Pici száj, ártatlanul nagy szemek, és a cukiság megmagyarázhatatlanul magasfokú esszenciája gyermektestbe zárva. Ezek a legnépszerűbb (anime)lányok jellemzői, akik miatt a rajongók furcsábbnál is furcsább dolgokat képesek művelni. Erre példa a legújabb mell felkötős őrület, vagy az animekarakterekkel kötött házasság, amivel egy koreai férfi vert netes gigaport még 2010-ben. Mégis mi ez a jelenség? Hogy tudott annyira elharapózni, hogy ma már nemcsak Japánt, de a köztünk élő animefanokat (így minket) is érint? Ennek járok utána Patrick W. Galbraith 2014-ben megjelent, The Moé Manifesto című interjúgyűjteménye segítségével.
Egy japán popkulturális jelenség: a moe manifesztáció
A fentiekben bemutatott női karaktereket ma a legtöbben moe-nak nevezzük. Ők olyan fogyasztói igények függvényében változó attribútumokkal bíró lányok, akiknek személyisége és története számos fant tud megragadni. Ám Japánban sokkal árnyaltabb a moe jelentése, mint ahogy azt mi gondolnánk. Hogy ehhez közelebb kerüljünk, érdemes a moe jelenséget megélő japánok és kutatók által leírtakkal megismerkedni.
A moe iránti érdeklődés a japán anime, manga és játék szubkultúrán belül egy igen erős maszkulin közegből nőtte ki magát, majd a 2000-es évekre érte el népszerűségének csúcsát. A kifejezés az 1990-es években jelent meg szlengként, amikor internetes fórumokon a kedvenceikről csevegtek a rajongók. Ők eredetileg a „moeru” kifejezéssel akarták leírni azt, hogy „burning passion„-t (égő szenvedélyt) éreznek a szép női karakterek (bishôjók) iránt. Csakhogy, mint a legtöbb japán kifejezésnek, ennek is többféle olvasata és így írásmódja van. A számítógépek pedig általában rosszul kódolták le a „moeru” kanjiját, ami azt eredményezte, hogy a „burning passion” (égő szenvedély) helyett a „to burst into bud” (rügyfakadás) került be a mondatokba. Ennek elkerülésére kezdték el használni a fanok a moe szót. (A „moeru”-nak történelmi múltja is van. A japán költészetben egészen a 8. századig visszavezethető a használata, és eredetileg a fiatalságot és az életerőt fejezték ki vele.)
Itt fontos megjegyezni, hogy a moe a japán otakuk szemében nemcsak a cuki női karakter megnevezése. A moe egy ragaszkodó, rajongói érzésnek a kifejeződése, pontosabban egy reakció, amit a karakter vált ki az őt szemlélőből. Mindemellett a moet az első, keserédes és viszonzatlan szerelemmel azonosítják. Az ezt átélő fan pedig nem vár viszonzást az érzéseire, mert ha ez megtörténne, akkor mindez nem fikció lenne, hanem a valóság. És a moe otakuk egyik alapvető ismérve, hogy őket a valóság nem érdekli. (Hasonló jelenség, amikor popsztárokba (vagy idolokba), azaz kreált médiaképekbe szerelmesek a fanok. Ilyenkor nem a valódi embert látják maguk előtt, hanem egy mások által megkreált terméket, egy elérhetetlen eszményképet.)
Miért vonzhatják a japán férfiakat ezek a kétdimenziós lányok a valódi nők helyett? Ennek összetett okai vannak. Egyrészt, a japán társadalomban erős ideálkép él ma a normális (futsu) férfiról, aki piacképes a nők szemében. És ennek a férfi-modellnek nincs más alternatívája.
Milyen is ez a normális japán férfi?
– Rendelkezik diplomával;
– Anyagi biztonságot teremt;
– Produktív, középosztálybeli munkavállaló, úgynevezett salaryman;
– Kiszemeltjét elviszi például síelni (a televíziókban vetített romantikus j-dramák álompasijai nyomán terjedhetett el ez a luxus igény);
– Korán házasodik;
– Házat vesz, gyerekei vannak.
Ez az ideális japán férfikép közvetlenül a második világháború utáni gazdasági boom idején alakult ki. Ám az 1990-es években a hirtelen jött recesszió drasztikusan csökkentette a férfiak munkavállalási esélyeit. Ez ahhoz vezetett, hogy a középosztálybeli és így partiképes férfiak száma is csökkent, míg ezzel párhuzamosan nőtt az alsóbb osztályokban dolgozók aránya, akik nyilvánvalóan nem a nők álmai. A helyzet addig fajult, hogy egy 2005-ös országos felmérés szerint, a 30-34 év közötti japán férfiak 49,9%-ka volt agglegény, 2010-re pedig ez az érték túllépte az 50%-ot is. (Adat forrása: Morinaga Takeru kutató, 126. old.)
A társadalmi perifériára szorult férfi, aki rajzolt kislányokba „szerelmes”
A társadalom támasztotta tökéletes férfi szerepnek nem mindenki tud megfelelni. Nem csoda hát, hogy e kudarc miatt marginalizálódók inkább fantáziavilágokba menekülnek. Otakuk lesznek és olyan lányok iránt vonzódnak, akiktől nem kapnak sem megvetést, sem elutasítást. Ráadásul az animelányok előnye, hogy ők nem árthatnak ezeknek a férfiaknak, mert „gyengébbek“ náluk.
Az eddigiek alapján lehet-e a moe egy politikai mozgalom része? Egy ellenállási forma a japán férfiakra kényszerített elvárásokkal szemben? Úgy tűnik, hogy nem. A moe követői számára ez nem egy fundamentalista harc, hanem preferencia. Őket többé nem érdeklik a valódi nők. A moe egy költséghatékony és stressz-mentes megoldás arra, hogy kiegyensúlyozottak legyenek. Az azonban már tényleg személyes csatározásuk részét képezheti, hogy a választásuk miatt ne ítéljék el őket. Az 1990-es években ugyanis még ciki volt, ha valakiről kiderült, hogy moe-fan. A 2000-es évekre azonban elterjedt a japán médiában a moe kifejezés használata, így bátrabban beszéltek róla a rajongók is. Ezt olyan, férfiak körében népszerű animekarakterek megjelenése eredményezte, akiknek a nevében feltűnt a moe szó pl.: Tomoe Hotaru a Sailor Moon S című sorozatból-; és olyan televíziós drámák, ahol a moe kifejezést gyakran használták. Ilyen volt például az egy otakuról szóló Densha Otoko (2004-2006).
Mi a helyzet azokkal a moe otakukkal, akik kedvenc női karaktereiknek öltöznek be? A japán kutatók szerint több ez a jelenség, mint szimpla cross-dressing. A moe szerintük egy harmadik, semleges nem a férfi és a nő között – a cross-dressing pedig ennek a kifejeződése.
Miért semleges nem? Mert a moe otakuk mindent kislánnyá varázsolnak maguk körül. A tárgyaktól kezdve, akár egy vonatnak, egy cicának vagy egy templomnak is képesek kislányalakot adni. Ez az antropomorfizáló tendencia pedig áthatja az egész japán társadalmat! Így bármi – Afghanis-tan karakterének megjelenése a legjobb példa erre, akin keresztül egy ország és annak szomszédjaival folytatott viszonyát ismerhetjük meg – személyiségjegyekkel ruházható fel és így képes moe reakciót kiváltani.
A semleges nemet erősítik az androgün, avagy trap karakterek megjelenése az animékben, mangákban, akik valójában fiúk, csak lánynak vannak öltözve. Ez a burkolt kétneműség érvényesül a boy’s love, avagy yaoi műfajában, ami lányoknak és nőknek szóló, homoszexuális történetek. Ezekben a sztorikban női karakterek híján a gyakran egészen lányos fiúkkal tudnak és szoktak is azonosolni a nézők és az olvasók. Továbbá, ott vannak azok az uniszex animék is, amikben szintén feminin férfi karakterek a főhősök, ilyen például Shinji a kultsztátuszú Neon Genesis Evangelionból.
Kardinális kérdés: miért olyan fiatalok a moet kiváltó lányok?
Gyakran kerget minket őrületbe az újabb és újabb középiskolai színtér az animék vagy mangák kapcsán. Ilyenkor azt feltételezzük, hogy a célközönség miatt ilyen fiatalok a karakterek, hiszen a fiúknak és lányoknak szánt történetekkel tanítanak, szocializálnak vagy értékeket adnak át a japánok a szórakoztatás mellett.
Pedig sok animénél a valódi nézők köre éppen lehet egy teljesen más korosztály. Többek között a kislányoknak készült magical girl szériákra igaz ez (pl.: Sailor Moon vagy Pretty Cure), amiknek megdöbbentően sok, 18 éven felüli férfi rajongója van. Akkor mégis miért lehet a középiskolás szintér ennyire népszerű? Mert az alsó- és felső-középiskola 13-18 éves kort átölelő időszaka az, amikor homogenizáló egyenruhát hordanak a fiatalok. Az egyenruha pedig egy jelkép, ami érzelmileg mindenki életében fontos szerepet tölt be. Ez az első szerelem, a nagy csalódások időszaka, mindennek van jelentése és mindenre nagy érzékenységgel reagálnak a fiatalok. A középiskolás évek azok, amikkel bármilyen japán azonosulni tud. A fiktív történetek révén újraélhetik a szép pillanatokat, vagy éppen a rossz emlékeket a fikció segítségével kompenzálhatják. A középiskolás diáklány pedig mindennek a megtestesítője. Ő ártatlan, reménykedő, törődésre szorul, a kontrollhatóság illúzióját kelti. Itt nem a kiskorúságán van a hangsúly, hanem azon a korszakon, amiben él és amit jelképez.
Mi is akkor pontosan a moe? Egy érzés és egyben reakció, amit a japán médiában megjelent, rajzolt lányok váltanak ki. A moe ráadásul egyszerre testesíti meg azt, amire a férfi otaku vágyik és ami ő maga. De miképpen lehet az, hogy nem mindegyik női karakter éri el ezt a hatást? Ráadásul ezeknek a karaktereknek nincs is egységes kinézete. Az elmúlt évtizedek alatt jelentős változáson ment át a ma trendinek számító moe ideál. Hogy ezt milyen korszakalkotó művek és művészek nem szándékos munkássága befolyásolta, azt e cikk második részében olvashatjátok el. Nektek van kedvenc női anime, manga vagy játék karakteretek? Vagy van olyan ismerősötök, aki a japán otakukhoz hasonlóan érez a kedvencei iránt?
…és a moeizmus tovább folytatódik, amire minden animeszezonban rájövünk.
Oh, drága moeság, ha nem lennél…
De, hogy valami értelmeset is szóljak, én személy szerint a felnőtt női karaktereket preferálom. Épp ezért soha nem is merültem bele ebbe a témába, még annyira sem mint, amennyit írtál.
Elég jól látszik, hogy a moe vagy moét idéző karakterekre és a köréjük épülő történetre elég nagy a kereslet. Hiszen tényleg minden szezonban, 50ből 35-40 cím ilyen.
Emögött az is állhat szerintem, hogy ezeket az animéket könnyű elkészíteni, akár VN, akár LN az alapja. A kis stúdióknak jó indulási alap. Mivel ezek már sikeresek lettek és könnyű eladni. De az originallal is hasonló a dolog. (persze azért a nagy cégek is szeretik (KyoAni, Shaft).
Azért persze előfordul, hogy én is belekezdek egy moe animébe, ha úgy hozza a kedvem.
A kérdésre válaszolva nekem Saber a kedvencem. Igen tudom, ő nagyon sikeres moe fronton. De szumma szerintem nagyon kevés olyan karakter van, amiből az otakuk nem tudnak moe verziót gyártani.
Köszi a kommentet! Igen, pontosan rátapintottál a lényegre. Bármiből lehet moe, és az animét/mangát gyártók pontosan tudják ma már hogy mit csinálnak, megéri nekik a sok moe karakter. Ugyanakkor, egyetlen animét se könnyebb elkészíteni, maximum pénzt és erőforrást kapnak rá jelentősen kevesebbet. Inkább azt mondanám, hogy az általad említett történeteknél kisebb a kockázat. Az kap zöld utat, amiknek biztosak a a készítők a sikerében. Egy népszerű VN, LN, vagy manga tuti előbb kerül animére, mint egy teljesen egyedi koncepció, amiért vért izzadva lobbizhatnak a kitalálók támogatásért.
A múltkor láttam a tv-ben egy műsort és abban volt egy japán férfi kickboxer, aki már egy csomó díjat megnyert, de még a kickboxolásnál is komolyabban vette a crossdressinget. Női animekaraktereknek öltözött és újabban már fel is szokott lépni valami permormasszal a meccsek előtt. Ezen kívül vannak már Japánban olyan kávézók, ahol hetero férfiak szolgálnak fel cselédruhában. Némelyiknek még barátnője is van. Érdekes, hogy a műsorban megemlítették még a kabuki kultúrát, mint esetleges előzmény vagy hasonlóság, ahol a női szerepeket is férfiak játsszák, akik egész életükben ezt tanulják, ez a karakterük. Lehet, hogy valamennyire közrejátszik, mint ahogy a másik cikkedben leírt kettősség jellemezte szamurájideál, vagy a homoszexualitás tolerálása. Bár szerintem a kabuki sokkal művészibb és mélyebb ennél. Nem igazán lehet összehasonlítani. Mint ahogy a szamurájideált sem. Ez tényleg valami sokkal modernebb és nem hiszem, hogy ezzel jó irányba haladnának a dolgok. Már csak a népességcsökkenés miatt sem. Meg úgy általában, ez is az értékvesztés egy formája, ami sajnos az egész világot érinti, sajnos minket is. Muszáj visszatérni a gyökereket, a klasszikus értékekhez, mert ennek így nagyon nem lesz jó vége. Amúgy bocsi, ha nagyon hosszúra sikeredett a komment.
Szia Bálint, hú nagyon jókat írtál! Köszi! Igen, ezek teljesen igazak. A kabukiban pont emiatt szeretnék elmerülni mélyebben. Egyébként úgy érzem, hogy ez a „férfi létemre nőnek öltözöm”-jelenség megítélése náluk teljesen más, mint nálunk. Mert náluk a kultúrájuk miatt sokkal régebb óta találkoztak ezzel a jelenséggel és elfogadott volt. Persze, csak az adott kontextusban. Ellenben nálunk vagy a vicc, vagy a deviáns jelző jut hamarabb eszünkbe egy ilyen férfiról. Ez az a különbség ami érdekel engem. Pláne, hogy látom, hogy itthon is vannak olyan fiúk/férfiak, akiknél a cikkekben bemutatott jellemzők megjelennek.
Igen, van a kultúrkörnek, egy része ami eltér, (még ha nagyon sok dolog még is egyezik) a magyar és a japán kultúrkörben. Japánban a homoszexualitást sokkal lazábban kezelték, mint nálunk, ami talán a vallásból is eredhet. Viszont szerintem, még ha van is alapja a moenek a tradicionális japán kultúrában, nem lehet vele összehasonlítani. Például a kabuki egy művészet, nem olyan öncélú, mint a crossdressing. Sokkal kifinomultabb. Egyszer láttam is élőben egy előadást és tényleg gyönyörű volt. Volt benne egy rész amikor egy férfi, női szerepet játszva eljárt egy táncot, amivel egy történetét mesélt el és olyan finom mozdulata voltak, meg az egész annyira szép volt. Valamint a szamuráj kultúrában habár voltak ténylegesen homoszexuális kapcsolatok, valahogy az egész olyan eszményinek tűnik. Nekem kicsit olyan plátói csodálatnak tűnik, ami nem feltétlenül szerelem, vagy szexuális vonzalom, hanem egy mély csodálatos egy másik szamuráj iránt, aki rangban fölötte áll. Kicsit ilyen múzsa jellegű. Tehát ennek is van kulturális vonzata. Ezzel szemben a moe szerintem, ahogy te is írtad egy menekülés, amivel nem is lenne akkora baj, ha ez csak egy átmeneti dolog lenne, mint mondjuk egy film megnézése. Kicsit kiszakad a mindennapi életből, leadja feszültséget, aztán visszatér az életéhez. Csakhogy ez a visszatérés itt általában elmarad, rögeszmévé válik a moe, pótlékká és kompenzációját, ami már gyakorlatilag egy pszichikai betegség, kicsit olyan mint az alkoholizmus. Én így látom ezeket. Szerintem ez semmiképpen nem egészséges, sem az egyén, sem a társadalom szempontjából. Elég csak az elöregedésre gondolni. Itthon ez pedig még betegebben hatna. Nem örülnék neki ha elterjedne. Bocsi, ismét nagyon hosszúra sikeredett, szólj ha esetleg untatlak vagy valami 🙂
Nagyon inspiráló a gondolatmeneted, úgyhogy csak nyugodtan írj :D! Nekem pont azért, amit írtál, érzem úgy, hogy a moe lehet ma Japánban a múzsa és a csodálat tárgya, az eszménykép, ami megfoghatatlan. Persze vannak extrém esetek, mint amikről írtam én is, sőt, végősoron ezek annyira egybeolvadnak (mikor menekülés, mikor deviancia), hogy ezt az egyes egyének szintjén lehet csak megragadni. Lehet, hogy valakinél menekülés, másnál kikapcsolódás, harmadik meg csak csodálja, de el tudja vonatkoztatni a valódi életét tőle. Szerintem a moe az, ami ma helyettesíti a csodálat tárgyát, de csak bizonyos rétegekben. Mert nincs egységes értékrendszer, differenciálódott a fogyasztás, az egész társadalom, így mindenki keresi magának azt, amit csodálhat, ami értelmet ad a létezésének, amihez tud viszonyítani. Kabuki előadást mindenképpen szeretnék élőben látni egyet. Te Japánban láttad? Vagy itthon is van rá lehetőség? (Persze, azt én sem mondom, hogy a moe művészet, maximum olyan értelemben lehetne az, hogy a rajzoló oldalát nézzük, aki megalkotja.)
Akkor írok még 🙂
A kabukit itthon láttam még tavaly október környékén, egy társulat turnézott. Tényleg nagyon jó volt. Szerintem még lesz, bár nem tudom mikor, állandó előadások sajnos nincsenek. Viszont, ha jól emlékszem akkor teltház volt, úgyhogy van rá igény. Igen talán a fő probléma az, és nem csak Japánban, hogy, nincs egységes értékrend. Mondjuk, ha megnézed vidéket, akár Japánban, de nálunk is, ott azért még nagy szerepe van a hagyományos értékrendnek, még talán a fiatalok között is. Ott gondolom azért ez a fajta moe szubkultúra sem hódít annyira. Múltkor olvastam egy mangát amiben egy srác, aki vidéken született és nevelkedett, Tokióba ment tanulni, és amikor az egyetem utolsó évében munkát keresett, akkor szembesült vele, hogy mennyire hajtanak a diákok, már-már megszállottak, akár egymáson is átgázolnak,érdekkapcsolatokat alakítanak ki, hogy jó helyet szerezzenek. Érdekes volt látni, hogy ez neki mennyire idegen neki, nem ehhez szokott hozzá. Szóval azért óriási különbségek vannak az egyes régiók, vidék és város között. Ezek a problémák tipikusan városinak tűnnek nekem, vagy legalábbis ott szerintem gyakrabban előfordul, gondolom már csak a nagyvárosok ridegsége és értékvesztettsége miatt. Érdekes, hogy az egész otaku, moe kultúra valahogy összefügg a hikikomorisággal, vagy azzal ha valaki neet lesz. Gondolom a probléma hasonló gyökere miatt. Akkor mostanában megjelentek az úgy nevezett növényevő férfiak, akik egyszerűen nem alakítanak semmiféle kapcsolatot az ellentétes nemmel, nem érdekli őket. A nők közül is egyre többen válnak karrieristává, nem érdekli őket a család. Gondolom ezek mind összefüggnek egymással valamilyen szinten. Ezek pedig nem normális dolgok. Ahogy írtad, sok féle moe rajongó van, aki csak hobbiból csinálja ezt és közben van normális élete, azzal nincs baj, csak sajnos nagyon sokan megszállottak lesznek. Tényleg vissza kéne fordulni a hagyományos értékekhez, és nem csak Japánban.