Murakami Haruki: 1Q84 – Első és második könyv
Régóta vártam Murakami 1Q84 című regényének hazai megjelenését, ami magyar viszonylatban kicsit későn, és meglepően észrevétlenül történt (2011 őszén pontosan). Erre rávetülhetett az, hogy a Murakami könyvek fordítója, Erdős György, pont a trilógia fordítása közben hunyt el. Azonban fellelkesített az a pillanat (decemberben ugyan), amikor megláttam a könyvesboltok polcain a sorozat első két kötetét (a harmadik kérdéses mikor jelenik meg). Íziben megvettem az első, majd második könyvet is, amelyeket december és január között ki is olvastam, csak nem volt időm írni róluk.
Két hold ragyog az égen: valami véget ért, valami szörnyű pedig elkezdődött
Mondhatni Murakami legmisztikusabb regénytrilógiája az 1Q84, amely nem véletlenül juttatja eszünkbe Orwell 1984-ét. Az egész történet nyitányát egy cseh zeneszerző, Leoš Janáček Sinfonietta című muzsikája vezeti el, a maga viharos, harci indulónak is beillő hangzásvilágával. Ekkor ismerjük meg Murakami legegyedibb és legszokatlanabb hősnőjét, Aomamét. A harminc felé közeledő nő merevségét, belső gondolatainak agresszív és egyúttal érzékeny világát tárja elénk egy taxi sötét ülésébe süppedve. A tökéletes alakkal bíró nő testére simuló márkás kosztümje mögött nem is sejtenénk, hogy egy bérgyilkos lakozik. Egy egyszerű tűvel végez áldozataival, olyan férfiakkal, akik nőket bántalmaznak. Aomamén keresztül a nőkkel szembeni erőszak, kegyetlenség elevenedik meg, míg ő maga az általa jól ismert 1984-ből hirtelen átlép a másik, ismeretlen 1Q84-be. A rideg nemi aktusok és egy viszonzatlan szerelem között tengődő nőt furcsa események láncolata ragadja magával, amelyeket több dolog tetőz be: az égen két hold tűnik fel, míg a Little People nevű teremtmények olyan erőket hoznak mozgásba, amelyek a világ végéhez vezethetnek. Aomame thrillerbe illő fejezeteit egy átlagos, harmincas évei felé közeledő férfi, Tengo eseménytelen élete töri meg. A matekzseni egy előkészítő iskolában tanít, míg minden álma, hogy egyszer befutott regényíró lehessen. Ez a lehetőség egy nem éppen fair módon meg is nyílik előtte. Pénzéhes, de szemfüles szerkesztője, Komacu, egy tini diáklány, Fukaeri, novellájának átírására kéri meg Tengónkat. Ez a Légből szőtt gubó, ami nem várt vihart generál maga körül, miközben Tengo és mindenki más is a novella megszállottja lesz. A novella bestsellerré válik Japánban, de Tengo, és a titokzatos diáklány is veszélybe kerül. A veszélyt pedig a Little People jelenti, akik mindenhol ott vannak, mindent tudnak, és bármit hajlandóak megtenni, hogy az útjukba állókat megsemmisítsék.
Első és második könyv – Aomame és Tengo
Nem szeretném túl sok információval felfedni a regény történetét, mivel kellemes meglepetésektől fosztanám meg a leendő olvasókat. Inkább csak azt írom le, ami nagyon megfogott benne. Eleve gyors és könnyen forgathatók a könyvek a szerkezetük miatt, hiszen a rövid fejezetek váltakozva hol Aomame, hol Tengo mindennapjait, személyiségét, múltját villantják fel. Zseniálisan szövi egybe Murakami e két teljesen különböző karakter életét, és észrevétlenül hint el egyre több morzsát arról, hogy a két egyidős figura sokkal erősebb szálakkal kötődik egymáshoz, mint ahogy azt gondolnánk. Az első könyvet letehetetlenné teszi a kíváncsiság: Tengo és Aomame vajon hol, mikor találkozhatott egymással?
A cselekmény újszerűen gyorsan indul be, így szokatlanul sok izgalmas jelenettel találkoztam. Az első könyv rejtélyeket vet fel, amiket lassan ki is bont számunkra az író, míg a második könyvben ezek helyett a tényleges akcióra és szembesülésekre, drámákra terelődik a hangsúly. Az első könyv a két karakter szerencsétlen életét, a magánytól, és kiüresedéstől szenvedő lelküket mutatja be, míg a második könyv az 1Q84 tragédiáit fedi fel. Elvesztett szülők, szeretett nélkül felnevelkedő gyerekek, ödipusz-komplexus, önfeláldozás és nem várt misztikus egyesülések, majd elválások. Nehezen lehetne összefoglalni, hogy miről szól a trilógia első két kötete, de egy biztos: ilyen lehengerlő, váratlanul lecsapó drámákkal teli regényt rég olvastam. A pici akciók, a hirtelen felbukkanó barátok, ellenségek köre, a mindent átható, nem e világi jelenségek titkokkal vesznek minket körül. Murakami mégis olyan zseniálisan tárja elénk képzeletének merész szárnyalását, hogy szinte magunk előtt látjuk azt, amikor Tengo NHK díjbeszedő édesapjával veszekszik, vagy amint Aomame kétségbeesetten tölti ki a benne lévő űrt idegen férfiak extrém ölelésében, vagy amikor a Little People egy légből szőtt gubóból bont ki testeket. Néhány momentum a Neon Genesis Evangelion sorozat filozófiáját juttatta eszembe, az ambivalens gyermek-szülő kapcsolatok és az erotikával összekötött egyesülés misztikus pillanatai miatt, ugyanis ezek a jelenetek nem csupán öncélúak. Minden egyes szeretkezésnek meg van a maga misztikus üzenete, nemcsak a benne aktívan résztvevők, hanem az olvasó számára is.
A nem mindennapi történetet megint a világirodalom és klasszikus zene mesterművei lengik körbe, előkerül Dosztojevszkij és egy pisztoly közötti párhuzam, Carl Jung és az emberi psziché önvédelmi mechanizmusai, valamint a már általánosan elterjedt mondat, miszerint „a médium maga az üzenet″ Marshall McLuhantól. Egy kis agymosás, vallási fanatizmus között két főhősünk úgy bolyong 1Q84-ben, mint az eltévedt Alice csodaországban. A második könyv pedig óriási kérdőjellel zárul, ami miatt tűkön ülve várom a folytatást. Mi lesz Tengo és Aomame sorsa? Vajon egy évtizedeket átívelő furcsa szerelem végre beteljesedhet?
Kapcsolódó linkek: Geopen kiadó (hun); Murakami Haruki (Wikipédia); 1Q84 (Wikipédia)
