Alive – The Final Evolution (manga; 21 kötet; 2003-2010)
Tipikus shounen történetek hada látott napvilágot a népszerűség tengerén, mint a Bleach, az Árnybíró vagy a Deadman Wonderland. Hozzájuk hasonlóan fergeteges akcióval teli manga az Alive – The Final Evolution, csak valamivel érettebb (az Árnybíróval körülbelül egy szinten mozog) alkotás a műfajában. Ha már az emberiség a shinigamik halált hozó szelének fenyegetésén túl van, az ufók is megszálltak már minket pár milliószor. Az Alive még ezen a téren is tud valami újat mutatni. A földönkívüli lények ezúttal nem bombákkal, korunkat megelőző hightech gépekkel vesznek célpontba bennünket, hanem pszichénken keresztül ironikus módon önmagunk elpusztítására késztetnek.
A végső evolúció: a halál
A világvégét már többféleképpen megálmodta a fantáziadús alkotói gárda ezen a Föld nevű bolygón, de Tadashi Kawashima valami egészen különlegessel rukkolt elő 2003-ban. Az Alive – The Final Evolution című, 21 kötetes szerzeményével bizarr, és saját élete szempontjából is elég horrorisztikus véget szánt az emberiségnek. Nem kellenek ide Angyalok, mint az NGE-ben, elég ha pár alak nélküli alien megszállja az elménket, és elterjeszti bolygónkon az öngyilkossági hajlamra sarkalló „vírust”. A fertőzés lényege, hogy előhozzák az emberek szívéből azokat a sötét, elfojtott élményeket, amelyek életük megrövidítésére kényszeríti őket, azzal az áhított gondolattal a fejükben, hogy az emberiség fejlődésének csúcspontja a halál. Így bárgyú mosollyal az ajkukon metszik el milliók a torkukat, vagy ugranak le a tetőről, akár szeretteiket is magukkal rántva.
Ám Japánban furcsa jelenség indul be. Bizonyos űrlények olyan emberekkel kerülnek szembe, akiknek a szívében tátongó űr olyan heves érzelmeket képes kiváltani, mint bosszú, önvád. Ők „comrade”-ek, bajtársak lesznek. Az űrlények nem öletik meg az általuk megszállt testet, hanem szimbiózisba kerülnek áldozatukkal, mintegy parazitaként, vagy irányítják őket mások elpusztítására, vagy egyszerűen olyan mutáción esnek át az emberek, hogy természetfeletti erőkre tesznek szert. Így jár történetünk főszereplője, a tini Kanou Taisuke, aki kezével bármit képes megolvasztani. Ám a világvégét beindító gépezet csak ezzel veszi kezdetét. Először gyerekkori barátai, Megumi és Hirose is belekeverednek az űrlényes hajcihőbe. Hirose kezdeti gyenge alkata ellenére hihetetlenül erős gyilkológép lesz, ami a benne dúló indulatok miatt tökéletes pusztítófegyverré teszi. A három barát között pedig a harmonikus érzelmek rögtön felborulnak. A viszonzatlan szerelem, a féltékenység szétszakítja őket, és Hirose elképesztő erejével elindul hogy beteljesítse küldetését egy Katsumata nevű, hipnotizáló erővel bíró ex-rendőr irányítása alatt.
A fiú elrabolja Megumit is, így Taisuke Hirose után indul megmenteni a lányt, és megállítani egykori legjobb barátját, aki amerre jár csak hullahegyek maradnak utána. Taisuke azonban valami miatt különleges a többi bajtárssal szemben. Az ő elméje továbbra is tiszta marad, nem adja át magát indulatainak. Ő csak nővérét és a világot akarja megmenteni (nem kis vállalkozás). Hosszú útja során barátokra és ellenségekre is szert tesz. Kísérője lesz a dolgokat izolálni tudó kisfiú Yuuta, a kisöccsét megbosszulni vágyó Nami, aki a jégből varázsolt Wolverines karmokkal harcol. A szél erejének használása, a villámok ura, mások szívébe látás képessége ugyanúgy megjelenik a mutáns emberek között, mint kitartó élni akarásuk. Taisuke pedig sikeresen összegyűjt belőlük egy rakatot. Vajon Hirose üres szívét, aki az egész bolygó likvidálására tör megtudja-e újra érzelmekkel tölteni?
A sorozat igazi ereje: mély, és sokszínű karakterek felvonultatása
A sorozat drámaiságának ereje a rengeteg és érdekes karakterben van. Persze vannak a tipikus hősi, gonosz jellemmel kiegészült karakterek, mint maga Taisuke, aki mindig küzd és küzd, soha nem adja fel, a bajba jutottakon segít, végsőkig képes elmenni a szeretteiért, ha hibázik is, azt megbánja. Hiroset először meg akarja menteni, majd a sorozat felénél történik egy nagy váltás, és már végezni akar vele (lényegében két nagy fejezetre osztható ez alapján a sorozat). Hirose kicsit olyan mint Adzsite az Árnybíróból, mindig ő volt az elesett, akin segíteni kellett, aki visszahúzódott, de most, hogy ekkora ereje lett, megrészegül a hatalmától. Emellett mindig is féltékeny volt Taisukéra, aki minden figyelmet (főleg Megumiét) irányította magára, és aki folyton kihúzta a bajból. A végső lökést számára Megumi szerelme Taisuke iránt adta meg neki. Egyre üresedett a szíve, és már csak örök magányra vágyott a mérhetetlen önsajnálatában. Persze mindkét fiú családi háttere eléggé szomorú: Taisuke árva, Hirose is csak az édesanyjával él. Megumi az érintetlenül semleges baba, akit mindenki akar, mindenki felhasznál valamire, kihasználva a kedvességét, egyedül a Taisuke iránti szerelme mozgatja, így őt mélyebben nem ismerjük meg. A lányok közül azonban ott van Nami, egy nagy dódzsó örököse, aki jártas a harcművészetekben, flegma, forrófejű, ugyanakkor igazi jégkirálynő. A látványos akció jelenetek közül nem is egyet neki köszönhetünk, még Taisukéval is egy meccs alatt ismerkedett meg. A lány szintén nagy fejlődésen megy át a kötetek alatt, a bosszúszomjas hárpiából, igazi baráttá lép elő. A kis Yuuta se semmi. A kisfiú rendesen gondoskodik a humor adagról, majd Taisuke kisöcsikéjének szerepére pályázik, miután múltját, személyiségét egyre jobban megismerjük.
A kötetek mindegyikében feltűnik kisebb-nagyobb szerepek erejéig egy újságírónő – Kyouko Amimaya (helló lelkes kollegina) -, akinek eltökélt szándéka az eseményekről mindent megírni a nagyvilágnak. Maga a személyisége egy temperamentumos nőt takar, aki érzékeny no mell alkatára, de ki áll az igazáért. A múltjáról nem tudunk meg sok mindent, de már a kíváncsi szemüveges énjével mindig mosolyt csal az ember arcára. Főleg kétbalkezes fotós munkatársával, Oda-kunnal együtt.
A rossz fiúk közül Yura a legkidolgozottabb gyalogos katona, aki festőként élt az ufó incidens előtt, de már előtte sem volt komplett. A megszállott srác minden egyes művét elpusztítja mielőtt azt bárkinek is megmutatná, a tökéletességet keresi, miután „mutáns” meggondolatlan, bárkit megöl ha úgy hozza a sors. Kegyetlen, mégis van benne valami gyávaság. Ő a legérdekesebb figura a gonoszok között, aki végül is egyik oldalon sem áll, csak imád ölni és kész.
A sorozat második felének meghatározó karakterei Yukie mama (csinos, fiatal nő a nevével ellentétben) köré szerveződnek. Ő egy nagy világutazó nő, aki minden anyai érzés nélkül potyogtatta magából a gyerekeket, akiket pár hónapos együttélés után mindig elhagyott újabb kaland után vadászva. Az ő sorsa nagyon tragikus, a gyerekiért, és a gyerekeivel folytatott küzdelmei, ahogy vissza akarja őket szerezni. Örök szomorú mosolyával nemcsak titokzatos, de esendő hősnő. Az ő lánya Aoi, aki Yuutával kerül közelebbi kapcsolatba (a gyengéd szálak a manga minden lapját összetötik szinte). Aoi szintén fontos karakter lesz, így a személyisége is nagy hangsúlyt kap.
Mit jelent az Élet?
Igazából furcsa érzés uralkodott rajtam mindvégig míg olvastam a mangát. Annak ellenére, hogy egy tipikus shounen harci alűrrökkel teli darabként kezdődött, az az elvont, mégis mindenkit foglalkoztató kérdés, üzenet lassan kezdett kinyílni előttem. Az élet értelme, avagy fontossága, szembeállítva a halállal, ez sajnos nagyon is aktuális kérdés az életemben, sőt gyerekkorom óta az. A manga szerzőjének egészségi állapota pedig egyenesen hátborzongatóvá tette az utolsó kötetek, oldalak, lapok olvasását. Ugyanis a halálos ágyán tette fel a pontot története végére, ami a záró gondolatokra rettentően nagy drámai hatást gyakorol. Egy halállal szembe néző ember olyan tudásával tölti fel e kalanddal, akcióval, jellemfejlődéssel teli manga főszereplőit, akikre mintegy kivetíti saját küzdelmét az életben maradásért, a szerettei védelmezését, az egyedülléttől való félelemet. Erről mindig az a mondás jut eszembe, hogy egyedül jövünk a világra, és egyedül halunk meg. Ez egy rémisztő érzés, hiszen eleve társas lények vagyunk, mindig szükségünk van valakire aki támaszt nyújt, aki gondoskodik rólunk, szeret minket. A mangabeli űrlények pont ettől akarják az emberiséget megfosztani. A reménytől, magától az élettől. Az Alive ártatlan gyermekarca a sorozat végére teljesen leomlik, és egy komoly, érett mondanivalóval rendelkező művel kerülünk szembe. A kommerszből eljutunk valami megfoghatatlanabb, valami megrázóbb felfedezéshez, ami egyszerre szomorú, egyszerre pedig egy izgalmas gondolatláncot indíthat el bennünk.
A főszereplők a káosz nagy cipőjében
Megumi, Hirose és Taisuke barátsága feloldódik az emberi érzések ambivalens szélsőségességében: szerelem, barátság, féltékenység, hiúság, szánalom, harag, bosszú, félelem. Ők hárman mintha egy embert tennének ki. Meg a gyöngéd női oldalt képviseli, a maga gyengédségével, törődésével, és esetlenül is valahogy a rontást hozó Évát látom benne. Bár eleve három gyerekkori barát kapcsolatából nem sülhet ki semmi jó, ha ennyire erős érzelmi impulzusok feszülnek közöttük. Meg valahogy mindig ott van a maga ártatlanságával, szinte a történet végéig megőrzött gyerekességével, aki ugyan szerelmes Taisuke-ba, de az érzelmeit leplezi. (Ha már szerelem, *spoiler* Taisuke és Nami között elcsattan egy csók, és a kötet vége valahogy lezáratlanul hagyja az ő kapcsolatukat. Taisuke törődik Meggel, de hogy ez szerelem-e? Namival jobb párost alkotnának, sok mindent átéltek, és a lány keménysége, humora jobban kiegyensúlyozná Taisuke tipikus szenvedő hősi oldalát. Mégis a kettejük közt megbúvó vonzalom elfojtódik. Vagy Taisuke nem akar boldog lenni azután, hogy Hirosét megfosztotta a szerelmétől, vagy eleve nem érez mélyebben Nami iránt, és tényleg Meget szereti. De ez akkor is valahol igazságtalanság az önmagát feláldozó Hiroséval szemben.) Meg tehát a női oldal, Hirose és Taisuke pedig a férfi. Eredetileg mindkettő fiú gyenge volt fizikai erőnlét tekintetében, csak Hirose elbújt és meghunyászkodott, Taisuke pedig szembeszállt a lehetetlennel, és mindig agyon püföltette magát ha éppen verekedésre került a sor. Hirose lelkileg mégis érzékenyebb, talán nőiesebb (ha írhatom ezt), a rejtett indulatai jobban dúlnak, kavarognak, és egyre csak ki akarnak törni, ami végül igazi pusztítófegyverré is teszi őt. Taisuke kiadja magából amit kell, bár az elfojtások a szülei halálával kapcsolatban (önvád, bűntudat), ugyanúgy munkálkodik benne, de két barátja kell ahhoz, hogy lelkileg egyensúlyban legyen. Csak a felpattanó érzelmek ezt az egyensúlyt megdöntik, főleg Hirosében.
A mangából a Gonzo tervezett egy anime sorozatot készíteni, de a projectet végül berekesztették (én személy szerint ennek örülök), mert ahhoz hogy a manga igazi mondanivalóját át tudják adni, nem a mai trendnek megfelelő rövid, pörgő cselekmény, zúzás és akció kell. Ehhez kell az a hosszú idő, akár a manga 82 fejezetének összes jelentét felhasználva, ami teret ad a nézőnek, a befogadónak a szereplőkkel való azonosulásra. Mert nem egyik pillanatról a másikra megy végbe a nagy fejlődés, derülnek ki az igazságok, a valódi célok. Itt kézzel fogható idő kell, és egy képregényben ezt még mindig jobban átérezheti az ember, mint az animében. Emellett nagyon fontos az a sok karakter a maga jellemével együtt, mint Yukie mama („a piece of heart” hordozó), Aoi, Yuuta, a Rain álnéven futó újságírónő felfogása, McPherson és D4-e, vagy Nami, Tama, Takumi, Taisuke nővére és még sorolhatnám. Apró láncszemek, de valahogy a közös érdek, közös cél összeköti őket: mindannyian élni akarnak, ha másért nem is, azért hogy céljukat, amiért akár meg is halnának megvalósítsák.
Sokan hasonlítják a sztorit jellege és a mutánsszerű erők megjelenése miatt az X-manhez, de a természetfeletti erőkön túl, nem sok közös van a kettőben. Eleve a mondanivaló, a környezet más, bár nuklerális fenyegetés itt is lesz. A grafika óriásit fejlődik a sorozat végére. A 21. kötetre már kész műalkotásként tekintek, sőt, a kötet borítók is egyre hatásvadászabbak, de ezt pozitív értelemben gondolom. Egyetlen rossz pontja volt a karakterábrázolásoknak: sokszor nem lehetett a szereplőket megkülönböztetni egymástól (ez a végére megoldódik), de az elején még zavaró volt, hogy például Megumit, és egy amerikai katona lányt D4-et simán össze lehetett keverni. Másrészről, ahogy egyre komolyabb lett a történet, a grafika is kifinomultabbá vált. Több oldalon is a Death Note rajzolójának stílusát vélik felfedezni a mangában (jogosan), Takeshi Obata utánozhatatlan stílusára hajaz például a biblikus beállítottságú 13. és 16. kötet borítója. Emellett a történet katarzis oldalát tekintve teljesen ugyanazt váltotta ki belőlem, mint az Árnybíró, úgyhogy sikeresen felkerült a TOP 20-as kedvenc manga listámra.
Manga borítók [nggallery id=191]
Képek a mangából [nggallery id=190]
Manga adatok
- Eredeti cím: アライブ 最終進化的少年
- Angol cím: Alive – Last Evolutionary Boy / Alive – The Final Evolution
- Történet: Kawashima Tadashi
- Grafika: Adachi Toka
- Kiadó: Kodansha
- Magazin: Monthly Shounen Magazine
- Terjedelem: 21 kötet (befejezett)
- Célközönség: shounen
- Műfaj: sci-fi, akció, dráma, romantikus, pszichológiai, természetfeletti
- Linkek: Wikipedia (eng); Baka-Updates Manga (eng); MAL (eng); MangaFox (eng); Manga Worth Reading (eng); MangaReader.net (eng); OneManga (eng); TenManga (eng)
