Otomo Katsuhiro animék nyáron

Kilenc év alkotói szünet után idén nyáron, Otomo Katsuhiro rövid etűdökből álló anime összeállítását végre a nagyközönség is megcsodálhatja. A kultikus Akira alkotója a mára már retrósnak elkönyvelt, Memories-ból is ismert feelinget hozza vissza a mozivászonra, amit színes és modern látványvilággal egészít ki. A cyberpunk, a szkafanderes mecha robbanások, a tradicionális és egyben művészien esztétikus látványvilágot kedvelőknek tökéletes csemege lesz így a Short Peace, amelynek megvalósításához az anime világ legjobbjai csatlakoztak.

Csipegetni való élmény kavalkád: Short Peace

Clip_5Otomo Katsuhiro 1986-ban debütált első önálló rendezésével az anime piacon, ez saját mangájának, az Akirának a mozifilmes adaptációja volt. Művével kitörölhetetlenül beírta magát a cyberpunk művek nagykönyvébe, hiszen lehengerlően megrázó módon dolgozta fel az atombomba és a háborúellenesség üzenetét e pszichológiai drámától tocsogó művében. Emellett olyan animéken is dolgozott az 1980-as években, mint a szintén kultikus Robot Carnival, vagy a Neo Tokyo.

Az sci-fit, fantasy-t és tradicionális grafikát, valamint ehhez illő történetet prezentáló Short Peace2013. július 20-án debütál a japán mozikban. A rövid filmekből álló minőségi animecsomag az 1995-ös Memories (Magnetic Rose, Stink Bomb, Cannon Fodder) hangulatát idézi, mind a történetek vegyes jellege, és az azok mögött álló művészek terén. A különleges „csomag” egyúttal Japán kimagasló tehetséggel bíró animátorainak és rendezőinek ad kibontakozási lehetőséget, amely során az anime készítés jövőjét kívánják prezentálni a maguk páratlan módján.

Short Peace négy anime „filmet” foglal magába: Combustible (Hi-no-youjin), Tsukumo, Gambo, Buki yo Saraba. Ezek a rövid történetek közül néhány, eredetileg egy 1976-ban kiadott oneshot manga-gyűjteményben foglalt helyet, mindössze 217 oldal terjedelemben. Ezt a mangát maga Otomo Katsuhiro (1954- ) készítette egykor, így a Short Peace anime darabjai részben a cyberpunk mesterének képregényét adaptálják közvetlenül, a maguk egyedien szórakoztató formájában.

Combustible (Hi-no-youjin) című animénél maga az 59 éves Otomo Katsuhiro is közreműködött, mivel az ő rendezése és forgatókönyve mentén készült. E romantikus történelmi darabban a japán tűzvészt eleveníti fel a történet, amelynek dizájnere az azOhara Hidekazu volt, aki a Memories-ból a Cannon Fodder című animén dolgozott egykor. A zenét Kubota Makoto szerezte.

Tsukumo című, szintén tradicionális-szamurájos és egyben misztikus darabot, a szokatlan látványvilágot és stílust felmutató Morita Shuhei (KakurenboFreedom) írta és rendezte. A sztori dizájnere és történetének kiötlője Kishi Keisuke.

A fantasy-ban és aranyosságban csordultig megmártózott Gambót Ando Hiroaki (Five Numbers!) rendezte. Egy ennivalón édes kislány és egy jeges medve közös kalandját megragadó sztori megálmodója, írója és kreatív rendezője az az Ishii Katsuhito, aki a Redline című flúgos futammal tört be a köztudatba 2009-ben. További alkotásai: Funky Forest: The First Contact, Taste of Tea. Az anime karakter dizájnere pedig Sadamoto Yoshiyuki volt, akinek gyönyörűen jellegzetes munkásságát az Evangelion, a .hack és a Summer Wars című művekben láthattuk korábban.

Végül a retrós és űrhajósoktól hemzsegő Buki yo Saraba (A Farewell to Arms) megint egy tipikusan Otomo Katsuhirós mű, amit ő maga írt, és amelynek a látványvilágáról sokan a Magnetic Rose-ra asszociálhatnak. A forgatókönyvön és a rendezésen már Katoki Hajime munkálkodott, aki a Gundam franchise mecha dizájnere volt, valamint az ő nevéhez fűződik a Super Robot Wars című anime is. A karakter dizájner ismét egy szenzációs művész, a Tokjin Kiten is egykor dolgozó Tatsuyuki Tanaka.

ForrásokANNTokyo Otaku ModeWikipediaA Short Peace előzetese YouTube-on

(Visited 63 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .