Shotaro Ishinomori: Gilgamesh (TV-sorozat; 2003-2004)

Shotaro Ishinomori: Gilgamesh (TV-sorozat; 2003-2004)

A világnak vége,  és a bűnös Enkidu?

Ősi eposzok, csúcstechnológia, és az önmagát pusztító emberiség. E sötét világba vezet el bennünket az anime-manga világának egyik keresztapája, Shotaro Ishinomori (1938-1998).

Az alkotónak olyan terjedelmes, a halála után mind a mai napig előforduló mangákat, animéket köszönhetünk, mint a Kamen Rider, a Cyborg 009 és a Skull Man. A hajdani művészt nem véletlenül pártfogolta maga Osamu Tezuka is, aki több évig mentoraként támogatta tehetségét, sőt, Ishinomori még az Astro Boy munkálataiba, rajzaiba is besegített, így rajzstílusa is nagyban emlékeztet a manga atyjáéra, bár a Gilgamesh anime adaptációjában eltértek az eredeti manga karakter dizájnjától, sőt még a történetétől is, így nem kaptunk „Tezukás” figurákat az animében. E különleges történeteiről ismert mangakának, tehát egyik rég elfeledett művéből, az 1975-ben kiadott, 6 kötetes Gilgameshből rendezett animét 2003-ban Masahiko Murata (rendezései: Serial Experiments Lain (ep 7, 10), Shikabane Hime: Aka / Kuro).

A történet címe nem véletlen, hiszen az ókori keleti költészet egyik gyöngyszeme, a sumer-akkád mitológiai Gilgames-eposz elemeit emelte be a szerző művébe, bár ez csupán egy motívum, mely végig kíséri ugyan a sorozat mind a 26 részét, de történetileg nem sok köze van az anime eseményeihez.  A nevek, és a történet gyökerei a mezopotámiai Uruk városába nyúlnak ugyan vissza, de mint közismert, Gilgamesh legjobb barátja, Enkidu halála után az örök élet titkát kutatta, az anime/manga ezzel ellentétben pont egy apokaliptikus, végső leszámolásról szól, ahol a bibliai teljes megsemmisülés vár az emberiségre, elkövetett bűnei miatt (legalábbis látszólag).

A terrorista, a fiú és a lány

Egy zseniális tudós, Madoka Terumichi felfedezi Gilgamesh oszlopát, az egykori mezopotámiai Uruk városában. A tudós, egy furcsa paranormális jelenség miatt végzett kutatásokat a térségben, és eközben egy különös természetfeletti jelenségre bukkan az oszlopnál, melyet később TEAR-nek neveznek el az emberek. A felfedezés helyszínére óriási kutató komplexum épül, és a világ híres tudósai érkeznek ide. A komplexum a Heaven’s Gate nevet kapja, ám nemcsak a jelenséggel kapcsolatban végeznek munkálatokat a tudósok, hanem klónozással, más természetellenes tevékenységekkel is foglalkoznak. Ám Madoka valami rendellenességre lesz figyelmes TEAR-rel kapcsolatban, és rájön, hogy ez az „erő” fenyegeti az egész emberiséget. A kutatások azonnali leállítását követeli, egy világméretű katasztrófa megelőzése érdekében. Ellenvetését elfogadják, de a katasztrófa bekövetkezik. Később maga pont Madoka vállalja magára e szörnyűség véghezvitelét, és terroristaként kezd el tevékenykedni Enkidu néven. Mivel az eset október 10-én következett be, ezért a TWIN-X elnevezést kapja.

15 évvel később lépünk a jelenbe. A gyönyörű kék ég, a TWIN-X miatt örökre eltűnt, és egy tükörszerű képződmény került a helyére, mely a Sheltering Sky nevet kapta. A városok romba dőlve, a Sheltering Sky miatt megszűnt az elektromosság, és bűn, szenvedés sújtja a túlélőket. Ekkor ismerünk meg egy furcsa testvérpárt, Kiyokot (17) és Tatsuyát (15), akik Madoka Terumichi, Enkidu gyermekei. A fiatalok éppen a pénzbehajtók elől menekülnek, mivel édesanyjuk halála előtt óriási kölcsönt vett fel, de a magára maradt két tinédzser nem tudta ezt törleszteni, így is egyik napról a másikra éltek. A menekülésük során egy különös képességekkel bíró fiú csoport menti meg őket, akik elintézik a behajtókat. Ám mielőtt megnyugodhatnának, megmentőikre is rátámad 3 idegen, akik természetfeletti erővel harcolnak velük. Kiyoko és Tatsuya nagy rémületére megmentőikről kiderül, hogy valami furcsa, szörnyszerű lények. A 3 idegen pedig magával viszi a két gyereket.

Kiyoko és Tatsuya hirtelen egy igazi hárború kellős közepén találják magukat, ahol mindkét fél őket akarja megszerezni. Korábbi megmentőikről kiderül, hogy Gilgamesh nevű szörnyek, akik apjuknak, Enkidunak engedelmeskednek, és a világot akarják elpusztítani. A három idegen, a főhőseinkkel egyidős: Fuu, Fujisaki, Thoru –  Werdenburg grófnéhoz viszi a testvérpárt. A grófnő pont a Gilgameshek ellen harcol, de indokait homály fedi. Fuu, Fujisaki és Tohru pedig nem egyszerű gyerekek, ugyanis egy különös erő, a Dynamis birtokában paranormális képességekkel bírnak, és így tudják sikeresen felvenni a harcot e emberfeletti lényekkel. A baj csak akkor fokozódik, mikor Tatsuyában is felébred a képesség, mely alkalmassá teszi a Dynamis használatára. Mi lesz Tatsuya és Kyioko sorsa? Miért akarja a világot elpusztítani Enkidu? Miért és hogyan harcol a grófnő Gilgamesh ellen? És végső soron: mik is ezek a lények?

Egy kicsit mélyebben merüljünk el a kezdetekben

A Gilgamesh történetének eredeti alkotója, Shotaro Ishinomori nemcsak az anime/manga világában vívott ki elismerést, hanem a szuperhősöket felvonultató live-action filmekben, illetve tv-drámákban (összefoglaló néven a tokusatsu (特撮)-ban) is. Mangakaként kétszer is jelölték a Shogakukan Manga díjra, először 1968-ban a Sabu to Ischi Torimono Hikae című művéért, majd 1988-ban a Manga Nihon Keizai Nyumon-ért. Születési neve Shotaro Onodera, ismert Shotaro Ishimori néven is, de 1986-ban változtatta végleg Shotaro Ishinomori-ra a nevét. 1955-ben egy verseny kapcsán ismerkedett meg Tezuka Osamuval. Sajnos 1997-ben súlyos betegsége miatt, kénytelen volz az akkor fiatal pályakezdő Kazuhiko Shimamotót megkérni, hogy vegye át folyamatban lévő mangái rajzolását. Azonban 1998. január 28-án, alig pár nappal 60. születésnapja után váratlanul elhunyt. Tiszteletére létrehozták az Ishinomori Manga Múzeumot Ishinomakiban (Miyagi), 2001-ben. Különleges vonatok viszik el a látogatókat a múzeumba, melyen a mangaka fő karakterei, rajzai láthatóak. Posztomusz jelölésként, bekerült a Guiness rekordok könyvébe, mint a legtöbb képregényt kiadó szerző (több mint 128ezer oldalt készített).

Gilgamesh című mangáját, 1975-ben kezdte el kiadni, a Take Shobo kiadó jóvoltából. Az anime adaptáció csak a főbb karaktereket őrizte meg az eredeti képregényből, sőt, még a történet is teljesen más irányba fut. Az animációt a Group TAC készítette (korábbi műveik: Nadia of the Mysterious Seas (movie); Shinigami no Ballad: momo the girl god of death (TV); Tetsuko no Tabi (TV), Tokko (TV). A forgatókönyvet 3-an írták: Yasuko Kobayashi (Galaxy Angel, Gokusen, Shakugan no Shana), Akiko Satsukawa (dolgozott pl.: a Neon Genesis Evangelion TV-sorozatban, illetve ő írta az Eva moviek közül a Death & Rebirth forgatókönyvét), és Sadayuki Murai (Boogiepop Phantom (TV); Bubblegum Crisis: Tokyo 2040 (TV), Kino’s Journey (TV), Millennium Actress (movie), Perfect Blue (movie), Steamboy (movie)). A zenei aláfestés Kaoru Wada műve, aki a Casshern Sins, 3×3 eyes, Battle Angel, Inuyasha, Princess Tutu, Samurai 7, Silent Möbius zenéjét is szerezte.

Fontosabb szereplők (Spoiler veszély!)
Tatsuya Madoka
Tatsuya

A 15 éves srác sosem látta az édesapját. Kiyoko, a nővére gondoskodott róla születésétől kezdve. Igazi nővér komplexusa van, Kiyokoért akár ölni is képes lenne. Nagyon erős kötelék feszül közöttük. Ő is rendelkezik természetfeletti képességekkel, melyek a támadások során ébrednek fel, mikor meg akarja védeni a nővérét. Kezdetben gyámoltalannak tűnik, és mindig mások tanácsai szerint cselekszik, könnyen manipulálható (amit Werdenberg grófné ki is használ). A grófné ugyanis felajánlja neki, hogy csatlakozzon hozzájuk, és közösen harcoljanak a Gilgameshek ellen. Tatsuya el is fogadja az invitálást, főleg azután, hogy a nő megvásárolja őt és nővérét (kifizeti az adósságukat). A jellemfejlődés nála a legszembetűnőbb, a sok idealizálás után felébred, és igazi érett férfivá kezd válni.

Szinkron: Daisuke Namikawa

í

Kiyoko Madoka
Kiyoko

A 17 éves lány amióta öccse megszületett, ő viselte gondját, édesanyjuk ugyanis apjuk bűne miatt alkoholista lett, és teljesen magukra hagyta őket. Kiyoko a korához képest nagyon érett, és szereti a maga kezében tudni az irányítást, éppen ezért rögtön szökni is akar a grófné karmai közül. Ő nem hisz az ideálokban, a harcban, tisztán látja, hogy a vérengzés csupán még több szenvedést fog szülni. Kiváló zenei hallása van, illetve gyönyörűen zongorázik, énekel, mely tehetségét édesapjától örökölte. Apukájával csak szép emlékei vannak, de terrorista tette miatt nem akarja többé látni. Miután a grófné megvásárolja őt és Tatsuyát, inkább úgy dönt, hogy elköltözik, és önerejéből fizeti vissza a nő „jóságát”. Először egy zongora javító üzletet kezd, de hamar csődbe megy, végül egy sztriptíz bárban kénytelen dolgozni.

Szinkron: Chie Nakamura

v

Werdenberg grófné
Werdenberg grófné

Lánykori neve Hiroko Kageyama. A Heaven’s Gate-nél dolgozott  ő is, mint kutató a Twin-X idején, állítólag ő az egyedüli túlélője a nagy robbanásnak, amit Enkidu okozott. Több évig kómában volt az eset után. Házassága alig a Twin-X előtt történt, és újdonsült férje, akitől a grófi címet is örökölte, meghalt a tragédiában. A nő valószínűleg szerelmes volt Madoka Terumichiba, és érzelmei Tatsuya iránt is elég érzékenyek. Az első részekben, kegyetlennek, gonosznak tűnt, aki csak kihasználja a fiatalokat, de később a gyengéd oldala is előbújik. Mivel elhunyt férje gróf volt, és mérhetetlenül gazdag, így egy milliomos özvegy lett. A pénz segítségével találta meg a Madoka testvéreket, illetve előttük Fuut, Fujisakit és Tohrut. A gyerekeket „megvásárolta” korábbi sanyarú soruk elől, és most családként próbálnak együtt élni. Mániája, hogy mindig közösen étkezzenek. Kapcsolata egyedül Kiyokóval ellenséges, nem csípik egymást.

Szinkron: Mitsuki Saiga


  • Tohru: Kicsit lányos fiú, aki a grófnét nagyon szereti, szinte elveszett anyjaként tekint rá. Ő a legbarátságosabb a grófné „harcosai” közül, igazi kisfiúként szeret játszani, és nagyon nyitott. Ő is 15 éves. Ő igazi édesanyjával élt azelőtt, hogy a grófné megtalálta volna. A Dynamis miatt természetfeletti képességei vannak, amik vele születtek.
    Szinkron: Kouki Miyata
    *
  • Fujisaki: Érett és komoly 15 éves korához képest. Az érzelmeit nem mutatja ki, ezért érzéketlennek tűnik. A grófné iránt különös kötődést érez. Javítóintézetből szabadította ki a grófnő. A Dynamis miatt természetfeletti képességei vannak, amik vele születtek.
    Szinkron
    : Kentarou Itou
    *
  • Fuu: A felvágott nyelvű 15 éves leányzó imád bolondozni, és élesen, gúnyosan beszólogatni. Csípős  megjegyzései ellenére azonban nagyon érzékeny. A grófnő magából a pokolból mentette ki, mikor rátalált. Érdekessége, ha szerelmes lesz, akkor náthás tünetek jelentkeznek nála a választott férfiú közelében. A Dynamis miatt természetfeletti képességei vannak, amik vele születtek.
    Szinkron: Sanae Kobayashi
    *
  • Gilgamesh: A Gilgamesh nevű lények a sorozat legbizarrabb kinézetű szörnyei. Félig emberek, félig „Istenek”, testük egy  úgynevezett anti-matter anyagból készült. Szörnyként még egyetlen animében sem láttam eddig ilyen félelmetes alakokat, csontokból és karmokból áll átváltozott testük. 10-en vannak, 6 fiú és 4 lány, akiknek a célja Enkidut szolgálni, és az oldalán elpusztítani a világot. A nevüket csak nagyon kevésnek említik az anime során, pedig Gilgamesh oszlopának tételei alapján lettek elnevezve. Közülük a szőke, kék szemű, Novem kerül kulcsszerepbe leginkább, vele találkozik először Kiyoko és Tatsuya, sőt, később Novem tiltott románcba bonyolódik Kiyokóval.
    Szinkron: Shigeru Shibuya
    *
  • Hayato Kazmatsuri: A sorozat későbbi epizódjaiban kerül fontos szerepbe. A gyilkos ösztönökkel megáldott, tökéletes diktátor férfi fő célja, hogy elpusztítsa Gilgamesht, és nem sajnálja feláldozni az ártatlan embereket sem ennek érdekében. A Heaven’s Gate megalapítójának, Toranosuke Yukinak a törvénytelen fia. Különös, legyőzhetetlen hadsereget „tenyészt” ki magának, ők a Blattaria nevet kapják.
    Szinkron: Keiji Fujiwara
    *
  • Reiko Yuki: Árvaként fogadják fel, a Heaven’s Gate öreg alapítóját kell gondoznia. Az idős, szinte már magatehetetlen férfit nagyapjának szólítja, és nagyon megszereti, bármit megtenne érte. A szemét  valamiért mindig eltakarja hosszú haja,  és folyton gyönyörű kimonóba öltözve jár-kel. A csodaszép lányra még Tohru is felfigyel, csak az akasztja ki, mikor megtudja Reiko „kis titkát”. Ő is Dynamissal született, és a többi gyerekhez képest sokkal nagyobb, és zabolátlanabb az ereje. Kicsit lassú, és butuska.
    Szinkron: Kae Araki
Pillanatképek / Screenshots [nggallery id=45]
Vélemény: Hullámzó történet és szokatlan animáció

A történet elsőre nem fogott meg, de ahogy pörögtek a részek, hirtelen nem bírtam abbahagyni a sztorit. A legütősebbre az utolsó epizód sikeredett, ez adott értelmet az egész sorozatnak, és itt derült ki mindennek az oka. Igazi érzelmi csúcspont volt, tökéletes katarzis, amit kicsit értelmetlen zárójelenet hagyott nyitottan.Voltak semmit mondó jelenetek, amik csak később nyertek értelmet, és így a végén áll össze a kép igazán. A karakterek közül én Kiyokóval tudtam a leginkább azonosulni, ő volt végig a kedvencem. Őt is, és a többi szereplőt is részletes jellemrajzzal láttak el, így következetesek voltak a cselekedeteik.

A karakter dizájn elsőre fura volt, de utána nagyon megszerettem, igazi egyedi élményt nyújtott, sőt kifejezetten gyönyörű, és külön kiemelném a hajak részletes ábrázolásának szépségét, és az ajkakat. Anatómiailag voltak azért benne bukfencek, de jó volt így az összkép. A jelenetek elég sötét, tompa színvilágot tükröznek, ami a komor történet sajátja, de voltak éles kontrasztos kis szituk is. A zenei aláfestés bár szegényes volt, de gyönyörű klasszikus muzsikák csendültek fel  (pl.: Beethoventől, Franz Lehártól, illetve a „Shall we gather at the river?” Robert Lowrytól). Ezek a hangulat zenék kellemesen fokozták az élményt, bár egyhangúnak tűnt egy idő után, mert folyton ugyanazok a darabok ismétlődtek. Az op-val, ed-vel nem volt semmi bajom, Koda Kumit amúgy is szeretem, így külön megörültem, mikor tőle csendült fel az openingben egy jó kis popos szám, a „Crazy 4U”. Az már más tészta, hogy a sorozat hangulatához nem nagyon passzolt, de az animáció alatta nagyon tetszetős. Az ending már hangulatilag is stimmelt, egy kis melankolikus ballada, a „Wasuremono no Mori” csendült fel Yuko Ando előadásában.

Összegezve nagyon jó animés élmény volt, a lassú felvezetést, hirtelen szakították meg a váratlan akció jelenetek, illetve újabb titkok napvilágra kerülése. Mindegyik szereplő múltjába kellően belevájkáltunk, és az okok, miértek megválaszolásra kerültek, bár volt csomó minden, ami előre sejthető volt. A vége szerintem tökéletes lett, teljesen váratlan „lelepleződés” volt, úgyhogy a borongós hangulatú animék kedvelőinek ajánlom, akik nem adják fel egy könnyen, szeretik az érzelem dús, mégis komor történeteket, egy adag sci-fivel és világ vége hangulattal, lásd még  pl.: Texhnolyze.

Adatok
  • Japán cím:ギルガメッシュ/ Girugamesshu
  • Angol cím: Gilgamesh
  • Eredeti történet: Shotaro Ishinomori
  • Rendezte: Masahiko Murata
  • Írta: Akio Satsukawa, Sadayuki Murai, Yasuko Kobayashi
  • Zene: Kaoru Wada
  • Megjelenés éve: 2003 – 2004
  • Típus: TV-sorozat
  • Terjedelem: 26 epizód
  • Műfaj: sci-fi, akció, dráma, horror, természetfeletti
  • Stúdió: Group TAC, Japan Vistec
  • Közreműködtek (animáció): Animal-ya, Plum, SHAFT, Studio Izena, Sunshine Corporation
  • Hivatkozások: ANN (eng),  Wikipédia (eng), Anime Addicts (hun); Baka-Updates Manga (eng); Shotaro Ishinomori (eng); Gilgames-eposz (hun)
(Visited 204 times, 1 visits today)