Bájos gyilkosság hidegvérrel: Noir

A nő, mint pusztító fegyver, és mint vonzó halálosztó. Halni az ő gyengéd kezeitől felemelő, igazi megváltás a bűnösöknek. A klasszikusok közé sorolt Noir a nő testi-lelki szépségét élteti és kapcsolja össze az erőszakkal, mintha fegyveres Teréz anyákról szólna. Ám csak ennyi lenne a Noir? Egy újabb „Girls with guns” (lányok puskával) zsánerbe illő tucatsorozat, ami csak azért jó, mert a férfinézők két fétisét is kielégíti: izgalmas fegyverropogtatás és gyönyörű nők? A válasz sejthető, de várjunk még az ítélettel.

Miért csábítóak a fegyveres nők?

A Noir és a Phantom: Requiem for the Phantom sorozatok óta foglalkoztat ez a kérdés. (Érdekesség: ugyanaz a rendező vitte mindkét szériát, így nem véletlen a kettő közötti hasonlóság.) Főleg azért, mert a már említett „Girls with guns” zsáner terepén a Noir az etalon. Több mint egy évtizede tartja kultstátuszát – pedig előtte voltak más fegyveres lányokat felvonultató animék is, mint a Kite, az Appleseed, vagy a Ghost in the Shell. A Noir mégis más, mint a felsorolt elődök. Populárisabb. De ez nem azt jelenti, hogy egy üres látványsorozat. Talán azért ennyire kedvelt, mert a nyugati anime boom csúcsán került a reflektorfénybe, mert a története Európában játszódik, és így kellően multikulturális ahhoz, hogy bármilyen nemzetiségű néző, akár animés múlt nélkül is rámozduljon. Vagy azért, mert a grafikája még mai szemmel nézve is szép és lágy – 2014. februárban Blu-ray kiadást is kapott–; és persze nem utolsósorban azért, mert női bérgyilkosokról szól a története. A kritikus plusz elem lehet a leszbikus vetülete mindennek, amit én nem érzek megalapozottnak, mégis órákat lehetne erről vitatkozni. Az biztos, hogy a Noir a férfi nézőket a nyíltan nem ábrázolt, plátói női szerelemmel csábította el igazán. De erről bővebben később, most térjünk vissza az eredeti kérdésre:

Miért lehet izgalmas nők között zajló tűzpárbajokat nézni?

A nő tradicionálisan a megmentésre váró, gyenge és támadásra képtelen karakter a fiktív alkotásokban. A Noir azonban egy olyan női, mondhatni feminista képet rajzol elénk, amiben a nő visszatámad, sőt, öl és bosszút áll. Nem elnyomott fél, de nem is egyenrangú a férfiakkal, ráadásul az animében egyetlen férfi karakter sem ér fel a női gyilkosokkal. Nőként éppen ezért érezhetem magaménak a történetet. Hiszen azonosulási lehetőséget kapok arra, hogy menő („cool”) karakterként én erőszakra erőszakkal válaszoljak, ha pedig bántanak, akkor visszatámadjak. Férfi nézőpontból is érvényesülhet ez a pszichológiai olvasat. Ugyanakkor a férfiaknál előrébb való az a tény, hogy számukra két vonzó dolog elevenedik meg a képernyőn: lövöldöző és csinos nők, valamint egy tipikus maszkulin sajátosság, a harc. Így válnak a Noir női karakterei férfiasan agresszívvá és pont ezért tetszhetnek mindkét nemnek.

A nők szerepén túl érdekes lehet az anime cselekménye

Abból a szempontból igen, hogy Párizsban és más európai, kínai és közel-keleti helyszíneken játszódik, így újszerűen hathat a Japános színterű animékkel szemben. A cselekmény egy korzikai bérgyilkossal, Mireille Bouquettel indul, aki egy nap furcsa üzenetet kap egy Yūmura Kirika nevű japán lánytól. A lány egy közös utazásra invitálja hősnőnket a múltba. Később kiderül, hogy Kirika amnéziában szenved, és két dolgot tud biztosan: hogy Mireille oldalán kell felkutatnia valódi személyazonosságát, és hogy ehhez a kiindulópont egy szó: Noir. A szótlan lány egyébként a gyilkolás mestere, bármilyen eszköz halálos fegyverré válik a kezei között, és miközben áldozatai vérét ontja, semmit nem érez. Így kezdődik Mireille és Kirika megmérettetésekkel teli ismeretsége, amit vér, szindikátusok és maffia összeesküvések kereszteznek.

Ez a felvázolt alaptörténet kiváló animét szülhetne. De csak szülhetne. Mint ahogy minden anime, a Noir sem tökéletes. Az első részek totális káoszban indulnak, össze-visszadobált jeleneteket és értelmezhetetlen fordulatokat kapunk a felettébb monoton visszaemlékezésekkel párhuzamosan. A Noir – a szó jelentése egyébként fekete, ami a halálra, a gyászra, a komorságra utalhat – tökélyre viszi a semmitmondó jelenetek következetlen ismétlését. Ezen a kezdeti bukdácsoláson pedig az ALI PROJECT és a Kajiura Yuki komponálta káprázatos zenei aláfestés sem segít, legyen az bármennyire is egyedi és magával ragadó. Szerencsére pár rész után a történet felébred, és a főszereplők körüli rejtélyek megfejtéséhez – ki is valójában Kirika? hogyan kapcsolódik Mireille múltjához? – epizódról-epizódra jutunk egyre közelebb. Végül a kép is egyre komplexebb lesz, és az alvilági elemek mellett vallási ideológiákat is elénk tárnak, szó esik arról is, hogy miként lehet bűneinkért vezekelni és feloldozást kapni – illetve mi ennek a morális oldala pl.: bűnös-e az a munkatábor tiszt, aki több száz embert gyilkolt meg a háború idején, de most minden nap másokért dolgozik hajléktalanként.

Kritikus kérdés: Szerelemként írható-e le Mireille és Kirika viszonya?

Szerintem nem. A szerelem túl erős kifejezés erre. A két főszereplő kapcsolata annyira ártatlan és tiszta, hogy inkább az odaadó hűség mintapéldájának érzem azt, annak ellenére is, hogy nincs mellettük egyetlen olyan állandó férfi karakter sem, akire érzelmileg támaszkodhatnának. Jobban leírná viszonyukat a testvériesség, a bajtársiasság. Ezért nevezhető a fiúsabb és profibb gyilkológép Kirika, valamint a nőiesebb, de veszedelmes Mireille egy olyan párosításnak, ami egy célt szolgál: a férfinézők becsalogatását. Hiszen általuk jól működő alapot kapnak a férfiak a fantáziálásra. De ez a képzelt leszbikus vonal nem ölt testet, legfeljebb csak ott lóg a levegőben.

Emellett semmilyen utalás nem történik a nők közti szexuális feszültségre, maximum két-három olyan jelenet akad a 26 rész alatt, ami a fanservice-t szolgálhatja, például amikor nők egy ágyban alszanak. Ráadásul ez egy nyomott hangulatú dráma, aminek minden percét a ridegség hatja át, mentes bármilyen gyengéd szótól és érintéstől, ami tipikusan a romantikus érzelmek megnyilvánulásaként értelmezhető. A Noirban pedig nincs helye a romantikus érzelmeknek. Hűségnek, becsületnek, bosszúnak, ragaszkodásnak és vérontásnak azonban igen. A leszbikus szál tényleges hiányára utalhat az is, hogy amikor a Starz amerikai televíziós csatorna a Noir tv-sorozat adaptációját írta (2011-re tervezték a sorozat forgatását, de ez a mai napig nem indult el), olyan változtatásokat vitt a forgatókönyvbe, hogy például Mireille-nek jegyese van. Mi másért szerepelne itt egy jegyes, minthogy eltörölje a leszbikusság legkisebb gyanúját is? És végső soron két egymásra támaszkodó nőről miért kell feltételezni, hogy több van közöttük barátságnál? Ha ugyanez a történet férfiakról szólna, akkor őket is homoszexuálisnak bélyegeznénk meg?

Egy jó anime, de csak megfelelő ráhangolódással

A Noirt nehéz megszeretni. Általában a monotonitása és a lassú történetvezetése az, ami miatt sokak bicskája beletörik. Pedig akadnak benne jól megkomponált akciójelenetek is. Ha azonban nyitott a néző a stílusára, képes kitartóan fókuszálni, akkor egy szórakoztató és alapvetően izgalmasan építkező cselekményt kap. A Noir a Bee Train stúdió „Girls with guns” zsánerű animetrilogiájának az első darabja. Ezt követte a kritikusok által picit jobban értékelt Madlax (2004) és az El Cazador de la Bruja (2007). A három műben csupán az alapok a közösek: a két nő, és a puskák.

Garai Timi (Fullmoon)

Adatlap

Noir
(anime, 2001)
Rendezte: Mashimo Kōichi
Forgatókönyv: Tsukimura Ryoe
Stúdió: Bee Train
Hossza: 26 x 23 perc