Otome Yōkai Zakuro / おとめ妖怪 ざくろ (TV-sorozat; 2010)
Szerelem és harc a cseresznyevirágok alatt
Egy kis történelem, kimonós lányok, jóképű katonák, és egy üdítő utazás a természetfeletti lények birodalmában. Az Otome Youkai Zakuro számomra a legjobb animének indul az idei seasonban, így nem is tudok elfogulatlanul írni róla. Jöjjön is a pozitív érv csatám az anime mellett, hogy miért is nézzétek?
Lily Hoshino kíváló mangája még 2006-ban indult körútjára. Az eddig négy kötetes szerzemény nem kíméli a rekeszizmokat, és gyönyörű rajzaival a szemet is kápráztatja. Az idei anime adaptáció szerencsére a J.C. Staff-hoz (Nodame Cantaible, Honey & Clover) került, ami tökéletes választás volt, hiszen tetszetős animációval keltik „életre” a mangaka színes figuráit.
A történet a Meiji restuariáció idején játszódik, ezzel kapunk egy kis történelmi adalékot az animéhez, mangához. Ebben a furcsa világban azonban a youkai-ok együtt élnek az emberekkel, de persze nem olyan békés a dolog, mint ahogy első látásra tűnik. Az emberek ugyanis félnek ezektől a „szörnyektől”, míg a youkai-ok nehezen alkalmazkodnak a normális világ hagyományaihoz, lásd naptár. Akad is e fura lényekkel elég probléma, ezért a hadsereg létrehoz egy speciális alakulatot 3 szerencsés (vagy éppen szerencsétlen) hadnaggyal az élen. Az alakulat a Spirit Affairs nevet viseli, a tagok pedig: a hűvös és komoly, Riken Yoshinokazura, aki keveset szól, és méreteit tekintve félelmetes. Tökéletes ellentéte, a pici és lányos Ganryū Hanakiri, aki lányos lelkesedéssel fogadja új küldetésüket. Vezetőjük pedig a szőke herceg képében tündöklő, elszánt, és velejéig elkötelezett Kei Agemaki, aki retteg minden nem emberi lénytől, így a youkaioktól is. Nagy riadalmára, pont ők lesznek azok, akik e youkaiokkal kénytelenek foglalkozni, és mint új alakulat együtt kell élniük félig ember, félig szellem kiválasztott társaikkal.
A társak pedig egytől egyig gyönyörű lányok, akik hétköznapi tinédzserekhez hasonlítanak, csak éppen macska fülük van, és ember feletti erővel bírnak. De kik is ők? Először is ott van Kei Agemaki leendő társa, Zakuro, a cserfes és felvágott nyelvű démon lányka, aki utál mindent, és mindenkit, ami nem az ő akarata szerint cselekszik. Elsőre rögtön fellobban a vonzalom benne a szívdöglesztő Kei-kun iránt, de amint rájön, hogy a férfi egy anyám asszony katonája, főleg ha szörnyekre kerül a dolog, látszólag kiábrándul belőle. De csak látszólag :). Őt követi a félénk, és szintén szépséges Susukihotaru, aki először megijed a nagy és szúrós tekintetű Riken-szantól, de lassan a szívébe lopja magát a figyelmes, és odaadó férfi. Végezetül kapunk egy szélviharral felérő ikerpárt, a szőkék duóját, Hozukit és Bonborit, akik Hanakiri minden percét lekötik eszement ötleteikkel, lányos kitöréseikkel.
Vélemény – A pozitívumok halmozása
A bagázs tehát összeállt, lesz itt félreértett romantikus pillanatoktól kezdve, látványos akció jelenetek is, hiszen a démonok világa kicsit összezavarodott az átállástól, és néha a lányoknak meg kell küzdeniük egy-egy elszabadult fenevad szellemmel. Vígjáték, szívet dobogtató pillanatok, bishounenek és bishoujok gondoskodnak a kellő fanservice-ről. A katonai egyenruhás férfiakat imádom, úgyhogy különösen tetszenek a szerelések. Zakuro és Kei kapcsolata pedig elég ambivalens, a lány inkább fiús, míg a férfi inkább lányos :D, teljesen felcserélődtek a szerepek, de a feeling a Nodame Cantaiblét idézi számomra. Kettejük állandó perlekedése igazi élmény, Kei reakció pedig haláliak. A pofavágások, és a fáradt pillanatok esze mentek. A szinkronok teli találatok, mindenki karaktere megtalálta a magáét, pl.: Zakurót Mai Nakahara szólaltatja meg (Reina a Higurashiból volt ő).
A zenei betétek ötletesek, pl.: mikor a lányok átváltoznak, és rituálisan eljárnak egy „táncot”, akkor nagyon fülbe mászó dalocska szólal meg. Az animációt nem éltetem tovább, úgy csoda szép, ahogy van. A zene megér még egy külön fejezetet, az opening muzsikája: a „MOON SIGNAL” a Sphere-től, nagyon dallamos, hangulatos, aranyos, az animáció alatta tökéletes. Az ending is jópofa, ebből lesz 3 változat is, az egyenlőre 13 részesnek ígérkező sorozat alatt pl.:
- „Hatsukoi wa Zakuro-iro (初戀は柘榴色)” Mai Nakahara és Takahiro Sakurai (ep 1) előadásában
- „Futari Sei (二人静)” by Kana Hanazawa and Satoshi Hino
- „Junjou Masquerade (純情マスカレイド)” by Aki Toyosaki, Yui Horie and Yuki Kaji – ezek a dalok csendülnek majd fel.
Negatívum? Hmmm. Talán a kiszámítható történet, a kicsit klisés alapokra való építkezés, ami nem feltétlenül jelent rosszat, mivel aki szereti az ilyen műfajú, és beállítottságú animét, annak maradéktalan szórakozást nyújt.
Alkotók – manga és anime
Az eredeti képregény tehát 2006-ban indult a Getonsha kiadónál, és a Comic Birz magazinban fut jelenleg is. Az animét, mint utólag megtudtam, Chiaki Kon rendezi, ami garancia arra, hogy ez jó lesz, és egyben szokatlan húzás is tőle ez az anime, mivel ismertebb korábbi munkái: When they cry / Hugurashi no Naku koro ni (pszichológiai), Umineko no naku koroni (pszichológiai), Nodame Cantaible (zenés josei), Junjou Romantica (yaoi). Az epizódokat Mari Okada rendezi (Red Garden, Kuro Shitsuji), míg a karakter dizájnért Shinya Hasagewa felel (Revolution Girl Utena), a megkapó zene pedig Masaru Sugimoto munkája.
Pillanatképek / Screenshots [nggallery id=81]
Adatok
- Japán cím: Otome Yōkai Zakuro / おとめ妖怪 ざくろ
- Eredeti történet: Lily Hoshino
- Rendezte: Chiaki Kon
- Forgatókönyv: Mari Okada
- Zene: Masaru Sugimoto
- Karakter dizájn: Shinya Hasagewa
- Megjelenés éve: 2010
- Típus: TV-sorozat
- Terjedelem: 13 epizód
- Műfaj: romantikus, vígjáték, fantasy, akció, seinen, shoujo, természetfeletti
- Stúdió: J.C.Staff
- Hivatkozások: ANN (eng), Wikipédia (eng), AniDB.net (eng); My Animelist (eng)