Hszinran / Xinran: Asszonysorsok Kínában (Szexualitás és történelem)
Az Asszonysorsok Kínában egy újabb mű, most már mondhatni kedvenc kínai írónőmtől, Xinrantól, vagy más átiratok szerint Hszin Zsan. Egy 2008. szeptemberi bejegyzésemben írtam tőle a Sky Burial (Égi temetés) című, az Ulpius-ház által 2008-ban újított kiadást megélt mesterművéről. Az Égi temetésben a kínai kommunista diktatúra idején követhettük nyomon egy tragikus sorsú kínai nő élettöténetét, aki több mint negyven évig kereste Tibet elhagyatott tájain egyetlen szerelmét, és egyben férjét.
Mint ahogy e korábbi bejegyzésnél is említettem, az írónő, nagyon sokáig egy – csak nőknek szóló rádióműsort vezetett hazájában. Az ekkor tapasztalt élményeiről szól ez a könyve (Asszonysorsok Kínában), melyet 2002-ben írt meg. Ugyanis az ő rádiós kezdményezése teljesen egyedi, és egyben forrdalmi volt Kína története során, hiszen ez volt az első nyilvános fórum, ahol a kínai nők kibeszélhették magánéletüket, megoszthatták gondjaikat. De! Műsora, a Szavak az esti szélben, nem éppen egy „Mónika-Show” szintű kibeszélő műsor volt. Itt tényleg olyan nők szólaltak meg, akik vagy a régi kínai hagyományok, vagy a kultúrális forrdalom, vagy brutális férjük tudatlansága miatt szenvedtek, és szenvednek mind a mai napig. Olyan nők történetei elevenednek meg a könyv lapjain, akik a kínai forradalom, diktatúra miatt elvesztetétt fiatalságukat, nem volt lehetőségük szabadon élni és dönteni. Egyetlen feladat miatt használták csak őket a férfiak, hogy vágyaikat kielégítsék, vagy fiú utódot nemzenek. Hiszen ugyanúgy, mint Koreában egykor, itt is egy nő értékét az adta meg, hogy hány fiú gyermeket volt képes világrahozni még a 20. század során is, miközben a női emancipáció nyugaton és Amerikában már rég beteljsítette gyümölcsét!
Xinran nemcsak a rádió műsor során megtapasztalt drámai élethelyzetekről ír, hanem műsorának elfogadtatásának procedújáról, hogy mekkora nagy vihart kavart fel ez a nyilvános „nőktől nőknek” szóló fórum egy férfiak által uralt, és elnyomott társadalomban. Maga a műsor 1983-ban futott, ám pár év után Xinran kénytelen volt abba hagyni, mert lelkileg nem bírta tovább elviselni a nők szomorú történeteit. Végül több évre rá született meg e könyve, melyet immár külföldön írt meg, s melynek hangulatát másik kedvenc könyvemhez, a koreai Annak az ősznek három napjához (erről is írtam korábban) hasonlítanám.
A könyvben 14 fejezet található, ami különböző élethelyzeteket mesél el, és ebből mutatnék be 2-3-at, ami szerintem a legmegzáróbb volt:
A lány, akinek egy légy volt a háziállata
Egy fiatal lány története, akit saját édesapja erőszakolt meg. A férfi veszekedős, kötekedős ember volt, majd mikor lánya első menstruciója megjött, el is vette szüzességét. Az anyát nem foglalkozotta a dolog, addig se bántotta őt a férje. Így az alig 17 éves lány, annyira rettegett a férfiaktól, és saját édesapjától, hogy állandóan megsebezte magát, csak azért, hogy kórházba kerülhessen, ahol nem kell elviselnie a gyűlölt érintéseket. És itt a kórházban egy kis légy társaságában, ami életében először gyengéden, cirogatóan ért törékeny testéhez, magányosan, elzárva a külvilágtól, és rettegve a férfiaktól jött el érte a halál… ami végső békét, és szenvedéseinek feloldozását hozta el a számára…
Az asszony, akit nem ismer meg az apja
Egy japán család boldogan élt a kultúrális forradalom kirobbanásáig, a szülök kínai egyetemen tanítottak japán nyelvet. Két lányuk volt, közülük a kisebbik, Hu-er elmesélében hallhatjuk történetüket.
A kultúrális forrdalalom kitörése után, édesapjukat letartóztatták, kémnek nyilvánították, édesanyjuknak pedig rendszeresen kellett „átnvelésen” részt vennie. Később nővérét is bevonták ebbe a programba. Így a kis Hu-er egyedül várta haza esténként őket. Ám alig 10 évesen, őt is behívták egy ilyen „oktatásra”, ahol a vörösgárdista fiatalok megerőszakolták… A kislány véresen, sírva ment haza, ekkor tudta meg, hogy nővérének hasonló kínokat kellett átélnie… E sok szrönyűséget édesanyjuk nem bírta tovább és öngyilkos lett… Mire végre a szeretett apa kiszabadult rabságából, beleőrült felesége elvesztésébe, és ettől a naptól kezdve gyermekeinek kellett felnőni, és gondoskodni róla…
A Kiabáló Hegy asszonyai
A Kiabáló Hegy lakóit talán őslakosoknak is lehetne nevezni. Ők még mindig hagyományaikat őrizve élik életüket a természetben. Különös, teljesen maradi, a modern életformától távol álló, talán bennszülött közösséghez hasonló csoportjukban a nők boldogok… A könyv e záró fejezetében egy olyan világ tárul elénk, ahol a nőknek keményen kell dolgozniuk, több férfinak kell az igényeit kielégíteni, és mégis, a sok gyötrelem mellett, ezek a nők egyedülien az összes történetben feltűnő szereplők közül, érzik magukat elégedettnek, boldognak. Tudatlanság? Elvakultság? Vagy a hit, hogy a világon máshol is így van – felfogás miatt nem törnek ki megalázó helyzetükből? Európai szemmel nézve, mostohább körülményeket az emberek el sem tudnak képzelni. És ezek a nők mégis nap min nap ugyanazt csinálják, ellátják kötelességeiket, mindenféle ellenvetés, lázadás nélkül.
