Anime Addicts-os hírem: Vallásos anime a mozikban (anime; 2012)

Anime Addicts-os hírem: Vallásos anime a mozikban (anime; 2012)

The Mystical Laws (anime; 2012)
The Mystical Laws (anime; 2012)

Idén sem lesz hiány érdekes mozifilmekben, ezúttal egy vallásos anime debütál a japán anime piacon, illetve mozikban 2012 októberében. A történetet Imakake Isamu rendezi, az animét pedig a Happy Science nevű vallásos csoport támogatja, szponzorálja, ugyanakkor nem ez az első különös vallási anime ebbe az irányba. (A hír AA-s változata)

Családi anime vallási üzenettel

Az interneten közzétett hír szerint, idén októberben kerül kiadásra a The Mystical Laws (Misztikus törvények) című anime film, ami Okawa Ryuho könyvét dolgozza fel. Ryuho Okawa egyébként az alapítója a kicsit ellentmondásokkal teli vallásos szervezetnek, a Happy Science-nek (Kōfuku no Kagaku). A csoport céljai között szerepel, hogy az anime megjelenésével egy időben live-action változatot is piacra dobnak Okawa előző műve alapján, ennek a címe Final Judgement (Végső ítélet). A csoport korábban is szponzorált már animéket, mint pl.: The Rebirth of Buddha.

Cowboy Bebop anime díszlettervezője volt korábban Imakake Isamu, aki szintén rendezésével járult hozzá a Happy Science korábbi filmjéhez, a The Laws of Eternity-hez. (Ennek az animének nagyon erős oldalai vannak, többek között az, hogy a nyugati civilizáció találmányait és híres embereit is felvonultatja, mint Gallilei, Kopernikusz, Newton, Edison. A vallásos körítés ellenére van értékközvetítő szándéka is.) Imakake Isamu rendezi ezt az új filmet is, míg a teljes előállítási költséget Okawa állja. Az anime film egy alternatív jelenben játszódik, ahol egy új birodalom (Empire of Godom) fenyegeti az emberiséget. Az Empire of Godom egy rejtélyes technológia segítségével akar kárt okozni, amit egy Reika Chan nevű nő ajánl nekik. A történet főhőse, Shishimaru Sho birtokában van ennek a misztikus technológiának, de a rossz fiúk megtámadják, szerencsére egy indián törzs megmenti az életét. A törzs között azonban hall a főhős egy próféciát a második megváltó eljöveteléről.

Ryuho Okawáról pár szó

Az író maga a Happy Science vallásos szervezet, és a Happiness Realization politikai párt alapítója. A New Yorkban tanult írót politikai pártja, és hívei magának az újjászületett Buddhának tartják. Okawa-szan 3 könyvben írta meg vallási szervezetének működési elveit, szabályait, ezek a The Laws of the Sun, The Laws of Enternity, The Golden Laws (mindhárom “főkönyvből” anime adaptáció is készül/t, 2000-ben a The Golden Laws-ból, 2003-ban, a The Laws of the Sunból, és 2006-ban a The Laws of Enternity-ből a Toei Animation stúdiójában. (Ezekből kettőt eddig láttam, és nekem igen pozitív élményt nyújtottak, bár néha túl giccsesen hatott az animáció, de így is érdekes animék a vallási vonzatuk ellenére is.)

ForrásAnime News NetworkAnimekon

(Visited 116 times, 1 visits today)