Hino Matsuri: Vampire Knight

Hino Matsuri: Vampire Knight

Hino Matsuri: Vampire Knight

A manga Hino Matsuri rajzolásában 2005-ben indult, és még mai is tart. Jelenleg az egyik legnépszerűbb sorozat a lányok körében. A romantikus történet szerelmi sok szögektől, és leheletnyi erotikától fűtött, a hölgyrajongók nagy-nagy örömére. A manga alapján 2008 áprilisában indult egy 13 részes tv-sorozat, majd ezt ősszel követte a folytatás is (Studio Deen).

Történet: Yuki Cross a Cross Akadémia tanulója. Még 5 éves korában elvesztette a szüleit, egy vámpír pedig meg akarta ölni, ám egy rejtélyes, gyönyörű idegen megmentette az életét, aki szintén vámpír volt. Ő Kaname Clan, egy tiszta vérű, több ezer éve élő vámpír, akibe Yuki ettől a pillanattól kezdve szerelmes. Kaname a kis Yukit, a Cross Akadémia igazgatójának gondjaira bízta, aki saját lányaként nevelte fel őt. A történet a Cross Akadémián indul, ahol a már 15 éves Yukit láthatjuk viszont, mint tanulót, s egyben a diákok biztonságáért felelős „felügyelőt”. Ugyanis, a Cross Akadémia, nem egy hétköznapi középiskola: nappal normális diákoktól hangos, ám éjjel vámpírok csoportjai lepik el, s vesznek órákat. Az ő vezetőjük Kaname-senpai, aki egy egyességet kötött az Akadémia kicsit flúgos, pacifista igazgatójával. Ennek lényege: Kaname-san és az igazgató kölcsönösen el akarja simítani a vámpírok és emberek közötti ellentéteket, s be akarják bizonyítani, hogy békében is élhet egymás mellett e két faj. Így az éj leple alatt a vámpírok tanulhatnak az épületben, de nem ihatnak vért, hanem helyette egy vért helyettesítő új kísérleti kapszulát kell fogyasztaniuk. Mivel ez egy bent lakásos kollégium, ezért a nappali tanulóknak éjjel tilos elhagyniuk a körzeteiket. Cserébe a vámpíroknak sem szabad feléjük közeledni, csak a kijelölt határaikon belül mozoghatnak.

Persze arról, hogy az éjszakai tanulók vámpírok senki más nem tud, csak az igazgató és Yuki. Az éjszakai tanulók rendkívül gyönyörűek, s a nappalisok oda vannak értük. Ezért minden alkalmat megragadnak, hogy kedvenceik közelébe kerüljenek, mit sem sejtve a rájuk leselkedő veszélyről. A naiv, kicsit ügyetlen Yukinak szerencsére, vagy épp szerencsétlenségére, van egy segítőtársa: Zero Kiryu. Zero 4 éve került az intézetbe, az ő szüleit kegyetlenül lemészárolták a vámpírok, ezért égő gyűlöletet táplál irányukba. Az igazgató őt is befogadja, s fiaként próbálja nevelni. Zero elég zárkózott, még Yukit se engedi túl közel magához, ugyanis egész életét megbélyegzi egy sötét titok, amiről senki se tud. Yuki és Kaname-senpai kapcsolatát rossz szemmel nézi, sőt annak sem örül, hogy ezekben az éjszaki felügyeletekben neki is segítenie kell. Rejtélyes egy figura, ami a sorozat során még jobban fokozódik.

(Visited 131 times, 1 visits today)

4 thoughts on “Hino Matsuri: Vampire Knight

  1. nagyon szeretem a vámpírlovagot x DD
    tudnál nekem még képet felraknii..
    azt megköszöném. 😀

  2. sziasztook.
    én is nagyon örülnék ha lennénk még képek
    a mozgós képek a kedvencem(L)
    és még sehol sem találtam a vampire Knight-ről:)
    remélem te tudsz szerezniii(Y):D
    köszi

    1. Óh mennyi kép kérés :), hát szétnézek, Vampire Knighttal már rég foglalkoztam, ha találok valamit, kilinkelem nektek ide. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .