Tenjō Tenge (manga; 1997-2010 és anime; 2004)
Ha a Dragon Ball fura támadás neveket kiabáló izomembereit beleöntenénk egy erotikával teli, könnyektől kísért hip-hop parádéba, akkor megkapnánk (többé-kevésbé húen) a Tenjō Tenge érzelmesen pörgős világát. A képregényből animére is felugró alkotásban megbújik minden, ami egy provokatív történethez kell: keménykedő szleng, minden másodpercben intim testrészeken szétrepedő ruha, és a tévútra csábító természetfeletti erők, amik vagy a sötét, vagy éppen a jó oldalra dobálják harcosainkat. (Megjelent: Mondo Magazin 2012-es májusi számában / VI. évfolyam, 5. számában, kicsit rövidebb formátumban.)
Amikor a szavak helyett az ököl beszél
A korábban sikamlósan felnőtteknek szóló, pikáns történeteivel debütáló Oh!Great, avagy Ōgure Ito (1972- ) első, hentai bűvköréből kikacsintó alkotásainak egyike a Tenjō Tenge. (Ōgure Ito művésznevének születése tipikus játék eredménye a hangokkal, mivel eredeti nevét hasonlóan ejtik ki japánul, mint az angolban használatos Oh!Greatet. Másrészről egy kis nárcizmus is elcsíphető a mangaka „álnevében”, mivel japánul „A nagy király” jelentést lehet kiolvasni belőle.) A melodramatikus köntösbe öntött, 22 köteten át futó Tenjō Tenge tipikus shōnenből már korhatáros seinenbe hajló verekedős akciótúra, amiben a harcművészet iránt vonzódók kaphatnak egy kicsit a kínai kung-futól kezdve a japán karatén át mindent, ami testmozgásra, és az ellenfél sikeres likvidálására való (még Steven Segal is megirigyelhetné azokat az akrobatikus és nyaktörő testmozdulatokat, amiket a hőseink levágnak az előjátékként szolgáló erőfitogtatások után). A cselekmény hatalmas léptekkel dübörög előre egyik csatától a másikig, így akár a verekedős játékok gamerei is igazi csemegét találhatnak maguknak a Tenjō Tenge vértől és izzadságtól csatakos univerzumában. Ennyi bevezető után jöjjön a lényeg, avagy mitől döglenek a legyek (csajok), elég a jól kidolgozott kocka has?
Rúgjuk szét a házat!
Nagi Sōichiro (Hoshi Sōichiro) szőke és nagymenő suhanc gyerek a főhőse történetünknek, aki több állkapcsot tört össze egész életében, mint ahány nővel dolga volt (megjegyzem, hölgyek társaságában igen szégyenlős, így a múltbéli barátnők száma egyenlő a nullával). Ő és elválaszthatatlan haverja, a fekete melák, Makihara Bobu (Miki Shinichiro) elsőévesként lépnek be a Tōdō Akadémiára, ahol újult erővel veszik szemügyre a kiirtandó hím egyedeket. A két srác mit sem sejtve kezdi el a királlyá válás heccelős rituáléját, momentán sorra verve az útjukba eső delikvenseket, azonban felhevülésüket hamar lehűti a kislány alakban betipegő Natsume Maya (Hisakawa Aya) lehengerlő erejével. Egy dögös átváltozás után, a kislányból szexi nő lesz, a tanácstalan fiúk se tudnak köpni-nyelni, majd mindketten zuhanórepülésben találják magukat a padlón, pontosabban Sōichiro egy lány bársonyos combjai közé pottyan.
A szerencse a szerencsétlenségben, hogy a hölgyemény Natsume Aya (Chihara Minori), Maya kicsit butuska húgocskája, aki rögvest vőlegényéül fogadja a halálra szeppent, de azért hevesen tiltakozó szőke atombombánkat. Sōichiro és Bobu számára ez csupán a kezdet. A Natsume testvérekkel való találkozás szembesíti őket azzal, hogy nem egy egyszerű középiskolában járnak. A Tōdō Akadémia ugyanis az ország, sőt a világ legjobb és legnemesebb harcművészeinek otthona, így a két utcai fightokon edződött kölyök nem sokra megy az agresszív nagymellénnyel. A két srác belátja, többre van szükség a küzdőszellemnél, így a már megismert Natsume Maya vezette klubhoz csatlakozva várják annyi elszenvedett vereség után a csodát. Itt ismerjük meg a sztori másik, mondhatni manapság sztereotip jellemzőkkel bíró átlag arcát, Takayanagi Masatakát (Seki Tomokazu), aki látszólagos kedvessége ellenére igazi kemény legény a talpán.
Szerelem, szerelem, miért fájsz te nekem?
A fiúk fizikumának és rejtett erejének fejlődése mellett (nem lövök le nagy poént azzal, ha megsúgom, Sōichiro nem egy átlagos gyerek, a természetfeletti erők igen szokatlan fajtája lakozik benne) a manga és a belőle adaptált anime erőssége az érzelmi válságokkal teli drámai felhang, ami megjelenik a harcosok egymás iránti lojalitásában, és természetesen az ellenkező neműek között is. Aya első látásra beleszeret Sōichiróba, ám szájhősünk inkább Maya bájai felé kacsintgat, azonban a sötét és fájdalmas múlt tovább nehezíti az egyébként is komplikált érzelmi szálakat. Az anime főleg erre a vonalra fókuszál, mivel a manga (nagyjából) első 8 kötetét adaptálta egy 24 részes sorozatba, így elsősorban az Aya lelkében zajló vihar kerül a középpontba, ébredező gyilkos erejével és annak eredetével.
Felmerül a kérdés, hogy egy keménykedő mangában/animében mi a helye egy lányos szenvedés históriának? A Tenjō Tenge ügyesen ötvözi a flash backekkel teli visszaemlékezésekkel vegyítve azt, hogy a sikeres sportember teljesítményéhez elengedhetetlen a lelki egyensúly, az önbizalom, ami a főszereplők elé táruló kegyetlen akadályokon átsegíti őket. Földbe döngölhetnek, míg magatehetetlenül várod az újabb csapásokat, megalázhatják testedet, lelkedet, elvehetik szeretteidet. A szerelem pedig olyan motiváló erővel hat a tini szereplőkre, ami nem látott tettekre sarkallja őket. Itt nemcsak arról van szó, hogy egy rakat fiatal összejön a hecc kedvéért harcművészetet imitálni. Ők véresen komolyan veszik céljaikat, azért küzdenek, hogy megtalálják önmagukat, hogy kitartsanak bajtársaik mellett, ha pedig nézeteltérésük támad, akkor egy kiadós bunyóval rendezik el a dolgot. A becsület, a hit, a vágy a nagyobb erő, siker iránt pedig ott ingázik azon a bizonyos mérlegen, ami gyakran negatív irányba sodorja hőseinket, akik kétségek között őrlődve keresik a helyes utat.
Anime vs manga
Személy szerint az animét láttam előbb, ami egyfajta kedvcsináló a mangához, plusz, az animációs változat csupán ízelítőül szolgálhat a látszólag könnyed, humoros és gyakran explicit poénoktól, erotikától fűtött sztorihoz, de a látszat csal. A manga egy igazi, mély eposszá érik a 22. kötet végére, ugyanis az anime története után indul be igazán a maga véres gépezete, ahol gyakran a horror sem marad otthon, ráadásul, ami nem fért bele az animébe a cenzúra miatt (mint a fej méretű kebleken fityegő rózsaszín mellbimbók hada és a szemérmetlen szemérem szőrzetek), az a mangában dögivel tombol. Az anime szerencsére jól adja vissza az alaphangulatot a maga táncolós openingjével, majd a hegedűszólamokkal kísért bánattal teli jelenetek tüntetik el egyik percről a másikra a korábbi felhőtlen boldogságot.
A anatómiai szempontból hentaira jellemző dizájn a mangában, animében is a legapróbb részletekig kidolgozott, míg a lányok extrém, hosszú hajai légiesen omlanak testük köré, öltözékük pedig a divatos és merész ruhakombinációk mentén kreálódik. A harcok nincsenek a végtelenségig nyújtva, jól és látványosan megkomponáltak. Az olcsónak tűnő, mégis jól időzített alpári viccek oldják a feszültséget a kellő pillanatban, de egy baja akad a képregénynek: a jelenetek közötti átvezetések sokszor hiányoznak, így a gyakran csapongó narratíva elbizonytalaníthat. Ennek ellenére letehetetlen a manga, a történet annyira sodróerejű, hogy akaratlanul is akarom tudni, mi lesz a következő harc, milyen titok derül ki később, ráadásul a grafika is óriásit lép előre a kötetek előre haladtával. A manga problémáját tökéletesen helyre teszi az anime, bár az animében a szinkronhangokkal nem voltam kibékülve, de ez már túl szubjektív szféra. (Szegény Aya a kedvenc karakterem hangja egyszerűen szörnyű volt, pedig imádom ezt a csajt, olyan kis ártatlan, édes, mégis mennyit vívódik önmagával. Mayát annyira már nem csíptem, idegesített, hogy ő volt minden baj okozója félig-meddig, és közben minden ok nélkül szomjazza a bosszút.)
Az anime adaptációk tere szerencsére a sorozattal nem ért véget, 2005-ben egy két részes OVA folytatást kapott a széria (The Ultimate Fight címen), valamint egy The Past Chapter címmel ellátott mozifilmet is, ami a tv-sorozatbeli visszaemlékezéseket foglalja össze. Az anime sorozatot a Madhouse animálta gyönyörűen, míg a rendező Kawase Toshifumi (Beyblade, Shion no Oh) volt. Az animében az opening (ez a Bomb A Head! V című dal a m.c.A·T-től) a mai napig a kedvenc dalaim és képsorozataim közé tartozik még mindig, imádom, ahogy zenére ugrálnak a karik.
„Busidó”, avagy majdnem szamuráj kódex
A Tenjō Tenge egy komplex, harcművészetet űző és képviselő, tradicionális értékeket is közvetítő cselekményt fabrikál maga köré, ami a szórakoztató oldala mellett megható, mondhatni az élénk, vidám színekkel játszó snittekkel ellentétben drámába fordul át az animében, éppúgy, mint a manga erős, fekete-fehér tónusozásaiban. A számtalan szereplőt felvonultató sztoriban akad dadogó szamuráj, ufó fejű fénylény, de fegyveres loli, vagy félszemű démonűző nő is, így a legtöbb harcos alkotásban felbukkanó archetípust visszakapjuk az Air Gear című mangájáról elhíresült Oh!Greatnek hála. Anime mehet bárkinek, ki bírja a vért és a könnyeket, a manga már érettebb közönséghez fordul, mivel a benne ábrázolt kínzások, erőszak, szex (a testvérek között felsejlő vérfertőző kapcsolatokról nem is beszélve) megbotránkoztató lehet annak, ki nem bírja a gyűrődést. Utolsó extraként említeném meg, hogy a karakter fejlődés és skill gyűjtés sem irreálisan gyors, nagyon szépen építkezik a mangaka.
Kedvenc manga borítóim [nggallery id=256]
Pillanatképek / Screenshotsok az animéből [nggallery id=258]
Anime/manga adatok
- Japán cím: Tenjō Tenge / 天上天下
- Angol cím: Tenjo Tenge, Heaven and Earth
- Rendezte: Kawase Toshifumi
- Eredeti történet: Oh! Great (1997-2010-ig futott az Ultra Jumpban a 22 kötetes manga)
- Eredeti karakterdizájn: Oh! Great
- Karakterdizájn: Umehara Takahiro
- Zene: Iwasaki Yasunori
- Megjelenés éve: 2004
- Típus: tv-sorozat
- Terjedelem: 24 epizód + 2 OVA + 1 film/special
- Műfaj: akció, romantikus, ecchi, harcművészeti
- Stúdió: Madhouse
- Hivatkozások: ANN (eng), AniDB (eng), MAL (eng), Anime Adicts (hun), AnimeNfo (eng), Baka-Updates Manga (eng); Hivatalos honlap (jp)
