Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I-III. (könyv; 1995)

Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I-III. (könyv; 1995)

Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I-III. (könyv; 1995)
A kurblimadár krónikája I-III. (1995)

Az élet egy nagy játszótér, ahol az élet és halál kérdése, csupán a pillanaton múlik. Egy mély kút fenekén, ahol megáll az idő, ott találhatod meg igazán önmagad.

Egy mély kút, és a titkok útvesztője

Murakami Haruki (1949- ), szinte mindent felrugott művészetével, ami korábban a japán irdodalom meghatározó jegyei közé tartozott. Regényei megosztják mind a japán, mind az európai olvasó közönséget. Az író maga a tökéletes japántalan japán, menekül a saját hideg, szigorúan szabályozott világából. Elvágyódása tárgyában az európai műveltséget, klasszikus zenei szabadságot ötvözi, az amerakai bárok, füstös klubbok rock és jazz zenéivel. De hiába menekül, szülőföldjét nem tagadhatja meg. A szabadulási vágy, lassan a reménytelen  magányba  csap át egy olyan férfi életében, aki nem találja helyét a mai egyformaságra nevelő japán társadalomban, amelyet egyszerre gyűlöl és eredendően szeret. E különös személyiség, minden egyes regényében saját érzéseit közvetíti felénk, így nem véletlen, hogy mindig a főhős szemszögéből írja le a cselekményt, egyszerű szerelmi történetek álcája alatt, vagy éppen egy nyakatekert thriller oldalain. Az 1992-1995 között megírt, A kurbli madár krónikája, egyesíti és egyben tökelesíti Murakami egyedi stílusát.

Már maga a cím is egyből kérdések sorát indíthatja el az emberben. Mi lehet az a kurbli madár? És miért pont a középkor történeti műfaját, a krónikát köti össze e furcsa csengésű madárnévvel? Hogy a valóságban létezik-e ilyen madár az ugyan nem derül ki, de Murakami képzelete újabb szintekre kalauzol el bennünket. A regény főhőse, Okada Tōru, minden tekintetben egy arcul csapás a férfi központú japán társadalomra nézve. Hat éve él látszólag boldog házasságban, de munkanélküli, és éppen semmi kedve sincs újra beállni a munkások taposó malmába. A harmincas éveiben járó férfit így felesége tartja el, ami érdekes, nem kelt visszatetszést az olvasóban. A férfi is, a nő is, elfogadja ezt a szerepcserés helyzetet. A feleség, mint az ideális japán nő, hagyja, hogy férje megtalálja a maga útját, így míg ő munkahelyén robotol, addig ura házimunkát végez, azaz főz, mos, takarít.

Murakaminál ismét sajátos szimbólum a nő, mint a kilátástalanság orvoslásának tárgya, aki a szerelem révén megnyugvást, és melegséget nyújt társának. A nő, aki misztikus, nehezen lehet megérteni, de mindig ott van mellettünk. Lehet utána vágyódni, harcolni érte, el kell viselni szeszélyeit. De mi történik akkor, ha e pillanatnyi békét váratlan, és megmagyarázhatatlan események zavarják meg? Először csak a házaspár féltett macskája tűnik el, majd minden magyarázat nélkül a feleségnek is nyoma vész. A macska köddé vált, az asszony is. Mihez kezd ebben a helyzetben a világtól elidegenedett, minimális kapcsolatokkal bíró főhősünk?

A férfi először nyugodtan veszi tudomásul a tényeket, és próbál megmaradni korábbi életmódjánál. De a probláma elfojtása, és az a kérdés, hogy vajon milyen okok vezethettek felesége eltűnéséhez, egyre jobban emésztik, és számára is új érzelmekkel kénytelen szembe nézni. Vajon tényleg ismerte azt a nőt, akivel hat évig élt együtt? A nőt el tudja képzelni, felidézi a hangját, a testét, megismerkedésük és házasságuk fontosabb pillanatait. De elmereng azon, hogy ez talán csak a felszín. Akit ő feleségeként ismert, talán csak egy része volt annak a nőnek. Egy szerep, amihez tökéletesen idomult. A nő igazi lénye, mindvégig rejtve maradt előtte. A magány, és hiányérzet miatt elkezd kutatni elveszett társa után. De ehhez önmagával, és környezetével is dűlőre kell jutnia. Hiszen eddig mindenféle cél nélkül élt a világban. Egy olyan megfoghatatlan életérzésben, amikor az ember csak lebeg a semmi közepén, nem képes elébe menni a dolgoknak, csak ül, és várja, hogy merre sodorja a sors szele. Önkeresését több furcsa szereplő segíti. Először egy különc testvérpár, a görög szigetekről elnevezett Kanō Málta, és Kréta tűnik fel az életében. A két nő sejtelmes útmutatásokkal nyújt testi és mentális támaszt a számára. Őket követi egy 17 éves lány, Kaszahara Mei. A lány a paróka készítés mestersége mellett, korához képest, érett filozofálgatást folytat a férfival életről és halálról. Szokatlan ismerettségük végig húzódik a három kötetes, majdnem 1000 oldalas regény lapjain, hiszen mindketten hasonló lelki gondokkal küzdenek. De a lány, aki szinte még gyermek, gyakran komolyabbnak tűnik, és jobban tisztában van a társadalom működésével, mint maga főhősünk.

Kirakós játékként rakja össze életét a férfi, ezt egy háborús veterán személyes drámája egészít ki, melyhez kapcsólódik Fahéj és Szerecsendió családjának története is. Itt Murakami, mint örök lázadó szólal fel a háborúellenesség oldalán. A regény legmegrázóbb pillanata a mandzsúriai hadszíntéren élve megnyúzott japán katonák története. Észrevétlenül ugyan, de ezek a széttartó élettörténetek, egy komplex egésszé olvadnak össze. Minden egyes mozzanat meghatározza főhősünk későbbi döntéseit. A háború kapcsán merül fel a könyv legmehatározóbb motívuma: a kút. A kút, melyben étlen-szomjan szenved egy japán katona a II. világháborúban, és ugyanez a kút szívja magába főhősünket, aki annak megváltó sötétségébe vonul el gondolkodni.

Az álom és valóság között úszó történet ugrálva vált mindig terepet, és Murakami lassan fogalmazza meg magán véleményét a sorok között, szóljon az politikáról, vagy az abortuszról. A könyv így olyan, mintha mindenről, mégis a semmiről mesélne. Lassan, szinte unalmas leírásokkal tarkítva indít az író, egyfajta ráhangolódási időt adva arra, hogy azonosuljunk főszereplőjével, miközben olyan örök titkokat tár fel, mint a nő és a férfi kapcsolata. Bemutatja az életet és a halált, melyet a kiszáradt kút sötétsége, és a kurbli madár berregése köt össze. Hol van itt a japán irodalmárok pontos, és minden pillanatot következetesen megszerkesztő törekvése? Murakami könnyedén kalandozik szereplői sorsán, míg a kurbli madár hangja egyre erősebben szól, és „Giiiii“ kiáltásaival „hozza működésbe a világ mozgatórugóit“.

Ha először halljuk azt a szót, hogy japán irodalom, valami hagyományoktól terhes és egzotikus homályba vesző írott világot képzelünk el. A japán kultúra, és emberének sajátos jellemzője a nagy precizitás, a bezárkózás, és hihetetlen mértékű pszichológiai érzékenység. A legtöbb japán irodalmár műveit áthatja egyfajta misztikus bágyadtság, mely a hétköznapok egyszerű, lassú ütemű megfigyeléseit dokumentálja, nagy érzékenységgel a természet és emberi kapcsolatok iránt. Amint kezünkbe veszünk egy japán regényt, elkerülhetetlen, hogy a nemzeti szimbólummá vált cseresznyevirágzások, vagy a kimónok lágy esésének részteles ábrázolásával ne találkoznánk. Bár ezeréves múltra tekint vissza a japán irodalom fejlődése, mégis alig 100 éve kezdtek el nyugaton is ismertebbé válni maradandó alkotásai. A kínai irodalommal való szoros érintkezés miatt, kezdetben kínai stílusban, és nyelven íródtak az első művek. Ám a 19. században Nyugat felé nyitotta kapuit e titokzatos ország, és nemcsak a fehér ember technikai felfedezéseit szívta magába, hanem kultúráját, és művészetét is tanulmányozta. A mai értelemben vett modern japán irodalom, a fenti összhatások nyomán született meg, és egyik jeles képviselője: Murakami Haruki

Adatok
(Visited 635 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .