Michiko to Hatchin / ミチコとハッチン (TV-sorozat; 2008)

Igazi feminista sorozatot ültem végig újra az elmúlt hónapokban, amit a feltörekvő és rendkívül tehetséges, tavaly a Lupin III: Mine Fujiko to Iu Onna (2012) alkotással is taroló Yamamoto Sayo (1977- ) rendezett. Ez a Michiko to Hatchin, amely azon kevés animék egyike, amelyet többször is megnéztem már, és az évek távlatából más szemszögből tudom átélni és élvezni a maga egyedi koncepciójú történetét. Hiszen hol találunk még egy olyan csajos, mégis sötét sikátorokban akciózva vérengző és egyúttal drámázó szériát, amiben egy latin-amerikai szépség töri a csontokat, miközben szívét a szerelem és a váratlanul fellobbanó anyai ösztön fertőzi meg.

Remények, vágyak és illúziók nyomában

Michiko Malandro (Maki Yōko) – maradok a keresztnév, majd családnév átírásnál, mivel a sorozatban is így hangzanak el a nevek – egy veszélyes bűnözőnek tűnik első pillantásra, aki milliónyi próbálkozás és betört állkapocs után szökik meg a börtönből. A kreol bőrszínnel megáldott és felvágott nyelvű szexi díva útja Hana Morenos (Ohgo Suzuka) felé viszi, aki egy kilencéves árva. Ez a kislány igazi Hamupipőke tragikomédiát kénytelen átélni vallásos mostohaszülei testi fenyítéseinek hála. Életét éppen még jobban megkeserítené az Istent látszólag önzetlenül szolgáló família, amikor az ebéd kellős közepén beroppan vagány motorán az emlegetett Michiko, majd a maga barbár és nő létére igen szókimondó módján keresi Hanát. A kislány azért olyan fontos kiszámíthatatlan főhősnőnk számára, mivel egykori szerelmének, a reménytelenül gyáva Hiroshinak a gyermeke. Michiko még mindig szerelmes e lúzerbe, akiről évekig azt hitte, hogy halott. Hana léte azonban két dologra is bizonyíték: Hiroshi igenis él, és Michikónak van esélye a kislányt felhasználva megtalálni ezt a töketlen félnótást, hogy újra egy párként tengődjenek a gettóban. Az önérzetes és korához képest igencsak felnőttes Hana azonban nem hagyja, hogy újra kihasználják. Akaratos és igazságot hajszoló természetével próbálja a sokszor gyerekesen meggondolatlan Michikót jó útra téríteni, miközben kettejük között egy olyan szoros érzelmi kötelék fonódik a rendőrökkel, valamint a gengszterekkel folyatott macska-egér játékuk során, amit maguk sem hittek volna. Ráadásként a titokzatos Hiroshi, a szerelmes férfi, és a lányát elhagyó apa kettős szerepében nyílik meg előttünk, akit a pátosz és a romantikus sejtelmesség leng körül mindvégig.

Vad karakterek érzelmi fejlődése

Miért különleges a 2008-as Michiko to Hatchin? Klasszikusokig visszanyúló története mind Keleten és Nyugaton számtalan hasonló felállással operáló sztorit hívhat elő, amelyekben szintúgy a rossz úton járó, többnyire férfi karakterek életébe hoz változást egy csíntalan gyermek eljövetele. Ilyen akár a tavaly bemutatott Vasököl is Hugh Jackmannel, vagy Japánban maradva, a Beelzebub főhőse sem áll távol ettől a megtért törvényen kívüli suhanc sztereotípiájától. Ezek a Michikóhoz hasonló, kívülről velejéig romlottnak tűnő karakterek valójában belülről igen szeretetreméltóak, és a maguk módján mutatják ki törődésüket: durva szavakkal, ha kell veréssel, valamint morgós, de odaadó önfeláldozással. Michiko esetében még az is vonzó, hogy animés sorstársaival ellentétben sötét bőrű. Másik érdekesség, hogy az anime helyszínéül egy több kultúrából összemixelt ország szolgál, amelyben főleg Latin-Amerikát, pontosan Brazíliát idéző tájak, városok tárulnak elénk, sivataggal, dzsungellel, amiket rendkívül sok etnikum népesít be (például kínaiak, afroamerikaiak). Mivel a történet elsősorban az alvilágba kalauzol el bennünket, amit leginkább a Black Lagoon animéből tarthatnak ismerősnek sokan, ezért a kegyetlenkedés, a máról holnapra való életben maradás, a drogok, az ölni is képes utcagyerekek, a maffiaháborúk, a bérgyilkosok, a misztikus kuruzslók, vallási fanatikusok sem maradnak ki két hősnőnk kalandos útjának krónikájából.

Mindezek mellett a drámát, a finom érzelmeket is megjeleníti a sorozat, és végig egy sor szomorú mellékszálat tár elénk, akár Hana első viszonzatlan szerelmére, vagy akár egy becsületéért meghaló drogdílerre fókuszálunk. A képet további erős és drámai női karakterek színesítik, mint Michiko megszállott gyerekkori barátnője Atsuko (Sakai Maki), vagy egy adósságokba fulladt sztriptíztáncosnő. A sorozat történetében pedig nincs jelen a tiszta, tökéletes jó sem, így a nyálas ártatlanságot kedvelő fanok ne várjanak tőle csöpögős szerelmi vallomásokat, mentőakciókat, amik maximum a komédia szintjén bukkannak fel. A Mitchiko to Hatchin a csalódásokkal, az egyedülléttel való küzdelemről, a kegyetlen világgal való szembefordulásról szól, amiben az érzelmesség nem a megszokott értelemben van jelen, ha japán animés kontextusból szemlélődünk. A sztori inkább olyan elődök nyomdokait követi dizájnját és stílusát tekintve, mint az Afro Samurai, vagy a Samurai Champloo.

Az anime kivitelezésével kapcsolatban még egy pár érdekesség: a főszereplők szinkronhangjait nyugaton is ismert japán színészek adták, így Michikót Maki Yōko (The Grudge, Ryōmaden, Hard Romantic-er, The Fast and the Furious: Tokyo Drift, Veronika Decides to Die), míg Hanát az Egy gésa emlékirataiban (Memoirs of a Geisha) látott Suzuka Ohgo szólaltatta meg. A zenei betétek tipikus brazíliai, illetve jazzes hangulatot keltő szerzemények, egy kis rappel és elektronikus zenével kiegészítve, amelyeket Alexandre Kassin brazil származású zeneszerző szerzett, a karakterdizájnt pedig Shimizu Hiroshi felügyelte, aki a Shingu, a Monster és a Kemonozume című animéken dolgozott korábban. Az anime producere pedig az a Watanabe Shinichirō, aki a legendás, hasonlóan nyugati-keleti kevert stílust ötvöző Cowboy Bebop és a többször emlegetett Samurai Champloo animéket rendezte. Az alkotást komponáló és egyedivé tevő rendezőről, Yamamoto Sayóról, pedig egy külön bekezdésben nyilatkozom a továbbiakban.

Egy női rendező, kire érdemes lesz figyelni a jövőben is

Yamamoto Sayo a Manglobe (Ergo Proxy, Sarai-ya Goyō, Samurai Champloo) stúdiójánál kapott először lehetőséget arra, hogy a Samurai Champloo után (itt epizódrendező volt, de a sztoryboardon is dolgozott) első önálló szériáját rendezze a Michiko to Hatchin személyében. Itt kreativitását már teljesen szabadjára engedhette (később ezt a Lupin III: Mine Fujiko to Iu Onna című animénél ismételhette meg). Jellegzetes stílusjegyei már itt feltűntek, amik az animáció, az opening terén nyújtanak szokatlan színfoltot a japán animációs filmek világában, illetve történetei a manapság tucatjára gyártott tini főhősökben tobzódó animékkel mennek szembe. Szokatlan színekkel és művészi eklektikussággal bíró alkotásaiban a japán fametszeteket, tradicionális esztétikát és a graffitik kontúros, valamint élénk, vibráló színvilágát ötvözi (például Texhnolyze és Gokusen endingjében, vagy a Psycho-Pass 1. openingjében). Az általa rendezett történetekben pedig olyan felnőtt női karakterek dominálnak, kik öntörvényűek, veszélyesek és heves vérmérsékletük mellett képesek padlóba döngölni egy csapat hímegyedet. A kísérletező kedvű, viszonylag fiatal Yamamoto más animékben is kamatoztatta szokatlan vizuális és történetvezetési ötleteit, amire a debütálásának minősülő X sorozatban nyílt először lehetősége még a Madhouse stúdiónál, majd részt vehetett a Trava: Fist Planet munkálataiban is, sőt, még a néhai Kon Satoshi (1963-2010) is hajlandó lett volna szárnyai alá venni a hölgyeményt, a Millennium Actress készítése erejéig, de végül ez a lehetőség meghiúsult stúdiópolitikai okokból. Yamamoto nem adta fel, kapott később munkát a méltán népszerű Redline és az Evangelion: 2.0 You Can (Not) Advance művekben is, de két önálló rendezése mind a mai napig a Michiko to Hatchin és a Mine Fujiko. A Mine Fujiko kapcsán további érdekesség, hogy ő az első női rendező, aki vászonra vitt animét az évtizedek óta közkedvelt Lupin univerzumban.

Záró sorok a Michiko to Hatchinhoz

Minden rendhagyó ajánló végén szerepel a miért érdemes megnézni és miért kihagyhatatlan kérdésekre választ kereső fejtegetések végeláthatatlan összegző ömlengése, de a Michiko to Hatchin esetében nem fogok ezúttal eget rengető magaslatokba szárnyalni. Ez egy olyan anime, ami látványvilágát és történetét tekintve nélkülöz mindent, amit egy napjainkban futószalagon legyártott japán animációs filmtől elvárnánk. Egyediségét a fentiekben bemutatott vizualitásbeli, hangzásbeli és röviden kulturmixként leírható története adja, ami valakit meg fog, valakit hidegen hagy, azonban a felnőttesebb hangvételű, érettebb nézők találhatnak benne igazán jó szórakoztatást biztosító pillanatokat.

Pillanatképek / Screenshots [nggallery id=324]

Adatok

Michiko to Hatchin / ミチコとハッチン
(animesorozat, 2008)
Rendezte: Yamamoto Sayo
Írta: Ujita Takashi
Stúdió: Manglobe
Hossza: 22 x 23 perc
Linkek: ANN, Wikipedia, Anime Addicts, AniDB, MAL