The Time Traveler’s Poem [2011. őszi MondoCon 2. hely]

Tü-tü-rűű! Fél év után (kb) végre sikerült befejeznem egy AMV-ét. Persze a közelgő Mondocon III. Nemzetközi AMV versenye ösztökélt, de az utóbbi négy napban dőlt el végül, hogy készítek rá valamit.

Teljesen random módon jött az ötlet. Letöltöttem a Hurts 2010-es albumát, a Happiness-t, mivel már hetek óta hallom a rádióban a „Wonderful Life” című dalukat erről az albumról, és teljesen beleszerettem az énekes hangjába. Múlt hét csütörtökén szereztem be az albumot, és a „Better Than Love” mellett még jobban beleestem az Illuminated című dalba. A zeneszám hangulata rögtön a Steins; Gate animét juttatta eszembe. A sötét hangulat, a dráma, a katarzis, amit a sorozat rajongói átélhettek, mind benne van ebben a dalban (szerintem). Úgyhogy 4 napos kemény munka után szültem meg a The Time Traveler’s Poem című AMV-émet. (Eredetileg nem volt ötletem a versenyre, mellesleg fel se tudok most menni a rendezvényre, úgyhogy teljesen váratlanul kapott el a hév.)

Az AMV-re most nem volt annyi időm, de szerencsés egy 24 részes sorozatból vágni – sok a képanyag (vagy inkább nem szerencsés, mert véletlen kitöröltem vágás közben egy snittet, amit később vagy 2 órán át kerestem a részekben). Élveztem a vágás minden pillanatát, ha több időm lett volna, lehet hogy képileg is jobb lett volna, bár most szándékosan nem színeztem be három blokk jelenetsort. Végeredményben effektet sem használtam, mivel 1) a sorozat igazi hangulatát próbáltam átadni, 2) a széria eleve gyönyörű grafikájú, kiváló effektekkel. Ritkán sikerül találnom ennyire összepasszoló dalt és animét mostanában, ami ennyire megfog, ráadásul a Steins; Gate könnyen vágható darab, bár ahogy utólag visszanéztem belekerült már biztos 1 felesleges snitt. XD Átkozott maximalizmus. All in all, remélem a feeling átjön, és élvezhető darabot alkottam :). Németországból nem lehet megnézni YouTube-on a videót, elvileg letiltották ott, ha bármi baj van a linkkel, szóljatok.

The Time Traveler’s Poem [Stein; Gate AMV] – creditless version

AMV adatok
  • Anime: Steins; Gate
  • Zene: Hurts –  Illuminated
  • Terjedelem: 03:20; Felbontás: 1280 x 720 pixel; Bitráta: 2500; Program: Edius 6
  • Premier: 2011. szeptember 26. (neten) – készült: 2011. 09. 23-26.
  • LinkYouTube (hanggal, de Németországban le van tiltva, úgyhogy onnan nem lehet megnézni); Indavideo.hu (biztos hanggal, kissé rosszabb minőségben); Anime Music Videos.org (adatok + letöltés); AMV Art 2.0 (videó+adatok)
  • A III. Mondocon Nemzetközi AMV versenyen indultam vele.
Pillanatképek [nggallery id=210]
(Visited 129 times, 1 visits today)

2 thoughts on “The Time Traveler’s Poem [2011. őszi MondoCon 2. hely]

    1. Lol köszi! 🙂 Na, ezért éri meg, hogy tetszik az emberekenek. A verseny része mellékes. AMV-és berkekben még amatőr felső fokon vagyok :D, ha van ilyen kategória. Conos versenyeken sokkal profibbak is szoktak lenni, de kíváncsi vagyok milyen kritikákat kapok majd rá. A díjat pedig elfogadoooom! 😀 Ezer köszönet érte. Csak nem tudom már kinek továbbítani XD, de szétnézek :D.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .