A moe-evolució és annak főbb állomásai

A japán anime-, manga- és játékkultúra ma tobzódik a moe karakterektől – hogy pontosan mi is az a moe, azt az előző posztomban olvashatjátok el. Az ilyen cuki lányokat létrehozó férfiak nagy része maga is otaku – a kifejezés negatív értelmében megszállott rajongó, aki nem foglalkozik a valósággal -; így tudatosan gyártja azokat a fantáziavilágokat, amibe sorstársai menekülhetnek. Ez azonban nem volt mindig így, mert a férfi célközönségnek készült aranyos iskoláslányra csak későn kezdtek el figyelni a készítők. De akkor kik miatt szerettek bele az otakuk a kétdimenziós (anime)lányokba? Íme néhány érdekes összefüggés Patrick W. Galbraith, The Moé Manifesto című interjúgyűjteménye alapján.


Tezuka Osamu, a moe manifesztáció előfutára

Ki gondolta volna, hogy Tezuka Osamu (1928-1989) már 1948-ban megrajzolta a moe karakterek prototípusát? Ilyen szempontból volt jelentős a Lost World – Zenseiki című mangája. Ebben a sci-fi képregényében növényekből formálnak nőket a tudósok azért, hogy rabszolgának adják el őket. Ám az egyik aranyos lányt egy, a többiektől eltérő elveket valló tudós fogadja húgává. És itt is van a moe-esszenciája! Hiszen adott a “másként” gondolkodó kívülálló férfi (maga az otaku), aki gondoskodó hősként befogadja az ártatlan kislányt. Kapcsolatuk tisztaságát pedig a testvériség illúziója írja le, de ettől sejtelmesebb is lesz az, mert a lánnyal törődő férfiba az olvasó mélyebb, akár romantikus érzelmeket is beleláthat. Ez a többértelműség a lételeme az egész otaku szubkultúrának.

Tezuka egyébként mindig is érdeklődve fedezte fel és ábrázolta műveiben a férfi és a “nem evilági lény” közötti érzelmek sokszínűségét. Miért érdekelte őt ez annyira? Mert a “nem valós” karaktereket az ártatlanság övezi, nem kötik őket a mi világunk szabályai. Például, a Phoenix (1956-1989) című képregényében ezért lett szerelmes a fiú hős egy kislány testű földönkívülibe. Vagy, a Lunn Flies into the Wind (1985) c. rövid animációs filmjében a fiú egy poszterbe esik bele, amit úgy is kezel, mintha élő ember lenne – mára a posztert felváltotta a dakimakura, azaz a női (anime)karaktereket ábrázoló párna. Tezuka lángelméje már ezekben a művekben bemutatta azt, hogy az otakuk miként viszonyulhatnak a fantáziavilágokban élő lányokhoz.

Egyébként Tezuka nemcsak a moe-boom jelenségének előfutára volt, de maga is megalapozta azt kawaii hősnőivel, kik sok fiú és férfi rajongóra leltek már a mester idejében is. Imádták többek között Sapphire-tRibbon no Kishi-ből (1967-1968), akinek lány létére hercegnek kellett tettetnie magát, hogy megmentse birodalmát. Később Melmo lett az újabb kedvenc a Marvelous Melmo (1971-1972) című sorozatból, aki édesanyja halála után egy varázslat hatására kedve szerint 9-ből 19 évessé változhatott. Nem mellesleg átalakulása közben gyermekruhái nem nőttek vele, és Tezuka itt tette közismertté a pantsu-shotot (panchira), avagy a női alsóneműt felvillantó jeleneteket. Nos, úgy tűnik minden, ami ma moe jellegzetesség, már ott volt Tezukánál is, és sok, mára felnőtt otakuban mély nyomokat hagytak a mester karakterei.


Az otaku, aki hívatlanul jött; és az alkotók, akik kritizálták

Tezukára az anime-manga atyjaként tekintenek, így a japán média kedves jótevőjeként él sokak emlékezetében. Akiről azonban biztosan tudható, hogy szintén hozzájárult a moe-boomhoz, és ennek egyáltalán nem örült, az Miyazaki Hayao (1941-).

179971240JS00011_Hayao_MiyaA kritikus mester a mai napig híres éles bírálatairól. Szerinte a mai animeipar azért annyira felszínes, mert otakuk dolgoznak benne. Ők pedig nem a valóságot mutatják be, mert nem mernek embereket megfigyelni. A moe lányok pedig mindennek kártevő hozadékai. Holott, magát Miyazakit is egy női figura terelte az animációs szakmába, pont úgy, mint a ma ott dolgozó otakut! 1958-ban az első színes animefilm, a Hakujaden (Panda and the Magic Serpent) hősnője, Bai-Niang karaktere volt az, ami magával ragadta a mestert. Miyazaki pedig saját történeteiben ennek a szenvedélynek hódolt részben, amikor következetesen fiatal lányokat tett meg főhőssé. Karaktereivel ugyan egyetemes értékeket kívánt közvetíteni a természet védelméről vagy a család szeretetéről, azonban alkotói szándék ide, vagy oda, olyan művei, mint a Nausicaä of the Valley of the Wind (1984), vagy a Princess Mononoke (1997) is hozzájárultak a bishōjo karakterek körüli “zsongáshoz”. Bár, fontos, hogy ő pont arra a moe karaktertípusra irányította a figyelmet, aki erős harcos maga is. Mintha szamuráj lelke lenne.

miyazaki

Egyes kutatók szerint, a férfi otakuk és Miyazaki is azért érdeklődnek az “amazon”-típusú karakterek iránt, mert azok egy békésebb átmenetet jelképeznek. Hiszen a klasszikus shōnen történetekben a változást erőszakkal és így harccal lehet elérni, ami egy tipikus maszkulin megoldás. De a férfi otakunak ez már nem pozitív opció többé. Ő békére és nyugalomra vágyik, sőt, nem is érzi magáénak ezt a sztereotip megközelítést. De, ha egy fiktív férfi karakter az erőszak helyett csak kedvességgel és szeretettel küzdene, azt gyengének tekintenék, nem lenne hiteles. Ezért kellettek Miyazaki erős női karakterei, akik feloldották ezt a problémát.


Robot lányok születése, avagy a férfi otaku alteregója

A Miyazaki teremtette amazonoknak márcsak egy valamire volt szükségük ahhoz, hogy minden otaku fétist kielégítsenek: a robotokra. Ezt a japán Star Wars-ként is emlegetett Gundam-univerzum vezetette fel, aminek az atyja a Miyazakinál is otaku-kritikusabb Tomino Yoshiyuki (1941-).

Ha valaki kisfiúknak akar játékokat eladni, az átalakuló robotokról csinál animét. Így indult a Gundam is 1979-ben, de ahogy formálódott és egyre inkább elnyerte a háborús konfliktusokat mélyebben boncolgató formáját, több kritika is érte. Először a klasszikus sci-fi és mecha-fanok támadták túlzott melódramatikussága miatt. Másrészt, olyan jelenetekkel, amikkel csak a realizmust, az emberséget akarta szolgálni a mester, akaratlanul olajat dobott a moe otakuk szenvedélyére. Egyik ilyen emlékezetes momentum volt, amikor a Mobile Suit Gundam sorozat Sayla nevű hősnője meztelenül zuhanyzott. Tomino nem számított arra, hogy a fanok annyira felbuzdulnak ettől a jelenettől, hogy végigfotózzák azt. (Ma a tumblr, a 4chan vagy a Sankaku Complex is tobzódik ilyen pillanatképektől.) Tomino mit is tett ekkor? A tipikusan fiús mecha zsánert összekötötte az 1) érzelmességgel és 2) a vonzó női karakterekkel.

mecha

Persze a robot és cuki lányok kettőse már a Gundam idején is rajongói kiadványok (pl.: fanzinok, dōjinshik) sokaságát termelte ki, bizonyítva ezzel azt, hogy a férfi otakuk egy részének nagyon is tetszettek Tomino újításai. És a Gundam stílusát követő robotsorozatok nem álltak le itt, mert a 80-as években jött a romantikus érzelmeket, szerelmi sokszögeket és pop idollokat is foglalkoztató Macross (1982), amit a még inkább hype-olt Neon Genesis Evangelion (1995) tetőzött be. Az NGE kiemelkedő egyedisége ott mutatkozott meg, hogy törékenységük ellenére a legtökösebb lányok már ott ültek a robotok belsejében, mellettük kontrasztként a történet férfi főhőse pedig egy nőiesen érzékeny és lelkileg is gyenge figura lett. Az Anno Hideaki teremtette sorozat pedig két emblematikus figurát adott a moe kultúrának, akikkel még ma is bármit el lehet adni: Ayanami Reit és Sōryū Asuka Langleyt.

tokimeki-memorialÉrdekes legenda, hogy egyesek szerint, Asuka kegyetlen halála miatt a The End of Evangelion film végén, egy világ omlott össze a férfi otakukban, akik ezért más moe karaktereknél kerestek vigaszt. Többek között dating-simulation videojátékokba menekültek, amik az 1990-es években indultak virágzásnak. Bishōjo karakereik mellett volt ezeknek a hézköznapibb romantikus-hárem játékoknak egy rettentően erős fegyvere: az érzelmek. A crying games-ként is emlegetett játékok kifejezetten drámai és megható szerelmi történeteket adtak, ahol a játékosnak sok lány közül kellett megtalálnia az igazit. A műfajon belül a Tokimeki Memorial (1994), a Kizuato (1996), a Shizuku (1996), a To Heart (1997), majd a Jun Maeda  (1975- ) vezényletével készült Key-játékok (Clannad, Kanon, Air) mind-mind különösen felkapott címek lettek, és így ők is kivették a részüket a moe-evolúcióból.

Azzal, hogy a mechában már ott ült az amazon, aki tevékenyen részt vett a csatákban, megjelent egy új igény: legyen maga a kislány a robot, a fegyver (japánul mecha musume) és hagyjuk ki a férfiakat a történetből. Így születhettek meg olyan szériák, mint a Mahō Shōjo Lyrical Nanoha (2004), a Strike Witches (2005), a Sky Girls (2006), vagy a Kantai Collection: KanColle (2015). A mecha musume pedig kiválóan szimbolizálja magát a férfi otaku szubkultúrát a fegyvert ragadó, gyengének tűnő kislány képével, aki békére törekszik, de ha kell, felveszi a harcot a világgal.

fegyverlanyok

Nem lehet nem észrevenni azt a kettősséget, ami az egész moe szubkultúrát jellemzi. Az otaku, aki antiszociális, kudarcai elől fantáziavilágokba menekül, nem érdeklik többé a valódi nők. Ezért rajongani kezd rajzolt kislányokért, akik cukik, néha a nemi identitásuk kérdéses, mert a lányok egyszerre bírnak férfi és női tulajdonságokkal is. Ezt a kettősséget pedig a cikkben felsorolt alkotók, művek és műfajok csak tovább fokozták. A moe egy végeláthatatlan pókháló, ami a japán kultúra ezernyi aspektusát átszövi. Legyen szó a nemi és a rajongói identitásról, az emberi kapcsolatokról, a fogyasztási preferenciákról, vagy a rajongóról, aki magányos, de hiába van ott neki akár egy moe karakter, akár egy anime, szüksége van arra, hogy az érzelmeit továbbra is megossza másokkal. Ami megint csak egy jellegzetes női attribútum, és cikksorozatom következő – egyben utolsó részében – ennek a feminin-vonalnak járok utána, avagy Miért nőiesedhetett el ennyire a férfi otaku szubkultúra?

(Visited 117 times, 1 visits today)

2 thoughts on “A moe-evolució és annak főbb állomásai

  1. Egy *nagyon* technikai megjegyzés: a filmek címeinél pontosabb lenne a japán, vagy ha van hivatalos kiadás, a magyar címeket beírni. Az angol se nem hivatalos, se nem eredeti, lényegében egyfajta közös nevező, “rövidítés”. A használata érthető és hatékony, de tudományos szemszögből nézve pongyola. 🙂

    1. Köszi a kommentet, amint lesz egy kis szabadidőm javítom, a magyarokat mindenképpen. 🙂 Nem tudományos írásnak szántam, inkább self-explored és jelenleg kedvenc topikomról gyűjtött infók lejegyzetelésére, megosztására. Mivel mindent angol nyelven olvasok, kézenfekvőbb volt így csinálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.