(Ezt a cikksorozatot a Távol-keleti kultúra a globalizált világban című konferenciára készítettem, amit 2014. február 14-én tartottak. Az esemény Facebook oldalán lehet elérni a részleteket.)
Mi a cosplay? Egy újabb japán őrület a tamagocsi és a Hello Kitty után? E legtöbbször „mesefiguráknak való beöltözés” címkéjével megdöfködött jelenséget fejtegetve számtalan meghatározással, kritikával és leírással találkoztam. Mert a cosplayről mindenkinek van véleménye. Annak aki űzi, annak aki nem, és annak is, aki nem igazán tudja, hogy mi az. Miért lehet ennyire megosztó ez a jelenség? Miért foglalkoznak vele mégis oly sokan? Kutatásaim mellett még hitelesebb forrásokat hívva segítségül, magukat a cosplayeseket kérdeztem minderről. Olvass tovább, ha Te is kíváncsi vagy!
Az író vallomása: miért érdekel engem a cosplay?
Az anime-manga, avagy a japán képregény és animációs film rajongói előbb-utóbb szembenéznek a cosplay jelenségével. Hiszen mit csinálhat – többek között; – egy sorozatrajongó (legyen az geek vagy otaku)? Levadássza az interneten a kedvenc karakterképeit, és egyszer csak hopp, talál egy olyan fotót, amin egy másik rajongó pózol ugyanolyan hacukában, mint a kedvence, sőt, ugyanolyan pózban! Ez a kép könnyen a wincheszterünkön landolhat, ha kellően nyitottak vagyunk. Így történt ez velem is. Ugyan netes kereséseim kezdetén a cosplay maga hidegen hagyott, sőt, nem tetszett, de egy fordulópont után „megvilágosodtam” és annak ellenére, hogy én magam sosem cosplayeltem, meglepő lelkesedést ébresztett bennem e téma. Hogy miért?
Volt egy rövid időszak az életemben, amikor szívesen bújtam volna kedvenc animekaraktereim bőrébe. Sőt, visszagondolva, ez többször is előfordult. Általános iskolában a Sailor Moon Holdtündérét játszottam el a szünetekben. 2010-ben édes loli akartam lenni első conomon, 2012-ben pedig hónapokig foglalkoztatott az, hogy katonai egyenruhába bújva váljak egy sci-fi sorozat főhadnagyává, vagy éppen olyan suitot öltsek fel, amiket a mechákban (óriásrobotokban) harcoló kedvenceim viseltek. (Szadomazó fétis? Nemiségem rejtett felsőbbrendűségének kinyilatkoztatása kívánt mindez lenni? Olyan karakterek bőrébe akartam bújni, akik az én visszafogott személyiségemmel gyökeresen ellentétesek és egyben „cool”-ok?)
Másrészt, már az első conom (ja, a con, az „anime convention” angol kifejezés rövidítése, ami gyülekezést, összejövetelt jelent az anime-manga és Japán szerelmesei számára) is virgonc serénységgel fotóztam azokat a cosplayeseket, akik: 1. kedvenc animéimből, mangáimból „léptek elő” vagy 2. nem ismertem a karaktereket, de mesésen szépek és kidolgozottak voltak a jelmezeik. Mielőtt feladnád itt az olvasást, amiért önmagamról ennyit regélek, van magyarázata ennek a hosszúra nyílt bevezetésnek! Ugyanis, a cosplay alapja, vagyis annak egy része, pont az én esetemen keresztül is megragadható.
Ha kívülről szemlélem önmagamat, így az anime-manga rajongói csoport tagjaként, a következő esett meg velem: rajongásom tárgyai, maguk a sorozatok és azok szereplői annyira megmozgattak, hogy szerepjáték (pszichológiai értelemben hazsnálom ezt a kifejezést) formájában eljátsszam őket, de ez a folyamat az én esetemben nem teljesedett ki. Megmaradt gyermekkorom édes tevékenységei között, ellenben később maguk a beöltözött fanok varázsoltak el, akik rajongásuk tárgyát öltötték testükre, így egyértelműen kinyilatkoztatták fanidentitásukat, a rendezvények sztárjai és látványosságai lettek ők a szememben, szépségükkel pedig egyszerre bűvöltek el és ijesztettek meg, ugyanis túl kihívónak, sőt, magamutogató öntetszelgésnek tűnt tevékenységük a számomra.
Önreflexív módon feltételezem, hogy ez a negatív attitűd eredhet abból a prűd szemléletből, ami a mai magyar társadalmunkat áthatja. Ez alatt a másság, a megszokott normáktól való eltérés iránt tanúsított tartózkodást, esetleges elítélést értem. Mindennek gyökereit a keresztény értékekkel átitatott európai kultúránkban látom, ami a látszólagos liberalizmus és elfogadás ellenére még mindig előítéletekkel telített.
Tehát felvettem a conon a kisebbségben lévő, nem beöltözött otaku szerepét, aki megy, néz és őrült módjára fotózza a neki tetsző cosplayeseket. (Az otaku japán terminus a megszállott, nemcsak anime-manga rajongókra, ami általában negatív jelző Japánban. Megítélése hasonlít a brit NEET-éhez. Mára az animerajongói közösségekben világszerte elterjedt a használata, és büszkén is nevezik így önmagukat a fanok, hiszen presztizs értéke is lehet – olvass erről többet Frederik L. Schodt, Dreamland Japan – Writings on modern manga c. könyvében.) Így kezdődött a cosplayjel folytatott románcom.
Folytatás: A cosplay, mint a globális popkultúra része
(Kattints a címre a folytatásért.)
