Hollywoodtól a japán CGI kálváriáig
A CGI animációs filmek fénykorukat élik. Mondhatni, a Pixar futtatta fel ezt az technikát – ki gondolta volna, hogy a Toy Story volt 1995-ben a világ legelső egész estés animációs filmje, amit teljes egészében számítógépen készítettek. Ma már szinte minden új animációs filmet így gyártanak, az azóta Pixart is befaló Disney-től kezdve egészen a DreamWorks-ig. És ha tetszik, ha nem, közönségsikerük van ezeknek az alkotásoknak, lásd. az idei Oscar-díjas Zootropolis – Állati nagy balhé esetét. Ám mi a helyzet Japánban?
Bizony, ez az a terület, amiért kapott eddig hideget-meleget az animeipar. Az biztos, hogy televíziós formátumban nem igazán működik még a technika. Gondoljunk csak az új Sailor Moon Crystalra, a Berserk 2016-ra, vagy a Polygon Pictures-től kijött Ajin és Sidonia no Kishi című sorozatokra. Míg az utóbbi két animét mindennemű darabos szokatlansága ellenére lehet azért szeretni, hiszen animációja egy jellegzetes stílust, egy sötét atmoszférát teremt, ami hűen adja vissza az alapművek bizarr groteszkségét; addig a Sailor Moon Crystal és a Berserk 2016 egy keserves nyögéssel fohászkodik azért, hogy a jó öreg animátorok, akik még ceruzával és papírral ügyködtek előzmény sorozataikon több, mint húsz éve, szánják meg őket egy újrarajzolással. Nem túlzok. Nemcsak elcsúszott, torz, a finom mozdulatok szépségét mellőző vizualitás jellemzi őket, hanem a gyártási idő rövidsége miatt, egyértelműen észrevehető, hogy összecsapták mindkét alkotást – és persze mit ígértek cserébe? Hogy majd a Blu-ray és DVD kiadványra javítanak mindent. Végülis, működhet ez a taktika.
De mi a helyzet a CGI animefilmekkel?
Sokkal pozitívabb. Egyrészt, tipikusan jól működnek a videojáték adaptációknál, mint a Final Fantasy franchise vagy a Biohazard. Itt igazából könnyebb dolguk is van az alkotóknak, hiszen egy kidolgozott grafikai koncepciót kell továbbvinniük, ráadásul eleve bőven van idejük és anyagi forrásuk a minőségi munkálatokra. Így nem véletlenül lett a Kingsglaive: Final Fantasy XV olyan gyönyörű. Ebben a 2016-os filmben konkrétan a szereplők annyira élethűek, hogy minden apró szőrszál, arcizom, szempilla a helyén van, és elképesztően magas színvonalon járulnak hozzá egy élőszereplős film illúziójához. És még a lélegzetelállító csatajelenetekről, monumentális épületegyüttesek szépségéről nem is beszéltem! Ez a film a japán CGI animáció csúcsa! És meg kell hagyni, hogy a jelen poszt alapanyaga, a Gantz:0 sincs lemaradva sokkal mögötte (animációját az Appleseed mozikat jegyző Digital Frontier készítette), pedig seinen mangaként kezdte pályafutását 2000-ben, majd kapott anime-sorozatot, két live-actiont, videojáték-adaptációt, light novelt, és végre CGI filmet is. Mivel a manga véget ért 2013-ban, ezért a CGI film készítői biztosra mentek: egy olyan látványfilmet tettek le elénk, ami jó csalitermék régi fanoknak, és egyúttal jó belépő termék lehet a Gantz-cal csak éppen most ismerkedőknek.
Gantz régi és újonnan jött rajongóknak
Személy szerint, én féltem ettől a filmtől. Bármennyire is nagy rajongója vagyok a Gantz csontzúzó és vérpatak ömlesztő történetének, amiben gore és ecchi stílus tombol a javából, meg kell hagyni, hogy az eredeti manga kellemes rajzolatát eddig nem igazán tudták visszaadni a korábbi adaptációk. Például, a 2004-es animesorozat még az akkori Gonzo fénykorához képest is elég közepesen teljesített vizualitásában. Ám egy előnye mégis volt: a katartikus drámát, a hősies küzdelmet, a pszichológiai összeomlásokat tökéletesen tudta közvetíteni. Na, most! 2016-ban megkaptuk a fangörcs kiváltó folytatást, ami vizualitásában messze túlszárnyalt bármilyen korábbi feldolgozást, ám történetében üres maradt.
A legjobban talán a Mad Max – A harag útjával tudnám párhuzamba hozni. De nem feltétlenül azért, amire elsőre gondolnátok. Csupán mindkét sztori történeti egyszerűségére utalok. Az egyikben szimplán egyik helyről kocsikáznak a másikra, addig a másik műben lényegében egyik földönkívüli szörnyet ölik meg a másik után. A Mad Max egyedi vizualitása természetesen páratlan, a Gantz:0 maximum a szexualitásával tűnhet még ki, a 100% japán, gumiarcú bishi karaktereivel, és mindent megmutató latex ruházataival, ami kifejezetten a női domborulatok kihangsúlyozását szolgálja. Ám van még egy hasonlóság a két mű között: szerepeltetik azt az állatias férfitípust, aki ész nélkül pusztít el mindent és mindenkit. Ezek az önelégült badass ficsúrok, akik cigi füstöt eregetve bizonygatják, hogy ki az igazi Jani a csatában – aztán persze az ő fejük is porba hull.
Végítélet: mennyire jó a Gantz:0?
Mint akciófilm, lehengerlő. A robbanások, a közelharcok, a mecha! (bizony) csaták pazarok. A szörnyek – legyenek éppen szőrös csontvázak, vagy groteszk óriásfejek, amik az utcán ugrálnak – vérfagyasztóan félelmetesek! Itt a japán flórkor minden démona tiszteletét teszi, és olyan iszonytató kereszteződésekben öltenek testet, hogy az ember hajlamos remegve nézni a jeleneteket, és lehalkított hanggal követni az eseményeket. Erősen 18+-os tartalom mindez, úgyhogy csak alapos megfontolás után érdemes lecsapni rá! Ám, ami kisebb csalódás volt nekem, hogy a kedvenc karakterem (Kurono Kei) mindössze pár percig élt a történet elején, és utána a normális életéből kirángatott, nagy igazságérzettel fűtött Katō Masaru (Ono Daisuke) tért vissza túlélő játékunkba.
Az újak kedvéért: a Gantz, egy fekete gömb, ami végzetes túlélő játszmába invitálja azokat, akik éppen meghaltak. A gömb fegyvereket és latex ruhákat ad hőseinknek, majd egy küldetést: egy általa megjelölt földönkívülit kell megölnie főszereplőinknek, adott határidőn belül. Ha nem járnak sikerrel, akkor mind meghalnak. Katō árva tiniként gondoskodik kisöccséről, így a kezdeti zavar után, hogy most hol is van, és mégis mi ez az őrültség, hamar a tettek mezejére lép. Két célja van: megmenteni társait a biztos halálból, és hazatérni épségben a testvéréhez.
A történet Ōszakában játszódik, ez a híres-neves ōszakai, avagy másnéven Nurarihyon Alien történetív a mangából, ami körülbelül a 228-282. fejezet történéseit öleli fel. Természetesen a hatalmas szereplőgárdát muszáj volt a film kedvéért leredukálni, amiért cserébe üres háttérkaraktereket kaptunk, akiket vagy meg kell védeni, vagy a kezdetektől fogva halálra ítéltetettek. A filmben jelentős változásokat eszközöltek a mangához képest, sőt, még a feldolgozott történetív előtti Oni arch lezárását is teljesen átírták. Ez nem feltétlenül baj, mint említettem, engem csak Kurono hiánya zavart. Az egoista nagyágyúból, önzetlen hőssé transzformálódó jelleme, egy olyan fejlődést mutatott be, ami teljesen megmozgatta a nézőt anno. Ellenben Katō mindig is olyan volt, amilyen: a jófiú, aki mindig jót akar. Éppen ezért, érzelmileg a Gantz:0 nem hagyott mély nyomot bennem, mint nézőben, de mint akciófilm, kiválóan megállja a helyét.
Manga
Év: 2000-2013
Írta és rajzolta: Oku Hiroya
Hossza: 37 kötet (befejezett)
Anime
Cím: Gantz
Év: 2004
Eredeti alkotó: Oku Hiroya
Rendezte: Itano Ichiro
Stúdió: Gonzo
Hossza: 26×23 perc
3D CGI film
Cím: Gantz:0
Év: 2016
Eredeti alkotó: Oku Hiroya
Rendezte: Kawamura Yasushi, Satō Keiichi
Stúdió: Digital Frontier
Hossza: 96 perc
