Qiu Xiaolong: Egy vörös hősnő halála (könyv; 2000)
Bűnügyi sorozatok tömegét önti ránk minden nap a televízió képernyője, vagy éppen egy könyv hasábja, ahol az egyre kacifántosabb gyilkossági ügyektől kapunk emberi sorsokat, tragédiákat, tévedéseket. E jól bevált, eladható receptet dolgozta át egy író, aki mai korunk kínai Sherlock Holmse-át alkotta meg híres regénysorozatában, amely a szocialista színfalakkal körülvett Sanghaj nyűzsgő forgatagába kalauzol el bennünket, Csen Cao rendőrfelügyelő kalandjain át.
Poéta a nagyító mögött
Az egyik legjobb vakválasztásom volt, mikor megvettem Qiu Xiaolong (1953- ) bűnügyi regényét, az Egy vörös hősnő halálát az egyik helyi könyvesboltunkban. Bár a borító nem áll teljesen összhangban a történettel (túl mű, és kevésbé autentikus, az eredeti kiadás sokkal szebb), de a történet egyszerűen beszippantott magába. A cselekmény logikusan építkezik, gyakran költői, van romantikus szál a háttérben, és töménytelen „burzsoá dekadencia”, amely a tiszta lelkű kommunistákat akarja megfertőzni. A kínai irodalom szépségei, a költészet és a népi szokások ugyanúgy megelevenednek a könyv lapjain, mint a párt által szigorúan szabályozott, de ugyanakkor a nyugat és a kapitalizmus felé nyitó politika, mely mindent átsző, még egy egyszerűnek tűnő gyilkossági ügy utáni nyomozást is.
Az 1990-es évek Kínájában játszódó krimi főhőse Csen Cao, a 30-as éveiben járó tehetséges költő, akit a párt új programja keretében, a „tanult fiatalokat kulcs pozíciókba helyezünk” jelmondat alatt kinevezik a sanghaji rendőrség különleges ügyosztályának Főfelügyelőjének. A rendőri végzettség nélküli, angol irodalom szakot végzett, értelmiségi fiatalember érzékeny lelke ellenére gyorsan alkalmazkodik új szerepéhez. Ám legelső nehezebb ügyébe úgy tűnik beletörik a szerencse sarlója. Ugyanis egy nap egy meztelen, gyönyörű lány holttestére bukkannak a csatornában. A lányról lassan kiderül, hogy a „nemzet él munkása” címet viselte, milliók csodálták a párt iránti elkötelezettségét, munkáját, és újságlapok ezrein szerepelt egyszerű egyenruhájában. A ügy egyre kényesebbé válik politikailag, hiszen a hű kommunista álca mögött egy erkölcstelenségtől, és titkolt viszonyoktól terhes női sors tárul fel előttünk, sőt, a szálak a párt legfelsőbb vezetői rétegéhez vezetnek.
A kiváltságos „kádergyerekek” vad orgiái, és szexuális dekadenciái is felszínre kerülnek, amit a párt próbál eltitkolni, és egyre vemhesebben elrejteni a nép figyelő szeme elől. De Csen Cao nem hagyja magát. A becsületes férfi nyomozóként csak is az igazságot szándékozik szolgálni, ami akár a párt érdekével is ellenszegülhet. Harcát segíti helyettese, a heves természetű Jü nyomozó, a szépséges újságírónő – Vang, valamint régi és újonnan szerzett barátai. Az ügy kibontakozása közben előtérbe kerül Csen személyisége, magánélete (így romantikus tiltott szerelme), ami még színesebbé teszi a regényt.
Izgalmas és filmszerű
Nem véletlenül nyerte el az író e művével az Anthony Díjat 2001-ben, amit a legjobb első regényes írók kapnak meg. Sok szál, és adalék keveredik a könyvben, ami harmonikus egyensúlyban uralja az olvasó figyelmét. Nincsenek üresjáratok, Csen szimpatikus karakterében pedig kapunk egy rendkívül kifinomult ízlésű, állandóan vers idézetekkel dobálózó személyt, aki irodalmi műveltsége mellett rettentően talpraesett és szemfüles nyomozó. Az ő különc figurája, a köré gyűlő csinos hölgyek (tisztességét hangsúlyozván csak két pacsirta verseng a szívéért), és a nyomozás, a bonyolódó politikai szálak letehetetlenné teszik a könyvet. Az író Csen történetét szerencsére folytatta, és A vörös hősnő halála óta a krimi sorozatnak újabb darabjai jelentek meg (egyenlőre csak angolul): A Loyal Character Dancer (2002); When Red Is Black (2004); A Case of Two Cities (2006); Red Mandarin Dress (2007); The Mao Case (Sceptre; 02 Feb, 2009); Years of Red Dust (28 Sept, 2010).
A sorozat függőséget keltő hangulata nagyon emlékeztet Laura Joh Rowland Szano ichirós sorozatához, úgyhogy aki kedvelte a Japánban játszódó műfaji testvérkét, annak talán ez a modernebb kínai változat is tetszhet. Az író mellesleg 1988-ban érkezett az USA-ba tanulni, és a Tienanmen téri lázadás után végleg úgy döntött, hogy Amerika lesz az új hazája. Azóta is ott él és alkot, munkásságát nemcsak Csen Cao detektív regényei teszik ki, hanem verses köteteket, esszéket is publikál. Én nagyon várom a Csen Cao sorozat következő darabjait is, talán lefordítják magyarra a folytatást (bízom benne nagyon). Az különösen tetszett a könyvben, hogy szinte filmszerűen magam előtt láthattam a jeleneteket, a tömör leírásoknak hála, és rátaláltam a kedvenc szavamra is a regény szövegében, ez a „fantazmagóra” (azt hiszem sokat fogom még ízelgetni).
Adatok
- Eredeti cím: Death of a Red Heroine
- Magyar cím: Egy vörös hősnő halála
- Amerikai kiadás éve: 2000
- Magyar Kiadás: 2002
- Magyar kiadó: Európa Könyvkiadó Budapest
- Linkek: Qiu Xiaolong honlapja (eng); Alexandra (hun); Libri (hun); Fantasticfiction.co.uk (eng); Wikipedia (eng); Bookline (hun)