Murakami Haruki: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei (2013)

Ezt a bejegyzést már 2 hónapja tervezem (most esett le, hogy milyen gyorsan telik az idő!). Annyi írnivalóm van, amit pótolni szeretnék az idén, vagy legalábbis a közeljövőben (kezdve néhány kedvenc őszi animétől egészen az elmúlt hónapokban befejezett regényekig és egy-két mangáig – hogy azt se tudom mihez kapjak hirtelen). Ráadásul Murakami három okból is fontos volt az idén: 1) az őszi MondoConon előadást tartottam róla (ennek anyagával is tartozom a blogoszférámnak); 2) kuriózumként a világon elsők között jelent meg magyar fordításban legújabb regénye (még az angol kiadást is megelőztük, amit 2014-ben fognak megcsinálni); 3) idén (megint) várományos volt Murakami az Irodalmi Nobel-díjra, amit végül nem kapott meg, de Japánban óriási médiafelhajtás van körülötte egész évben. Érdemes a The Japan Times-t, a The Tokyo Times-t és az Asahi Shimbunt olvasni az iránta érdeklődőknek. Most pedig jöjjön a lényeg, avagy A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei kritikája.

Eltűnt barátságok és a szeretet nyomában

Murakami Haruki: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei (2013)
Murakami Haruki: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei (2013)

A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei Murakami 2013 áprilisában megjelent regénye (ez az eredeti japán megjelenés), amit a Geopen kiadó jóvoltából már október 27-én megvásárolhattak idén a magyar rajongók. Az előzetes hírek szerint, Murakami vissza kívánt térni eme művében a Norvég erdő egykori drámai hangulatához, így az 1Q84 misztikus és egyben akcióval teli fantasztikus világát félretéve újra hétköznapibb vizekre evezett. Legfrissebb regényében tehát megint az emberi kapcsolatok fontosságát és azok hiányát szemlélteti 36 éves, megtört főhőse szemén át.

A regény főszereplője a címben is említett Tazaki Cukuru, aki vasútállomások tervezőjeként éli látszólag gondtalan életét. A jóléttel és biztos jövedelemmel kipárnázott férfi szívét azonban a magány és egy gyerekkori csapás szorítja össze. Ráadásul a nála pár évvel idősebb barátnője, Szala személyében végre egy olyan nőre akadt, akit tiszta szívből szerethetne. Ám ahhoz, hogy teljesen átadja magát e kapcsolatnak, rendezni akarja gyerekkori traumáit.

Ehhez pedig Cukurunak hosszú utat kell megtennie, hiszen nemcsak elfojtott emlékfoszlányai között bóklászva kell rendeznie lelki gondjait, hanem ténylegesen felkeresve szülővárosát, Nagoját, majd Finnországba repülve muszáj utánajárnia egy a múltban előle eltitkolt igazságnak. Mindez pedig egykori baráti köréhez vezeti őt vissza. Cukuru ugyanis fiatalkorában 2 fiú és 2 lány szoros és felfoghatatlanul meghitt barátságát élvezte, kik egyik napról a másikra hátat fordítottak neki. Ez az esemény megrendítő és végzetes következménnyel volt Cukuru életére. Vajon miért hagyták el barátai és milyen titkokról mesélhetnek neki, ha újra felkeresi őket immár felnőtt férfiként, 16 évvel a megrázó események után?

Tipikusan Murakami, tipikusan “japán”

Meglepően hangozhat, de Murakami egyik legjapánosabb regénye ez, mivel olvasmányos története, a benne megjelenő fordulatok, élethelyzetek, a visszaemlékezésekkel teli múltrendezés folyamata több más, azonos témát boncolgató japán alkotásban megjelent már (legyen szó másik regényről, animéről, japán élőszereplős filmről). Éppen ezért nem értek olyan meglepetések, mint az 1Q84, vagy a Kurblimadár krónikája alatt. Szerencsére, annak ellenére, hogy könnyen ki lehetett következtetni az eseményeket, még így is egy érzelmekben gazdag regényt kaptam, ami meg tudott érinteni. Különösen megkapó volt a magány rabságába szorult főhős szembesüléséről olvasni. Arról, hogy saját kishitűsége, önértékelési gondjai miatt, mennyire kicsire becsülte saját szerepét és jelentőségét barátai életében. Mennyire másként látta önmagát, mennyire negatív énképpel állott a tükör előtt, amikor szemlélődött. Ráadásul Murakami pár álomszerű látomással tovább színesítette a kiszámítható cselekményt – ezek többnyire erotikus képzelgések, vagy rémisztő hallucinációk voltak. Letaglózóan vonta be könyvébe a homoszexualitás témáját, a nemi erőszakot, az idegösszeomlást és még számtalan más tabut. Végső soron megint rendkívül éleslátóan fogalmazta meg azt, hogy az emberi kapcsolatok nemcsak a kölcsönös szereteten és támogatáson alapulnak, hanem keserves fájdalmakkal képesek segíteni azt, hogy felnőtté váljunk és bátran merjük kitárni szívünket, lelkünket az arra érdemes embereknek. Murakami fanoknak kötelező ez a regénye is. Végszóként pedig álljanak itt számomra legszebb sorai regényének:

“Az emberi szívet egy másik emberi szívvel nem csak harmónia köti össze. Sőt, éppen hogy seb és seb hozza létre a mély kötődéseket. Fájdalom és fájdalom által, törékenység és törékenység által születnek a kapcsolódások. Nincs csendesség, melyben nem rejlik fájdalmas sikoly, nincs feloldozás, melyben nem ömlik a földre vér, nincs elfogadás, melyhez nem kínzó veszteségeken át vezet az út. Ez rejlik a valódi harmónia mélyén.”

Könyv adatok

Cím: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei
Japán cím: Shikisai wo motanai Tazaki Tsukuru to, Kare no Junrei no Toshi
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Kiadás: 2013-as kiadás
Fordította: Nagy Anita
Terjedelem: 333 oldal
Megrendelhető: Geopen kiadó honlapja vagy egyéb nagyobb könyváruház

(Visited 32 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.