Go (2001)

A sztori: Adott egy helyes, kisebb-nagyobb problémákkal küzdő srác, főhősünk, akit mindenki Sugiharának, vagy csak egyszerűen „Stupid”-nak (ez a bece neve tényleg) hív. A srác amellett, hogy öngyilkos merénylőként rohangál a metró előtt, s többször volt előzetesben a rendőrőrsön, mint iskolában, a japán társadalom egy elnyomott és lenézett rétegének tagja. Ugyanis koreai származású, még hozzá Észak-Korea az ősei szülőföldje (ahol még mindig a párt áll mindenek felett). Bár Japánban született, még sem érzi magát igazi japánnak, hiszen származása miatt a kisebbséghez sorolják, koreai nemzetiségű iskolába jár, folyamatos megkülönböztetések, s atrocitások érik. Így természetes, hogy ezellen csak agresszivitással tud védekezni, a folyamatos ökölcsapásokkal szembe szál, megrögzött rendbontó, melyre 2 haverja, a szintén koreai Tawake és Kato csábítja leginkább. Ő maga inkább csak sodródik az árral, nem érdekli senki és semmi, csak hagyják békén, s ezért akár még az öklével is hajlandó nyomatékot adni.

Történetünk kezdetén is épp egy balhé közepén vannak, s a rendőrségen kötnek ki ismét. Sugihara apja és anyja is megérkezik, s a nagy ledöbbenésünkre egyből neki esik a fiának, s jól agyon veri… Ez a nyers brutalitás az apa részéről elég bizarr légkört teremt, de a történet előre haladtával a kezdeti ellenszenvünk irányába feloldódik, s rájövünk, hogy mit miért tett, s miért pont e módszerekkel. Sőt, mondhatni a történet végéreteljesen megkedveli a néző! A lényegben a lényeg: a család már megtagadta észak-koreai származását, a kommunizmus átka XD, s már dél-koreainak vallják magukat. Az apja minden áron Hawaii-ra akar kijutni, az anyja csak modern táncot akar tanulni, amiben szegény férje nem hagyja kibontakozni, csak hülye új autót képes magának vásárolni :D. Ezért is kisebb-nagyobb összezördülések adódnak közöttük, mely eredménye, hogy az anya bizonyos időközönként lelép otthonról.

Sugihara tehát nem épp egy normális családból származik. Emellett úgy dönt, hogy szakít eddigi múltjával, s beíratkozik egy japán középsuliba. Ahol egy ideig tűr is…na de aki ilyen heves vérmérsékletű, előbb-utóbb elege lesz ebből is…s hát a suli verőgépe lesz XD. Minden nagy menő vele akar kiállni. Ja, mellesleg, azért tud mindenkit kenterbe verni, mert édesapja kisgyerek kora óta tanítja bunyózni, úgyhogy van egy kis előnye a helyi puhány japó csávókkal szemben. A történetet végig az ő szemszögéből követhetjük, gyakran humoros, vagy épp szkeptikus, szarkasztikus megjegyzéseket fűz egy-egy jelenethez, vagy eseményhez. S persze „hétköznapi” életét mi más nem dúlhatná fel, mint a szerelem? A nagy bunyók közepette mindig utal a film fő témájára: „Na igen, de ez az én szerelmi történetem akar lenni”.

De mellette az idősíkok között ugrándozva megismerhetjük nemcsak Sugihara és családja múltját, de Sugihara barátait is közelebbről, kiváltképp Jong-lit, egy rendes srácot, aki Sugihara ellentéte, s minden álma, hogy tanár lehessen. Ám álmainak tragikus véget vet egy baleset… A történetet nem részletezném tovább, mert ezt látni kell ahhoz, hogy valakit magával ragadjon. A történet gördülékeny, fordulatos, jó a zenei aláfestése, a történet dramaturgiája, íve is tökéletesen lett megoldva. Szó, ami szó, ez egy kultfilm, amit szerintem mindenkinek érdemes megnéznie, hiszen elég visszás, de hű képet ad a mai japán társadalomról, s hűen tükrözi, hogy lám, a „Felelő Nap országában” sem olyan fenékig tejfel az élet.