A 2012-es év legjobb animéi és japán filmjei

mainichi_2013Melyek azok a 2012-ben bemutatott animefilmek, és japán élőszereplős produkciók, amelyek technikai kivitelezésüket és történetüket tekintve a legjobbak közé kerültek be idén? Január 18-án jelentették be Japán egyik legrégebbi animációs film kitüntetésének, a Mainichi Filmdíj nyerteseit, valamint közzé tették a Japán Akadémiai Díjszövetség által, a 2012-es év legjobb animációs filmjére jelölt öt alkotás címét.

A 67. Mainichi Filmdíj nyertesei

2013. január 18-án hirdették ki Japán egyik legrégebb óta létező, animációs filmeket is kitüntető díjának nyerteseit. A Mainichi Filmdíjat (Mainichi Film Awards) a Mainichi Shinbun (毎日新聞) nevű országos napilap szervezésében osztják ki évről-évre. Maga a díj 1946-ban született, ami korábbi elődjének vette át helyét, amellyel 1935 óta jutalmazták a legjobb alkotásokat. A Mainichi Film díjátadóján a legjobb animációs film, a legjobb kísérleti animációs film és a legjobb (élőszereplős) japán film kategóriájában tüntetik ki az arra érdemes produkciókat. A legjobb kísérleti animációs film díját 1962-ben alapították, mégpedig Ofuji Noburo, úttörő megoldásokat alkalmazó animátor tiszteletére. Ezt a díjat eleinte a legjobb animációs filmeknek adták, de 1989 óta az új kategóriaként bevezetett kísérleti animációs filmek kapják. A kísérleti alkotásoknak járó kitüntetést Ofujiról nevezték el. A 2012-es évben bemutatott legjobb művek listája pedig a következő:

Az év legjobb animációs filmjeWolf Children / Farkasgyermekek (2012)

Wolf-Children-4-600x337Hosoda Mamoru (Summer Wars, The Girl Who Leapt Through Time) írta és rendezte Farkasgyermekek már eddig is rengeteg kitüntetést kapott, például megnyerte az Oslói Keleti Filmfesztivál közönségdíját és a Silver Mirrort is. Az animét Budapesten is vetítették az Anilouge nemzetközi animációs filmfesztivál keretében. A film története 13 évet ölel fel egy család életéből, amelynek középpontjában egy Hana nevű főiskolás lány áll, aki beleszeret egy farkasemberbe. A szerelemből házasságba vezető románcot két huncut gyermek (Yuki és Ame) születése után egy váratlan haláleset szakítja szét. Farkasgyermekek további érdekessége, hogy a Madhouse stúdió támogatása mellett Hosoda saját alapítású stúdiójában, a Studio Chizuban készült. Hosoda korábban is tarolt a Miyazakit és a Ghiblit idéző családi drámáival, 2007-ben a The Girl Who Leapt Through Time-mal, 2010-ben a Summer Wars-szal nyert ugyanebben a kategóriában. 

Az év legjobb kísérleti animációs filmjeHi-no-yōjin / Combustible (2012)

la-et-katsuhiro-otomo-combustible

Katsuhiro Otomo legújabb alkotása, a mindössze 12 perc hosszúságú Combustible nyert e kategóriában. (Korábban az 1995-ös Memories-szal nyert ugyanitt). Az Edo-korszakban (1603-1867) játszódó, tradicionális japán festmények stílusát és számítógépes grafikát ötvöző mű eredetileg one-shot mangaként jelent meg a Comic Cue antológiában, 1994-ben. A történet egy edo-kori tűzvész tragédiáját eleveníti meg. A rövidfilmet bemutatták már Los Angeles-ben, megkapta a Japán Kulturális Ügyek minisztériumának kitüntetését, valamint a Japán Médiaművészeti Fesztivál fődíját is. Otomót mindemellett kitüntették Életműdíjjal is a Mainichi díjátadóján. 

Az év legjobb japán filmjeTsui no Shintaku / A Terminal Trust (2012)

imagesA 2012-es év legjobb élőszereplős filmje, a zseniális Yakusho Kōji (Egy gésa emlékiratainak Nobuja, a Selyem kegyetlen kereskedője, vagy az eredetileg japán Shall We Dance? című klasszikus mestermű szereplője) főszereplésében készült Tsui no Shintaku (A Terminal Trust) lett. A film történetében Yakusho Kōji egy súlyos betegségben szenvedő férfit alakít, aki arra kéri kezelőorvosát, hogy szenvedéseit megrövidítvén segítse őt a halálba az életmentő beavatkozások megvonásával. A történet több szálon fut, mivel a beteg megismerése mellett, láthatjuk az orvos döntésének következményeit is, akit bűnözőként von felelősségre a rendőrség. A lebilincselő drámában Yakusho Kōji mellett a kezelőorvost alakító Kusakari Tamiyo tér vissza a filmvászonra. Ők ketten korábban az 1996-os, szintén díjnyertes Shall We Dance?-ben játszottak együtt.

film előzetese ezen az oldalon megtekinthető. A mű eredetileg egy novella adaptációja, mégpedig a „Tsui no Shintaku” („The Final Request”) című irodalmi alkotásnak, Tatsuki Saku tollából.

További díjazottak: a vígjátékok belföldi kategóriájában a Thermae Romae (2012) live-action nyert, míg a híres rendező, Miike Takashi manga adaptációja, az Ai to Makoto (2012) a legjobb női mellékszereplő díját vitte el, Gamuko nevű flúgos karaktere révén.  Eme díjakat egy ünnepélyes ceremónia keretében, 2013. február 7-én adták át.

ForrásThe Asahi ShinbunANNAsian Wiki

A 36. Japán Akadémiai Díj, legjobb animációs film kategóriájában induló öt jelölt

Japán Akadémiai Díjszövetség évek óta óriási büdzsével és népszerűséggel bíró alkotásokat jelöl az év legjobb animációs filmjének díjára, amelyet 2007-ben adtak át először. (A díj korábban csak élőszereplős japán filmeknek szólt, így ilyen művek rendezői és forgatókönyvírói számára jelentette az egyik legrangosabb kitüntetést. Az animációs kategóriát 2007-ben nyitották meg az élőszereplős filmeké mellett.) A 36. Japán Akadémiai Díj jelöltjeit 2013. január 23-án tették közzé, az eredményhirdetésre pedig március 8-án kerül sor ünnepélyes keretek között Tokióban.

akademiai

A jelöltekWolf Children (Farkasgyermekek)Evangelion: 3.0 You Can (Not) RedoA letter to MomoFriends: Naki on Monster IslandOne Piece Film: Z

ForrásThe Asahi Shinbun

(Visited 455 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .