Gunslinger Girl (TV-sorozat; 2003)

Gunslinger Girl (TV-sorozat; 2003)

A Madhouse stúdió nevéhez mindig jó animék kapcsolódnak, és ez alól a Gunslinger Girl sem kivétel. A 2003-2004 között futó, 13 részes sorozat, nagyon jól ötvözi magában a drámát, és az akciót.

A nagyon szép animációjú sorozatot Yu Aida azonos című mangájából adaptálták. A képregény 2002-ben indult a Media Works kiadásában, így a Dengeki Daioh magazin lapjain jelenik meg folyamatosan. Az eddig 11 kötetet megért képregénysorozatnak nemcsak ez a 2003-as anime adaptációja készült el, hanem 2008-ban debütált a folytatás, Gunslinger Girl – Il Teatrino címmel, mely szintén 13 részes TV-show formában jelent meg, majd ezt követte egy azonos című OVA epizód is.

A történet maga bármilyen drámainak, és nyugodt hangvételűnek tűnik, mégis egyenesen a képernyő elé szegezi az embert. Ezt kiegészíti a csodás opening, ending, valamint a hangulatos háttérzenék. A dallamok széles körben válogatnak a komoly zene és könyedebb műfajok között. Igazi kis hangolatos alkotás ez, mely mellett az ember nem tud elmenni szó nélkül.

Az animét Morio Asaka rendezte, korábbi rendezései: Chobits, Card Captor Sakura, Nana, Rozen Maiden, stb. A karakter design, Hishashi Abe keze munkáját dicséri, aki szintén dolgozott a Chobitson, valamint pl.: a Devil May Cry-on, az Aquarian Age – Evolution-on.

Történet: Egy titkos katonai szervezet, az Általános Társadalmi Jóléti Társaság (ÁTJT) Olaszországban, magasfokú technológia segítségével kísérletezik fiatal, tizenéves lányokkal. A kísérleti alanyokból profi bérgyilkosokat gyáratanak, akiket a terrorizmus megfékezésére, és politikai konfliktusok kezelésére vetnek be. Az úgy nevezett kondicionálás során korábbi emlékeiket kitörlik, az erős agymosás hatására engedelmes katonáknak „programozzák” őket, testüket pedig mechanikus testrészekkel, izomzattal javítják fel, mely révén emberfeletti gyorsaságra és erőre tesznek szert. A kibernizált lányok mellé 1-1 felügyelőt, „testvért” adnak, akik saját módszerük és belátásuk szerint képezik ki őket. A kondicionálás során olyan erős érzelmeket táplálnak a lányokba, mint szeretet és szerelem, melyet a kapott felügyelő iránt éreznek, és ez megingathatatlan hűségre, engedelmességre kézteti őket.

A sorozat folyamán 6 ilyen kislány életét (Henrietta, Elsa, Claes, Rico, Angelica, Triela), mindennapjait követhetjük nyomon. Mindegyikük valamilyen nagy múltbéli tragédia eredményeként, majdhogynem holtan kötött ki egy-egy kórházban. Az életüket vagy csak gépek biztosították már, vagy árván maradtak, esetleg a szüleik nem tartottak többé „igényt rájuk”. Ekkor az ÁTJT felkarolta őket, és egy teljesen új életet adott nekik. A lányok egy kollégiumszerű intézménybe kerültek, ahol orvosok, és volt katonák keze között fejlődnek gyilkológépekké. Ugyan a lányok személyiségét gépekkel próbálják kordában tartani, mégis többnyire felügyelőjük hozzáállásától függ, hogy milyen személyiséggel fognak rendelkezni. Van, akire eszközként tekint a „testvére„, van akire, mint egy kishúg. A felügyelőknek hűvösen, és tartózkodóan kell velük bánni, de a lányok külcsínének megfelelően, mindegyikük bír önálló érzésekkel, gondolatokkal. És bár testük teljesen mesterséges, mégis egy elhagyott gyermek bőrében élnek ők.

A történet néha lelassul, de az izgalmas akció jelenetek mindig megszakítják a melankólikus, vagy épp boldog pillanatokat. A lányok, igazi kötelességként végzik el feladatukat, és boldognak érzik magukat. Mégis, a kondicionálás mellékhatásai, egyre inkább megkeseríti az életüket. Az emlékezetük egyre hanyatlik, a mesterséges beavatkozások miatt életük egyre rövidül, mozgás koordinációjuk is romlik. Az epizódok mindig egy újabb lány személyes tragédiáját mutatják be, hogy hogyan kerültek a szervezethez, és milyen „személyiséggel” bírnak, valamint, hogy lelkileg milyen nehéz maguknak a felügyelőknek is dolgozniuk velük.

Nagyon jó, és érdekes anime, akik szeretik a drámákat, kiborgokat, bátran neki ülhetnek. A zene pedig csillagos 5-ös, gyönyörű balladák csendülnek fel benne. Az animáció néha homályos, de kimondottan szép. Mivel Olaszországban játszódik, rengeteg római, firenziei, szicíliai városrészt örökítettek meg benne, hitelesen.

Sőt, mikor a szereplők egyik küldetésükön egy múzeumba látogatták el, a készítők még az eredeti szobrokat, sőt, festményeket is felvonultattak pl.: Angyali üdvözlet (Leonardo da Vinci), amelyek rejtett motívumok is lehetnek. Ami felkeltette még a figyelmem, hogy euróval fizettek benne a szereplők, valamint néhol olasz kiírások szerepeltek egy-egy bolton, bár azért ezen a téren megmaradtak többnyire a japán kiírásoknál. Összegezve, igényes alkotás, és kicsit még a képzőművészeti, olasz művészeti vonalat is szemlélteti, ugyan csak 1-2 rész erejéig. Ezt az utóbbit csak a nagyon szemffülesek veszik észre, mert a történet annyira magával ragadó, hogy csak a háttérben tűnik fel.

Anime adatok:

  • Angol cím: Gunslinger Girl
  • Japán cím: ガンスリンガー・ガール
  • Történet/Manga: Yu Aida
  • Rendezte: Morio Asaka
  • Karakter design: Hisashi Abe
  • Megjelenés éve: 2003
  • Típus: Tv-sorozat
  • Terjedelem: 13 epizód
  • Műfaj: akció, dráma, cyborg, bérgyilkosok, terroristák
  • Zene: Toshihiko Sahashi
  • Opening: „The Light Before We Land” ~ Delgado
  • Ending: „Dopo Il Sogno” ~ Opus
  • Stúdió: Madhouse
  • Kapcsolódó oldalak: ANN (eng), AniDB (eng),  AnimeNfo (eng), AnimeAddicts (hun), Aoi Anime (hun), Wikipedia (eng)
(Visited 77 times, 1 visits today)