2. Szegedi Képregényfesztivál – 2010. november 13. (beszámoló)

2. Szegedi Képregényfesztivál – 2010. november 13. (beszámoló)

A témában írtam egy „komolyabb” hangvételű írást is, ami a Kulter.hu-n olvasható. Íme a kicsit újságírósabb változata a lenti blogos élménybeszámolómnak.

Sikongató mangások, vámpíros képregény verseny, helyi és meghívott képregény alkotók. Nem is volt időnk unatkozni november 13-án, e szerencsés szombati napon, mikor is Szeged városi könyvtára, a tavalyi siker után felbuzdulva, megint képregényfesztivállal csalogatott.

Klasszikusok helyett képregény

Második alkalommal rendezték meg a Somogyi-könyvtár üveg palotájában az immár hagyományosnak tekinthető szegedi képregényfesztivált. A változatos programok délelőtt 10-től várták a kíváncsi látogatókat, és egészen délután 6-ig nyomatták az előadásokat és a képregények ostromát.

Az előadás sorozatok alatt volt képregényverseny, totó, az öröm rajzsarokban maguk a magyar alkotók rajzoltak a vállalkozó szellemű amatőrökkel, sőt, az emeleten még jó kis zsíros akciókkal is várták a kiadók pénztárcánkat (A Fumaxnál 4-500 forintos kedvezmény volt, a Mangattack kiadványainál 20%-os engedményt adtak egynél több kötet vásárlása esetén). A kiadók közül képviseltette magát a Fumax (manga), Nyitott Könyvműhely, Vad Virágok Könyvműhely (manga és más képregények mentora), Képregény nagyker és a Kingpin Kiadó, stb. Volt itt amerikai X-man, Pókember, francia Asterix és Obelix, a japán képregényektől pedig a Rurouni Kenshin tarolt. A külföldi nagyágyúk mellett, a jelenleg kispályás, de felfelé törő magyar képregény rajzolók is képviseltették magukat, mint az idei év legfrissebb, egyedi érzésvilágú Lencsilánya Lakatos Istvántól. De teljesen megható és érdekes volt a román-magyar képregény és illusztrátor művésznővel, a 80 éves Rusz Líviával folytatott beszélgetés is.

Jó mormota szokáshoz híven, a délelőtti előadásokról megint csak lekéstem, de a kiadós alvásról nem tudok lemondani, főleg, hogy előző este hajnali fél négyig filmeztem. Úgy dél körül értem oda a rendezvényre, ekkor még viszonylag kevesen voltak, de ahogy közeledett a délutáni két manga előadás sora, úgy gyarapodott a tini közönség létszáma is. Amint megérkeztem, céltudatosan az első emelet felé vettem az irányt, ahol a képregényvásár volt. Egyből a Fumax kiadó kedvező ajánlatai csábítottak el, és be is zsebeltem három mangát innen: a régóta áhított Princess Ai 1. kötetét, amit már könyvesboltból szinte lehetetlen beszerezni, a gótikus-shoujo vonalat erősítettem még a Bukottak holdjával, majd Shirow Masamune mester előtti tisztelgés miatt, végre megvehettem a Dominion – a tankosztagot. Később még a Gonzo Vörös kertjének 2. kötetét is begyűjtöttem, bár az első még nincs meg, de most fogom megrendelni. 🙂 A kellemes élményű vásárlás után pedig jöttek az előadások, amiken már én is ott csücsültem, és lelkesen szívtam magamba az infókat.

Agytágító képregény túra

12:50 – 13:20: Promenád a gyönyörbe – Sikerkalauz magyar képregényalkotóknak
(Vadas Máté, Torjai Ádám)
A humoros szerzőpáros eddigi képregényes pályafutását mutatta be, hogy 1992-ben, a szegedi Dóm terünk egy kis csöpp pontjáról, milyen SF (Sience Fiction) siker sztorik indultak el bennük, és ezt zenés, képes illusztrálással egészítették ki. A technikájuk látványosan fejlődött, és nagyon szép, különleges dark fantasy illetve sci-fi világban alkotnak, a grafikájuk olyan Gyűrűk ura és Star Wars mix távolról, közelebbről nézve persze teljesen különleges a „rajzolt világuk”. Egyenlőre nincs nyomtatásban megjelent képregényük (ha jól értettem), de online formában rendszeresen publikálnak, egyik groteszk történetük, a Gor láncai olvasható a Képregény.net oldalán is. Emellett egy exkluzív külön kis nyomtatott kiadással készültek a fesztiválra, vagy a folyosón álló standjuknál megnézhettük eddig leghosszabb, és a digitális színezés mesterfokának tekinthető gyönyörű önálló kiadványukat, a Hunyadi-kódexet (fantasy világot gyúrták össze a magyar történelem nagyjaival, és mindez Spanyolországban ihletődött). Az alkotó párosnak van honlapja is, ahol munkásságukat nyomon lehet követni (ezt egyenlőre nem találtam meg, de keresem, mert nagyon tetszik a stílusuk).

Szamurájok harca keleten és nyugaton

13:20 – 13:50: Usagi kontra Kensin – Párhuzamos képregényelemzés 3+1 menetben (Bayer Antal)
Na itt kezdett a fiatalság kicsit már jobban gyűlni. Bayer Antalt már mangás körökben eléggé ismerhetjük, legalábbis emlékeim szerint ugyanez az előadása az idei őszi Mondo conra is ki volt írva, a cím rémlett nagyon, de akkor nem tudtam meghallgatni az előadását, mert lefoglalt a cosplay és AMV verseny, no meg a nevetgélés az AnimeBlog-os szerkesztői társakkal. De most bepótoltam, és elég érdekes, sőt, számomra is új dolgokat zsebelhettem be. Az Usagi Yojimbo (amerikai képregény) és a Ruróni Kenshin (japán képregény) összehasonlítása zajlott (mindkettőben egy szamuráj áll a történet középpontjában, akik leszámolnak a rosszakkal, és segítik az ártatlanokat, harcolnak és vándorolnak is ha kell) először a szöveg, a buborékok majd a grafika, és ezek összhangja szempontjából kerültek vizsgálat alá. Ebből, ami megragadt röviden:

Usagi Yojimbo – egy igazi amerikai állatfigurás tanmese

Narratív, lineáris olvasatú, állatfigurák a főhősök, japán terepen játszódik, de a vizualitás az európai-amerikai képregények letisztultságát idézi. A nyelvezete hétköznapi, modern, de udvarias, és a japán kifejezéseket megmagyarázzák benne. A háttér egy oldalon max 1 képkocka erejéig van kidolgozva, azért, hogy előtérbe kerüljenek a figurák, a többi képen leegyszerűsítve szerepelnek. A mozgásokhoz kapcsolódó tipikus mangás vonalak itt alig játszanak szerepet, csak pár gyors mozdulatnál fordulnak elő. A mozgást egyébként is kevesebb képi eszközzel jeleníti meg, míg egy mangánál olyan, mintha a rajzfilmből vágnánk ki egy képkockát, addig ennél az amerikai képregénynél erről nem beszélhetünk. A szereplők gondolatai felhős buborékokban szerepelnek, a szerző mint történet vezető alig szólal meg, a hősök párbeszédei viszik előre a sztorit. Kis buborékban megjelenhetnek állapotjelző kis fejek, mint halál fej. Itt mindig meghalnak a gonoszok, akiket Usagi legyőz. A képregény eredeti nyelve angol, de szegény Stan Sakait japán származása miatt mindig a manga szekcióba teszik, pedig most már számomra is egyértelmű, hogy ez bizony nem manga, hiába az autentikus japán ruha- és hajviselet.

Érdekesség, hogy a szerző, Stan Sakai ugyan japán származású, de a japán képregények világát nem nagyon ismeri, ugyanis Hawaii-on nőtt fel, tehát amerikai születésű. Az Usagiban inkább a klasszikus japán filmekkel kapcsolatos élményeiből épít, mint Akira Kurosawa és Zatoichi szamuráj legendái. A képregény a Vad Virágok Könyvműhelynél fut, és most jelent meg a 9. kötete magyar nyelven.

Ruróni Kensin – manga, ami mégis az amerikai nagyoktól vesz kölcsön cuccokat

Tipikus manga. Újdonság a nyugati képregényekkel szemben, hogy a nyelvezete archaizáló, nincsenek benne a japán kifejezésekre vonatkozó magyarázatok, hiszen a közönségtől elvárják hogy ismeri ezeket pl.: Meidzsi-restauráció. A szereplők gondolatai érdekesen ábrázoltak, itt már nem felhős buborékba kerülnek, hanem keret nélkül fordulnak elő. A mozgások rendkívül aprólékosan kidolgozottak, és minden kis csattanás, és ütés meg van rajzolva. A mozgalmas, akció dús látvány így az idő síkján is elnyúlik.

A karakterek ábrázolásánál a moé stílus figyelhető meg, a főhősök inkább nyugati ábrázatúak – fehér bőr, vörös haj, nem tipikus japán fizimiska. Ezzel szemben a gonoszok, és mellékszereplők általában tipikus japán arcok. Érdekesség, hogy a manga rajzolója, Vacuki Nobuhiro nagy Marvel fan, így az X-man mutánsait is ráhúzhatja egy-egy szereplőjének megjelenésére pl.: Rozsomák karmai és testfelépítése. Az elbeszélésmódban van időben is ugrálás, visszaemlékezés a múltra. Itt nem halnak meg mindig a rosszak, sőt, akár Kensin oldalára is átállhatnak.

A képregény a MangaFan kiadónál fut, és ő is a 9. köteténél tart, bár ezt a kötetet egyenlőre a kiadó webboltjában szerezhetjük be. Bayer Antal nagyon érdekes és sok szempontból elemezte a két képregényt, sokat okultam az előadásából. Egyébként ő volt a Magyar Képregénykiadók Szövetségének első elnöke, jelenleg a Buborékhámozó képregényes szaklap szerkesztője.

Egy példakép a múltból

14:10-15:30: Kincses Kolozsvártól Rákosszentmihályig – beszélgetés az örökifjú Rusz Líviával, a „Csipike, az óriás törpe” megalkotójával (Kiss Ferenc beszélget Rusz Líviával)
Ezen az előadáson elsőre meglepődtem, hiszen az idén 80 éves Rusz Lívia (1930- ; Románia) volt a meghívott vendég, aki a Csipike, az óriás törpe művével, valamint Tolkein Babójának illusztrálásával még külföldön is nagy hírnévre tett szert. Még én is rájöttem, hogy egyik kedvenc mesekönyvemet ő illusztrálta, így tanusíthatom, hogy nagyon bájos a stílusa, és egyben szép is, olyan klasszikus, mégis modern. Persze már nem rajzol, a szeme se, a keze se a régi már, de az emlékezete gazdag, izgalmas volt hallgatni a romániai élményeit, a megpróbáltatásokat, amelyeket a szocialista rezsim miatt el kellett tűrnie. Megrajzolta Verne Kétévi vakációját (1968), J-M. Barrie Pán Péterét. Később a szülőföldjén uralkodó politikai helyzet miatt Magyarországra települt át, és itt jelentette meg 1988-ban a Nem mind arany, ami fénylik című 40 oldalas képregényét. Ezt követték további siker munkák, ismertebb magyar alkotókkal egyetemben. Saját elmondása szerint, egyenesen boldoggá tette, hogy egész életén át rajzolhatott, hiszen munkái mindig mosolyt csaltak az arcára, és az is megnyugtató tudat a számára, hogy még akár 30 év távlatából is emlékeznek figuráira kicsik és nagyok.

Cici utópia tehénlánnyal

16:00-16:30: Karakterek 3D-ben (Rozgonyi Zalán)
Na ez egy becsapós előadás volt! 😀 Azt hittem, hogy 3D animációról lesz szó, illetve számítógépes grafikák készítésének mikéntjéről, szóval egy tutorialra számítottam, ami végül is bevált, csak nem a grafikai szinten. Az előadó, a hazai X-man, az az X-Embörök megalkotója. Az elemzésében a délelőtti amerikai képregények történetéhez kapcsolt vissza jelenségeket, amiről sajnos lemaradtam, de így is kerek volt. Azt tudhattuk meg lényegében, hogy milyen főhős típusok a menők most, és hogyan, milyen úton-módon jutottak erre a szintre az évek alatt. Hogy először voltak a tipikusan fekete, fehér szereplők, valaki vagy jó, vagy rossz, utána kezdtek bejönni az emberibb oldalak, mint tévedés, hibák halmozása. Az egész a mai antihősök megszületéséig vezetett vissza (pl.: Vasember mint alkoholista hullámvölgyek macsó jófiúja), akik jót tesznek, de lelkileg egy roncsok – ok lehet: zsidó haláltábori trauma, vagy tökéletlen sci-fi képességek halmaza. Az antihősökből vezette le Rozgonyi Zalán, hogy hogyan parodizálták ezt a világot, az X-manből vett karakterek magyar átiratában. Itt jelent meg az izompacsirta tehénlány, és a férfiak vágyait kiszolgáló tipikus melles, szöszi karakterek evolúciója a szokatlan vörös bögyösökig. Ezek mind az amerikai képregényhez kapcsolódnak, de azért kitért néha az európai terepre is. Nagyon szórakoztató és humoros előadás volt.

Semmiből a csúcsra

16:30-17:00: Művészet vagy üzlet? – A Shuukan Shounen Jump felemelkedése és tündöklése
Márki Szabolcs megint a manga témában nyomult, úgy mint tavaly, de most kifejezetten a Shounen Jump történetéről és húzó mangáiról regélt, mint Bleach, Naruto, One Peace. Ez a magazin a japán piac egyik legkelendőbb portékája, és többnyire meghatározza azt is, hogy mi itten nyugaton mit olvashatunk helyi kiadásban. (Bakuman mangát/animét érdemes hozzá nézni.) A nevekkel és klasszikus művekkel teli bemutató sok érdekes infót adott megint csak. Ráadásul itt voltunk a legtöbben, és a közönség nagyobb hányadát a tini, beöltözött manga fangirlök adták ki, ugyanúgy mint tavaly. Bár Szabolcsot nem szedtük szét, azért volt rendesen sikongatás és egyebek. Illetve a képregény fesztivál már lassan emblematikus kabalájává válnak a beöltözött manga lányok, most egy villogó nyuszi fülű lány volt a középpontban. Ahogy láttam, többnyire a helyben rajzolós versenyen is mintha mangás lányok vettek volna részt, a műveket nem láttam, de az első öt helyezettet díjazták képregényekkel és kulcstartóval. Kicsit öregnek éreztem magam közöttük, és a sikolyoktól is ketté állt a fülem, de jó volt.

Lencsilány, a magányos kis csillag

17:00-17:30: Lencsilány és egyéb vidámságok (Lakatos Istvánnal beszélget Szabó Zoltán Ádám)
És végre elérkeztünk a legizgalmasabb előadáshoz. Igaz már megfogyatkozva, de azért ott voltunk a Lakatos Istvánnal való beszélgetésen. A művész Tim Burton stílusához hasonló képregényt adott ki idén, Lencsilány címmel. A könyv nagyon statikus, de rettentően esztétikus képekkel operál. A hangulata a gótikus magány és a melankólia között ingázik, a rövid történetek főhőse pedig a passzív, nagy szemű, cuki kislány, aki egy szeméttelepen találja meg legjobb barátait. Az alkotó teljesen a hagyományos ceruza-tus technika művelője, csak a végső simítások kedvéért nyúl bele Photo Shoppal a munkáiba. A magyar képregények között szinte egyedi az ő stílusa, mivel saját érzéseit rajzolja ki magából, és az sem mellékes, hogy a Lencsilány főhősnőjének mintája a fiú szerelme volt. Igaz, hogy szomorkás sztori, de a látványvilág eszméletlen, és az egyszerű, rövid történetek kellemesen andalítanak, vagy éppen ráznak fel. Másik érdekesség, hogy ő nem nagyon olvas más képregényeket, esetleg a bizarr, egyedi látványvilágú dolgokat szereti, mint pl.: Hellboy, ő vizuálisan azt értékeli jobban, ha a valóságtól elrugaszkodott karaktereket, tájat jelenít meg egy rajzoló, elszakadva a hétköznapi egyhangúságtól, saját belső lelki világát jelenítve meg.

Úgyhogy köszönet barátnőmnek azért, mert ő a nagy Tim Burton és Lencsilány rajongó, és nélküle nem ragadt volna rám e szenvedély. Ráadásul magának Lakatos Istvánnak is nagyon szimpatikus a személyisége. Érdekes, hogy alig készít tényleges forgatókönyvet a műveihez, úgy rajzolja őket, ahogy jönnek, és van, hogy az utolsó pillanatban dől el egy-egy történet vége. Eddig megjelent képregényei pl.: Műút, Panel oldalain olvashatóak, mind hasonlóan szomorkás hangvételűek, de azok a groteszk, és képzelet gazdag figurái felejthetetlenek! Most éppen egy meseregényén dolgozik, amit a közel jövőben fog megjelentetni. Én már nagyon várom, mert azt hiszem a rajongója lettem :).

Amiről lemaradtam:

10:30-11:00 Képregény fapapucsban – előadó: Pilcz Roland – ő a Kalyber Joe alkotója, ami ma is futó humoros képregény. Egy hollandiai képregényfesztiválról hozott élménybeszámolót, ami érdekelt volna, ha időben sikerül felkelnem. A vámpíros képregény versenyen egyébként ő volt a zsűri elnök, és végig lehetett látni, amint a rajzos öröm sarokban alkot.
11:00-11:30 Atomizált múltból a fényes jövő felé – előadó: Tóth László – sci-fi és poszt-apokaliptikus világkép megszületése, érdekelt volna szintén.
11:30-12:00 Az aranykor megrontása – a „bekódolt” ifjúság? – előadók: Váradi Gábor és Szabó Gergő – Amerikai képregények története és fejlődése a II. világháború, és a hideg háború hatására, a képregényt szabályozó kódex megszületése, és a fiatalok „védelmének” törekvései. – szintén kár, hogy lemaradtam róla.
12:20-12:50 Az indián mítosz a képregényekben és a valóság – beszélgetés Fujkin Istvánnal, előadók: Kertész Sándor és Fujkin István – ez kicsit távol áll tőlem, úgyhogy nem bánt hogy kimaradt.

Fotók még a rendezvényről [nggallery id=104]

18:30-tól a Grand Caféban (Szeged, Deák Ferenc u. 18.) Rajzfilmek 8 mm-es filmszalagokon, eredeti technikával vetítve a Super 8-as akrobata csoport közreműködésével – elvileg orosz rajzfilmek mentek a Grand Caféban, úgy éreztem, hogy ez annyira nem vonzó a számomra, úgyhogy céltudatosan hagytam ki.

Összegezve, megint jól éreztem magam, és kár, hogy a fenti három előadásról lemaradtam, de majd jövőre éberebb leszek, még hajnali 10 ellenére is. 🙂