Berserk (TV-sorozat; 1997-1998)
Egy jó nagy alkotói szünet után újra visszatértem a kedvenc animéim bloggolásához. Az ezúttal terítékre kerülő, nagyobb terjedelmű sorozat a Berserk című alkotás, lenyűgöző hangulattal, és összetett történettel. Már eleve a Berserkkel való kapcsolatom, megismerkedésem is egészen körülményes, körülbelül két éve ismerem a történetét, sőt akkor bele-bele is olvasgattam a mangájába, melyet a zseniális Kentaoru Miura-szan rajzolt/rajzol (megjegyzem még most is folyamatosan jelennek meg újabb és újabb kötetek, jelenleg a 31. kötet a legfrisseb). Ám akkoriban mint tudatlan, tipikus shoujo őrült, félre tettem e remekművet, és talán így visszagondolva ez volt a helyes döntés, mert ez egy igazi, teljes egészében érettebb olvasóknak szóló, komoly, és sötét hangulatú szerzemény, arról nem is beszélve, hogy bővelkedik nyers brutalitásban és erőszakban.
A mostani nagy fellobanást a sorozat iránt egy teljesen véletlen, előre nem tervezett motívum indította be. Egyik nap, éppen azon tanakodtam az egyik könyvesboltban, hogy születésnapom alkalmából mivel is lepjem meg magamat. Mivel pont előtte héten kaptam meg az Árnybíró 11-et, az Angel Sanctuary 2-őt, és a Death Note 1. kötetét, így az amúgy is szűkös választék még jobban összezsugorodott. Éppen kedvenc manga sarkomban bűvöltem a csábítóan felém mosolygó köteteket, amikor megpillantottam a Berserket. Tény hogy régóta vitatkoztam „kicsi énnel”, hogy megvegyem-e, vagy ne, és most pont kapóra jött. Gondoltam teszek vele egy próbát, magyar fordítással még úgy sem olvastam. (Legalább a kelleténél jobban megértem a dolgokat :D.) Hát, az ahogy várható egy ilyen kultikusnak számító műtől, az első kötet teljesen lebilincselt, és mikor a végére értem, első dolgom volt, hogy a csodás lehetőségek tárházában, azaz az interneten utána nézzek a folytatásnak.
Berserk az anime
Kis anime gyűjteményemből elő is kotortam a Berserk 25 részes anime sorozatát, mely 1997-1998-ig futott Japánban, pontosan 10 éve. Az anime a manga változat 2 – 13. kötetét dolgozza fel, ezzel adva egy kis ízelítőt, és kedvcsinálót e terjedelmes képregényhez (1990-ben indult), melynek úgy néz ki, hogy még mindig nem jön el a várva várt befejezése. Visszakanyarodva az animéhez. Nem lehet, és nem is szabad a mostani animék színvonalához hasonlítani, már ami a grafikát és a megjelnítést illeti, mert az a 10 év meglátszódik rajta, de a maga nemében mégha viszonylag egyszerűbb, és nem olyan lélegzet ellálítóan részlet gazdag a háttereket, és a jelenetek tekintve, mégis a története, az egyedi hangulata és a karakterek a képernyő elé szegezik a nézőt (nem véletlen hogy egy vasárnap délután kezdtem el nézni, és hajnalig képes voltam fenn maradni, hogy végezzek az összes epizóddal). Egyszerűen nem lehet abba hagyni, mert az események, a csaták annyira pörögnek benne, hogy az ember nem bírja ki, hogy az egy-egy részben felvillantott feszültséget oldva, át ne lépjen a következő epizódra. Ráadásul a kor sajátosságaihoz képest a karakter dizájng nagyon is szép lett (főleg a női karakterek gyönyörűek). A grafika a maga idejében nagyon is színvonalasnak számított, nem hiába, csak egy részletgazdag, lenyűgőző rajzokat tartalmazó manga adaptációja. No, de először kicsit ismertetem a Berserk univerzumát, azoknak akik esetleg még nem ismernék.
Az anime története
Történetünk főhőse Guts, a magát Fekete Kardforgatónak hívó vándor, aki városról városra jár, hogy különböző démonokkal végezzen, miközben őt is üldözik e gyilkos lények. Küldetésének célja, hogy fő ellenségén, a démonok hercegén, Griffith-en bosszút álljon.
De hogy honnan is ered e végeláthatatlan gyűlölet és bosszúvágy? Az kiderült az sorozat következő részeiből. Mintegy visszaemlékezés szerűen megismerhetjük a fiatal és saranyú sorsú Guts múltját, egy alternatív középkori világban utazva, véres csaták, árulások és politikai összeesküvések közepette. A történet alap motívuma, mely kulcs kérdésként veti fel az emberi szabad akarat létezését, döntéseink valódi mivoltát, és azok következményeit, valamint olyan erkölcsi és filozófiai gondolatokat táplál belénk észre vétlenül, melyek akár saját világnézetünkre, az élettel kapcsolatos felfogásunkra is hatással lehet.
Hiszen, adott egy szegény, nincstelen fiú, Guts, kinek nincs egyebe a kardján és túlélési vágyán kívül. Céltalanul bolyong egyik ütközetből a másikba, kiváló harctudományát fejlesztve, egészen addig, míg nem találkozik az életét gyökeresen megváltoztató Griffith-tel. Griffith Guts ellentéte teljes mértékben: vannak álmai (amik nem éppen szerények, egészen pontosan egy királyság birtoklása az élet célja), hogy vágyai teljesüljenek bármire hajlandó, és ehhez még hozzá jön az, hogy rendkívül megnyerő jelenség, kiváló vezető, stratéga és mellékesen még jóképű is. Az életüket tétlenül tengető senkikből szervez erős kézzel egy hadsereget, a Sólymok bandáját (Band of the Hawk), vagy más néven a „Grim Reaper of the Battlefield”-et. Karizmájának, hihetetlen kisugárzásának köszönhetően, követői egyenesen csodálják, és bármit hajlandóak megtenni érte és álmának megvalósításáért. Griffith, ahogy megpillantja Gutst, rögtön tudja, hogy mi hiányzik csapatából.
Észreveszi a fiúban lappangó mérhetetlen erőt, és látja előre, hogy ha győzelemre akarja vinni tervét, Gutsra van szüksége, mint kiváló katonára. Guts ám nem adja magát olyan könnyen. Egy párbajban dől el sorsa végül, és Griffith sikeresen integrálja a Guts-szal kicsit se rokonszenvező „bandába”. Guts mielőtt észrevenné, a sorozatos sikerek, és testi erejének monumentális fejlődése során, nemcsak szoros barátság szövődik közte és Griffith között, de a bajtársai között is. A történetben kettejükön kívül megjelenik persze több karakter is, közülük is Caskán, Pippin-en, Ricket-en, Judoun, és Corkuson van a hangsúly, bár elsősorban a legkiemelkedőbb női karakterre, Caskára terelődik még a reflektorfény.
Caska ugyanis különös helyet tölt be Griffith hadseregében, mint parancsnok helyettes. Kicsit drámai múltja ellenére kiváló kardforgató, és Griffith legnagyobb csodálója. Hogy e csodálat szerelem-e, fokozatosan bontakozik ki a szemünk láttára. Caska a kezdetektől fogva féltékenyen követi figyelmével Griffith és Guts kapcsolatának fejlődését. Ugyanis a független és önálló, teljesen az álmainak élő Griffitet megdöbbentő tettekre sarkallja Guts. A két férfi között olyan mérhetetlen összhang, bajtársiasság alakul ki, ami igazán ritkaság számba menő. És ami majd mindkettejük végzetéhez is fog vezetni…
Amikor már úgy tűnik, hogy Griffith álmai beteljesednek, a csapat minden tagja nemesi rangra emelkedik, akkor következik be a nagy zuhanás, és fordulat az egész történetben. Persze e negatív végkifejlet előre sejtetődik a sorozat során. Ugyanis Griffith nem éppen tisztességes eszközökkel jutott fel a „csúcsra”. Ölt, gyilkolt, csalt, emberek százait áldozta fel. És itt, vele kapcsolatban merül fel a kérdés: az emberek önmagukban képtelenek önálló döntéseket, és cselekedeteket vére hajtani. Szükségük van egy felsőbb „lényre”, aki irányítja, összefogja őket, és megmondja mit kell tenniük. Az egyszerű embernek elég, ha szolgálhat valakit, abban a tévhitben élve, hogy részesedhet annak dicsőségében. Lehet, hogy Griffith bármennyire is rokonszenves a történet elején, de jelleme sötét oldala fokozatosan bontakozik ki. Hiszen egy kitűnő hadvezér nem-e bábként használja katonáit? Nem csupán eszközök a számára, hogy elérje magas vágyait? A harcok során, mennyi ember vére folyik csak azért, hogy egy megtalálja a boldogságát? A másik dolog: álmaink elvakult módon való hajszolása végett tényleg muszáj minden emberi méltóságunkat feláldozni? Másokra hagyjuk a piszkos munkát, míg magunk fellengzős elméleteinket dolgozzuk ki. Griffith kiszámíthatatlan, szinte őrülten hajszolja vágyát, figyelmen kívül hagyva végül mindenki mást az életéből, még azokat is, akik akár fontosak számára pl.: Caska.
Egy hideg, érzéketlen alakká válik a történet végére, de egy valami még visszatartja, egy tiszta érzés, egy bizonyos fokú ragaszkodás Guts iránt, és félelem attól, hogy végleg átforduljon a „sötét oldalra”. Guts képviseli a bátor, maga erejéből boldogulni szándékozó „drámai hőst”, aki nem tudja érzéseit elfojtani. Guts az emberi józanság, szerénység megtestesítője (talán épp ezért is fog közte és Caska között szerelemféleség szövődni), ő az, aki mégis szégyenlős, ha valódi érzelmeiről kell beszámolnia, s bár őszintén megmondja véleményét, mégis gyakran érzéseivel ellentétesen nyilatkozik meg, hogy erősnek mutassa magát. De ő is tele van kétségekkel. Griffithet csodálja, amiért olyan nagy tettekre képes álmaiért, de ugyanakkor távol áll tőle a fényűzés és dicsőség. Magát üresnek érzi, hiszen ő nem erre vágyik. Ezért is dönt a végső fordulat során úgy, hogy elhagyja a sólymokat, és a maga útját járja tovább. És ez az a mozzanat, mely elindítja a lavinát. Griffith számításait keresztül húzva, barátja összeomlik. Guts volt a kard, a támasz, mely Griffith erejét adta.
A végítélet azonban messze van. Az utolsó részekben még inkább összetettebbé válik a kép, és rájövünk, hogy szereplőink egyszerűen csak játékszerei egy nagyobb hatalomnak, az Istenek és démonok kevert, borzalmas világának. Hogy hőseink közül egyikük sem kerülheti el a sorsát, hogy már a kezdetektől elrendeltetett végzetük, és valójában előre kiszámított módon cselekedtek mindannyian.
És a történet kulcsfigurája, Gfirrith végre eléri álmát, de emberségének és bajtársainak feláldozása vezeti egy olyan útra, melyről többé nem térhet vissza, és mely örök ellenségévé teszi hőn szeretett Gutsát. Az apokaliptikus záró részekben, Griffith, mint a démonok hercege születik újjá, „Isten, az Apostolok” kiválasztása révén. Kegyetlen, és vérlázító tettekre sarkallja magát utolsó kétségbeesésében, és mérhetetlen nagyra vágyásában. Guts azonban nem nézi tétlenül, ahogy bajtársait szabályosan kivégzik, Caskát gyötrik. Ezzel veszi igazán a kezdetét Guts és Griffith vége láthatatlan csatája, a két egykori jóbarát, egymás halálos ellenségeivé váltak.
A sors, a démonok, és gonosz erők, valamint az emberi jellem hajlandósága, megingadhatósága jelenik meg a történetben. Guts a gonosszal szemben ellenáll, de Griffith már elveszett. Annyi bűn és sérelem után, lelke bemocskolódott, és már nincs más választása.
Az alkotókról
Kicsit regélnék még az anime kivitelezőiről, utána abba is hagyom e terjengősre nyúlt bejegyzésemet ^^. A sorozat legkiemelkedőbb eleme a zene. Rendkívüli módon fokozza a hangulatot, igazán dallamos, drámai, magával ragodó, és megadja a kellő alaphangulatot. Sőt, egyes jeleneteknél a megrázó, sokkoló hatásra még rá is tesz egy lapáttal! Nem véletlen, Susumu Hirasawa komponálta az anime hanganyagát, az ő nevéhez olyan művek kapcsolódnak még, mint a Millenium Actress, a Paprika és a Paranoia Agent. A rendező, Naohito Takahashi legkiemelkedőbb alkotása szerintem a Berserk, bár korábbi munkáihoz nem volt még szerencsém. Annyi biztos, hogy három Pokémon filmet rendezett, és a Steel Angel Kurumi című szériák ismertebbek még talán a munkái közül. Hasonló a helyzet a karakter designerrel is, Tokuhiro Matsubara szintén dolgozott a Pokémonon, és még egy pár korabeli alkotáson. Ezek amiatt vannak, mert tényleg egészen régi műről van szó, szinte már klasszikusnak mondható.
Annyi biztos, hogy szerintem aki nyitott a középkori fantasy történetekre, és nem riad vissza a vértől és az erőszaktól, no meg egy jó tömény filozófiai, komoly mondanivalótól, annak tökéletes választás lehet e mű, mely még a nosztalgia kevéért is kihangsúlyozható. Azt már csak mellesleg említem meg, hogy felfedezhetünk benne olyan elemeket, melyeket az aktuálisan futó animék szívesen adaptáltak a Berserktől. Gondolok itt a Claymore-ra, a Bleachre (bár utóbbival kapcsolatban nem tudom melyik volt hamarabb, de pár hasonlóság nekem felrémlett a két mű között, de csak motívum szintjén, az biztos, hogy műfaji, és tartalmi mondanivaló alapján a kettő nem hasonlítható össze teljesen). Összegezve: egy remekmű, mely felejthetetlen élményt nyújthat bárkinak, és a manga változatot előszeretettel ajánlom mindenkinek, aki kicsit mélyebben elszeretne merülni a Berserk sajátos világában.