Japánban a tipikus férfi otaku szereti a kawaii (aranyos) dolgokat. Cuki kulcstartót, plüssöket és animés párnákat gyűjthet. Lehet akár moe megszállott és bishōjo karaktereknek is öltözhet. Mindehhez hozzájárult a moe boom kiteljesedése, amit az előző cikkemben bemutott alkotók és kultstátuszú munkáik segítettek. De hogy pontosan mik voltak a történelmi előzményei mindannak, hogy a japán férfi a feminin kultúra és annak főbb elemei iránt kezdett el vonzódni? Kutakodjunk egy kicsit tovább Patrick W. Galbraith, The Moé Manifesto című interjúgyűjteménye mentén!
I. A japán férfi a történelem tükrében
A japán kultúra nem a nemi egyenjogúság melegágya. A mélyen tisztelt szamurájok élet és halál urai voltak a kora középkortól kezdve, míg a nők paravánok mögé zárva töltötték be a családanya és a háztartásbeli szűkre szabott szerepét.
Ám az elsőre maszkulinabbnak tűnő szamurájok keménységük ellenére elég nőies tulajdonságokkal bírtak. Ilyen volt a zárkózottsággal szemben megjelenő érzelmi gazdagság, a lelki tisztaság iránti vágy és a fogékonyság a finom művészetek iránt – például költészet vagy kalligráfia. A japán kultúrát az ellentmondások kultúrájának is nevezik, aminek tökéletes megtestítője maga a szamuráj. Egyszerre volt ő rendíthetetlen és gyengéd, zord és mégis gyönyörű. Finom érzelmeit a szamuráj és szamuráj közötti szerelmi viszony idillje írja le, ami az ókori görögök homoszexualitáshoz való viszonyával állítható párhuzamba.
Ebből a szamuráj kultúrából forrta ki magát a mélyen tisztelt dicső harcos képe. Ez a kép a II. világháború idején a reneszánszát élte, amit a háborús propaganda ki is használt. Plakátokon lányos, úgynevezett bishōnen karakterekkel toboroztak ifjakat a hadseregbe, erre mutatnak példát Takabatake Kashō művei is. A halálba menő, gyönyörű fiúk rajzai nemcsak esztétikumot, de mai szemmel nézve homoszexuális töltetet is tartalmazhattak. (A női otakuk későbbi yaoi, avagy más néven boy’s love őrületének nyújtva ezzel jó alapot.)
A háború vizuális kommunikációja mellett, olyan írók, mint a dilettáns Mishima Yukio, szintén a férfi test lágy szépségét dicsőítették. Mishima például az Egy maszk vallomása (1949) című regényében alteregója gyermeki énjét nőnek öltöztette, később pedig meztelen férfiak iránti nemi vonzalmáról írt. A japán férfi így a szépség és a hősiesség kettősében oldódott fel, harcosként pedig az egyik fő célja a dicső hősi halál volt.
Milyen is a japán psziché? Merüljünk még mélyebbre!
A 19. század végéig a fametszetek és a finom művészetek Japánt a magaskultúra és az egzotikum békés díszdobozába csomagolták. Ám a japán lélek zord és kegyetlen oldalát a világháborúk ismertették meg a nyugatiakkal. A japán férfi a császárért és hazájáért ment öngyilkos küldetésekre. A nyugatiak szemében a kivont karddal támadó, a civilázatlan vadság szellemében lesúlytó, kegyetlen szamuráj volt ő, aki a nemzeti imperializmus nevében nyomult előre. Ennek pedig a mai napig fel nem dolgozott és el nem ismert háborús bűnök lettek további bizonyítékai:
- Lásd a kínai területen esett Nankingi mészárlást, ahol kínai nők tömegét erőszakolták halálra a japán katonák, vagy ásták el élve a város többi lakóját. Az áldozatok számát 300 ezerre becsülik. A mai napig ez a Japán-Kína közötti konfliktus egyik fő forrása. A mészárlásnak az Élet és halál városa (2009) című film állít emléket.
- Másik kevésbé ismert téma, a hadi fogságba esett foglyokon folytatott titkos emberkísérletek voltak. Speciális kórházakban, amerikai, kínai és koreai katonákon, de akár közembereken is végeztek el vegyi kísérleteket, vagy élve boncolásokat. A használhatatlanná vált alanyokat később fiatal tisztek fejezték le. Becslések szerint 580 ezer ember lelte így halálát. Erről többek között Akira Yoshimura, One Man’s Justice (1978) című regénye ad megrázó beszámolót.
Mindez az erőszakosság egy hihetetlenül fontos pszichológiai aspektusra vezethető vissza! A japán férfi a kitűzött célért ellentmondást nem tűrően harcol, nem inoghat meg sem érzelmeiben, sem tetteiben. Nincs kudarc, mert a kudarc egyenlő a szégyennel, ami alól csak a halál nyújthat feloldozást. Szolgálatteljesítés közben meghalni dicőség, a kudarc után meghalni egy nyilvános bocsánatkéréssel egyenlő.
Azonban ez a rendíthetetlen szamuráj kép darabjaira hullott szét, amikor Japán elvesztette a II. világháborút. A hősi halál illúziója semmivé lett, a bukás és az amerikai megszállás évei csorbították a japán férfi identitását. Milliók vesztették el hitüket a hazában, a császárban és kiábrándultságtól kísérve álltak át az amerikai kultúra utánzására. Ám az 1960-as évek diáklázadásai már előjelei voltak annak, hogy a piacgazdaság és az újjáépítés hevében létrejött; pusztán az elvégzett munkától és a megszerzett javaktól értékes salaryman-modell, mint az egyetlen követendő férfiszerep nem tökéletes. Az ezzel azonosulni nemtudó nemzedéknek kiváló szócsöve lett többek között a jeles kortársíró, Haruki Murakami. Regényének hősei jól visszaadják a kudarcok elől menekülő, az elvárásoknak megfelelni nem tudó japán férfi sorsát, aki magányos, antiszociális és elszigetelten él a saját világában. (Erről bővebben az előző posztomban írtam.)
II. A kudarcot vallott japán férfi a seppuku helyett a női fogyasztói kultúrába menekül
Az identitás válsággal értékválság jár. Az egykor dicsőnek tartott hősi halál ma már értelmezhetetlen. A nagy felelősséget betöltő cégvezetők vagy politikusok – például a korrupció gyanújába került Matsuoka Tosikatsu miniszter – öngyilkossággal orvosolják szégyenüket. A japán diákok körében is magas ennek aránya, mivel a túlzott elvárások és teljesítési kényszer kiborítja őket.
Az öngyilkosság, mint vezeklés továbbra is él. De, egy fontos különbség, hogy ma a szorgos hangyaként dolgozó japán társadalomban nincs egy, a társadalom egészét összekötő ideál, közös érdek, cél és hit. A japán ember életét a gazdaság befolyásolja. E cikk szerint is a 2014-ben negyedik alkalommal recesszióba lépő Japán lakosainál a válság a legfőbb kiváltó oka az öngyilkosságnak. (Naponta például 70-80 japán lesz öngyilkos.) Az öngyilkosság mellett egy másik kompenzáló lehetőség a fantáziavilágokba való menekülés. Ez a befordulás mint menstvár, pedig az otaku megszületéséhez vezet. Az otaku identitásának újraértelmezéséhez és új értékek fefedezéséhez pedig szüksége van olyan alternatív világokra, amik köré felépítheti pozitív utópiáját. Mindezt a fogyasztói társadalom differenciálódásával párhuzamosan a manga, anime és a játékipar ugrásszerű előrelépése alapozta meg. Ezen belül is a női anime és manga fogyasztókultúra volt az, amelyik a legtöbbet adta olyan kultikus alkotók után, mint Tezuka Osamu, vagy Miyazaki Hayao (részletek erről az előző cikkben). Hogy mégis miként?
II/1. LÉPÉS: A JAPÁN NŐI KÉPREGÉNY-KULTÚRA FELFEDEZÉSE
A klasszikusan fiúknak és férfiaknak szóló animék, mangák, illetve játékok mellett az 1970-es években indult virágzásnak a shōjo és josei képregénykiadás. Olyan nőnek író és rajzoló, szintén nő mangakák műveit, mint Ōshima Yumiko, Hagio Moto, Takemiya Keiko, Yamagishi Ryōko – számtalan férfi kezdte el olvasni. Egyrészt azért, mert a shōnen mangák megfáradtak. A bennük ábrázolt fizikai erőszakot, mint jellegzetes maszkulin attribútomot nem érezték magukénak az olvasók. Másrészt, mivel saját, férfi nemi szerepük körül óriási bizonytalanság állt fenn, alternatív módokat kerestek a nemiség megtapasztalására. Így jutottak el a lányoknak szánt romantikus történetekig, sőt a yaoi (homoszexuális képregények) olvasásáig.
A shōjo manga nemcsak a nemi identitás és az érzelmesebb történetek miatt hatott újszerűen, hanem a grafikája miatt is. Azok a hatalmas, távolba merengő szemek, a legapróbb részletekig is finoman kidolgozott mozdulatok, a divat ötletes felhasználása a karakterek tervezésénél, a nem realisztikus emberábrázolás nagyfokú absztrakcióval – mind átszivárogtak a férfi célközönségű képregényekbe is. Sőt, egyfajta vonal-fétis (formák és az aprólékos kidolgozottság szintjén jelentek meg) forradalmat eredményeztek, aminek hála számos bishōjo és egyúttal moe karakter látott napvilágot. És ezt a jelenséget még lehet továbbfokozni!
II/2. LÉPÉS: A KISLÁNYOKNAK KÉSZÜLT TV-SOROZATOK NÉPSZERŰSÉGE
Férfiként shōjo mangát olvasni elég kompromittáló volt, hát még mahō shōjo sorozatokat (magical girl) nézni! Pedig klasszikusan az 1970-80-as években az animekészítők nem figyeltek a felnőtt férfi közönségre, hiszen minden a pénztől függött már akkor is. A pénz pedig a játékgyártóknál volt, akiknek csak a kisgyerekek számítottak.
⊕ Mahō no Tenshi Kurīmī Mami (1983-1984)
Ilyen cég volt – és még ma is az – a Bandai, ami megkérte a Pierrot stúdiót arra, hogy készítsen egy magical-girl animét az egyik újonnan megjelenő játékukhoz. Így született meg Mahō no Tenshi Kurīmī Mami (1983-1984) története. A fáma szerint, az 52 részes sorozat egy énekesnői álmokat dédelgető kislányról szólt, aki egy kis varázslat segítségével felnőtté változott időről-időre (Tanemura ArinaFull Moon wo Sagashite című sorozata is pontosan ugyanez a kaptafa).
A kettőséletet élő hősnő így egyszerre volt kislány, és a showbusiness rögös útját járó ártatlan nő. A sztori drámai faktora nagyon magas volt, főleg, hogy egy szép szerelmi szál is futott a háttérben. (A hősnő szerelmes volt fiú barátjába, aki ugyanakkor a lány női énjébe zúgott bele.) Határozottan a cselekmény volt a sorozat erőssége, mert ugyan a Bandai adta hozzá a kezdőtőkét, de ez az összeg nem volt elég a részletes animáció kivitelezésére – és ez a tendencia dominált az összes sorozatnál akkoriban. Mivel a mozgásokat nem tudták kellően kidolgozni az alkotók, ezért a rajzolt képek esztétikumára koncentráltak inkább. Így a Kurīmī Mamiban a divat és a szofisztikáltan gyönyörű és lágy grafika egészen kiamasló élményt adott a nézőknek. Sőt, annyira figyeltek az apróságokra a készítők, hogy a sztoriban felcsendülő dalokat egy igazi idol, maga Ōta Tatako énekelte. És mindezek együttes eredménye lett a csavar, amivel a Pierrot munkatársai is meglepődve szembesültek. A sorozatuknak ugyanis egyre több férfi rajongója lett.
⊕ Mahô no Princess Minky Momo (1982-1983)
Persze nemcsak Kurīmī Mami volt a 80-as évek húzó címe a férfi otakuk körében. A második meghatározó alkotás a Mahô no Princess Minky Momo (1982-1983) lett. 63 részét szintén a Bandai rendelte meg az Ashi Productionstől, azért, mert egy varázspálcát akart eladni 3-5 éves kislányoknak. Persze a történetbe megintcsak nem akart a Bandai beleszólni, így a stúdió szabad kezet kapott. És ő bizony akart is valami újat csinálni! Minky Momo történetével a női egyenjogúságot kívánta a stúdió erősíteni.
Mégis hogyan? Úgy, hogy meg akarta mutatni a kislányoknak, hogy nőként mennyi érdekes szakmai területen valósíthatják meg önmagukat, és hogy merjenek álmodni és küzdeni. A sorozat készítői felmérést végeztek óvodákban, hogy kiderítsék, mik azok a tipikus foglalkozások, amiket a kislányok szívesen választanának. Ilyen volt a tanárnő, az orvos, vagy a légiutaskísérő. Ezeket a kliséket kibővítették tipikusan férfias munkakörökkel és extrém lehetőségekkel is. Minky Momo küldetése pedig az volt az animében, hogy segítsen megvalósítani az emberek álmait. Érdekesség, hogy ezek ellenére a sorozat vetítésének első hat hónapjában nagyon alacsony volt a nézettsége, majd a hatodik hónap után hirtelen óriási siker lett. És ez mentette meg az elkaszálástól. Mindenesetre jelentős számú férfi rajongója volt a sorozatnak, ami szintén meglepte a készítőket, hiszen erre nem számítottak.
Ezek a sorozatok arra világítanak rá, hogy a japán férfi a szamuráj erőszakosságából, mint jellegzetes maszkulin tevékenységből végleg kiábrándult. Ő békés átmenetre vágyik, amit a kedves magical girl lányok biztosítanak neki. A férfinak már nem pozitív, hanem sztereotíp és így kellemetlen azonosulnia a harcos nemi szerepével, mert az elavult. De egyúttal az új, salary-man modell sem tetszik neki, mert annak nem tud megfelelni. Ezért kellenek neki az anime kislányok.
III. A moe, mint a japán nemi identitáskrízis tünete
A moe-jelenséget kutatva, és a cikkeim írása közben (Moe manifesztáció és Moe-evolúció) egyre inkább körvonalazódott előttem az, hogy a rajzolt női karakterek – legyenek azok anime, manga vagy játék szereplők, valójában tünetei egy krízisnek. Egy krízisnek, ami a japán férfi nemi identitását érinti. Hiszen:
- a szamuráj kultúra képviselte értékek kiábrándultságot szültek;
- ezért a gazdasági teljesítmény határozza meg ma egy férfi értékét;
- a nők szemében nem piacképes az a férfi, aki nem tud a sikeres salary man-modellnek megfelelni;
- a szégyen és a kudarc magával vonja a perifériára szorult férfiak elmagányosodását és
- így olyan deviánsnak tűnő magatartások alakulhatnak ki benne, amikkel
- a képzelet- és fantázia szintjén tud kompenzálni.
A rideg valósággal szemben a moe lányok és minden, ami ma a cukiság kultúrájába tartozik Japánban a Hello Kitty-től kezdve Hatsune Mikuig, mind-mind az otaku szubkultúrában élők sebeire ad átmeneti gyógyírt. E karakterek népszerűsége jelentős gazdasági erőt is képvisel a Blu-ray, figura és egyéb merchandise termékek értékesítésével, amit a Cool Japan-mozgalom keretében a japánok határaikon túl is terjesztenek. A kérdés, hogy ez mennyire fogja a nem japán féfiak és nők házasodási és párkapcsolat alakítási szokásait befolyásolni? Mennyivel alakítják át a férfiak ideálképét a tökéletes nőről? Vajon Magyarországon milyen mértékben teljesedhetne ki ez a jelenség? A kérdés sok, de idővel válaszokat kapunk. Addig is megéri figyelni azt, hogy mi történik körülöttünk.
