Afro Samurai + Afro Samurai Resurrection (OVA; 2007 és mozi; 2009)
A fekete bosszúálló visszavág! Dobjuk össze egy gyors menetre a hamburger gőzős Amerika populáris elemeit, az átlag nyugati ember keleti reprezentációival, és megkapjuk az Afro Samurai elsőre bizarr, de tökéletes kulturmixét. Egy kis néger gyerek tűnik fel itt, traumatikus múlttal, Amerikai história X allegóriával a bosszú és erőszak körforgásáról, feltuningolva szamuráj erkölcsökkel, japán színfalakkal és egy kis Buddhizmus alá kevert istenné válási kényszerrel. Ezek után garantált az agresszor faktor kilengése! (Megjelent a Mondo Magazin 2012. januári számában / VI. évfolyam 1. szám)
Akinél Te se húznád ki a gyufát!
Nyugatról jön egy bronxi kinézetű afro-amerikai, röviden csak Afro, ki a maga kőkemény módján, szamuráj karddal a kezében darabolja fel ellenségeit. Óceánon innen, és túl, a világ még ilyet nem látott, az Animatrix (2003) harc szimulátorában feltűnő Thaedus nevű fekete hősünket leszámítva, ki laza mozdulatokkal vetkőztette le nőjét katanás légyottjukban. Persze Afrónk se veti meg a hip-hopra pörgő mészárlások között a gyengébbik nemet. A bosszúhadjáratában megingathatatlannak tűnő antihős, ha szerelemre nem is gerjed, de Okiku kerekded idomai még az ő aszkéta életének is véget vetnek, így ízesítve egy kis erotikus zöngével véres hadjáratát. De várjunk csak. Miért tért e fekete harcos a gyilkolás magányos ösvényére?
Még valamikor réges-régen, az ezredforduló tájékán adott életet a különc dizájner és művészalkat, Okazaki Takashi Afrónak, a Japánt hullaheggyé átalakító néger csávónak. Az alkotó kedvenc amcsi elemeivel díszítette avantgárd mangáját és annak hősét, ki szálfa vékony termettel, a ‘60-70-es években divatőrületet indító afro frizurával ragad kardot, hogy az édesapját szeme láttára kivégző alakon bosszút álljon. A tiszta Kill Billes reváns mellett azonban ott van a dologban az igazi nagy falat: a szemet-szemért játék nem olyan egyszerű feladat. Kölyökképű hősünknek, először egy kettesszámú fejpántért kell szétveretnie magát (bár a kezdeti téblábolások helyett inkább ő dönt romba másokat), amit ha megszerez, kihívhatja az egyes számú, istenné avanzsált főgonoszt, az Afro apjának életét kiontó Justice-t. (Pikáns irónia, hogy őrült gonoszunk angol neve Igazságosságot jelent.) Afro útjába természetesen semmi és senki sem állhat, legyen az egy lúzer, csontos télapókból álló titkos szekta, vagy egy gyerekkori barát irgalmatlan haragja.
Jacksonos Gonzo király nélkül
Ha fekete-fehér, de egyébként vérrel vörös mangában már sikeresen mészárolt esendő hősünk, akkor egy szerencsés véletlen folytán a Gonzo se maradhatatott ki a buliból, amit a legendás Samuel L. Jackson produceri és szinkronszínészi formában tovább nyomott. Az igazi nyugati-keleti koprodukcióban született adaptáció két anime évadot is kreált. 2007-ben öt epizódon keresztül láthattuk Afro Justicet és mindenki mást kinyíró hadműveletét, amelyben a kísért a múlt ihletésű betétek is felsejlettek fekete hősünk gyerekkorából.
Így került a képbe a dögös Okiku, ki kislányként egy fedél alatt élt a kardforgatás művészetét tanuló mogorva fekánkkal, valamint Afro kebel barátja, Jinno, aki a pedobeart is leköröző gyilkos maci jelmezében ontotta az asztmás hörgéseket. Amikor már azt hittük Afro pályafutása a végére ért, megint jött az a piszok múlt, és a meggyilkoltak szerettei kiáltottak elégtételért. A 2009-es mozifilmben (vagy lebontott négy csinos epizódban) Afrónkon a jó seggű és dögös-bögyös Sio akar bosszút állni, ki lelki sérüléseit óhajtja törékeny hercegnőhöz éppen nem méltó gonosz hárpiaként megtorolni. Ehhez újra összekapart alattvalóiból verbuvál mini kiborg osztagot (a futurisztikus-feudális fröccsből mégsem hiányozhatnak Gitses pók karú gépezetek, valamint high-tech kütyük), köztük az immár élőhalottként funkcionáló Frankenstein macink is visszatér, valamint Afro agyatlan klón apja, ki csak az ölésnek él.
Egy kis keresztre feszített apakép tetőzi be végül a nyugati pózőrködést az utolsó anime feldolgozásban, ezen már nem is lepődik meg a néző, de az alkotók még erre is rádobnak egy lapáttal. A végső leszámolás előtti pillanatok nagy tömeges orgiával indulnak be. Sanyargatott Afrónk éppen egy bishi harcossal küzdi magát végig egy fekete DJ nyomta hip-hop bulin, amin tradicionális ruhákban bugiznak a japánok, sötét sarkokban pedig csajokat döngetnek a kiéhezett diszkó patkányok.
Érzelemmentes cigaretta füst?
A nikotin hiánytól nem szenvedő Afro laza mozdulatokkal szívja, csak szívja ócska bagóját, míg batátok, hullák és egy képzeletbeli “kicsi én”, a Ninja Ninja nevezetű albínó néger (a retro szemüveg miatt a piros golyókban nem vagyok biztos) löki körülötte folyamatosan a dumát. Éppen az ebben megbújó rutinos feszültséglevezetés, és érzelmi elfolytások miatt, női szemmel nézve, bármily érzéketlennek tűnik savanyú de kemény hősünk, mégis van benne valami. A bosszút egy életen át kell játszani ugyan, de a szabályokat érzelemmentes bolondoknak találták ki. Afro Szamuráj nevét hallva rettegve hunyászkodik meg a nép legalja, visszasompolyognak élhető kis paradicsomukba, de vajon hősünknek mikor jön el a megváltás? Bosszút állni apán – teljesítve, pipa. De mi van a nem létező gyermekkorral? A nőkkel? A pillanatnyi szerelemmel? Ninja Ninja mindig szemfülesen vágja oda búskomor ábrázatú hősünknek szíve legrejtettebb titkait, amikre csak a “Pofa be!” – egyszerű, de velősen hatásos felszólítással hallgattatja el lelkiismeretének humoros kivetülését.
A skizofrén helyzetre ráerősít, hogy Samuel L. Jacksonunk mesterien adja mindkét szereplőnek a hangját (természetesen az eredeti amerikai változatban). Egyszer Afrónk magát ostorozza lelkileg (gondoljunk csak a meghalt szerettei mintájára faragott mini figura készletére), máskor éppen vérszomjas szamuráj horda ront rá, míg az RZA csapat tagjai pörgetik fel a síri hangulatot, testrészek rángatózását gerjesztő dallamokkal. A visszafogott érzelmek pillérére gyúr rá a grafika is, ha élénk pink harmónia közepette melankóliázna gyilkosunk, biztos hitetlenkedve bámulnák az önuralmát mesteri szintre fejlesztett figuránkra. Természetesen így a fakó színek, az élénk vörös vér, és a kiválóan animált harcművészeti (bár puszta darálásból többet kapunk) jelenetek mellett teremtenek a legapróbb részletekig kidolgozott hátterek egy laza történetet, amelyet ha akarunk komolyan vehetünk, ha akarunk egy délutáni pop-corn ropogtatás mellet élvezhetjük szórakoztató dömpingjét.
Japán után vissza Hollywoodba
Ha már Samuel L. Jaksont annyiszor említettem, kacsintsunk ki a hollywoodi nagyágyú életére. A bosszú szomjas Afro kitűnő terepgyakorlat lehetett híres színészünknek, mivel a Bosszúállók (Avengers; 2012) futószallagon gyártott Marvel comics hősöket összegyűjtő, kasszasikerre áhítótozó moziszériájának állandó szereplője lesz (összesen kilenc filmre szerződtették le a movie makerek). Már láthattuk Nick Fury-ként belibbeni a Vasember 2-ben (2010), vagy a lány csalógató Amerika kapitányban (2011). A szerepe pedig látszólag egyszerű: zabolátlan szuperhősöket kell összefognia a szent cél érdekében, ami mint mindig, egyet jelent a nagy amerikai mentőakcióval: megmenteni a világot a végső pusztulástól. Ebben a csapatban játszik majd az ex-alkoholista, macsóan beszólogató Vasember (Robert Downey Jr.), vagy a mennydörgés istene Thor (Chris Hemsworth), kik nem éppen kenyérre kenhető karakterek. Az sajnos még mindig rejtély, hogy az Afro Samurai élőszereplős változata mikor kardozza fel magát a mozivászonra, amelyben színészünk talán a főszerepet is elvállalhatná (bár a szélben lebegő, méteres afro hajjal morbid ábrázatot nyújtana). Mindenesetre videojátékban már átélhetjük mi is Afro kalandjait, de ha az sem elég, ott van még az anime, a maga rövid, de nyomós erőkkel támadó formájában.
