Vision of Escaflowne (Tv-sorozat; 1996)

Vision of Escaflowne (Tv-sorozat; 1996)

A Berserk hatására kicsit rámozdultam a fantasy világára, így megnéztem a Vision of Escaflowne című anime tv-sorozat változatát. Már 2005-ben volt szerencsém a mozifilmhez is, ami a sok negatív kritika ellenére nekem nagyon tetszett, mind a látványvilág, mind a történet szempontjából. A tv-sorozat hozzá képest azonban sokkal összetettebb, ami egyértelmű is, mivel csak egy 26 részes szériával van dolgunk. Ráadásul a movie történetétől teljesen eltérő a cselekmény a sorozatban. Hogy miért is nem néztem meg hamarabb?

Az igazat megvallva, a screenshottok elvették tőle a kedvem, mert a sorozat 1996-ban készült, így a 2000-es mozi változathoz képest a látványvilág sokkal egyszerűbb, és szokatlan. Elsőnek elnagyoltnak, kezdetlegesnek tűntek a figurák, a hátterek, de a végén megláttam ennek is a szépségét, és végül is hozta a 90-es évek animációs színvonalát. Maga a történet teljesen a shoujo irányába mutat, e miatt bánom is, hogy nem néztem meg korábban, mivel jó magam eléggé nagy lányos-romantika fan voltam, és még vagyok is picit. Azért a sztori nem ragad le a romantikánál, van benne akció, kaland, dráma és intrika is bőven, az érdekes karakterekről nem is beszélve.

Történet

A történet főhősnője Kanzaki Hitomi, egy 15 éves leányzó, az atlétikai csapat futó bajnoka. Van egy különleges képessége: tarot kártyák segítségével bárkinek meg tudja jósolni a jövőjét, de kislányos jóslatai szerelmi ügyekre korlátozódnak, és nem is mindig válnak valóra. Emellett neki is szerelmi gondjai vannak, mivel reménytelenül beleesett felső éves példaképébe, Amano-sempaiba. A fiú azonban nem sokára Amerikába utazik, így a lány legjobb barátnője unszolására, elhatározza, hogy bevallja neki az érzelmeit. Ám a döntő pillanatban hirtelen egy hatalmas fényesség bukkan fel Hitomi körül, majd egy fekete hajú, kezében kardot tartó srác bukkan fel a szemei előtt.

A furcsa kinézetű srác mellé még egy gyilkos hangulatú sárkány is felbukkan, aki rájuk támad. Szerencsére a fiú megmenti őket, de újra feltűnik a korábbi fény, ami az ismeretlen fiút, és Hitomit is magával ragadja. Hitomi szerencse amulettje révén, ami különleges mód, fényesen izzik, épségben megérkezik egy számára idegen világba. A lány nem máshova csöppent, mint Gaea-ra, az égen pedig a Hold és a Föld képét fedezi fel. Gaea egy különleges bolygó, mely középkori városoknak, királyságoknak az otthona, de van itt mágia; beszélő, két lábon járó állatok; robotizált, mechákkal teli hadseregek. A fiú, akivel együtt érkezett e bolygóra, pedig nem más, mint az egyik királyság, nevezetesen Farnelia jövendőbeli királya, Van Farnel, aki éppen feltámasztani készül a legendás mechát, Escaflownét. Ám országát a Zaibach birodalom katonái porig égetik, és el kell menekülnie, Hitomival és Escaflownéval együtt.

Hitomi különleges képességei, pedig egyre csak felerősödnek. Folyamatosan látomásai vannak, melyekben a jövőt és a múltat is látja egyben. Így veszi kezdetét Gaea-ján való utazása, mely során Vannak próbál segíteni, akit először a bosszú, majd a bolygó megmentése vezet. Ugyanis Zaibach uralkodója, nemcsak Farneliának szánt ilyen sorsot, hanem egész Gaeiát el akarja pusztítani egy téves eszmétől vezetve. Ehhez azonban szüksége van Van erejére, és az Escaflownéjére. Két hősünk nemcsak menekülni kényszerül így, hanem szövetségeseket is muszáj találniuk, hogy fel vehessék a harcot e fenyegető gonosszal szemben, és figyelmeztessék őket Zaibach sötét terveire.

És segítőtársuk akad is bőven. Kezdetnek ott van Asturia jóképű lovagja, Allen Shezar, aki a megtévesztésig hasonlít Amano-sempaira, így várható, hogy Hitomi azonnal beleszeret. Bár a szép fiúnk a női szívek hódolója, és bármennyire is fogadkozik, hogy nem lesz szerelmes, valahogy mindig eltalálja Ámor nyila. Nos az ő hűséges emberei, na meg persze korábbi szerelme, Millerna hercegnő is segíti őket, később pedig még egy kapzsi kereskedő, Dryden is csatlakozik hozzájuk. Na meg persze ott van a kihagyhatatlan macska lány, Merle, aki folyton Van körül sompolyog, és egyáltalán nem tetszik neki, hogy Hitomi és Van egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Szereplők

Vision of Escaflowne

Minden egyes szereplőnél kibontakozik a szemünk láttára, hogy milyen szomorú múlttal is rendelkeznek. A szintén 15 éves Van, fiatal korában elvesztette a szüleit, sőt bátyja is eltűnt, és átállt az ellenség oldalára. Allen apja elhagyta a családját, édesanyja belehalt a bánatba, miután a fiú húga is eltűnt örökre… Millerna hercegnőt pedig egy olyan érdekházasságba kényszerítik bele, melyet sem józan esze, sem a szíve nem kíván. A szereplők sorsa szorosan összefonódik a gonosz elleni küzdelem során. Mindegyikük jellemfejlődésen esik át a történet során, még Hitomi is, és sokkal érettebbé, bölcsebbé válnak a történet végére. Ráadásul, mint később kiderül, a gonosz oldal sem olyan rossz, mint ahogy elsőnek tűnik. Kezdve Van bátyjával, Folkennel, aki egy jobb jövő reményében segít a sötét nagyúrnak.

Ám a filmben mindezek mellett olyan történelmi és mitikus utalások is a felszínre kerülnek, mint az egykori híres város, Atlantisz legendája. Egész Gaea rejtélyének kulcsa ugyanis ez a letűnt kultúra, és annak egykori lakói. Ugyanis Atlantisz leszármazottjait Sárkány Isteneknek nevezték különleges erejük, és hófehér szárnyuk miatt. Ezért is kerül majd Gaea sorsának kérdése Van kezébe, aki az utolsó Sárkány Isten vérét hordozza magában. Gaea azonban háborúkkal teli, sötét végzetét nem kerülheti el, bármennyire hősiesen, és kitartóan küzd Van, hogy véget vessen az értelmetlen öldöklésnek. Vagy mégis? Hitomi az egyetlen remény, a fény, ami talán megváltoztathatja a tragikus végkifejletet, és kitartó hitével megakadályozhatja az emberiség pusztulásának sorozatos körforgását.

A fő gonosz személye se éppen minden napos, bár kicsit rossz ötletnek tartom, ugyanakkor kreatív választásnak is, hogy Isaac Newtont tették meg Zaibach császárává. A gravitáció, és alkimista elméleteiből levezetve a sors irányítását, illetve egy olyan gépezetet akart megalkotni, mellyel maga alakíthatja az emberiség sorsát Gaea-ján, azáltal, hogy minden ember kívánságát teljesíti, és úgymond isteni hatalmat ad mindenki kezébe, csak elméletének hibája, hogy azzal nem számol, hogy ezzel az emberek saját végzetüket, és pusztulásukat érik el. Isaac, avagy ahogy a birodalomban hívják, Dornkirk, egy utópikus birodalmat akart megteremteni ugyan, ahol mindenki boldog, csak éppen az odavezető eszközöket nem jól választotta meg.

Konklúzió

Vision of Escaflowne

Összegezve, a történet nagyon izgalmas volt, végig lekötött. Az animáció kicsit szokatlan volt, főleg a nyúlánk orrok miatt, de a női karakterek egész szépek, na meg nekem Van lett a kedvenc. Allen nekem túl nyálas, tipikus bishounen, nőcsábász, inkább maradok a kicsit vad, zárkózott Vannál.

De a lényegnél maradva. A cselekmény mellett a zene még rendkívül kimagasló a sorozatban, nem véletlen, Yoko Kanno készítette mindet, úgyhogy megmutatta, hogy ilyen fantasy stílusban is tökéleteset tud alkotni. Az openinget Mayaa Sakamoto énekelte, aki Yoko Kanno mellett egy másik zene zseni, az ő gyönyörű hangján szólal meg Hitomi is.

Mindenkinek ajánlom, főleg az erős romantikus szál miatt a lányoknak (bár a hajamat téptem, mikor a kedvenc párom a sorozat végére jött csak össze XD), de szerintem az akció kedvelői is bátran megpróbálkozhatnak vele, mert nagyon látványosak a mechák közötti küzdelmek, kardcsaták. Nagyon tetszett, bár tény, hogy sem mondanivalóját, sem a történetvezetést tekintve, akkora hatással nem volt rám, mint a Berserk, de azért maradandó alkotás.

Adatok

  • Cím: The Vision of Escaflowne
  • Japán cím: Tenku no Escaflowne
  • Rendezte: Kazuki Akane
  • Original Work: Hajime Yatate, Shoji Kawamori
  • Zene: Yoko Kanno
  • Character design: Nobutera Yuki
  • Megjelenés éve: 1996
  • Típus: TV-sorozat
  • Terjedelem: 26 epizód
  • Műfaj: akció, kaland, dráma, fantasy, shoujo, romantikus, mecha
  • Stúdió: Sunrise
  • Opening: „Yakusoku wa iranai” ~ Mayaa Sakamoto
  • Ending: „Mystic Eyes” ~ Hiroki Wada
  • Honlapok: ANN, AnimeAddicts (hun)
(Visited 159 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .