Psycho; Pass AMV (MondoCon 2013 Spring AMV Contest 2. hely)

PoszterVégre elkészült a következő AMV-m, amit a 2013-as tavaszi MondoCon AMV-versenyére vágtam. A munkálatok során kivételesen mixeltem a vágást és az effektezést Edius-ban, valamint Sony Vegas-ban. Ez lehet, hogy a végső gyenge minőségen érződik is egy kicsit. Nyögvenyelős volt ez a munkám egyébként, mert a Psycho;Pass című animét, és kiváltképp Kōgamit nagyon megkedveltem, de körülbelül két hónapot ültem ezen az AMV-n. Az IAMX nevű előadó – aki egyébként a zseniális Chris Corner valójában -, daláról (Volatile Times) pedig az első perctől fogva éreztem, hogy ehhez az animéhez passzol, de egyéb teendők miatt sokszor elment a kedvem a vágástól, főleg, hogy több ilyen témájú videót látva rájöttem: túl sok egyedit nem tudtam produkálni, maximum a hangulata lehet az, ami sokakat majd beszippant (remélhetőleg). Az AMV végeredményben tisztelgés is az őszi évad számomra legkellemesebb sorozata, a Psycho;Pass előtt, másrészt egy kis társadalomkritikát is próbáltam belevinni, ami az animében eleve fellelhető, de a dalszövegben is van rá utalás. Végül pedig egy alternatív befejezést vittem a videó végébe. Kíváncsi vagyok, milyen reakciókat vált majd ki a versenyen, illetve, hogy tetszeni fog-e Nektek. Ui.: 2. helyezett lett a videó a versenyen, köszönöm!

Munka közben - pillanatkép Edius-ból.
Munka közben – pillanatkép Edius-ból.

English version: In my AMV I wanted to portray Kōgami Shin’ya’s thoughts and actions with criticism regarding to society which you can see in the original anime. This society is full of crimes and false illusions that the society’s rulers planted in your „mind”, and made you believe that it’s a perfect world. But it’s not, and Kōgami knew it, and he tried to fight against it, but in the end he fails end die. Only one person knew he was right, she tried to save him, but she couldn’t. It’s my alternative ending for this anime (the last episode with the true ending will come out after this competition’s deadline). For this concept, I used a song from IAMX which is full of critism regarding to our society and full with madness which I think a perfect fit to the criminal masterminds which are potrayed in the original anime. All in all, for this concept I tried to create a unique feeling in this video, I hope you will like it.

Filename: [Fullmoon]_Volatile_Times.mp4
Anime: Psycho; Pass
Music / Zene: IAMX – Volatile Times (YouTube)
Download / LetöltésDropbox.com; AMV.org
Lyrics / Dalszöveg:

Look at me, what have I become
I am lost I was once a gentleman
But the thief came out in my London town
So I must leave you now
But I will remember the ups and the downs

Goodbye my friends
Goodbye to the money
Adieu to the fuckers that think that it’s funny
I just want to turn the lights on
in these volatile times
I just want to turn the lights on
in these volatile times

I drove through countries like a marching funeral
In the search of fools and utopias
Along the lonely roads with all the empty human souls
Filling their heavy hearts
With slum religion and Coca-Cola
Every book is read and I’m paralyzed
Every fist is clenched, but I’m so tired

Goodbye my friends
Goodbye to the money
Adieu to the fuckers that think that it’s funny
I just want to turn the lights on
in these volatile times
I just want to turn the lights on
in these volatile, volatile times

Pillanatképek / Screenshots [nggallery id=326]

(Visited 87 times, 1 visits today)