenki felkapja a fejét? Szex, dinnye méretű cickók, végletekig perverz jakuzák és a plasztikai sebészet csúcsaként az utcán rohangáló cicababák. Nos, egy feltehetőleg amerikai kultúrkörből származó, még a B-kategóriás akciófilmek alsó határát is alig súroló krimi fogta korunk eme kedvelt bulvártémáit, összemixelte őket, ráöntött jó sok spermát, beteg manga halandzsát, majd vett egy fordított  Halálos fegyver felállást a fekete rossz zsaru és a fehér „majd én megmondom, hogy mi legyen” zsernyák felállással. Mindezzel magyar nyelven 2013 márciusa óta, kisebb pihenők kíséretében sokkoltam magam, egy feltehetőleg (és remélhetőleg) nem japán írónak hála.

Leszbikus nőcik és kanos rendőrbácsik

A könyv kétféle borítóval jelent meg, a másik sokkal erostikusabb.
Már  borító is jelzi, hogy mi lesz itten a téma.

A valószínűleg álnév alatt alkotó April Kobe (1978-2003) írta a Hentai – előrajzolt gyilkosságok című, fordulatosnak szánt regényét, ami határozottan 18 éven felülieknek való. Az azonban elég gyanús, hogy a magyar kiadáson semmi referencia nem látható az eredeti műre, sőt, még a neten sem lehet találni a magyar megjelenéseken túl más kiindulópontot arról, hogy ki, mikor, miért írta az irodalom eme polgárpukkasztóan semmitmondó szerzeményét.

A vérbeli szadomazó sztori természetesen a lehetőségek hazájában játszódik, ahol egy amerikai rendőrpáros – a nőfaló Ben és az egyedülálló apaként lányát nevelő Ray -; furcsa sorozatgyilkos után nyomoz. Ugyanis a szakik egy keleti származású lány, majd egy japán nagyvállalat titkárnőjének holttestére bukkanak. A nőket megkötözték, lemeztelenítették, majd a jól ismert hentai (a laikusokonak legyen pornó műfajú manga) képregények rajzait idézve, különféle erotikus pózva tekerték testüket. A hullák egy Nakata nevű híres hentai mangarajzolóhoz vezetnek, aki munkáiban pont az áldozatokhoz hasonlóan végez hősnőivel. A szálak persze sosem ilyen egyszerűek. Kapunk titkos jakuza leszámolásokról infót, ipari kémkedést, no meg 10 millió dollár is a képbe kerül. A mindig kanos Ben és az őt rendszabályozó Ray, egy csinos FBI ügynöknő, Gloria segítségével, illetve a titokzatos japán lány, Sandra Shane útmutatása mellett nyomoznak.

Mi maradt meg bennem ebből a „regényből”? A sok szilikon, szadomazó-leszbikus jelenet, a zen gondolkodást értelmetlenül bevonó írói döntés, rasszista poénok, illetve ez a többször elismételt mondat: „Ezeket a gyilkosságokat, csak japán fejjel lehet megfejteni.” Hát, én a 487 oldalas regénynek a felénél feladtam a logika keresését a bűntények és az író gondolkodásmódjának hátterében. Szórakoztatónak se nevezném igazán ezt a valamit, de érdekes kikacsintás volt arra, hogy mit akarnak az emberre sózni krimi címszó alatt. Plusz, kíváncsian lesem, hogy e könyvismertetőm miatt megnő-e az oldalam látogatottsága (a statisztikák alapján mindig is a szex, hentai keresőszavak alapján jöttek ide a legtöbbet, de fogalmam sincs miért, mikor ilyenekről nem szoktam írni). Ha igen, dobok egy hátast.

Ajánlás? Olvassunk inkább szépirodalmat!

Adatok

Cím: Hentai, előrajzolt gyilkosságok
Terjedelem: 487 oldal
Írta: April Kobe (1978-2003)
Fordította: Nyilas Vilmos
Kiadó: Quattrocento Kiadó, Budapest
Megjelent: 2013. március 11.
Elérhetőségek: Lira.hu

(Visited 516 times, 1 visits today)

2 thoughts on “B-kategóriás erotikus krimi: April Kobe – Hentai, előrajzolt gyilkosságok (könyv, 2013)

  1. Ajánlás akkor: Arkagyij és Borisz Sztrugackij – Stalker.
    Ez biztos jobb mint emez. 😀
    De már csak azért is megvenném ezt a könyvvet, mert rossz, és látok benne némi humor forrást, hogy képes lennék végig röhögni. 😀

    1. Voltak benne érdekes és kiakasztó részek :D, a magamódján szórakoztató. Engem kb az utolsó 100 oldal untatott csak (itt más túl sok volt a „jóból”. A Stalkerrel szemeztem a könyvesboltban, de nem mertem megvenni egyelőre. 😀

Comments are closed.