The Clone Returns Home / クローンは故郷をめざす (japán film; 2008)
Viszonylag kevesen ismerik, legalábbis nagyon minimális helyen tesznek említést Japán egyik legígéretesebb ifjonc rendezőjének, Kanji Nakajimának első sci-fi művészfilmjéről, a The Clone Returns Home-ról. A 2008-as film nagyon sikeresen szerepelt a sundance-i független filmeseknek rendezett nemzetközi filmfesztiválon Amerikában. Maga az 1970-ben született rendező eddig alig pár filmet tudhat magáénak: Negative (’88); Ka-Ke-Ra (’89); Fe, Dream of Fish (’91); Fe (HAGANE) (’94); The Box (2002). A ’89-es Ka-Ke-Ra-val Japánban és Columbiában nyert ezüstérmet, később a ’94-es Fe (HAGANE) és a 2002-es The Box című műveivel ért el nemzetközi sikereket, pl.: Belgiumban, Franciaországban és Portugáliában.
A The Clone Returns Home nemcsak vizuális, költői megfogalmazás módjával válik különlegessé, hanem érzelmekkel teli, drámai hangvétele teljesen egyedi hangvételt kölcsönöz az alkotásnak, melynek történetét is maga a rendező, Kanji Nakajima írta.
A történet egy asztronautáról, Kohei Takaharáról szól. A fiatal asztronauta egyik barátja egy súlyos űrbaleset következtében meghal, ezért felettesei tesznek egy javaslatot Koheinek. Ha Koheivel bármi történne odakint, akkor a modern technológia segítségével készítenének belőle egy klónt, elméjébe a férfi emlékeit helyezve. Kohei sok vívódás, és álmatlan éjszaka után beleegyezik a dologba, és mikor bekövetkezik a nem várt tragédia, Kohei halála után, a tudósok megalkotják tökéletes klónját. Ám a klónozás során problémák merülnek fel. Az új Kohei elődje gyermekkori tragikus emlékeinek fogságába kerül, mikor ikertestvérét, Noborut elragadta a halál. A klón mentálisan instabillá válik, és fájdalmas emlékeinek fogságában elszökik a kórházból, hogy hazatérjen édesanyjához, és elvesztett testvéréhez.
Költői dráma és könnyfakasztó történet szeretetről, a lélek sérülékenységéről
Az érzelmeket, az anyai szeretet gyöngédségét nagyon finoman, és érzékenyen ragadja meg a képi világ. A színek is már előre vetítik, sejtetik egy dráma kibontakozását, így kiváltképpen a kék-szürke-fehér árnyalatok dominálnak. A látványvilág gyönyörű, néhol sejtelmesen, erősen árnyalt, kontrasztos jelenetek uralkodnak. Az erős érzelmeket, mint fájdalom, keserűség, kétségbeesés rettentő hatásosan tálalják a készítők pl.: mikor Noboru meghal, és édesanyja a karjaiba emeli fia holttestét, majd keserves zokogásban tör ki, akkor minden hang eltűnik, csak a néma szenvedést látjuk, majd Kohei remegő hangon szólítja halott fivérét. A történet során a testvéri, anyai szeretet elevenedik meg, illetve az a szoros kapocs, mely csak egy anyát és gyermekét kötheti össze. Kohei gyermekkori emlékei és vívódásai, bűntudata egyszerre elevenednek meg ezzel, és az a tartózkodós, mérhetetlen elfojtás is a felszínre kerül, mely saját feleségétől, Tokietól is eltávolítja.
A családi, a főszereplő személyes drámáján túl halványan felsejlenek azok a morális, erkölcsi kérdések, melyek az emberklónozással kapcsolatban merülhetnek fel. Tényleg létezik a lélek? Ha az eredeti meghal, akkor ugyanazt a teremtményt még egyszer, ugyanúgy megalkothatják az emberek mesterségesen? A DNS és emlékek határoznak meg csak minket, vagy van bennünk valami megfoghatatlan, amitől azok vagyunk akik? A klón ugyan az űrhajós kutatások érdekeit szolgálja, hogy emberveszteségtől mentesen tudják folytatni munkájukat az űrben, de mi garantálja, hogy a kirakóként összerakosgatott személyiség teljesen ugyanolyan, stabil állapotban lesz „használható”, mint korábban? Semmi. És ez a klón kínkeserves szenvedésein át elevenedik meg, ahogy hazafele tart egy olyan otthonba, ami már nem létezik álom és valóság, illúziók és képzelet határán.
Kiváló színészek, felemelő eszencia
A gyönyörű zongora, hegedű szólók, klasszikus muzsika, és egy gyermekdal visszatérő szólamai fokozzák tovább az érzelmeket. Ezt a kiváló színészek tetőzik be, a főszerepet Mitsuhiro Oikawa alakítja, akit a Casshern-ben láttam először. Kohei édesanyját Eri Ishida, feleségét Hiromi Nagasaku játssza. Mindegyik karakter teljesen hitelesen adja át magát szerepének, legyen az akár a felháborodott, zavart feleség, a szerető anya, vagy a magát keményen tartó férj. Így válik a mű igazi művészi alkotássá, mely egy kellemes melankolikus, borongós hangulatot áraszt magából, mégis a csöppnyi drámák egyre fokozzák a karakterek lelkében uralkodó vívódást, mely a történet végére teljesen felemelővé válik. Aki szereti a szomorkás hangulatú, elgondolkodtató, egyedi filmeket, annak kellemes, és megható pillanatokat szerezhet ez a mestermű.
Pillanatképek / Screenshots
[nggallery id=22]
Adatok
- Angol cím: The Clone Returns Home
- Japán cím: Kurôn wa kokyô wo mezasu / クローンは故郷をめざす
- Rendező: Kanji Makajima
- Írta: Kanji Makajima
- Műfaj: sci-fi; dráma
- Terjedelem: 110 perc
- Bemutató dátuma: 2008.
- DVD megjelenés: 2009
- Eredeti nyelv: japán
- Ország: Japán
- Linkek: IMDb.com (film); IMDb.com (rendező); Filmhírek (Sudance fesztivál 2009); First Look (filmkritika); Sudance Filmfesztivál (hivatalos előzetes a filmről); Nippon Cinema (filmről); Kanji Nakajima (hivatalos honlapja japánul)