Ef – a tale of memories (TV-sorozat)
Nem gondoltam volna, hogy az Ef- A Tales of Memories bekerül a kedvenceim közé. Elsőnek a karakter design nem nagyon nyerte el a tetszésemet, de a későbbiekben egyszerűen már nem tudtam máshogy elképzelni. A hátterek pedig csodásak! Nagyon szépen és részletesen vannak kidolgozva a jelenetek, sőt, olykor egészen művészi, vizuális hatásokat, effekteket is beleszőttek az alkotók. Ami kifejezetten tetszett, az a történet volt maga. Romantikus és inkább drámai jelenetek váltakoztak, és sok, hétköznapi életünkben előforduló probléma is előkerült benne. A misztikus oldala pedig lágyan volt megjelenítve. De persze a valóságot nem teljes egészében veszi át, mivel szerintem nagyon is rózsaszín lesz a befejezés, de rossz is lett volna, ha drámai vége születik e történetnek. Akkor kicsit, hogy miről is szól ez az anime:
Történet: A sztori 2 helyszínen játszódik: egyrészt egy japán kisvárosban, és egy ezzel teljesen hasonló ausztráliai városkában. Tulajdonképpen 3 fiú és 3 leányzó buktatókkal teli szerelmi románcát követhetjük nyomon, ahogy küzdenek az álmaik megvalósulásáért és önmaguk megtalálásáért iskolai éveik alatt. A főszál, Renji-kun és Chihiro-chan körül bonyolódik. Renji éppen nagy gondban van, ugyanis egy pályaválasztási kérdőívet kellene kitöltenie, de még fogalma sincs arról, hogy mihez kezdjen a jövőben. Egyedül olvasni szeret, de persze az olvasásból még nem nagyon éltek meg az emberek :D. Azonban az élete gyökeresen megváltozik, mikor kedvenc helyén, egy kihalt vasútállomáson, találkozik egy lánnyal, Chihiro-val. Ahogy minden nap összefutnak, először barátság, majd szerelem kezd közöttük kibontakozni. Kis félénk szerelmüknek Chihiro betegsége állítja a legnagyobb akadályt. Ha most kicsit le akarnám lőni a sztori lényegét, azt mondanám, hogy Az első 50 randit aki látta, most vegye ki belőle a vígjáték elemeket, és elegyítse tömény drámával. =) De azért Chihiro-nak is vannak problémái, a betegségén túl is.
A másik párunk, vagy inkább fogalmazok úgy, hogy szerelmi háromszöggé bővült triádunk: Chihiro-chan ikertestvére (Kei), egy manga rajzoló fiú (Hiro), és egy titokzatos lány (Miyako). Kezdjük az erősebbik nem képviselőjével: Hiro egy eléggé egyedi esetű srác. Nem tudja mit is akar az élettől, a rajzolás is egyre kevesebb örömet okoz neki, ráadásul hiába hangoztatja hogy profi manga rajzoló már (sorozatosan jelennek meg a művei), mégsem kötelezte el magát e mellett véglegesen. Emellett még megrögzött iskola kerülő, nincsenek barátai, vagyis csak 1, Kei-chan, aki gyerekkora óta ismeri, és jellegzetes módon gondoskodik róla. A lány persze többet érez iránta, mint puszta barátság, de valahogy Hiro ezt nem nagyon veszi észre. Persze a helyzet tovább bonyolódik, amikor egy véletlen folytán, Miyako is belecsöppen ebbe a zavaros kapcsolatba, és Hiroval egyre közelebb kerülnek egymáshoz, de hogy a közöttük feltámadt vonzalom hosszabb távon is életképes lesz-e…Ahhoz Kei-channak is lesz egy-két szava.
Végül az utolsó fiú főszereplőnk: Kyouske-kun, aki az iskolai videó klub tagja. Nagyon tehetséges operatőr, és camera-man =), de valahogy elveszettnek érzi magát. A többi szereplőhöz hasonlóan ő se találja a helyét, az álmait, ráadásul a barátnője is szakít vele. Gondolom sokakkal megesett már hasonló dolog. Mikor úgy érezzük, hogy amit eddig tettünk, teljesen értelmetlen volt. Bizonytalanság, kétségek között őrlődik az ember, közben keresi azt a dolgot, amit hiányol az életéből.
Szerencsések azok, akik már gyermekkoruk óta tudják mik akarnak lenni. Céljaik egyértelműek, és ennek megfelelően is hozzák meg döntéseiket. De mi van, ha bizonytalanok vagyunk önmagunkban? Ha a döntés, amit meg kell hoznunk, esetleg rossz választás lesz? Ha olyan dolgot kell csinálnunk, amit nem szertünk, vagy nem lelünk benne örömöt? Vagy önbizalom hiány, félénkség, korábbi csalódások miatt, nem merjük a kezünkbe venni a sorsunk irányítását? Ehhez hasonló gondolatok ébrednek fel az anime összes szereplőjében. Saját maguk lelkében kell megvívni azt a küzdelmet, mely megoldást adhat problémáikra. E fiatalok önkeresését, és problémáinak megoldását még további szereplők is segítik:
Egy Himura Yuu nevű fiatal férfi, aki a kis város templomjában tartózkodik általában, és elég pesszimista életfelfogása van („csodák nincsenek, el kell fogadni azt, ami történik velünk”). Az ő legjobb barátja, Shuichi Kuze, egy hegedűművész, ő egyben Renji-kun szomszédja is. Valamint Renji fiatalos édesanyja, Emi Izumi, és Kei-chan lakótársa, a nála pár évvel fiatalabb, kissé hiperaktív hajlamokkal megáldott, Mizuki Hayama. Az egész történet legrejtélyesebb és misztikusabb karaktere pedig egy Yuuko nevű leányzó, aki mind a 6 főhőst átsegíti tanácsaival nehéz pillanataikon, olykor vigaszt is nyújt nekik. De mintha nem is egy létező személy lenne, hanem egy angyal, hiszen mindig a semmiből bukkan elő, majd hófehér tollak kíséretében ugyanúgy tűnik is el, valamint valamiért az ő törzshelye is a templom, ahol mindig csak vár valakire.
Na szóval, e fiatalokról szól a történet. Szemtanúi lehetünk örömeiknek, bánataiknak, személyiség fejlődésüknek, és végig követhetjük, hogy hogyan lesz belőlük felelősségteljes és érett gondolkodású, a felnőttkorba lassan belépő fiatal. Szerintem nagyon aranyos maga a történet, és van az egésznek egy kellemes, szívet melengető üzenete is, amit a végén fogalmaznak meg a szereplők.
Animáció: A történetről elég is ennyi. Nézzük egy kicsit az animációt és az alkotókat. Mint már az ismertető elején említettem, az animáció kezdetben nem tetszett annyira. Főleg a karakterek, valahogy túl „egyformának” tűntek elsőre. De aztán a személyiségük annyira megtetszett, elsősorban azért, mert a fiú főszereplők mindegyike kapcsolatba hozható valamilyen művészeti ággal. A háttérben nagyon szép színeket, és részletes ábrázolást használtak. A drámai hangvétel ellenére mégis élénk, és erőteljes színek dominálnak, de a hirtelen vágások és kontrasztok fokozzák az érzelmeket. Érdekesség, hogy a minori stúdió készítette az eredeti történetet, ami visual novel volt, majd a Shaft stúdióval közre működve készítették el az anime változatot. A rendező, Shin Oonuma korábban a Princess Tutun, a Moon Phase-en és a Hand Maid May-en is dolgozott többek között.
Opening/Ending: az openingben Elisa énekel, míg Tenmon lélegzet elállító hegedűjátéka csendül fel. Az animáció se semmi. Nagyon ötletes, és kreatív, sőt, gyakran változtatják is. Az endinggel is hasonló a helyzet, de itt még a változatosságot növeli az is, hogy a szereplőkre személyre szabott endingek csendülnek fel, az adott szereplők seiyuu-jának előadásában.
Összegzés: A romantikus-dráma rajongóknak szerintem kötelező darab! A hangulatát tekintve talán az Air-hez, és a Kimi ga Nozomu Eien (Rumbling Hearts) című sorozatokhoz hasonlít. És ami a legfontosabb: ennek az első seasonnak az ismerete nélkül, nem érdemes a most ősszel indult 2. évadot megnézni, mert úgy jártok mint én 😀 (nem értetek semmit belőle, pedig nagyon is élvezetes alkotás) =).
Adatok
- Japán cím: Ef – A Tale of Memories
- Típus: TV-sorozat
- Terjedelem: 12 epizód
- Műfaj: romantikus, misztikus, dráma, iskolai élet
- Megjelenés: 2007
- Original Work: minori
- Rendező: Shin Oonuma
- Zene: Tenmon, Eiichiro Yanagi
- Karakter design: Nobuhiro Sugiyama
- Stúdió: Shaft
- Opening: „euphoric fieldl” ~ Tenmon & Elisa
- Ending: various
- Honlapok: ANN
