Hófehér és a vadász / Snow White and the Huntsman (film; 2012)
Pihenésképpen a következő vizsga akcióm előtt, jöjjön egy kritika egyik friss mozis élményemről. A Hófehér és a vadászt már féléve vártam kíváncsian, a lelkesedésemet az eyecandy előzetes is tovább tüzelte. Ez alapján egy fantasy-ba oltott, gyönyörűen extrém látványvilágú sztorit vártam vérrel és drámával, ami komolyabban veszi magát, mint az év eleji Tükröm, Tükröm, de amit kaptam, abban nem volt köszönet. A Hófehér és a vadász az év legnagyobb csalódása lett. Hogy miért? Alább részletezem.
A lázadó fruska vs a férfigyűlölő királynő
Kezdjük az elején. Maga a történet a Grimm testvérek klasszikus gyűjteményében olvasható, amelyet 1812-ben publikáltak, később gyermekkorunk meghatározó kellékévé pedig Disney avanzsálta 1937-ben, immár Hófehérke és a hét törpe címmel elhíresült rajzfilmjében. Innen terjedt el a kisgyermeket még így is riogató, finomított változata az eredeti német tündérmesének. Ebben a modern korunk botox kezelésekre járó, önön testének, valamint a szépségének rabjaként megjelenő asszony prototípus ősét, a királynőt ismerjük meg, aki gonoszan kiszúr a fiatal és ártatlan, hamvas bőrrel, rózsabimbóra emlékeztető ajkakkal megáldott mostohalányával. A kiszúrás enyhe kifejezés. Egész egyszerűen meg akarja ölni a lányt. A véres likvidálást persze a jó királyi vadászra bízza, aki megenyhülve e pöttöm testbe zárt szépségen, szabadon engedi a lányt, ki végül az állatok útmutatása mellett jut el a szakállas, gyémántfejtő hét törpe házába. Aztán jön a piros alma, a királynő, aki jól álcázott boszorkány, végül egy horrorisztikus haláltusa után az igaz szerelem csókja menti meg az alvó zombivá dermedt lányt. A mese tanulsága? A jó mindig győz, a gonosz elbukik. A szerelem örök. A természet pedig mindig segít. (Modern zöld olvasat: védd a környezetet és az állatokat, de elsősorban a bambikat, a tapsifüles nyuszikat, és Föld Anya megóv minden bajtól). Ez az angyalian bűbájos, ugyan erőszaktól és rémisztgetéstől sem mentes alapanyag nyújtott kellő inspirációt Hollywoodnak (meg az egész világnak). Színjátékok, zenék, regények, képregények, filmek, videojátékok terjedelmes lajstroma bizonyítja: egy kiszolgáltatott kislány szerelemtől és nyílt, vagy lappangó erőszaktól kísért meséje örökre beivódott kulturális tudásunkba.
A Hófehér és a vadász ezt az alapsztorit kutyulta össze tipikus középkori színfalak előtt egy királyság meghódításával, egy gyerekkori traumáktól sújtott nő bosszújával, meg az Alkonyat üdvöskéjének, Kristen Stewart pihegésével (aki a 2002-es Pánikszobában alakított cukorbeteg kislány szerepe óta, nem mutatott fel nagy dolgokat). Megszületik a haja fekete, mint az éj, a bőre fehér, mint a hó, az ajka vörös, mint a rózsa szintéziséből a kicsinyítő becézéstől mentes Hófehér. Evan Daugherty és John Lee Hancock valami gigászian újat akartak alkotni a film forgatókönyvében, de csúfos klisé halmaz lett a végeredmény. Hófehér Rapunzel (Aranyhaj) sorsát követve az új mostoha (név szerint Ravenna) férjgyilkosságtól csatakos nászéjszakája után a toronyszoba mocskos rabja lesz. Madarak jönnek, madarak mennek, mikor az új királynő talpnyalóan übermensch bátyja (Sam Spruell) éppen cicázna a lánnyal, mert nővé érett (később a szíve kellett volna a királynőnek), csodák-csodájára, egy szög segítségével elmenekül. Az évekig tartó fizikai korlátozottság ellenére Hófehér fitt és akrobatikus mozgásokkal száguld el a kastélyból, mintha titokban Rubint Rékával gyakorlatozott volna a priccsen. Tiszta lelkű lányunk csatornaszagot árasztva a sötét erdőben köt ki végül, ahonnan ember még nem tette ki élve a lábát. Bolyong egy sort, hallucinál Hófehérkés szörnyeket, majd nyakára küldik az iszákos és érzelmileg megcsömörlött vadászt (Chris Hemsworth). A közös ellenség persze összehozza őket, még mélyebben is, mint kellene, majd a kislány egy hadsereg élén indul megdönteni a királynő varázslatoktól sem mentes hatalmát.
Ez a kiszámítható történet több helyen is bukdácsol. Hófehér lihegve bambulja az állatokat, akik zsongnak körülötte, mint méhek a mézen, miniatűr koboldbőrbe bújt tündérkék (kiknek csak a szeme szép), röpködnek fölötte, majd a Nausicaä-ás csodaszarvas áldásától övezve indul a mindig másokért aggódó, de mások halálát simán végignéző lány Hőssé válni. Hol van ehhez Jeanne D’arc nemessége, szűzies ártatlansága, és felemelő küzdőszelleme? Hófehér messze alul teljesít a csatára buzdító beszédben, és a hatásos újjáéledésben. A többször is logikai szaltót vető cselekmény egyik percében Hófehér bánatot, másik percében gyilkos dühöt érez az őt megölni szándékozó királynővel szemben. A cliffhangerek mind balul sülnek el, a poént lelövik az első másodpercekben. A szerelem, ami mellesleg a legfontosabb elem lenne, elsiklik a szürreális megsemmisülésbe. Vadász vagy a gyerekkori barát, William (Sam Claflin) lesz a befutó? Ezt a sztori végén se tudjuk meg. Az igaz szerelem csókja nagy ömlengés útján születik, Vadász és Hófehér között villámsebességgel szövődik az egymással élcelődő, de sírós kacsingatások között formálódó kötődés. Kardos hajadonunk ráadásul egyik pillanatról a másikra profi harcossá válik, az úri kisasszony álarc a porba hull, és egy elszánt tekintetű, lovagi páncéllal felszerelt Hófehért kapunk.
Az értelmetlen fejcsóválást kiváltó jelenetkombinációk mellett, a mozgásba hozott plusz karakterek elvesztik mélységüket, önmagukat rombolják le a film végére, és mindannyian ott lebegnek az űrben súlyok és értelem vesztve. A sötét oldalon fénylik a gyönyörű királynő (Charlize Theron szépsége messze felülmúlja Hófehérét), aki többször megöregszik, majd Báthori Erzsébet fiatal lány faló technikáját újrahasznosítva nyeri vissza selymes bőrét. Mielőtt megsajnálnánk amiatt, hogy a sötét erőknek kényszer és egy kéjenc király hatására lett a fogja, újra felsejlik nyafogó dühe Hófehér sikertelen likvidálása felettt. A bátyja pedig ott vergődik a kicsi, de félelmetes húgocska árnyékában, miközben nem tudni, hogy vérfertőzésben tobzódó szeretők, vagy csak megfélemlített talpnyaló és űrnőjének viszonya reprezentálódik a kapcsolatukban. Végül a sarkalatos pont: a hét törpe. Öregek, piszkosak, régen bányászok voltak – pipa, most rablók, ez nem újdonság. A márciusi, szintén mindfuckos Tükröm, Tükröm is ugyanezt lőtte el, csak okosabban. Viccesek akarnak lenni? Nem sikerül nekik. Mindeközben Hófehérből az élet és a természet lányaként Pokahontasz lesz, míg fehér lován vágtat a szélben lobogó, varkocsba fogott hajával, az epic fight jelenetek pedig áttetszőek és semlegesek. A királynő halála annyira abszurd, a rendező, Rupert Sanders által rosszul vezényelt kimúlás lesz, hogy ezt még a Tükröm, Tükröm szétrobbanásos malőrje is lepipálja.
A karakterek legalább szépségükkel emelnék a filmet, de még ez sem működik jól. A Vadászt megszemélyesítő Thor (Chris Hemsworth) az egyetlen macsósan sármos elem, akitől még a szűz fruskák is benedvesednek. A tökéletes férfi még a címben is szerepel, de végül semmi komoly feladatot nem kap kard villogtatása, és pofás verekedései mellett. William jóképűségét nyálas természete nyomja el a Hófehér iránt érzett szerelemféleségével, míg főszereplő lányunk végig csatakos fejjel, még bájosnak sem nevezhető tekintettel fürkészi a világot. A mai agyontunkolt médiaáradatban egy fantasy elemekkel operáló film nem engedheti meg magának, hogy műfajköréből annyira kilépjen, hogy egy korhű történelmi film látszatát imitálja, mesebeli lények minimális színpadra állítása mellett. A természetfeletti lények mind felejthető kellékek, egyedül az anonymusi formát öltő, szerzetesi ruhába bújt elengedhetetlen tükör, valamint jégkirálynőnk fizikai valójának varjúsított kiadása az igazi. Az természetet ábrázoló jelenetek jók lennének, ha ezerszer nem láttam volna ugyanezeket a képsorokat: Gyűrűk urás sziklaszirt tetején meredező vár, tengerpart, sötét erdő, havas csúcsokba torkolló zöld mezők, egy kis photoshoppal feltuningolt tündér völggyel kiegészítve, amiből mindössze 10 percet ha tálalnak. A kameramozgások se változatosak, hosszan elnyúlt svenkeket ritkán kapunk, ami mélyebb elmerülést sem tesz lehetővé a kietlen táj adottságaiban, a vágások élessége és egysíkúsága néhol monotonná teszi a befogadást.
Hófehér jött, bukdácsolt és elhasalt. Az IMDb-én 6.9-cel is túlértékelt alkotás feleannyira sem szórakoztató, mint az előzetes mutatja, ami mellesleg lelövi az összes potenciálisan esztétikus látványelemet. A végeredmény annyira nem fantasy, kaland és dráma, mint ahogy el akarja magáról hitetni. Egyetlen pozitívum, a film végén felhangzó záródal, a „Breath Of Life” című muzsika Florence + The Machine előadásában. Ez volt az, amit végig hallgattam szívesen, és magával is ragadott egy olyan felemelő érzésbe, amit a filmtől vártam volna. Hollywood: jobb lenne, ha a Grimm meséket nem piszkálnád többet, de ha mégis megesik, akkor legalább a 2011 ősze óta futó Once Upon a Time színvonalát mutasd fel, ami a magyarul is megjelent Fabulák című képregény hangulatát idézi a modern világba csöppent tündérmese szereplők kálváriájával az élen. A Lost (Eltűntek) alkotóinak egyik legjobb produkciója ez, amelynek első évada, 22 részével, mindössze két hete ért véget.
Mai trailerek a film előtt: Madagaszkár 3 (2012. 06. 14.), Merida, a bátor (2012. 08. 02), Street Dance 2 (2012. 06. 12.), Jégkorszak 4 – Vándorló kontinens (2012. 07. 05.)
Filmhez kapcsolódó linkek: IMDb.com, Wikipedia, YouTube, Filmtrailer.hu
