Rough (2006)

Rough (2006)

Rough (2006)

Hát tegnap nem bírtam ellenállni a kísértésnek, s hajnali 3ig fenn voltam, hogy végig nézhessem e japán mozifilmet. A japánoknál gyakoriak az olyan média műfajok, melyekben sportok állnak a középpontban, hiszen mennyi anime (H2, Prince of Tennis, a régen Magyarországon is futó  Mila a szupersztár, stb), manga, illetve élőszereplős film bizonyítja ezt. Tavaly láttam a Touch című mozifilmet, melynek középpontjában a baseball, s e sportág köré szövődő szerelmiszál állt. A Touch movie rendezője, Kentaro Otani azonban újat alkotott 2006-ban a Rough című filmjével, mely (ahogy a japán kritikákat olvasgattam) ez első sikeres „swimming movie”-nak minősült. Igen, e filmjében az úszás került előtérbe. A főszerepeket a Romeo and Juliet-ből már megismert Masawa Nagasawa játszotta ~ Ami Ninomiya szerepét (mint utóbb megtudtam ^^), s a film jóképű, magas, tehetséges úszóbajnokát Mokomichi Hayami alakította (Keisuke Yamato). A sztori, mint általában, a sport iránti szeretetről, a kitartásról, s tehetségről szól, megspékelve egy kis románccal, szerelmi háromszöggel.

Az alap sztori annyi, hogy két főszereplőnk kis ellenszenvvel viseltett egymás  iránt, mivel nagyszüleik között támadt pár félreértés, s egy kis rivalizálás. Ebből kifolyólag Ami ki nem állhatja Keisukét, legalább is úgy tesz. Keisuke persze kezdetektől fogva nehezen viseli a lány ellenszenves természetét, a próbálkozik oldani e feszültséget a maga módján, nem túl nagy sikerrel ^^. Hogy még ennél is bonyolultabb legyen a helyzet, bejön a képbe Ami gyerekkori barátja, Seito, akit csak bátyusnak hív a lány. Csak az a bökkenő, hogy Seito jelenleg Japán No1. úszóbajnoka, s Keisukének még sohse sikerült megvernie. Az így kialakult szerelmi háromszögbe belép Ami riválisaként, egy gyönyörű ám szokatlanul magának való lány, aki mindenárom megakarja szerezni magának Keisukét. Ami szép kis helyzetbe csöppent, ugyanis lassan kezd rájönni arra, hogy mit is érez igazán Keisuke iránt, de ugyanakkor ott van Seito, akit imád és bálványoz. A lány nem tud dönteni a két fiú között. A srácok egy végső összecsapással próbálják megoldani e helyzetet. Vajon ki nyeri el Ami szívét, s ki lesz Japán új úszóbajnoka?

Akit érdekel, érdemes megnéznie ezt az 1óra 56 perces moviet. A sztori izgalmas, romantikus, sok poénnal, s persze gyönyörű úszós jelenetekkel. ^^

(Visited 27 times, 1 visits today)