Takashi Miike: Crows Zero / クローズZERO / Kurōzu Zero (japán film; 2007)
Erőszakosan bizarr, néhol drámai, sőt még az ártatlan családi vígjátékra vágyókat is befűzi. Ő Takashi Miike, a japán film történet egyik fura fazonja, aki vértől és verekedéstől sem kíméli minőségi munkáiban a közönséget, úgy mint a Crows Zeroban.
Tinik az önmegvalósítás előtt, vagy csak shounen-fightos ütlegelés?
Takashi Miike neve sokaknak ismerős lehet (vagy nem), olyan filmeket gyártott, mint az ájulást keltő Ichi the Killer (2001), vagy egy másik híres pszichológiai manga adaptáció, az MDP Psycho (2000). De nemcsak a horroros brutál vonalon mozog rendezőnk, hanem vígjátékban is tarol, mint a Sukiyaki Western: Django (2007), vagy a történelmi Thirteen Assassins (2010). Az 1991-ben pályára lépő rendező, számtalan tv-sorozatot és 2001-2002 között már 15 mozifilmet is koordinált, és hatalmas terjedelmű film monográfiája egyre csak gyarapszik. Ám a termékeny rendező emellett még színészként is flangált egy-egy híres movieban, mint pédául a Zatoichiban.
Takashi Miike (1960- ) a mozikban a The Third Gangster (Daisan no gokudou) című filmjével debütált, de első népszerűségnek örvendő filmje, a Shinjuku Triad Society (1995) volt. Ez a gengszteres, yakuzás vonulat nagyon megy neki, és a Crows Zero-ban is hozza a tőle elvárható vizuális és történetvezetési minőséget. A Crows Zero 2007-ben jelent meg, már folytatása is van (Crows Zero II), sőt, nemsokára jön a széria harmadik darabja. A film egy híres shounen manga adaptációja (Crows), melyet Hiroshi Takahashi írt és rajzolt 1990-98 között, és 26 kötetet élt meg az Akita Shoten magazinban.
A sztoriban egy yakuza főnök fia, Genji Takaja (Shun Oguri), át akarja venni apjától a klán irányítását. Ám ehhez a fater nagy kihívás elé állítja: szó szerint fel kell verekednie magát hősünknek a környék hírhedt Suzuran nevű fiú középsulijában, ahova a legelvetemültebb fiatalok járnak. Suzuranban nincsenek órák, a termek szétverve állnak, és farkas törvények uralkodnak: a legerősebb állhat az élen, a többiek pedig nem tehetnek mást, csak behódolnak neki. Az iskolát jelenleg Suzuran „szörnyetege” néven ismert Tamao Serizawa (Takayuki Yamada) uralja, aki inkább vicces és barátságos figurának tűnik elsőre, egészen addig, míg nem veszik el tőle kedvenc játékait (előszeretettel bowlingozik az iskolatársaival, úgy hogy a srácok a bábuk). Genji ugyan erős, de a kis törpe verőgépet, Serizawát egyből nem tudja földre nyomni, ezért sorra veszi Suzuran osztályait, és a leggyengébbtől a legerősebbig tornázza fel magát. Bud Spencer és Terence Hill ökölcsapásait hajazó bunyótúra veszi ezzel kezdetét, melyben Genjit egy lökött yakuza alkalmazott is segíti, a puhány, de annál viccesebb Ken Katagiri (Kyôsuke Yabe).
Humor morzsák, jó zene, csini lányok, kell ennél több?
A film nagyon jó látványvilágú! Pörgős, mozgalmas, a zenék igazi hollywoodi ízvilágot tükröznek, van itt R&B (Genjire pályázó cicababa énekel ilyet, Luca Aizawa, akit Meisa Kuroki alakít), jó kis tősgyökeres j-rock a The Street Beats együttestől. A képek gyönyörűen színezettek, tényleg a nemzetközi piacon is helytálló a vizualitás. A sztori nem bonyolult, olyan mint egy mai tini akciófilm lenne ötvözve a már említett Bud Spencer & Terence Hill világával. Igaz, hogy lényegében bunyó hátán bunyó van benne, nem is egyedi, mert már láttunk ehhez hasonlót (lásd Gokusen), de szórakoztató minden mennyiségben. Aki szereti a barátság és bajtársiasság körül forgó, helyes és néha vizes fiúk egymást püfölik című dolgokat, azoknak bejöhet.
A vicc faktor nem volt olyan erős, mint vártam (lehet hogy túl fáradt voltam hozzá), bár a film elején dőltem végig, de a közepétől kicsit kezdett laposodni a dolog. A hullámvölgyön túllépett szerencsére időben, ahhoz hogy megunjam, és utána visszazökkentett a kellemes hangulatba. Ami rossz pont lehet, hogy túl hosszú, és eléggé el van nyújtva a harci-győzelmi oldal, ami végül is érhető, nem egyik pillanatról a másikra lesz valakiből hős. A jó zenék kárpótoltak, bár lehet hogy túl sok mindent akartak belerakni egy állati jó filmbe, mert volt egy vékonyka szerelmi vonal, amit kiegészített még egy operációs-halálos beteg halvány szál is – ennek hirtelen nem volt túl sok értelme, csak azt magyarázta, hogy miért szenved mindenki lelkileg.
A bunyók jól csengtek akusztikusan, bang, bang, urh, jött egymás után. A vörös festék persze sok volt, de nem zavaróan, és inkább humoros volt az, ahol például látszott a számítógépes effektes bemozgatás. Takashi Miikéhez visszatérve, a sokkoló stílusa itt kellemesen parlagon maradt, úgyhogy a gyengébb idegzetűek is megnézhetik. 🙂 Ugyan a rendező az Auditionnal (1999) már kitört a nemzetközi piacra, ami szintén elég ütős pszicho-thriller tőle, a triádos filmek pedig alapnak számítanak tőle, a Dead or Alive yakuzás sztorija halhatatlan. Nyugaton eléggé nagy rajongói bázisa van Miikének, gondolom ez a film is bejött nekik, főleg az egyre szaporodó külföldi DVD megjelenéseknek köszönhetően vannak sokan (bár az Ichi the Killer elindított egyfajta hisztérikus pánikot is -kalapáccsal szaladgáló fiatalok, rosszullét a premieren, stb-; ami szerencsére elült azóta). A Crows Zero számomra azért is volt nagy élmény, mert ez az első japán film, amit Blu-rayes (1080 px) minőségben láttam, és eszméletlenül szép volt, tényleg számít a felbontás! Jó, az se mellékes, hogy nagy szélesvásznú tévén néztem a cuccot, nem egy picurka monitoron. 🙂
Film előzetes / Trailer
Pillanat képek / Screenshots [nggallery id=103]
Adatok
- Eredeti cím: クローズZERO / Kurōzu Zero
- Angol cím: Crows Zero
- Rendező: Takashi Miike
- Eredeti manga: Hiroshi Takahashi
- Forgatókönyv: Shogo Muto
- Zene: Naoki Otsubo; The Street Beats (band)
- Műfaj: akció, vígjáték
- Terjedelem: 129 perc
- Bemutató dátuma: 2007
- Eredeti nyelv: japán
- Ország: Japán
- Linkek: Wikipedia (eng); IMDb.com (eng)
