Shotaro Ishinomori:The Skull Man / スカルマン (TV-sorozat; 2007)

Shotaro Ishinomori: The Skull Man (TV-sorozat; 2007)

Könnyed köntös, sötét belső

Kicsit rákattantam az érettebb, vagy inkább hátborzongatóbb sztorikra, ill seinen adaptációkra így az animék terén, és egy briliáns történetre bukkantam 2007-ből, a The Skull Man személyében. A 13 részes sorozatot nagyon kevés helyen éltetik, amit nem értek, mivel 1) a zseniális Shotaro Ishinomori mangájából született (a Gilgamesht is jegyző művészt már ennél az animénél kiveséztem korábban), 2) ritka, hogy egy ennyire összetett, több szálon futó, sci-fi/horror történetbe legyen minden, ami a képernyő elé szegezi a nézőt: mérhetetlen érzelmi hullámok, egészséges humor, és egy kiváló főszereplő. Arról nem is beszélve, hogy az amerikai szuperhős képregények is megirigyelhetnék keleti párjukat, hiszen Skull Man személyében egy olyan antihőst kapunk, aki a szent cél érdekében, ami legyen olyan derekas is, mint a világ megmentése, nem kíméli az ártatlanok életét sem. Az sem mellékes, hogy a Bones anime stúdió révén került képernyőre, akiknek nem B kategóriás munkákat köszönhetünk pl.: Eureka Seven.

Agyő Batman, itt van Skull Man!

Sötét múlttal rendelkező hősökből kijutott nekünk már egy rakat, de olyan főszereplőt ritkán látott már hátán a Föld, aki bosszúhadjáratát összeköti a világ megmentésével, és vérengzése közben nem kíméli az ártatlanokat sem. Mikor Shotaro Ishinomori megálmodta sötét lelkű hősét, 1970-71 között kiadta az első egy kötetes The Skull Man mangát a Shounen Magazin lapjain (Kodasnha kiadó). Később, már betegsége idején, megkérte a fiatal Kazuhiko Shimamotot egy remake elkészítésére, ami teljesen eltér az eredeti one-shot sztorijától, inkább egy alternatív, a Skull Man világában játszódó folytatás. Ez  az új Skull Man Manga 1998-2001 között futott, és 7 kötetesre sikeredett. Míg az eredeti egyértelműen shounen volt, ez az frissebb reamek már seinen kategóriába került, sokkal komolyabb, és véresebb sztorija miatt.

A remake különlegessége, hogy Shotaro Ishinomori további siker mangáinak szuperhősei is megjelennek benne, mint egy szuper hero életük előtti puritán előéletüket láthatjuk pl.: Kamen Rider, Joe Shimamura a Cyborg 009 hőse. Amerikában egyébként csak ez a hét kötetes remake jelent meg a Tokyopop-nak köszönhetően.

2007-ben pedig jött az anime adaptáció, melyet Takeshi Mori rendezésében kaptunk a képernyőre (korábbi munkái: Eddoko: Gatten Taro (TV); Gekkou no Piasu (OVA); Stratos 4 (OVA/TV); nem mellesleg ő a Vandread univerzumának megalkotója, a nagyon népszerű sci-fi/mecha/komédia manga, kapott tv és mozi adaptációkat is egy rakattal. Az anime feldolgozás egy úljabb alternatív koncepció alapján készült.

A bosszú kezdete

Egy paparazzi újságíró, Hayato Mikogami Tokióból visszatér szülővárosába, Ōtomoba. Hayato árvaként nevelkedett a város gondozásában, szülei régebben különös körülmények között meghaltak. Nemcsak a gyerekkori nosztalgia hozta vissza főhősünket 7 éve elhagyott városába, hanem egy különös pletyka is, melyről ki akarja deríteni az igazságot. Ugyanis a városban furcsa halálesetek történnek, melyeket egy koponya maszkot viselő alaknak, Skull Man-nek („Koponyaember”) tulajdonítanak. Hayato ki akarja deríteni, hogy ki is ez a gyilkos, és a helyi média miért titkolja el, hogy valójában gyilkosságok történtek. Kezdetnek kap egy segítőtársat, a fiatal és felvágott nyelvű Kiriko Mamiya személyében, akit a szigorú ellenőrzések közepette kénytelen átcsempészni főhősünk, mivel a rámenős leányzónak nincsenek normális papírjai. A fotós Pulitzer-díjra pályázó csajszi egyenesen ráakaszkodik tehetetlen Hayatónkra, és nemcsak a mindennapjait keseríti meg örökös akadékoskodásával, hanem még meztelen testével is jól megrugdossa. Eközben Hayato szemtanúja lesz egy újabb gyilkosságnak, sőt még magát Skull Mant is látja. Ahogy mélyebben elmerül a nyomozásban, különös szörnyekre, és egy népszerű vallási gyülekezetre bukkan, melyek mindegyik áldozathoz köthetőek. A korrupt rendőrség, sőt, a hatalmon lévő hivatalnokok közé vezetnek a szálak, és egy sokkal összetettebb, az egész várost érintő kísérletre bukkan. Ahogy egyre több titokra derül fény, Hayato gyerekkori barátai is veszélybe kerülnek, de szerencsére újabb segítőtársakat is kap: egy titokzatos, magát detektívnek kiadó öreget, és egy minden lében kanál, zöldfülű szarut.

Vélemény és ajánlás

Az animáció egyszerű, de tetszetős, nagyon érett a karakterek kidolgozása, a szörnyek kinézetét a gyíkoktól egészen az oroszlánemberig variálták, ami nem hoz ugyan semmi extrát. A színárnyalat kellemes, sőt, kezdetben az igazi komédiának induló történet élénk színekkel operál. A karakter dizájn emlékeztet néhány Osamu Tezukás (ugyanis Shotaro Ishinomori mentora volt évekig a manga isten) hősre, úgyhogy itt szerencsére jobban ragaszkodtak a gyökerekhez, mint a Gilgamesh anime adaptációjánál. Az anime karaktereit Jun Shibata rajzolta meg, korábbi munkái: Ah My Goddess (movie) és a Cardcaptor Sakura 2. mozija. Az opening animáció igazán hangulatos, kis rockos, pörgős szám, ami alatt Skull Man hősünk tűnik fel, nagyon jó kis animáció kíséretében, a dalocska pedig a TOKIO nevű együttestől a „Hikari no Machi”. Az ending megint csak egy melankolikus muzsika, Chocolove előadásában, az „Ashita wa Ashita no Kmi ga Umareru„, bár ez alatt szimplán a stáb lista fut le. A zene nagyon jó, igazán hangulat fokozó, melyet Shiro Sagisu szerzett, korábbi munkái: Bleach, az új EVA mozik, EVA sorozat.

A történet lassan indult be ugyan, de a rejtély miatt már kezdetektől fogva ott lebegett benne egy additív szál, ami kb a felénél vált még erősebbé. Váratlan, és kiszámítható fordulatok is voltak, de az igazi dráma  a végén ütött, ami még folytatásért kiált, ugyanis a 13 rész tekinthető az igazi Skull Man megszületésének előtörténetének. Az is jó volt benne, hogy keveredtek a műfaji elemek: vígjáték (Hayato és Kiriko enyelgése valami eszméletlen), krimi, majd belevegyült a politika, összeesküvés elmélet, sőt, a végére jó kis harci/katonai jeleneteket is kapunk. Az egész sorozat egy alternatív, háborúk dúlta világban játszódik, ahol a katonai vezetők kényük, kedvük szerint járkálnak, úgyhogy az első látásra békés vidéki városi élet csak álca. Negatívumot nem is tudnék felhozni ellene, azt hiszem a kedvenc animéim közé került be egyenesen :D. Úgyhogy aki szereti a borzongatós, nyomozós, sci-fi sztorikat, annak tökéletes választás lehet.

Hasonló művek: Higurashi no naku koro ni (TV); Speed Grapher (TV)  – erről sajnos még nem írtam, pedig nagy kedvencem a Gonzótól :).

Ui.: A történethez készült, egy majdnem fél órás live-action adaptáció 2007-ben, Skull Man: Prolouge of darkness címmel, a kosztümöket állítólag nagyon jól visszaadták, bár többen nehezményezték a színészi játékot, de szerintem, akinek tetszett a sorozat, az bátran csapjon le rá.

Pillanatképek / Screenshots [nggallery id=47]
Adatok
  • Japán cím: スカルマン
  • Angol cím: The Skull Man
  • Eredeti történet: Shotaro Ishinomori
  • Rendezte: Takeshi Mori
  • Írta: Hirsohi Ohnogi, Seishi Minakami, Shingo Takeba, Yutaka Izubuchi
  • Zene: Shiro Sagisu
  • Karakter dizájn: Jun Shibata
  • Megjelenés éve: 2007
  • Típus: TV-sorozat
  • Terjedelem: 13 epizód
  • Műfaj: sci-fi, akció, dráma, horror, természetfeletti
  • Stúdió: Bones
  • Hivatkozások: ANN (eng),  Wikipédia (eng), Anime Addicts (hun); Anime Nfo (eng); AniDB.net (eng); Skull Man Complete DVD Collection (eng)
(Visited 147 times, 1 visits today)

2 thoughts on “Shotaro Ishinomori:The Skull Man / スカルマン (TV-sorozat; 2007)

  1. Na, végre valaki idehaza aki szintén ismeri ezt a sorozatot. Komolyan nem vagyok animekedvelő (meg tudom egy kezemen számolni amik tetszenek), de ez a sorozat megfogott… egy rendkívül jól felépített nyomozós krimi egy Punisher-t megszégyenítő antihőssel, rejtélyes összeesküvésekkel, és már-már film noir hangulattal. No és persze az animáció is zseniális.

    Sajnos a Megaupload halála miatt sehol se találom az élőszereplős prológust, ha esetleg van linked, megköszönném ha megosztanád.

Comments are closed.