True Blood / Inni és élni hagyni (TV-sorozat; 1-2. évad)

Charlaine Harris: True Blood / Inni és élni hagyni

True Blood / Inni és élni hagyni

A vámpíros filmek, animék mindig is a gyengéim voltak, legyenek akár horror, akció, vagy történelmi dráma köntösébe bujtatva. Az éjszaka sötét lényeivel kapcsolatos kicsit véres, kicsit erotikus, de mindenképpen hátborzongató és lebilincselő történetek keletkeznek, legyen akár szó Draculáról, a félig vámpír D-ről, vagy akár a Kárhozottak királynőjéről. Mint sokan, én is olyan (amerikai) sorozatokon nőttem fel, mint a Buffy vagy az Angel, és 2008-ban eljött a True Blood, mely látványvilágban és dramaturgiailag is túlnővi sorozatbeli elődjeit.

A True Blood, az HBO saját sorozata, mely 2008. szeptember 7-én debütált az amerikai televíziókban, nálunk pedig 2009 februárjában kezdte el vetíteni a csatorna. A sorozatra a Sookie Stackhouse könyvsorozat alapján figyeltem fel, melyet Charlaine Harris írt. Az eddig 10 kötetet megért sorozat első részét 2009-ben adták ki magyar nyomtatásban, ennek a címe: Inni és élni hagyni (Dead Until Dark).

Maga a regénysorozat 2001-ben indult. A sorozat első kötete a jellegzetes borítóval hívja fel magára az ember figyelmét. Maga a könyv nyelvezete nagyon egyszerű, néhol túl vulgáris, és nem mondok sokat azzal, hogy erőteljes erotika, dúrvaság jellemzi, az események terén, pedig szinte semmi sem történik. Ugyan a könyv nagyon olvastatja magát, de mégsem annyira érdekes, mint a belőle adaptált sorozat. Hiszen a tv-sorozatot az Emmy és Golden Globe díjas Alan Ball rendezte, és látta el forgatókönyvvel, akinek a nevéhez az Amerikai szépség és a Sirhant művek fűződnek.

Az ő keze munkájának hála, a sorozat nagyon jóra sikeredett. Eddig 2 évad készült el, 24 epizóddal, de 2010 nyarára már jön a 3. évad is. Ugyan az első évad egy kicsit lassan indul, és lagymatag is, de utána bepörögnek az események, és a második évad olyan gyorsan elszáll, hogy észre se vesszük. A sorozat egyedi hangulatát pedig a country beütésű, fülbemászó főcímdal adja meg (Jace Everett: „Bad Things”), melyhez nagyon ötletes rövid film társul. De először is jöjjön a Sookie Stackhouse sorozat (könyv, tv-sorozat) alaptörténete:

Egy isten hátamögötti kis képzeletbeli, louisianabeli városkában, Bon Tempsben él Sookie Stackhouse, bátyjával Jason-nal, és nagymamájával. A Merlotte’s nevű bárban pincérnő, a 25 éves, szőke szépség Sookie. A lányt azonban mindenki bolodnak tartja különleges képessége miatt: képes olvasni az emberek gondolataiban. Bár kedves és nyílt szívű, mégis magányosnak érzi magát. Egészen addig a napig, míg be nem sétál életébe, azaz a Merlotte’s-ba az első vámpír kuncsaftja. Sookie majd kiugrik a bőréből, hiszen mindig is imádta a „különleges” teremtményeket, ráadásul a vámpír, Bill, gondolatait egyáltalán nem hallja. Ekkor merül fel a kérdés, mit keres egy vámpír egy ilyen koszfészekben, és Sookie miért nem menekül sikítva előle, hogyha tudja micsoda?

A történet egy olyan világban játszódik, ahol a vámpírok felvállalják létezésüket a nagyvilág előtt, és egyenlő politikai jogokra törnek. Nekik is vannak így politikusaik, ráadásul a „vérszívásukra” is orvosságot talált a tudomány. A zseniális japánok (kik is lehetnének mások ^^), feltalálták a True Bloodot, egy olyan vér utánzatú „vért”, mely ugyan nem a vámpírok kedvence, de éhségüket enyhíti. True Bloodot a világon mindenütt árulják, és egészen elfogadhatóvá kezd válni, hogy vámpírok járkálnak esténként az emberek között. De az évszázadok óta fenálló babonákon, félelmeken, szokásokon nehéz túl lépni, nemcsak az emberek, hanem a vámpírok részéről is. Sok halandó még mindig retteg e titokzatos lényektől, de ugyanúgy a vámpírok közül is sokan megmaradnak állatias vadász ösztöneiknél. Mégis elindul egy új mozgalom. Az emberek közül sokan válnak vámpírimádókká, amit természetesen törvénnyel is próbálnak szabályozni a rend őrei. De egyre felkapottabb lesz a vámpírszex, vagy a vámpír vér, ami mint egy új bódító drog kerül a piacra.

Ebben a zűrzavaros időben ismerkedik meg Sookie és Bill, a vámpír. Bill az 1800-as években született, eredeti neve William Thomas Compton, és nemrég tért vissza Bon Temps-be, egykori szülei ősi birtokára. A Merlott’s-ból való távozása után megtámadják és le akarják csapolni a vérét, de Sookie még idejében megmenti. És ezzel kezdődik a se veled, se nélküled szlogennel jellemezhető szerelmi viszonyuk.

Bimbozó kapcsolatukat sorozatos gyilkosságok zavarják meg, a Merlott’s csinos pincérnői hullanak mint a legyek, főleg azok, akiknek volt szexuális kapcsolata már vámpírokkal. A gyilkosságok gyanúsítotja pedig Sookie bátyja, a szoknyapecér, de bolha agyú Jason, aki bármilyen nőt, bárhol képes elcsábítani. Ahogy Sookie élete is egyre nagyobb veszélybe kerül, úgy nő szenvedélyes sóvárgása Bill után. És ugyan a férfi vámpírléte ijesztő, mégis az a biztonság, és nyugalom, melyet mellette érez a lány, egyre gyorsabban sodorja az első szerelem felé.

A kicsit csöpögős, és romantikus indítás ellenére nem kell megijedni. Nemcsak a trágár szókincs miatt, de a történe miatt is elég kórhatáros könyv és sorozat. A tv-széria 1. évada (1-12. epizód) a fenti szálakat bontja ki, és keresi a gyilkosságok igazi elkövetőjét, szépen, lassan. De így is kijut miden egyes részre minimum egy 1 szexjelenet (Jasonnak hála, aki egy bagzó macska sebességét próbálja felül múlni), valamint minden részben meghal valaki. Ráadásul olyan színes karaktereket is felvonultat a sorozat, akik a könyvben nem szerepeltek, pl.: Tara.

Szereplők:

Sookiet a híres Anna Paquin alakítja (X-man, Jane Eyre, A csaj nem jár egyedül, Repülj velem!). Anna Paquin egyébként az idén nyáron jegyezte el magát a sorozabeli vámpír szerelmével, a Bill-t alakító Stephen Moyer-rel. Stephen Moyer olyan filmekben játszott, mint a Tolvajok hercegnője (2001), Lovagok háborúja (1997), Restraint (2008).

Jasont Rayen Kanten alakítja. A  szívdöglesztő, kisportolt szőke srác, a lányok meghódításán túl nemsok mindenhez ért.

Tara Thornton: A színesbőrű lány Sookie legjobb barátnője. A nevét gyűlöli, mert ugye mindenkinek az Elfújta a szélből Scarlett O’hara füldbirtok neve jut eszébe. XD Hirtelen természete és nagyszája miatt 1 hónapnál egy munkahelyen sem tűrték meg eddig. Gyerekkora óta titokban szerelmes Jasonba, de fiúnak ez még nem  esett le. Tara komoly problémákkal küzd, annak ellenére, hogy ő a sorozat humor forrása. Édesanyja alkoholizmusa szinte tönkre tette az életét. Utolsó lehetőségeként a Merlott’s-ban lesz csapos. Őt Rutina Wesley játsza.

Sam Merlotte: A Merlotte’s tulajdonosa. Évek óta szerelmes Sookie-ba, de nem merte eddig bevallani neki. A vámpírokkal nem nagyon rokonszenvez, főleg Bill-lel nem. Különleges képessége, amit nagyon titkol, az hogy alakváltó, így bármilyen állat alakját fel tudja venni, ha jól megfigyeli. Legtöbbször kutya formájában ellenőrzi hogy Sokkie-val minden rendben van-e. A vérfarkasokat pedig gyűlöli, volt egy kellemetlen találkája velük. Bár Sookiet szereti, mégis kapcsolatot kezd Tarával, olyan vigasztalódjunk egymás karjában, ha akit szeretünk, az elérhetetlen. Sam Trammel alakítja.

Adale Stackhouse: Jason és Sookie nagymamája. A testvérpár fiatalon elvesztette a szüleit, egy árvízban haltak meg. Azóta az állandóan vidám, gondoskodó nagymamájuk neveli őket. A nagyi nagyon liberális nézeteket vall a világról, még annak is örül, hogy gyönyörű unokájának, Sookie-nak egy vámpír udvarol. A Dicső Holtak Leszármazottjai nevű gyülekezet lelkes szervezője, mely a Polgárháborúban részt vettek leszrámazottjainak szól. Billt meg is hívja egyik ülésükre a templomba, hogy mesélje el, milyen volt az élet annak idején… Lois Smith alakítja.

Lafayette: a színesbőrű srác, Tara unokatesója. A meleg fiú, drogokat árul, sőt, vámpír vérrel is kereskedik, na meg a prostitúciót sem veti meg. Emellett a Merlott’s-ban dolgozik, mint szakács, valamint Jasonnal az út karbantartóknál. Ő a sorozat másik nagy humorzsákja. Nőies sminkje ellenére, nagyon is férfias erővel tudja rendbe tenni a kellemetlenkedő alakokat. Színész: Nelsan Ellis.

Andy Bellefleur: a magát mindentudónak tartó, túlbuzgó nyomozó, erőszakos, és rögtön bűnöst kiált a legapróbb bizonyíték esetén is. A sorozat első évadában ő az a zsaru, akit mindenki utál. A második évadban kicsit megsajnálhatjuk, és a jó oldaláról is megismerhetjük. A kegyvesztettség néha csodákra képes. 🙂 Színész: Chris Bauer.

Arlene Fowler: szintén pincérnő a Merlotte’s-ban. A vörös hajú démon, négyszer volt házas, van két gyereke, de még mindig nem találta meg az igazit. Jó a meggyőző ereje, csak legyen aki bírja is kezelni :). Carrie Preston alakítja.

Terry: a vietnami háborút is megjárt katona. Egy kicsit bekattant a háborútól, de ő a legmókásabb figura az egész sorozatban. Általában fapofával próbálja megérteni kürölötte a világot, főleg Billt.

Eric Northman: a szőke, macsó vámpír fiú, a helyi serif, aki Bill fölött áll. Nagyon részletesen le van bontva a vámpírok világának hierarcihája. A tisztelet és az alázat mértéke egyenes arányban nő a megélt évszázadokkal. Az először kegyetlennek tűnő vámpír, szokatlan érdeklődést mutat Sookie iránt, de az is lehet, hogy csak Bill’t akarja bosszantani. Színész: Alexander Skargard.

Adatok

  • Eredeti cím: True Blood
  • Magyar cím: Inni és élni hagyni
  • Preimer(HBO): 2008. szeptember 7
  • Hazai bemutaó (HBO): 2009. február
  • Könyv szerzője: Charlaine Harris
  • Könyv sorozat kötetei: 10
  • Rendező: Alan Ball
  • Forgatókönyvíró: Alan Ball
  • Terjedelem:eddig 24 epizód (2×12 ep)
  • Műfaj: természetfeletti, vámpíros, erotikus, akció, dráma
  • Linkek: Wikipédia, Imdb.com, HBO hivatalos oldala, HBO (magyar), YouTube ,(1.évad trailer) YouTube,(2.évad trailer) YouTube, (főcímdal)
(Visited 423 times, 1 visits today)

4 thoughts on “True Blood / Inni és élni hagyni (TV-sorozat; 1-2. évad)

  1. a héten kezdtem el nézni az első évadot, így 4 rész után igencsak bejövős, habár még elég lightos 🙂

  2. Szerintem nagyon zsír:D az összes részt elolvastam:D És már az elején beleszerettem:Dannyira valósághű.Néha arra gondoltam felhívom Ericet.Úgy látszik nagyon bele éltem magam.Könyvben sokkal jobb mint filmbena 9rész a legszomorúbb talán.és a legromantikusabb is.A legjobb rész viszont a Vérszag az 5. rész:D érdemes elolvasni

  3. hali!
    megtudná valaki mondani hogy hol lehet letölteni az 1. évadot?
    eddig sok helyen próbálkoztam de egyik sem nyitotta meg nekem
    előre is köszi!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .