Osamu Tezuka: MW (thriller-akció-dráma; live-action; 2009)

Osamu Tezuka: MW (thriller-akció-dráma; live-action; 2009)

Osamu Tezuka (1928-1989) 80. születésnapja alkalmából, 2009-ban live-action moviera adaptálták egyik legegyedibb mangáját, amely a megszokott társadalom kritikán túl játszik a homoszexualitással, emberiség ellenes cselekedetekkel, a kereszténység és a bűn mételyében.

A mester nyomában

Osamu Tezukának, a manga atyjának műve, az MW eredetileg 1976-78 között jelent meg a Big Comic magazinban. A mangát Tezuka már gekigaként (劇画) jelentette meg, ami egy 60-70-es években indult mangaka mozgalom része, amelynek jelentése, hogy a képregényt szélesen elhatárolják a gyermekeknek szánt alkotásoktól, és célzottan felnőtteknek, érettebb célközönségnek készülnek. A kifejezést Yoshihiro Tatsumi kreálta, és a gekiga „pictures drama„-ként fordítható. Ezzel is jelezte Tezuka, hogy elkanyarodott a Disney-féle édeskés cukorvilágtól. Természetesen ezen kívül több ilyen mangája van, például az MW-hez hasonló tökéletes gonosz jellemekkel operál a Vampires (1966-69), Alabaster (1970-71),  Ayako (1972-73), Adolf (1983-85) művekben is, amelyekben a korrupció és a katonaság visszaélései is feltűnnek. Az MW-ben azonban plusz, és Tezukától szokatlan adalék a homoszexualitás és a kereszténység bevezetése.

Az eredeti 2 kötetes történettől nagyvonalakban eltértek a filmes adaptáció során, a dráma és a homoszexuális kapcsolat nem került kellően a középpontba, ami a szűk két órás időkeret miatt is volt. Az erős társadalomkritika helyett kaptunk egy pörgős akció filmet, amelyben egy szörny ébredését, és gyilkolásban lelt örömét követhettük végig. De a kiváló minőség és színészi játék ellenére sem tekinthető teljes értékű, mondhatni méltó adaptációnak a mester művének, hiszen a legfontosabb elemek, amelyek mangáját naggyá tették hiányoznak a filmből. De ha nem tudnánk, hogy Tezuka egyik mesterműve szolgált alapjául, akkor nem is várnánk többet ettől a filmtől, ami egy látványos akciókkal teli bűnügyi kriminek tökéletesen elmegy. Hiszen röviden szólva: szórakoztató, igényes, a színészek játéka, és a zene kiváló, a látványvilág pedig pazar.

Terrorista a múltból

15 évvel ezelőtt egy elhagyatott kis japán szigeten (Okino Mafune), a helyi amerikai katonai bázisról véletlenül kiszivárgott egy MW nevezetű mérges gáz. A szigetlakók közül rengetegen azonnal meghaltak, a hadsereg, hogy leplezze tettét, a túlélőket agyonlőtte. A szigetről egyedül két fiatal fiú menekült meg, Michio Yuki (Hiroshi Tamaki) és Garai (Takayuki Yamada). Garai később papnak állt, Yuki azonban bizonyos mértékben a mérges gáz áldozata lett, és azóta is szenved annak mellékhatásaitól. Ráadásul szeretteinek halálának látványa valamit megváltoztatott benne. Bosszút esküszik a japán és az amerikai kormány ellen, amely eltusolta e szörnyű tragédiát, és az áldozatokról szót sem ejtve süllyesztette el az ügyet a feledés homályába. Yuki így profi gyilkológéppé képezve magát, az álcázás és megtévesztés mesterévé vált, és 15 éve után elkezdi bosszú hadjáratát. Ahogy egyre szörnyűbb tetteket hajt végre, egyre több ártatlan embert öl meg, legjobb barátja és szerelme Garai, minden áron meg akarja állítani. Ám a keresztény pap nemcsak Yuki mészárlásai miatt érez bűntudatot, hanem a fiú iránt érzett tiltott szerelme is megnehezíti döntését, hogy elárulja-e Yukit az emberi életek védelme érdekében. De Yuki teljesen kiszámíthatatlanná válik, és már senki sem szabhat gátat tetteinek, még Garai sem.

Egy mesteri manga halvány utánzata

A manga sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a két főhős kapcsolatára, ráadásul a filmben Garai inkább mellékszereplőként tündököl, sőt, rajta kívül több fontos szereplő sem kapott helyet. Garai jelentette volna Yuki emberi oldalát, hiszen Tezuka mangájában a kapcsolatuk sokkal bensőségesebb és szexualitástól túlfűtött volt. A filmből ez hiányzott. A dráma helyett megkaptuk Yukit, a kegyetlen gyilkológépet, aki célja érdekében bárkit bármikor hajlandó feláldozni. Ráadásul a kereszténység motivumának bevezetésével szemlélteti a mangaka azt a poklot, amin a két fiúnak keresztül kellett mennie, és azt a bűntudatot, amit Garai érez, hiszen a kereszténységben a homoszexualitás, és a gyilkosság megbocsáthatatlan vétek, és nincs lehetőség az újjászületés révén vezekelni.

A mangában Garai a férfiasabb megjelenésű, míg Yuki a nőiesebb, és „bevetései” során még nővé is képes sokszor átalakulni. A mangának a szex mint már említettem nagyon erős vonzata, és Yuki a nőkkel folytatott, gyakran erőszakos aktusai is meghatározzák a jellemét. A testfelépítésbeli dolog a filmben is megmaradt, de a jellemeket tekintve Garai inkább tűnt egy siránkozó, sajnos sokáig tehetetlen hívőnek, míg Yuki egy igazi macsó akcióhős lett. De a film elejétől kezdve sejthető volt, hogy Yuki számára nem lesz visszaút az őrületből, főleg hogy ő maga is egyre inkább élvezte a gyilkolás véres ízét. És a képében szerintem egy Yagami Light bújik meg, hiszen ugyanolyan ravasz, kiszámíthatatlan, mindig egy lépéssel a zsaruk előtt jár, mint a Death Note antihőse. Ő a tökéletes gonosz, aki maradék emberségét is elveszíti a mangában, a filmben ebből már nem sokat látunk, mert elejétől kezdve hűvösen és hidegvérűen akciózik.

Filmesztétika

A filmet gyors vágások, gyönyörű színek, igazán extrém akció jelenetek jellemzik, vannak amerikai, tajvani szinkron részletek. Akik pedig még fontos szerepet kapnak benne: egy újságírónő Kyoko Makino (Yuriko Ishida), és egy Sawakai (Ryo Ishibashi) nevű felügyelő, aki végig Yuki nyomában lohol. Szórakoztató film volt, a Yukit alakító színészt azonban furcsa volt a Nodame Cantaiblebeli főszerep után ilyen hidegvérű gyilkosként viszont látni, de mesterien szőtte terveit, és még kétségbe is tudott esni ha kellett. A film sztorija egyébként egy bizonyos ideig teljesen kiszámítható, túl nagy drámai fordulat esetleg a végén akadt benne. Olyan mint egy jól belőtt Salt ügynök.

A rendezés egyébként profi munka volt, a film minőségét tekintve egy hollywoodi akciófilmként is megállná a helyét. Egy-két helyen különös effekteket csempésztek bele, például a SCI Miami Helyszínelőkhöz hasonlító fénylő, elmosódott mozzanatokat. Az autóüldözések, a menekülés földön, vízen, levegőben élvezhetően volt kivitelezve, és bár Hollywoodban tucatjára látunk ilyen kaliberű filmeket, azért jó tudni, hogy a japánok is tudnak valamit, ha nagyon akarnak, és persze a szent cél, mint Tezuka Osamu évfordulója megnyitotta a pénztárcákat. A kedvenc jelenetem a film első 5 perce, amikor Yuki és Garai faluját felégetik, a katonai gázálarc, tűz, meg effektek, nagyon jól jöttek ki. Egyetlen furcsaság volt, hogy végig a saját vezetéknevemet hallottam 😀 (Garai ugyebár).

Kár, hogy a mangát nem tudom elolvasni – egy nagyon jó összefoglaló alapján készült a beszámolóm -, mindenesetre Naoki Urasawa Monsteréhez tudnám teljes mértékben hasonlítani. Az erősen középkategóriás filmhez még készült egy tv-sorozat adaptáció is, szinte ugyanezekkel a főszereplőkkel, és rendezővel. A tv-sorozat a film bemutatója előtt került levetítésre  „MW Chapter 0: Akuma no Game” címen. Ez egy alternatív sztori, ami a Tezuka mangát megelőzően mutatja be Yuki egyik akcióját, amelyben Takumi Hieoshi mellett egy ifjonc színész tűnik fel: Sato Takeru. A történet szerint  a főhős Takashi Morioka, egyik napról a másikra elveszíti otthonát, minden pénzét. Yuki pont ezt a kilátástalan helyzetét kihasználva lépre csalja a férfit, és bűncselekményeinek tettes társává teszi.

Screenshots / Pillanatképek [nggallery id=134]

Adatok

• Eredeti cím: MW / ムウ
• Rendező: Hitoshi Iwamoto
• Forgatókönyv: Tetsuya Ôishi, Shinzô Matsuhashi
• Műfaj: dráma, thriller, akció
• Terjedelem: 129 perc
• Bemutató dátuma: 2009
• Zene: Yoshihiro Ike
• Fényképezte: Takuro Ishizaka; Nobuhiro Sako
• Eredeti nyelv: japán, angol, tajvani
• Ország: Japán
• Linkek:  Wikipedia (film); Wikipedia (manga); Tezuka in English (MW manga összefoglalója); Osamu Tezuka (Wikipedia); IMdb (film)