Shion no Oh (TV-sorozat; 2007)

Shion no Oh (TV-sorozat; 2007)

Shion no Oh

A 15 éves Shion Ishiwatari szüleit 8 évvel ezelőtt meggyilkolták a kislány szeme láttára. Azon az éjszakán hatalmas sokk érte a lányt, melynek hatására, azóta egyetlen szót sem ejtett ki. A néma lány teljesen bezárkózott saját kis zárt világába, melyben egyedül csak a Shougi (japán táblajáték) számít. A Shougi iránti megszállottságát annak köszönheti, hogy a gyilkos miután végzett a szüleivel, a lányt arra kényszerítette, hogy játsszon vele egy meccset. Majd véres kezével megragadta a lány ajkait, s azt suttogta fülébe, hogy mindent el kell felejtenie, ami történt azon az éjjelen, még a szavakat is, és csak a Shougira koncentrálhat. Shion pedig nemcsak megszállottsága miatt ragaszkodik a shougihoz, hanem abban is reménykedik, hogy így szülei gyilkosának kilétére is fény derül egy nap. Komolyabbnál, komolyabb harcba hajszolja magát, egyre több győzelmet söpör be, és 15 éves korára már olyan szintre jut el, amit átlagos korosztálya meg sem közelíthet. Minden álma, hogy hivatásos shougi játékos legyen, és ezért még tanulmányait se akarja folytatni.

A lányt az egyik shouji mester fogadta örökbe feleségével, ők a Yasuokák (Shinji és Sachiko). Ők egyenesen imádják fogadott lányukat, és teljesen úgy kezelik, mintha a sajátjuk lenne. Mindent megadnak neki, igazi szeretetteljes légkört teremtenek a számára, melyben Shiont féltve őrzik. Mindkettejükkel mély a kapcsolata, és minden apró rezdüléséből olvasnak mostoha szülei.

Mivel a lány tehetségét a shougi terén nagyon korán felfedezték, így Shinji-szan lett a mentora. Másik számára kedves ember Hirata-szan, aki Shinjinek a másik tanonca. Ő kíséri a lányt iskolába, és a shougi versenyekre.

Shion hatalmas tehetség, és éppen most készül a Shougi Női Ligába. Ám az utóbbi időben szörnyű rémálmok gyötrik, és felelevenednek benne e gyerekkori traumájának emlékei, és lassan minden kirakó darab a helyére kerül. A gyilkos kilétére ugyan nem emlékszik, de arra igen, hogy azon az éjszakán mit élt át.

Ugyan első neki futásra nem jut be végül a Női Ligába, ez majd csak fél év múlva fog sikerülni neki. Ugyanis első komolyabb ellenfelétől, Saito Ayumitól vereséget szenved. Ayumival közelebbi barátságba is kerül, így kiderül róla néhány titok. Többek között az is, hogy Ayumi nem is lány, hanem fiú. Csak azért jelentkezett erre a versenyre, hogy elnyerje a fődíjat, amit beteg édesanyja kórházi költségeire akar fordítani. Az édesapja egy igazi gazember, aki nem foglalkozik sem vele, sem az anyukájával. Ayumi a shougi versenyek mellett keményen dolgozik még, egyszerre több helyen is. A mérkőzéseken nem szándékozik senkivel se összebarátkozni, mindig rideg és távolságtartó.

Ám Shiont egyik nap a szeme láttára akarja egy zaklató elkapni, de szerencsére Ayumi-kun a közelben jár, és még időben megmenti Shiont. Ettől kezdve Shion ugyan tudja a valódi kilétét, de mélyen hallgat róla. A későbbiek során Ayumi-kunnal egy nagyon közeli, baráti-szerelemi, kapcsolat alakul ki. Kötődnek egymáshoz, s segítik is egymást. Később Ayumi-kun kiléte is napvilágot lát, s végül nemcsak a pénz kedvéért fog játszani, Shionnak hála, hanem magáért a játék öröméért.

A másik fontos személy a történetben, Saori Nikado, aki szintén a fentiekben említett versenyen indul, ahol megismerkedik Shionnal és Ayumival. Shiont a kezdetektől fogva imádja, folyton segíti, s támaszt nyújt a számára. Ayumi-kunnal már más a helyzet. Benne igazi riválisát látja, főleg azok után, hogy az ő mestere is megdicséri Ayumi tehetségét. Saori egy életunt, gyönyörű milliomos csemete, akivel nem foglalkoznak a szülei, de kapcsolatai révén bármit el tud érni. A shougit kezdetben nem veszi véresen komolyan, túl kedvesen, és felelőtlenül játszik, de Ayumi-kun kiváltja belőle a küzdőszellemet, és életében először érez haragot ellenfele iránt. Ayumit először legyőzi, de később Shion győzi le őt, ami hatalmas csapást mér önismeretére.

És itt lép a színre az egyik kulcsfontosságú szereplő a történetben: Makoto Hani. A shougi világának legrangosabb képviselője, aki egyben Saori tanítója is alkalmanként. Hani-i-nii érdeklődéssel figyeli e három erős lány (Ayumi is idetartozik még kezdetben) játékát. Rejtélyes és titokzatos a múltja, ezért tartogat a törénet számunkra nem pár meglepetést vele kapcsolatban. Saori szinte annyira csodálja, hogy már szerelmes a mesterbe. Shionnal kedvesen bánik, és többször segít neki, sőt egy-két órát is ad a lány számára felfedezvén hatalmas tehetségét. Később Ayumi-kunt fogadja első számú tanoncának.

Ám nemsokára megjelenik az öccse is, Satoru Hani. Őt is különös légkör lengi körül, és egy hatalmas céget vezet. Rengeteg pénzt keres, ő a szponzora is a shougi mérkőzéseknek. Sőt, az ő támogatásával szerveződik a történet fő vonalát adó shougi mérkőzés, ahova nevezési díj ellenében bári indulhat kortól, nemtől függetlenül, akár kezdő, vagy akár profi.

A játék élvezete mellett, a krimi is érvényesül ám a sztoriban, ugyanis a rendőrségnek még mindig nem sikerült kézre keríteni Shion szüleinek gyilkosát, így továbbra is nyomoznak az ügyben. Ráadásul Shion egyre több fenyegető levelet is kap, hogy megölik, ha részt vesz a mérkőzéseken, így rendszeres rendőri felügyelet mellett kell élnie.

A Shion no Ou tehát több mint egy egyszerű shougi játékra koncentráló anime. Egy olyan alkotás, ahol egy igazi gyilkosságot átélt áldozat életét követhetjük nyomon egy olyan szenvedélyen keresztül, mely az utolsó menedéket jelenti számára. Olyan összetett jellemű szereplők tűnnek fel, akik rendkívüli dolgokat rejtegetnek magukban. És ami a legfőbb, ott a mindent körüllengő gyilkos, kinek kilétére egészen a történet végéig nem derül fény, de annyira összetetten jelenítik ezt meg az alkotók, hogy az ember szinte már mindenkire gyanakszik. És meg kell hagyni, gyanúsítottakból és fordulatokból lesz elég bőven a történetben.

Az animáció a történethez mérten gyönyörű, nagyon szépek a karakterek és a hátterek. A shougi játék során a mozdulatokat is nagyon látványosan oldották meg. Szép, esztétikus perspektivikus képeket láthatunk, amikor pl.: a shougi táblára ráközelítenek. A visszaemlékezések a múltba a régi filmekhez hasonló effektet kaptak. A zene pedig egyenesen felemelő. A háttérzenék egytől egyig fokozzák a hangulatot, az opening kellően dögös, és előrevetíti az anime várható hangulatát, míg az ending inkább Shion ártatlanságát, kislányosságát idézi. Nagyon érdekes alkotás, és még egy olyan nézőt is magával ragadott, aki eddig soha nem érdeklődött az ilyen jellegű versenyközpontú animékért, példa rá jómagam. Aki kedveli az ilyen alkotásokat, vagy az olvasottak felkeltették érdeklődését, annak csak ajánlani tudom.

Adatok

  • Japán cím: Shion no Oh
  • Angol cím: The Flowers of Hard Blood
  • Típus: TV-sorozat
  • Terjedelem: 22 epizód
  • Műfaj: dráma, rejtély, shougi, verseny
  • Megjelenés: 2007
  • Manga: Jiro Ando (rajz), Masaru Katori (történet)
  • Rendező: Toshifumi Kawase
  • Karakter dizájn: Seiya Numata
  • Zene: Kousuke Yamashita
  • Op: „Lady Love” ~ Rize
  • Ed: „My dear friend” ~ Teruma Aoyama
  • Stúdió: Studio Deen
  • További információ: ANN, Hivatalos honlap
(Visited 63 times, 1 visits today)