Yamamoto Naoki: Believers / Biriibaazu (manga; 1999)
Elalvás előtt mi mással üthetném el az időt, mint manga olvasással. Már megint seinen, megint érett téma, erősen 18-as karikás formában, de ilyen elborult sztorival már régen futottam össze, ráadásként pedig egy új „műfajt” is megismertem. Ez a slipstream, amely olyan irreális történetek, modern irodalmi alkotások gyűjtőfogalma, amelyek a fantasy, a sci-fi (nem mindig) határmezsgyéjén egyensúlyoznak szürreális ötleteikkel. A manga pedig a csupán két kötetes Belivers volt, Yamamoto Naoki erotikától túltengő tolmácsolásában.
Útban a megtisztulás felé
Az ironikusan „Mosolygó arc központ” névre hallgató szekta tagjai a nagyvilági élet, és a modern társadalom rájuk kényszerített mocskától akarnak megszabadulni. Ebbe beletartozik a testivágy és minden földi jó, a mérhetetlen dőzsöléstől egészen a pénz mámorító hatalmáig. Egy lakatlan sziget fedőnevű program keretében a leghűségesebb tagokat elküldik (értelemszerűen) egy apró japán szigetre, ahol sem a kapitalista rendszerben gyártott élelemcsomag, sem a civilizált társadalom kényelme nem áll rendelkezésükre. Abszurd módon a tagok egy vállalat pozícióinak megfelelő fedőneveket kapnak mini törzsközösségükben. Itt ismerjük meg történetünk (kezdetben) három szem főhősét: a dögös igazgatóhelyettest, az operátort és megtisztulásuk vezetőjét. A két pasi és egy bomba nő felállás biztosítja a démoni hormonok kísértését, így a szex, szerelem, minden ami útját állná megtisztulásuknak, bezavar a képbe. Ezzel pedig veszélybe kerül a hívők nagy álma: eljutni a jólét szigetére („land of comfort”). E földi paradicsomban, ahol a természet adta lehetőségekkel élve találnak átmeneti békét főhőseink, végül a rivalizálás, a testi szenvedély, majd a gyilkolási ösztön uralkodik el hőseinken (tiszta Legyek ura feeling).
Agymosott hívők akcióban
Az elvakított, szabályok szerint élő „hívők”, természetesen egy pénzben úszkáló, világi életet igencsak élvező ember játékszerei, aki kihasználva követői naivitását hálózza be őket érzelmeikre hatva. A szűzies marketing talaján azért kapunk aberrált álomvilágokat is, amik a főhősök elfojtott emlékeivel párhuzamosan olvadnak össze a valósággal, így néha mi sem tudjuk, hol van a határ fantázia és a való világ között. A mangaka ötletesen, kreatívan teremt egy olyan világot, amit végül teljesen szétzúz, és ahogy végzünk a második kötettel, hihetetlen mennyiségű kérdés áradata kering az elménkben. Mindezt egyszerű, néhol torz grafikával tálalja, de a birkaként megvezethető és kihasználható emberek ábrázolásánál ez belefér. A klasszikusabb manga karakterek (kisebb szem, alacsony termet, realisztikusabb ábrázolás) a maguk kis történetével (például iskolai bántalmazások, vagy szülői erőszak áldozataiként jelennek meg) igazi fricskát mutatnak azoknak a modern vallási gyülekezeteknek, amelyek rossz szándékkal és célból használják ki őket. Másrészt a társadalmi reflexió is ott zuborog erősen a felszín alatt: a hazug médiaképpel, a taposómalomként működő munkapiac kegyetlenségével.
Ráadásul a mangakát egy igazi szekta, az Aum Shinrikyo inspirálta, akik 1995-ben felelősek voltak a tokiói szarin gáz támadásért a metróállomásokon (erről Haruki Murakami is írt egy dokumentum regényt Underground címmel 1997-98 között) – a támadás miatt egyébként a mangák és animék elfogadottsága is veszélybe került, mivel a szekta tagjai előszeretettel népszerűsítették magukat képregény és rajzfilm formájában (a mangáikat be is tiltották, a mangakát pedig börtönbe zárták, aki nekik rajzolt). A másik Yamamotót inspiráló terrorista csapat a Japanese Red Army névre hallgat, akik a képregény hívőihez hasonlóan írták le múltjukat. A lakatlan sziget helyszínéül pedig egy 1910-es években mesterségesen létrehozott sziget szolgált a tokiói öbölben, amelyet 1923-ban a nagy kantói földrengés elpusztított, és mintegy 80 évig érintetlenül állt.
Mintha az általam éppen olvasott regény allegóriájára készült volna ez a manga (Robert Menasse: Don Juan de la Mancha – avagy a vágy iskolája), a maga ütősen rövid terjedelmével. Ínyenceknek ajánlom, ráadásul a mangaka életművével is érdemes szemezgetni, mivel az 1960-ban született képregény alkotó már az 1980-as évektől kezdve betört különc történeteivel a felnőtteknek szánt manga piacra (Moriyama Tō művésznéven is ismert). 2007-es Red című mangájával megnyerte például a Japán kormány Japan Media Arts Festival manga díját 2010-ben, de olyan animéken is dolgozott, mint a Cream Lemon OVA. A képregény természetesen a Shogakukan kiadó Big Comic Spirits magazinjában futott.
Linkek: Wikipedia (eng); Baka-Updates Manga (eng); MangaFox (eng)
