7 animéhez kapcsolódó bejelentés, egy live-action, egy manga és egy játék kapcsán gyűjtöttem össze az utóbbi napokban frissen felröppent információmorzsákat. Röviden: Ghibli, horror, nyomozás, erotika és mangából kibuggyanó animeadaptációk híréről olvashattok a továbbiakban.
#1. Bambusz-hercegnő Ghibli módra
November 23-án nyitott a japán mozikban a Studio Ghibli és Takahata Isao visszatérését jelző Kaguya-hime no Monogatari (The Tale of Princess Kaguya). A rendezőnek tényleg „visszatérés” ez az anime, mivel több mint 15 éve nem rendezett már önálló animációs filmeket. A film eddig 284 millió jent (2,8 millió dollárt) hozott a kasszáknak.
Ugyanakkor Takahata sikere sajnos nem éri el Miyazaki Hayao utolsó filmjéét, mivel a Kaze Tachinu (The Wind Rises) az első héten 960 millió jennel (9,6 millió dollárral) nyitott a japán mozikban.
Nem verseny ugyan, de Takahata, a Pom Poko, a Hotaru No Haka és Houhokekyo Tonari no Yamada-kun rendezőjeként igen szórakoztató és egyben értékes filmeket tett le az asztalra, a Kaguya-hime no Monogatari pedig nem lóg ki ezek sorából, így remélem ugyanolyan népzerűséget tud majd szerezni, mint Miyazaki aktuális portékája.
A kritikusok eddig pozitívan nyilatkoznak a japán népmesét feldolgozó műről, amiben a bambuszból kibújó Kaguya hercegnőt ismerhetjük meg. A hercegnő története számtalan animét, mangát megihletett már, többek között Shimizu Reiko Kaguya Himéje (1993) és Tanemura Arina Sakura-Hime Kadenje (2008) az ismertebbek.
Forrás: ANN, Japanator, Hivatalos weboldal
#2. Megkésve bár, de töretlenül készül húszabálásra a Pupa
2013 őszére ígérték, de végül csúszott a Pupa horror anime megjelenése. Az eredetileg mangaként taroló, vért és testrészek szakadását nem kímélő manga egy testvérpár már-már szerelembe hajló szimbiózisát meséli el az erotika és a kannibalizmus lágy ölén ringatózva. A négy kötetes manga a családi erőszaktól kezdve minden lelkivilágunkat érzékenyen érintő témát boncolgat, ezzel téve szívszorítóvá a cselekményt.
Az animeadaptáció végül január 9-én indul 2014-ben, az előzetesét már október óta megtekinthetitek, de november 10-én kijött egy újabb PV, ami az anime januári műsorra tűzését erősítette meg. Plusz infó, az epizódok mindössze 5 percesek lesznek – így kell jól letörni a rajongók lelkesedését.
Forrás: ANN, Rocket News, Japanator, Baka-Updates manga
#3. Pupa után szabadon – jön a Parasyte animeadaptációja is
Iwaaki Hitoshi sci-fi horrorja, a Parasyte (Kiseiju) animeadaptációt kap, sőt, még 2 live-action filmet is készítenek hozzá. Részletek majd a széria hivatalos weboldalán, a kiseiju.com-on olvashatók.
A manga története: földönkívüliek szállták meg bolygónkat és igázták le az emberiséget. E förtelmes lények az emberek testnyílásain (száj, orr, fül stb.) keresztül jutnak be az emberi szervezetbe, majd csatlakoznak az agyra. Azonban egy földönkívüli (Migi) csak a jobb kezét képes irányítása alá vonni egy középiskolás srácnak, név szerint Izumi Shinichinek. A két fél megtanul szimbiózisban élni, ráadásul szembeszállnak olyan földönkívüliekkel, akik csak tápláléknak tekintik az embereket.
A manga a Kodansha Afternoon magazinjában futott 1990-1995-ig – igazán ritka, hogy egy ilyen régi sorozat kapjon animét. A live-action filmeket Yamazaki Takashi rendezi majd, akinek a Space Battleship Yamato és az Always: Sunset on Third Street című filmek fűződnek a nevéhez. A live-actionök 2014-ben és 2015-ben jelennek meg, az animéről egyelőre nincs több információ.
Forrás: ANN, Japanator, Hivatalos weboldal
#4. A Love Lab mangakájának másik műve is animeadaptációt kap
A Love Lab mangakájának újabb művét is animére adaptálják, mégpedig a Bokura wa Minna Kawai-Sōt. A Miyahara Ruri tollából kibontakozó sztori a gyönyörű grafika mellett (lásd rögtön a szöveg mellett) egy perverzekkel teli lakóparkban játszódik.
A tini komédia főszereplője Kazunari Usa, egy srác, aki szülei munkája miatt egyedül kénytelen élni, ezért kerül be a Kawai-Sō nevű lakóparkba, ami idős perverzekkel van tele. Ráadásul a fiú által bálványozott sempai is ugyanitt él, az ő személyében Kawai Ritsut köszönthetjük.
A manga 2010-ben indult a Young King Ours-ban, a negyedik kötete mindössze idén jelent meg. A manga címe lényegében így fordítható japánból angolra „We Are All From Kawai-Sō” (Mi mindannyian a Kawai-Sōból jövünk), de japánul ez egy szójáték is egyben, ami magyarul annyit tesz, hogy mi mind szánalmasak vagyunk.
Az animéről bővebb infók majd később látnak napvilágot. Addig érdemes a mangába belelapozni.
Forrás: ANN, Baka-Updates Manga
#5. Varázslatos ikrek februárban – ez már tuti!
Mi lenne, ha egy lány képzelete valósággá válna? Nos, a megjegyezhetetlenül hosszú címmel megáldott Zetsumetsu Kigu Shōjo Amazing Twins (Destructive Dangerous Foolish Girls – Amazing Twins) című anime 2014 februárjában mindezt bemutatja. A sorozat Sato Junichi rendezésében lát napvilágot, aki olyan (nemcsak) magical girl szériákkal tett szert hírnévre, mint a Sailor Moon, a Kaleido Star, a Princess Tutu, a Pretear, az Aria, az Umi Monogatari ~Anata ga Ite Kureta Koto~ és a Tamayura.
A varázslatot és az előadó-művészetet összekapcsoló sztori kiindulópontja egy varázslókból álló csapat előadása, akik tehetségükkel szórakoztatják éppen egy parkban a nagyérdeműt. Az előadók („Nought” néven futnak), bármit is tesznek, nem tudják lekötni a szállingózó közönség figyelmét. A csapat egyik idolja, Amane azonban birtokában van egy ISH (Incomprehensible Skill of Humans-beings) nevű képességnek. Ennek segítségével valósággá képes váloztatni mindent, amit elképzel. Váratlanul egy lány jelenik meg Amane előtt. Ő Aya, a híres varázsló, aki az I.A.M. csapat tagja, és meglepő módon ő is ISH birtokos.
Ez az anime a rendező újabb saját alkotása az elmúlt 10 év után. OVA-ként fog megjelenni, a első rész február 26-án, a második március 26-án. Okada Mari (anohana, Hana-Saku Iroha) írja a forgatókönyvet, Harada Takehito (Disgaea) és Oizaki Fumitoshi (Kaleido Star) készítik a karakterdizájnt. Conisch az OST-ért felel, míg Chigusa Haruka énekli az anime betétdalait.
Forrás: ANN, YouTube előzetes
#6. Különös pluszok egy nyomozós animében
Jön a Strange Plus című anime, aminek a napokban izzították be a hivatalos weboldalát. Ez az anime is mangából készül, mégpedig egy 2002-ben indult komédiát dolgoz fel. Megjelenése óta 13 kötetet élt meg, ez bőven jó alapot adhat egy szórakoztató anime verzióhoz.
A sztori egy testvérpárról szól, közülük is elsősorban Kou kerül a középpontba, aki eltűnt bátyját igyekszik felkutatni. Magánnyomozása során azonban testvérét egy detektívirodában találja, ahol furcsábbnál furcsább emberekkel és esetekkel hozza őket össze a sors. A 2014 januárjában induló josei animét Takashi Nishikawa rendezi, a karakterdizájnt Hiroyuki Furukawa készíti. A szinkronszínészek között Tomokazu Sekit, Jun Fukuyamát és Satsuki Yukinót is hallhatjuk többek között.
Forrás: Sugoi, Hivatalos weboldal, animePH, Baka-Updates Manga, Manga Helpers
#7. Egyhetes barátság: anime egy slice-of-life-ból
Animeadaptációt kap Hazuki Maccha drámai shōnenje, az Isshuukan Friends. A eddig 4 kötetes sztori Hase Yuuki és Fujimiya Kaori furcsa románcáról szól. A kisfiú mindig a visszahúzódó lány mögött ül a tanórákon, ám egy nap összeszedi minden bátorságát, és megkérdezi a lányt, hogy lehetnek-e barátok. Meglepő módon a lány válasza a következő: „Örülök a kérésednek, de sajnos nem teljesíthetem.” – Az eddig 4 kötetes manga angolra lefordított fejezeteit itt olvashatjátok el.
Forrás: Sugoiblog, MangaFox, Baka-Updates Manga
+ 1 manga, 1 VN és 1 live-action helyzetjelentés
Berserk írója új mangába kezdett
Követi még valaki a dark fantasy eposzáról elhíresült Miura Kentaro művét, a Berserket? Az alkotón sokszor kérték számon, hogy mégis mivel tölti az idejét, hiszen az utóbbi 20 évben új mangába nem kezdett, a Berserket pedig még mindig nem fejezte be, pedig a trilógiára is adaptált mű már a 37. köteténél toporog.
Erre váratlanul egy futurisztikus, mindössze 6 fejezetes manga erejéig ragad újra tollat a mangaka. Új alkotása a Gigantomaxia, ami egy romantikus sztori 100 millió évnyi távolságra jelenkorunktól. A grafika szép, de vajon újra megcsillan Miura tehetsége?
Forrás: Japanator, Wikipedia, Crunchyroll
Chaos;Child Visual Novel a pályán
November 25-én robbant a hír, hogy a sokak által kedvelt (vagy éppen nem), mindenesetre nagy figyelemnek örvendő 5pb. és a Nitro+ stúdióknak a Chaos;Head, Steins;Gate és a Robotics;Notes után újabb visual novelje érkezik, mégpedig a Chaos;Child. A bejelentés szerint valamikor 2014-ben adják ki a videojátékot, gondolom az anime adaptáció se várat sokat majd magára.
A sztoriról annyit még elárultak a visual novel előzetesében, hogy Tokióban fog játszódni, azon belül is Shibujában. Az évjárat 2015, a játék központi eleme a „Power Seals” jelenség. Állítólag a Chaos;HEAd Noah is meg fog jelenni benne. A vn-sorozat első darabja, a Chaos;HEAd 2008 áprilisában jelent meg.
Forrás: ANN, Sugoi Blog, YouTube előzetes
Boku wa tomodachi ga sukunai live-action dögös lányokkal
A röviden csak Haganaiként ismert seinen komédia, ahol a perverzkedés és az otaku kultúra figurázása jól megfér egymás mellett lassan live-action formában is elénk kerül. A 2014. február 1-jén bemutatásra kerülő mozifilm egy barátokkal nem rendelkező bagázs furcsa barátszerzési, avagy háremépítési kalandjait követi nyomon. Azt, hogy a brit félvért, Kodakát, hogy fogják megjeleníteni (Seto Kōji alakítja majd), azt már egy októberben napvilágot látott előzetesben megcsodálhatjátok.
Az eredeti, 2009-es light novel népszerűségét mutatja, hogy kétévadnyi animét, visual novelt és még további alternatív mangafeldolgozásokat is kapott.
A live-actionben a husiként emlegetett Senát Otani Mio játsza majd, a tsundere gyerekkori barátot, Yozorát, Kitano Kie személyesíti meg, a nemi identitászavaros Kusunoki Yukimurát Takatsuki Sara alakítja (Otomen, GTO, Daily Lives of High School Boys című filmekben játszott korábban), Kanjō Mao a fujoshi túladagolásban szenvedő Shiguma Rika lesz.
Forrás: ANN, Sugoi! Anime Blog, Wikipedia