Szezonajánló: 2015-ös téli animék

A 2014-es Animekarácsonyra Kvakond (teazsúr.hu alapítója) ötlete nyomán megszerveztük az első animés kerekasztalt. Úgy éreztük, hogy kevés az igazán animés program, így jó lenne valami olyat összehozni, amit remélhetőleg Ti is élveztek. Ezért december 14-én összeültünk Catrinnal, az AniManagzin főszerkesztőjével, Luggerianoval, a Mondo Magazin főszerkesztőjével és Ricz-cel, a Ricz/Ronin Factories alapítójával, hogy a 2015 telén induló animékről kritikus véleményt fogalmazzunk.

Az előadásra 12 animét terveztem, de végül csak 11 fért bele az időnkbe. Ezek listáját négy kategória alapján állítottam össze, ami erősen szubjektív volt, inkább a populárisabb, vagy éppen kevésbé egyedi animékre fókuszáltam, plusz, csak tv-sorozatokkal készültem. Az előadást itt nézheted vissza:

A blogomon publikálom a kibeszélt animék listáját és csatolom hozzájuk a beszélgetés résztvevőinek pár soros véleményét is, hogy könnyebben megtaláljátok a téli szezonos kedvenceiteket. Jó szemezgetést!

Ui.: Itt egy menő animés oldal visszaszámlálóval, ami segíti nyomonkövetni a szimpatikus animék indulását!

Ui.: Van egy kérdőívem is, aminek a kitöltésével hozzájárulhatsz ahhoz, hogy a következő animés kerekasztal még jobb legyen! Töltsd ki kérlek, ha van rá időd. 😉


I. Ügyeletes hárem-sorozatok, amik sosem hiányozhatnak egy magára valamit adó animeszezonból

1. Absolute Duo /アブソリュート・デュオ (indulás: január 4.)

Stúdió: 8bit; Adaptáció: light novel; Műfaj: erőszak, ecchi, romantikus, akció, hárem, iskolai élet;
Linkek:Hivatalos weboldalAnimeDBAnimeNewsNetworkWikipedia, MALYouTube előzetes 1, YouTube előzetes 2

164406Kokonoe Tōru (Matsuoka Yoshitsugu) közeli hozzátartozójának elvesztése után dönt úgy, hogy egy különleges iskolába jelentkezik. Ám itt két dolog is próbára teszi: a Blaze nevű „fegyver”, ami a diákok lelkéből alakul át harci eszközzé, hősünknek azonban fegyver helyett csak egy pajzsra telik a lelkierejéből. A másik nagy megmérettetése az iskola partnerrendszerére vezethető vissza. Ugyanis párokban kell élniük a diákoknak. Nos, Tōru így kap maga mellé egy ezüsthajú moe-tüneményt, Sigtuna Yuriet (Yamamoto Nozomi), akivel éjjel-nappal együtt kell lennie.

A fentiek alapján kísértetiesen emlékeztet a 11eyes című, 2009-es animére a sztori, csak míg ott a magyar narráció tette picit „különlegessé” a dominás cica-harcot, addig itt a skandináv mitológiával akarják eladni nekünk az animét. (Sigtuna Yurie egy svéd városról kapta a nevét – Sigtuna-; maga a leányzó – a mi nagy meglepetésünkre – egy cserediák, aki Gimléből érkezett – ez egy skandináv mitológiai hely. Japánban valamiért még mindig menő az egzotikus európaiakkal feldobni a sztorit.)

Az anime egy eddig hat részes light novel adaptációja, amit 2012-ben adtak ki. Az eredeti novelt Hiiragiboshi Takumi írta, míg Asaba Yū illusztrálta. Két mangaadaptációt is kapott a széria, ebből az egyik egy négy paneles komédia. Az animációt a 8bit stúdió készíti, akik azért kellően szép munkákról ismertek. Ilyen például az Infinite Stratos és a 2014-es őszi anime, a Grisaia no Kajitsu. A sorozatot Nakayama Atsushi rendezi (pl.: Itsuka Tenma no KurousagiKore wa zombie desuka?), Sano Keiichi a karakterdizájnért felel (pl.: Kami-sama no Memo-chōStrike the Blood) és az animációs rendező Tanaka Norie lesz (Magi – The Labyrinth of Magic, M3 the dark metal).

VÉLEMÉNYEK

Catrin: Abszolút nem nézném! Ritkán érdekelnek a háremek, ez pedig objektíven nézve is teljesen átlagosnak/semmilyennek tűnik. A srácnak mondjuk Matsuoka Yoshitsugu a hangja, aki a Mangaka-sanban elég poénos alakítást nyújtott. Ha a hárem rajongók csak a szokásos harcolós és ecchi adagjukat szeretnék megkapni, igazából nem lőhetnek vele mellé.

Luggeriano: Egy Soul Eater x szuperpower lányhárem, irreguláris páros analógia? Garantált akcióorgia, és fanservice lehetőségek!

Ricz: A hormonfűtött fiatalság Mekkájának újabb ékköve lesz, miután igazából az előzetes nem árul el semmit a sorozatból, csak azt, hogy lesz egy bő háremünk és egy srácunk, meg talán 12 részre 0 és 0 közt mozgó sztori.

Kvakond: Gyakori előfordulása miatt azt gondolhatnánk, hogy a romantikus-akció-mágia-hárem egy jól működő műfaji formula, ám a probléma forrása általában a kivitelezés: 15% akció, 5% romantika, 120% ecchi.  Az ilyen sorozatokat az tudja megmenteni, ha a háremtagok kellően cukik vagy egyediek – ha mást tapasztalunk az első részben, akkor már ott borítékolható a bukás.


2. Saenai Kanojo no Sodatekata / 冴えない彼女の育てかた
(indulás: január 9.)

Stúdió: A-1 Pictures; Adaptáció: light novel; Műfaj: vígjáték, dráma, romantikus, iskolai élet;
Linkek: Hivatalos weboldalAnimeDBAnimeNewsNetworkWikipedia, MALYouTube előzetes 1, YouTube előzetes 2

164360Így neveld a hősnődet, avagy következzen a How to Train the Ordinary Girl to be a Heroine című anime. A történet szerint, Aki Tomoya (Matsuoka Yoshitsugu) úgy dönt, hogy kiad egy saját visual novelt. Az ihlet akkor csapja meg, amikor egyik nap felfedezi cseppet sem különleges osztálytársát, Kato Megumit (Yasuno Kiyono). Főszereplőnk a lányról mintázza visual novelje hősnőjét, csak éppen Tomoya nem tud se történetet írni, se rajzolni, se zenét szerezni. Így elég nehéz egy számítógépes játékot összehozni. Éppen ezért a Blessing Software nevű dōjin csapatába beszervezi a félig angol Sawamura Spencer Eririt (Oonishi Saori), aki a játék illusztrátora lesz. Mellé társul a szótlannak tűnő, de valójában felvágott nyelvű írózseni, Kasumigaoka Utaha (Kayano Ai), a sort pedig Hyodo Michiru (Yahagi Sayuri) zárja, aki annak ellenére, hogy sokáig ferde szemmel nézte az otaku szubkultúrát, most Tomoya visual noveljéhez fog zenét szerezni.

Kicsit – vagy inkább nagyon – ismerős felállás mindez, mintha szóról-szóra látnám újra megelevenedni a Sakura-sō no Petto na Kanojót (2012) – itt is egy közös játékot készítettek a hősök, bár a Sakura-sōban fontosabb volt a kollégiumi élet és az egyéni művészi ambíciók elérése. Az „Így neveld a hősnődet!” talán azért lehet érdekes, mert az egymással vetélkedő dōjin köröket is bemutatja, ezzel csempészve egészséges versenyszellemet az animébe. Az anime egyébként egy light novel adaptáció, ami 2012-ben jelent meg a Maruto Fumiaki (történet) és Misaki Kurehito (illusztráció) alkotópárostól. Maruto írja az anime forgatókönyvét is, ő egyébként a White Album 2 animén dolgozott korábban. Az anime rendezője Kamei Kanta (Usagi DropNanana’s Buried Treasure,OreshuraTales of Vesperia ~The First Strike~), zeneszerzője pedig Hyakkoku Hajime (K-ON!GJ Club). Az animációt az A-1 Pictures szolgáltatja a Noitamina programblokkban. A sorozathoz három manga feldolgozás is készült.

 VÉLEMÉNYEK

Catrin: Ha háremhez lenne kedvem, inkább ezt nézném az otaku téma miatt (bár ebből se tudnak már újat mutatni, a Genshikent pedig nálam semmi sem überelheti). A srác hangja itt is Yoshitsugu, LOL! Az anime mellett szólhat még, hogy a noitamina blokkban fogják vetíteni, de ez sem jelent már garanciát. Ja, és itt tetszenek a lányok.

Luggeriano: Nem győzött meg hogy nem egy újabb romatikus-sulis-otaku vígjáték indul, (aka. Genshiken extra) apró extra csavar talán a külföldi tag/félvérség, bár ez is elég elcsépelt toposz.

Ricz: Az alapkoncepcióval nincs baj, simán nézős lenne, viszont a sokadjára látott elemek újrafeldolgozása nem válik az erősségévé. De ki tudja?

Kvakond: Inkább a harem spektrum uniszex oldaláról került ki, de első ránézésre is tisztán látszik, hogy egy tipikus light novel adaptáció ez, melyben a lúzer főhőst addig utálják a lányok, míg mind bele nem szeretnek. A karakterek interakcióján fog múlni, hogy érdemes-e követni ezt a sorozatot, de hogy arról ítéletet tudjunk mondani, látni kell 2-3 részt.


3. Seiken Tsukai no World Break / 聖剣使いの禁呪詠唱〈ワールドブレイク (indulás: január 12.)

Stúdió: Diomedea; Adaptáció: light novel; Műfaj: akció, fantasy, romantikus, természetfeletti;
Linkek: Hivatalos weboldalAnimeDBAnimeNewsNetworkWikipedia, MALYouTube előzetes

163943Ez az iskolai „kardpárbaj”, egy 2012-es light novel adaptációja. A történet egy magánsuliban játszódik, ahol a „megmentők” jelzővel illetett akcióhősök a dicső múltban élt személyek reinkarnációi. Közöttük vannak úgynevezett Shiroganék, akik a testükből nyert különleges fegyverekkel és erővel küzdenek, míg a Kuromák a mágiával győzik le az ellenséget. Főszereplőnk egyszerre mindkét kaszt tulajdonságaival bír. Ő Haimura Moroha (Ishikawa Kaito) és kiemelten két gyönyörűség fog a kegyeiért küzdeni: Ranjō Satsuki (Taketatsu Ayana), aki előző életükben a húga volt; valamint Urushibara Shizuno (Yuuki Aoi), aki egykor boszorkányként harcolt hősünk oldalán a gonosz erőkkel. (Már eme sorok írása közben megállapítottam, hogy ez nem az én animém lesz. Az előzetes túl klisésnek, az animáció közepesnek tűnik – például az eredeti light novel grafikája sokkal kecsesebb és finomabb. Az anime egyszerűen nem üti meg az ingerküszöbömet.)

Az animét egyébként Inagaki Takayuki rendezi, aki korábban a következő animéket készítette: Gingitsune Ore no Nōnai Sentakushi ga, Gakuen Love Come o Zenryoku de Jama Shiteiru. Ishikawa Masakazu (Campione!Kodomo no Jikan) dolgozik a karakterdizájnon és Yamaguchi Hiroshi (Gingitsune, Comic Party) ügyeli a sorozat forgatókönyvét. Az animációt a közepes és gyenge minőségű munkákat magának tudó Diomedea kreálja, ők hozták ki az Akuma no Riddle, Nogizaka Haruka no Himitsu, Astarotte no Omocha! című animéket is – a téli szezonban is visznek még ezen kívül két másik sorozatot. 2014 júniusában manga adaptáció is indult már a Seiken Tsukai no World Breakből.

 VÉLEMÉNYEK

Catrin: Hasonló érzésem van, mint a Duónál, de a sztorija, a dizájnja és a trailerje kicsit szimpatikusabb. Pl. utóbbi mennyivel visszafogottabb lett, az első trailer tele volt a lányokkal, ebben pedig csak a srácot mutogatták (lehet kijött azóta belőle másik, nem néztem). Átlagos, érdektelen, fárasztó háremnek tűnik ez is. (Pozitívum lehet, hogy nincs mellette ecchi tag, romantika viszont igen, ettől függetlenül nem érdekel.)

Luggeriano: Megszokott szupererő privátsuli felállás, nemrég láttunk ilyet a Mahōkában…

Ricz: Már valahogy az alapfelállása és az előzetese is érzékelteti, hogy nem lesz több a megszokott szupererő-ecchi-fanservice-hárem négyes fogat más versenyzőitől.

Kvakond: Ahogy az Absolute Duo-ban, itt is a főhős a wundergyerek, az első farkas, aki sütni is tud. A szívfájdalmam, hogy az ilyen sorozatok akár jók is lehetnének, de a valóság többnyire nem ez. A rendező korábbi munkái a Rosario to Vampire, illetve a Baby Princess 3D Paradise – ha a második nem is olyan ismert, szerintem a cím önmagáért beszél.


Egyéb, kategóriába vágó animék:

164894 Juuō Mujin no Fafnir (indulás: január 9.)

Természetfeletti erővel bíró csajok, ők a „D”-k, harcolnak a sárkányok ellen évszázadok óta. Ám megjelenik egy fiú, aki a lányokhoz hasonló erővel bír, pedig ez eddig a nők kiváltsága volt. Főhősünk így hirtelen egy speciális lányiskolában találja magát, ahol a világ legerősebb gyilkológépévé kell válnia. Időközben egy elveszett húgot is talál magának.

Műfaj: fantasy, romantikus, iskolai élet
Stúdió: Diomedea, Nippon Columbia
Adaptáció: light novel
YouTube előzeteshttp://youtu.be/Cn4fkqNMEsc

162565

Shinmai Maō no Testament (indulás: január 8.)

Basara Tōjo egyik napról a másikra két gyönyörű mostohatestvért kap. Az egyikük Mio, egy démonlány, míg a másik Maria, egy succubus. Ráadásul Basara egy gazda-szolga szerződést köt Mióval, csak a szerződés úgy sül el, hogy főszereplőnk lesz a lány mestere.

Műfaj: akció, ecchi, fantasy, romantikus, shōnen
Stúdió: Production IMS
Adaptáció: light novel (több manga adaptáció is fut belőle)
YouTube előzetes: http://youtu.be/yDn7OQ8JvQo

163066

Isuca (indulás: január 4.)

Shinichirōnak munkát kell keresnie hogy albérletét fizetni tudja. A tanára azt javasolja, hogy helyezkedjen el „házvezetőként”. Munkáltatója a Sakuya család 37. feje lesz, aki természetfeletti lények elfogásával foglalkozik. Shinichirō azonban véletlen szabadjára enged egy kártékony lényt, amit Sakuyával együtt kell elkapnia.

Műfaj: ecchi, hárem, manga, seinen
Stúdió: Arms, DAX Production, Mages
Adaptáció: manga
YouTube előzetes: http://youtu.be/Z3Khw-jL9_c


II. Eredeti újdonságok, amikhez hasonlót ritkán látni

4. Junketsu no Maria /純潔のマリア (indulás: január 11.)

Stúdió: Production I.G, Lantis; Adaptáció: manga; Műfaj: vígjáték, ecchi, fantasy, történelmi, seinen;
Linkek: Hivatalos weboldalAnimeDBAnimeNewsNetworkWikipedia, MALYouTube előzetes 1; YouTube előzetes 2

165298Íme Mária, a szűz boszorkány! A Junketsu no Maria anime már a címével magára vonhatja a kíváncsi tekintetünket. A Production I.G pedig mostanában minden különlegesebb sztorit bevállal – valamelyik jól is áll neki, valamelyik nem. A Junketsu no Mariáról pedig pár dolgot biztosan tudhatunk már: ez egy ecchi, történelmi-fantasy lesz, ráadásul egy mindössze 3 kötetes mangából adaptálva.

Maria a százéves háború (1337-1453) idején él, ő kora legnagyobb boszorkánya. Erejével az egymással szemben álló feleket manipulálja azért, hogy a háborútól szenvedő embereknek jobb sorsa legyen. Bár tevékenysége miatt sokan hősnek tekintik, sajnos az angyalok már kevésbé vannak elragadtatva tőle. Michael arkangyal például „átkot szór rá”, miszerint Maria (Kanemoto Hisako) szüzességének elvesztésével párhuzamosan a varázserejét is elveszíti. Ám az angyal itt nem áll meg. Megtiltja hősnőnknek, hogy az erejét nyilvánosan is használja. Ehhez Ezekiel arkangyalt rendeli ki mellé felügyelőnek, akinek gondoskodnia kell arról, hogy szöszi boszorkányunk betartja a szabályokat.

Mire számíthatunk ezek után? Bár sokszor mondják, hogy a nagy nevek nem garanciák egy jó sorozatra, de azért a rend kedvéért álljon itt, hogy kik is állnak e projekt mögött. A 2008-2013-ig futó eredeti mangasorozatot a Moyashimon: Tales of Agriculture szerzője kreálta, tehát Ishikawa Masayuki alkotásával állunk szemben. A anime rendezője Taniguchi Goro (Code GeassFantasista Dolls-CRY-ed), a forgatókönyvet Kurata Hideyuki viszi (Read or DieOreimoThe World God Only Knows), Chiba Yuriko (PlanetesSacred SevenTo Heart) készíti a karakterdizájnt, és Kōda Masato (Arpeggio of Blue SteelMagical Warfare) szerzi az anime zenéjét. A zenénél különösen érdemes elidőzni, mert már az előzetesben is hallható, hogy milyen misztikus és füleket megmozgató szimfónia lesz! A főcímdalt a ZAQ (Love, Chunibyo & Other Delusions!Rail Wars!Trinity Seven), míg az endinget a True (Buddy Complex) adja elő.

VÉLEMÉNYEK

Catrin: Ez a háborús-angyalos-mágiás sztori részben érdekes, részben fárasztó. Miért nem tudnak végre normális történelmi animét készíteni? Maria kinézete unszimpatikus, a többiekkel nem volt problémám. Pozitív, hogy seinen és original anime, a Production I.G sem ma kezdte az animálást. 😛 A rendezőhöz több általam kedvelt darab is köthető (Planetes, Code Geass), tartalmasabb ecchinek tűnik a háremeknél, de egyelőre nem fogok belenézni.

Luggeriano: Történelmi fantasynak keveréke, a képsorok alapján elsőre nekem Verselő Lina ugrott be felújított verzióban. A zenei aláfestés izgalmas OST-ot ígér.

Ricz: Hellyel-közzel ígéretes, noha a történet leírásában van egy igen zavaró lyuk a mennyország és az emberek kapcsolatáról…

Kvakond: Japán újabb erőszakot tesz az európai történelmen, azon belül is Jeanne d’Arc figuráján. Előítéleteket félretéve a történelmi háttér izgalmasnak ígérkezik, bízom benne, hogy a sorozat történet központú lesz. Ugyanakkor ellene szól, hogy a címszereplő Maria már a trailerben is úgy nyafog a háború ellen, mintha a főzeléket küldené vissza a menzán.


 5. Rolling ☆ Girls / ローリング☆ガールズ (indulás: január 4.)

Stúdió: Wit Studio; Adaptáció: manga; Műfaj: hétköznapi történet, alternatív világ;
Linkek: Hivatalos weboldalAnimeDBAnimeNewsNetworkWikipedia, MALYouTube előzetes 1YouTube előzetes 2

165313A Shingeki no kyojin után ez lenne a Wit Studio következő „nagy” dobása? Egy saját gyártású anime cuki, ám egyúttal hétköznapi lányokról, akik egy cseppet sem hétköznapi világban motoroznak. A Kyoto Animation K-ON!-ja és Chūnibyōja magasra tette a lécet az aranyos moe-lét fangörcsöt kiváltó tökéletesítésében, de nézzük azért, mivel rukkolt elő a Wit idén télre:

10 évvel a nagy tokiói háború után, Japán prefektúrái független államokra hullottak szét. A prefektúrák közötti konfliktusok közepette négy tinédzser lány járja motorbiciklijével az szigetországot. A lányok pedig a következők: Moritomo Nozomi (Ozawa Ari), aki egy étterem tulajdonos család sarja, a botfülű Kosaka Yukina (Hidaka Rina), aki csak akkor udvarias, ha észreveszi, hogy mások is figyelik. Hibiki Ai (Taneda Risa) az életvidám, igazi hangulatcsináló kemény csaj, aki bárhol képes ellazulni. Végül ott van Misono Chiaya (Hanamori Yumiri), aki különleges varázsköveket gyűjt az útjuk során.

Mivel a Wit Studio egyik házon belüli projektje ez az anime, így az alkotók között nem kell nagy neveket keresni – pedig vannak itt olyan animátorok, akik a gyönyörű HAL-on, vagy a Tari Tarin is dolgoztak korábban. Egyedül Muto Yasuyuki nevét emelném ki, aki a forgatókönyvet írja, és aki olyan sikersorozatokban tűnt fel hasonló pozícióban, mint az Afro Samurai, a Persona -trinity soul- és a Sengoku Basara: Samurai Kings. Az anime előtt már elstartolt két mangafeldolgozás is a franchise-hoz, amik az animét promotálják.

VÉLEMÉNYEK

Catrin: Atyavilág, moe arcok mindenütt! Nem vagyok oda értük, de csalódtam már pozitívan (pl. Sonicónál). A Wit Studio eddig érdekesnek tűnik… Ha tetszetős lesz a prefektúrás-kulturális része, talán egy értékelhetőbb slice of life is kerekedhet belőle. De elsőre ez naiv elképzelésnek tűnik.

Luggeriano: Trailer és leírás alapján ez valami keréken guruló rendfenntartó K-ON lesz? 😀

Ricz: “Kicsit” telített a piac a “cuki lányok cukcsi dolgokat csinálnak” felállású animékből, de nem várhatok mást egy Sons of Anarchy (Vad motorosok) moe-moeblob kiadásától..

Kvakond: A sztorit először olvasva egy poszt-apokaliptikus animére számítottam, de azért nem ért hidegzuhanyként, hogy ez is csak egy újabb cuki lánybanda, csak ezúttal motoron. Nem gondolom, hogy ez létező piaci rés volt, de a stúdió és a rendező hátha csodát tesznek.


6. Yuri Kuma Arashi / ユリ熊嵐 (indulás: január 6.)

Stúdió: Silver Link; Adaptáció: manga; Műfaj: yuri;
Linkek: Hivatalos weboldal, AnimeDB, AnimeNewsNetwork, Wikipedia, MALYouTube előzetes 1; YouTube előzetes 2

165090Kislányok és (pedo)macik háborúznak? Ez egy troll anime az már biztos! Bár az alapját képező mangát intellektuális fantasy-ként emlegetik – hogy ez mit is jelenthet pontosan, abban nem vagyok biztos -; azonban az alkotók között a Mawaru Penguindrum és az Utena rendezője bújik meg, az eddig felvázolt sztori alapján vagy nagyon morbid és egyedi lesz, vagy nagyon mellényúlt próbálkozás egy különleges animére a Silver Link részéről. A történet:

Valamikor a távoli jövőben a Kumaria aszteroida felrobbant a világűrben. A Földre hullott darabjai nyomán vérengző medvebocsok keltek életre, akik az emberiség kiirtására tették fel az életüket. Az emberek és a macik közti háború véget ért, de Tsubaki Kureha (Yamane Nozomi) másképpen látja ezt. A lány iskolájába új cserediákok érkeznek, akik emberformájuk ellenére valójában az ellenség szülöttei! Az új arcok közül különösen Yurishiro Ginko (Arakawa Miho) kerül közel hősnőnkhöz – igen, shōjo ai is befigyel a történetben -; akiről furcsa álmot lát Tsubakink, ebben az álomban pedig macinak mondja magát a lány.

Különleges? Az eddigiek alapján mindenképpen. Már az előzetes felvillant pár dolgot az anime elborult szimbolikájából, klasszikusabb shōjokra emlékeztető karakterdizánjából. Úgy érzem, itt megint egy szellemes módot látunk majd a shōjo és yuri műfaj kibontására.

VÉLEMÉNYEK

Catrin: Érdekel, mert tetszett a trailer enyhén elvont képivilága és a shoujo ai vagy yuri besorolás (nem árt több művel is megismerkednem a témában). A sztorija agyament, mellette szól, hogy a rendezőjéhez köthető az agyondicsért Utena és Penguindrum is. Ezeket sem láttam még, de szerintem ráérek velük. Szóval talán ebbe majd belenézek.

Luggeriano: Démon(pedo)macik támadása a yuri kollégium ellen? Egyre kreatívabbak a Földet fenyegető veszélyek kapcsán…

Ricz: Röviden: Pedobear the Origins of the Animation. Kissé beszívott buliötlet a Földet fenyegető veszély, de már csak az esetleges meglepetések miatt érdemes lehet belenézni az első részébe.

Kvakond: Kövezzetek meg, én talán ezt az animét várom a legjobban a szezonból. A rendezőről tudni kell, hogy a korábbi munkái rendkívül szimbólum központúak; általában nem arra kell figyelni, ami a képernyőn zajlik, hanem pont arra, ami a színfalak mögött. Azt jósolom, hogy végig kell nézni azt a 12 részt, hogy megértsük, mit is akar mondani ezzel a történettel.


Egyéb, kategóriába vágó animék:

64595l Ansatsu Kyoushitsu (Indulás: január 10.)

A sztori a 3-E osztály diákjairól szól, akik minden reggel fegyverzáporral köszöntik a tanárukat. A tanár ugyanis egy polip és egy földönkívüli különleges kombinációja, ami a Hold elpusztitásáért felelős, plusz, egy ultimátumot adott a világnak: ha nem ölik meg a diákok egy éven belül, akkor elpusztítja a Földet. (Nagyon beteg koncepció, nézős lesz!)

Műfaj: akció, vígjáték, iskolai élet, shōnen, természet feletti, seinen
Stúdió: Fuji TV, DAX Production, Lerche
Adaptáció: manga
YouTube előzeteshttp://youtu.be/eu4Qy8fIvNk

68765l

Yoru no Yatterman (indulás: január 11.)

A Tatsukono Production saját gyártású és egyben klasszikus sorozata a 40. évfordulóját ünnepli. Ezért indul egy új széria a franchise-hoz. Ebben az új történetben egy kislány keresi a The Yatter Kingdomot, amit a legendás hős, Yatterman irányít. A kislány beteg édesanyjának keres gyógymódot, ám a birodalomból rövid úton kidobják, ez idő alatt pedig meghal az anyukája.

Műfaj: kaland
Stúdió: Tatsunoko Productions, Half H.P Studio
Adaptáció: eredeti történet
YouTube előzeteshttp://youtu.be/xm-6BOebRvA

69513l

Death Parade (indulás: január 10.)

Az anime, aminek bánom, hogy nem szenteltem több figyelmet! (Sajnos későn jutott el a híre hozzám.) A Death Parade a Young Animator Training Project 2013-as alkotásának, a Death Billiardnak az alternatív feldolgozása. A Queen Dekim egy bár, ahova a betérőknek élet-halál harcot kell vívnia egy billiárd/darts meccs keretében. Amíg megy a játszma, életük minden sötét pillanata megelevenedik, és bűnös tetteik felett a titokzatos bárpultos mond majd végső ítéletet. Végre egy ízig-vérig komoly és grafikailag is kifinomult történet!

Műfaj: játék, pszichológiai, seinen
Stúdió: Madhouse
Adaptáció: eredeti történet
YouTube előzetes: http://youtu.be/RnbXzE6CA68


III. Hájpolt sorozatok, avagy a legígéretesebb folytatások, amiket vétek lenne kihagyni

7. Durarara!!x2 Shō /ュラララ!!×2承 (indulás: január 10.)

Stúdió: Studio Shuka, Aniplex, Square Enix, Mainichi Broadcasting, Movic, Aniplex of AmericaL, ASCII Media;
Adaptáció: light novel; Műfaj: akció, rejtély, shōnen, természetfeletti;
Linkek: Hivatalos weboldalAnimeDBAnimeNewsNetworkWikipedia, MALYouTube előzetes 1

160454A még mindig hihetetlenül népszerű széria visszatér a képernyőkre! Az alapjául szolgáló ligth novel 2004-2014-ig futott, és 13 kötettel írta fel magát minden otaku kötelező olvasmánylistájára. Erre az anime-folytatásra pedig öt évet kellett várni – az első animesorozat 2010-ben futott 26 résszel. Ez otaku időszámítással nézve is sok. Hiszen a sztár animék dicsfénye egy idő után megkopik, és végül a vén rókákon kívül már senki se vélekszik rájuk. Nos, a Durarara!!-val ilyen sose fordulhatott volna elő!

Rövid kedvcsináló a folytatáshoz: Mikado azon elmélkedik, hogy fél év telt el az előző sorozat nagy eseményei óta, a cserfes Masaomi e közben meglepetésszerűen ugrik vissza a történetbe annyival, hogy: „Bocsi, vakáción voltam a csajommal!”. Celty megint elhagyott valamit, ami nagyon fontos neki – reméljük nem a fejét-; Izaya formába jött, és fél éves pihenő után úgy látja megérett az idő egy újabb káoszra. Anri titkát valaki le akarja leplezni, Shizō pedig szokás szerint mérges és káromkodik.

Ráadásként annyi változás történt az első széiához képest, hogy a Brains Base helyett a Studio Shuka készíti az animét, ami egyébként három kisebb „évadra lesz bontva”. 13 részenként fogunk új Durarara!!-adagot kapni. Az első 13 epizód most 2015 januárjában fog futni, amit majd 2015. júliusban követ a folytatás, és végül 2016 januárjában jön el a lezárás. Úgyhogy el leszünk látva Durarara!!-ból egy egész évre, az már tuti!

VÉLEMÉNYEK

Catrin: Ezt várom, mert tetszett az első évad. Élvezetes, ahogy a karakterek alakítják maguk körül az eseményeket, a sok különálló szál, ami mind összefonódik. Nem kukkoltam bele se a light noveljeibe, se a mangáiba, de remélem nem fogok csalódni. Celty problémája igazán megoldódhatna. Shizuo pedig az egyik kedvenc karakterem.^^  Aki nem látta az első évadot, ne ezzel kezdje.XD

Luggeriano: A trailer bár rövid, de látványosnak és izgalmasnak ígérkezik,  ahogy látszik, Orihara megint kavarni fogja a kulimászt.

Ricz: Bánom, hogy a mai napig nem tűztem műsorra magamnál ennek az első évadát, de a legfrissebb bejelentések alapján egy darabig nem is lesz. Majd a végén. Ha megtetszene, akkor ne kelljen várnom, hogy hol a többi…

Kvakond: Szépen lassan, de nagyon megszerettem az első évadot, és végül 10/10-re értékeltem. Ugyanakkor számomra önmagában kerek egész volt, így önkéntelenül is csak egy újabb bőrlehúzásnak tudom elképzelni a folytatást. Persze ne legyen igazam!


8. Tokyo Ghoul √A /東京喰種√A (indulás: január 8.)

Stúdió: Pierrot, Aniplex, Square Enix, Mainichi Broadcasting, Movic, Aniplex of AmericaL, ASCII Media;
Adaptáció: manga; Műfaj: akció, rejtély, shōnen, természetfeletti;
Linkek: Hivatalos weboldalAnimeDBAnimeNewsNetworkWikipedia, MALYouTube előzetes 1

69237lJöjjön az egyik legtöbb vitát kiváltó sorozat: a Tokyo Ghoul folytatása. A 2011-től 2014-ig futott mangáját sokan imádják, mély és tartalmas karakterfejlődésről, sokszínű szimbolikáról, izgalmas bár néhol túl erőszakos történetről áradoznak, amit Ishida Sui írt és rajzolt. A manga sikerét bizonyítja, hogy 2013-ban a 27., majd 2014-ben a negyedik legnagyobb eladásokat elért sorozat volt  – majdnem 7 milliós példányszámban kelt el (ez a cikk megírása előtt gyűjtött adatok alapján).

Az első anime-adaptációja idén nyáron indult, de 7 kötetnyi és 65 fejezetnyi cselekményt mindössze 12 epizódba passzíroztak bele végül. Ez nem volt jó ötlet. E miatt érte támadás az egyébként animációilag és hangulatilag is korrekt animét, hogy az túl gyors, csapongó, nincsenek kidolgozott karakterei. Én személy szerint szerettem az anime-sorozatot. Kellően misztikus és tragikus volt, kissé groteszk hangulatú a többi tinédzsereket felvonultató animéhez képest. Ami tényleg fájó pontja volt az animének, az a túlzott cenzúra. Néha annyira ügyeltek az ártatlan lelkünk védelmére, hogy nem engedték ténylegesen felfogni azt sem, hogy gyilkosság történt a képernyőn. Mindesetre a Tokyo Ghoul annak az animének a tipikus esete, amit azért készítenek el, hogy a mangáját még népszerűbbé tegye. Ezt pedig jól csinálta.

Várom a folytatást, mert a hangulat és a látványvilág tetszett. Ishida sem pihent sokáig. Miután véget ért a Tokyo Ghoul mangája, elindította a Tokyo Ghoul:re című képregényt októberben, ami más főszereplővel fut jelenleg is. Hogy a 15 kötettel zárult eredeti manga második felét megint 12 részbe sűrítik, vagy a biztos bevétel miatt bedobnának hozzá még egy évadot később? Ez rejtély, de a címben olvasható A erre enged következtetni – az A után általában jön a B is… A manga rajongói ezért reménykedhetnek, hogy végre jó feldolgozást kap a kedvencük!

VÉLEMÉNYEK

Catrin: Vicces volt a trailer. Nem követtem az első évadot, de az eddigi vélemények alapján, nem tűnik olyan rossznak, mint gondoltam (és annak tetszett az openingje is!). Ezt is csak a bosszantó félbevágások miatt nevezhetjük második évadnak…

Luggeriano: A manga menete és az az első évad sikere (az ügyes feszültségfokozó lezárással) alapján várható volt, hogy nem húzzák sokáig el a folytatást. A trailer elég hatásvadász (X-Men fílingű) és nem sokat fed fel.

Ricz: A legszenyább cliffhanger után kapunk egy olyan előzetest, ami – stílszerűen – a félfogamra se lenne elég… Erre már nem lehet mit mondani.

Kvakond: Az első évad remekbeszabott oktatóanyag, hogyan ne adaptáljunk sikeres mangát. Pont a mondat felénél húzták le a rolót, amikor jobb kidolgozásra érdemes, nyávogó főhősünk végre valahára megtalálta a tökeit. Bár őszinte lelkesedésemet már a második rész magasságában elvesztettem, mikor a rétegelt mélylélektani drámából egy újabb shounen battle sorozat lett.


9. Aldnoah.Zero 2nd Season/アルドノア・ゼロ (indulás: január 11.)

Stúdió: A-1 Pictures, TROYCA; Adaptáció: (eredeti történet); Műfaj: akció, mecha, sci-fi;
Linkek: Hivatalos weboldalAnimeDBAnimeNewsNetworkWikipedia, MALYouTube előzetes 1

162771A Tokyo Ghoulhoz hasonlóan 2014 nyarán indult ez a mecha, sci-fi és cool akciót magába foglaló anime, az Aldnoah.Zero. Olyan íróval a háta mögött, mint Urobuchi Gen, egyértelmű volt, hogy egy üdítően újszerű óriásrobotos animét kapunk. Urobuchi a műveivel már példát mutatott arra máskor is, hogy a klasszikus anime zsánereket, mint amilyen a magical girl vagy a fantasy, hogyan tudja egy véresen komoly és összetett epikus fordulatorgiává varázsolni. Erre a Mahō Shōjo Madoka★Magica és a Fate/Zero a tökéletes példa.

Urobuchi ugyanis három dologra nagyon figyel a műveiben: Egy, a bevett szabályok szerint építkező műfajokat forradalmasítja valami újjal, sőt, mintha egyúttal elvenné azok „gyerekes élét” is. Kettő, emellett, próbál a történetbe kifinomultságot csempészni, ami az idősebb nézőközönségnek imponálhat. És három, ami mindebben a legérdekesebb, hogy rétegműfajokat vesz terítékre, amik egy szűkebb célcsoportnak készülnek. Például Madokával a magical girl-sorozatokhoz nyúlt vissza, amik egy elég behatárolt célközönséggel bírnak – tinilányok kedvencei tipikusan.

Félretéve a rizsát, ajánlom-e a folytatást? Nekem tetszett az első évad, bár nem volt olyan pörgős, mint vártam. Ellenben a főhős fapofájú, igazi akciósztárként tetszelgett a jelenetek alatt, teljes hidegvérrel taktikázott végig, ami elég cool volt. Ami még kifejezetten bejött, az a zene, amit a zseni Sawano Hiroyuki vitt. Ellenben túl sok karaktert mutattak be az animében, akik túlsztereotipizáltak, ráadásul a politikai csatározások mélységeihez se kerültünk közelebb. Talán az első évad bemelegítés volt és most jön csak a java?

VÉLEMÉNYEK

Catrin: Ennél is végre letelik az egy szezonnyi pihi, nézni fogom. Amúgy csalódtam az első felében, elszórakoztam rajta, de összességében nem tetszett. Tényleg egy nulla. A Fate/Zero készítőitől nem ezt várta az ember, de mindegy. Sablonos karakterek, sablonos bosszúsztori, a Föld vs. Mars igazi lehetősége helyett. Talán a második felében felülemelkednek ezen, de ez nem szépít az eddigieken. És persze senki se halt meg, nem is értem miért erőltették a dolgot…

Luggeriano: Olyan pofátlan cliffhangerrel ért véget az első évad, hogy tényleg tudni szeretném, mi lesz Verselő Lina űremigrált rokonainak és a földiek (aka. marsiak) elvarratlan szálaival, na meg Sawano Hiroyuki dallamaiból sosem lehet elég!

Ricz: Az A-1 Pictures “könnyített Gundamja” visszatér, de legalább várós. A korábbi évadban elmaradt “Urobochi-hatás” várhatóan az első részében jelentkezni fog, ha nem épp a végén…

Kvakond: Rengeteg savat kapott az első évad, mely bár valóban nem kezdett sokat nagyon jó alapkoncepciójával, számomra teljesen jól teljesített. Fantasztikus produkciós minőség, és halál laza, ahogy a főszereplő arcizom rendülés nélkül mindenkit, de tényleg mindenkit leiskoláz, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.


Egyéb, kategóriába vágó animék:

Kami-sama Hajimemashita 2163652 Idolmaster: Cinderella Girls 156170 Tsukimonogatari: Yotsugi DollMED-DVD2-26349
Sôkyuu no Fafner:
Dead Aggressor – Exodus
164163
JoJo no Kimyou na Bouken: Stardust Crusaders55267l Shounen Hollywood:
Holly Stage for 50
165523
Dog Days`3rd Season165073 (1) Tantei Kageki Milky Holmes TD161126 Kuroko no Basket 3rd Season163466

IV. Nők a nyeregben, avagy mit tartogat számunkra a puskás lányok és a “shōjo” műfaj egyvelege?

10. Kantai Collection: KanColle (indulás: január 7.)

Stúdió: Diomedea, flying DOG; Adaptáció: online kártyajáték; Műfaj: akció, sci-fi, katonai, moe;
Linkek: Hivatalos weboldal, AnimeDB, AnimeNewsNetwork, Wikipedia, MAL; YouTube előzetes 1, YouTube előzetes 2

159048Egy online (webes) kártyajáték, ahol moe a lányok II. világháborús hadihajókat személyesítenek meg. Ez lenne a Kantai Collection anime alapja. Az Arpeggio óta már sok újdonságot nem rejt ez a téma, főleg, hogy úgy tűnik animére ugyanolyan színvonallal fogják adaptálni ezt a művet is. A kártyajáték egyébként csak Japán hadihajókat tartalmazott egy ideig, de utána bővítették egy szovjet és három német hajóval is a repertoárt. Ami nagyon érdekes, hogy minden lány személyiségét az adott hajó történelmi jellemzőiből merítik, így például az Akagi hajó egy „haspókként” jelenik meg, mert rengeteg üzemanyagot fogyasztott, a Shimakaze egy igazi „tomboy”, mert ő volt a leggyorsabb csatahajó. A hasonló hajóosztályok hasonló testalkatú lányokat kapnak, és például a tengeralattjárókat megszemélyesítő csajok mindig fürdőruhában flangálnak majd. A játék 135 lánnyal indult, ez a lista azóta bővült, és 15 illusztrátor dolgozott a kinézetükön, köztük a Strike Wicthes és a Girls und Punzer karakterdizájnere,  Shimada Fumikane.

A kártyajátékot a Kadokawa Games jelentette meg 2013 áprilisában. 2014. szemperi adat szerint csak Japánban már 2,2 millió játékos töltötte vele az idejét. Ez jó okot adott arra, hogy a franchise még több pénzt csináljon a készítőknek, ezért light novel, Playstation vita játék, különféle mangasorozatok és most anime is indult belőle. Japánbeli népszerűségét az is bizonyítja, hogy egy 2013-as, Comiketen végzett felmérés szerint, a dōjin köröknél a harmadik legnépszerűbb franchise ez, ami alapján saját, egyedi történeteket kreálnak a kezdő művészek. Így megelőzi népszerűségben a The Idolmastert, a Shingeki no kyojint, a Tiger & Bunny-t, a Hetaliát és még a Vocaloidot is. (Első helyen a Tōhō Project állt, míg második helyen a Kuroku no Basuke.)

A kártyajáték főbb szinkronszínészei visszaköszönnek majd az animében is, így Uesaka Sumire, Fujita Saki és Iguchi Yuka. Az animét Kusakawa Keizõ rendezi (korábbi munkái: Magical Girl Lyrical Nanoha franchiseMondaiji tachi ga Isekai kara Kuru soudesuyo?), a forgatókönyvet Jukki Hanada írja, aki dolgozott már a Love Live! School idol project és Steins;Gate animén is.

VÉLEMÉNYEK

Catrin: Ehh, ezt már ígérgetik egy ideje. A trailer alapján két másik cucc ugrott be: a Girls und Panzer és az Arpeggio. A fiúk biztos odalesznek érte, de engem egyelőre nem izgat milyen ágyukat húznak ki a hátsójukból a csajok. El sem merem képzelni milyen ebből a kártyajáték. 😛

Luggeriano: A Girls und Panzer. a yamato nadeshiko-műfaj militarista rajongóközössége már tutira nagyon várja.

Ricz: Voltak már repülős lányok (Strike Witches), kézifegyveresek (Upotte!), tankosok (Girls und Panzer), és már csak a haditengerészet hiányzott a sorból. Akiknek ezek bejöttek, azoknak ez is be fog várhatóan.

Kvakond: (A military-otaku szakszerűbb fordításának hiányában) a harcászati-buzeránsok igazán örülhetnek az újabb „cuki lányok, akik tengeralattjárók” sorozatnak. Nem egyértelmű a trailerekből, hogy mennyi hangsúlyt kap a full 3D karakter ábrázolás – hasonló, nem rajzolt sorozatok inkább a CGI ellenére és nem által voltak mostanában sikeresek.


11. Kōfuku Graffiti / 幸腹グラフィティ(indulás: január 8.)

Stúdió: Shaft, TBS, flying DOG; Műfaj: vígjáték, seinen, hétköznapi történet; Adaptáció: manga;
Linkek: Hivatalos weboldal, AnimeDB, AnimeNewsNetwork, Wikipedia, MALYouTube előzetes

Egy négy paneles comic strip adaptációjával állunk szemben, ami a főzésről szól. A seinen célközönségnek szánt vígjáték hősnője a cuki, középiskolás Ryō (Satou Rina), aki a főztjén keresztül kerül barátságba mindenkivel. A lány egyedül él, minden percét a főzésnek szenteli, sőt, a mangában annyira részletesen ábrázolták az ételeket, hogy habár csak képek, de így is rettentően étvágygerjesztőek. Ehhez mérten pedig az élvezet, amivel fogyasztják az ennivalót a lányok, igazi erotikus mellékzöngét ad a jeleneteknek. Nem is kell ennél több ehhez a nőket elég sztereotip módon bemutatott történethez: jó kaja és szex.

Minden férfi vágyálma lehet ez, származástól függetlenül, de hogy Japánban ebből a témából nemcsak manga, de még anime is lesz, hát cseppet sem meglepő. Arról pedig hogy az anime is kellően „szexi” legyen, a beszívott képi világáról ismert Shaft fog gondoskodni. A manga/anime címe egyébként egy szójátékon alapul, ami a „boldogság” és az „étvágy” kifejezéseket olvasztja magába.

Az eredeti mangát Kawai Makoto készítette, ami 2012-ben indult és még jelenleg is fut. A rendező a Monogatari sorozatokat és a Madokát is vívő Shinbo Akiyuki lesz, az epizódok rendezésébe Tatsuwa Naoyuki (NisekoiKatteni Kaizō) is belefolyik, Okada Mari (Selector Infected WixossAKB0048) a történetszövésből veszi ki a részét. Shiotsuki Kazuya a sorozat karakterdizájnere, korábbi munkái között van a Madoka sorozat és a Nisekoi is. Az anime openingjét a szeniális Sakamoto Maaya adja majd elő. Érdekes próbálkozásnak tűnik, de biztos nem lesz egy tömegeket megmozgató anime.

VÉLEMÉNYEK

Catrin: Megint moe fejek…:/ Nem fogom nézni, de pozitív a főzős témája. Akik már találkoztak a Shaft bármelyik munkájával tudják mire számítsanak (egyedi művészkedés orrba-szájba).

Luggeriano: Cuki kislányok főznek és kajálnak? Így elsőre viccesnek igérkezik, főleg a gasztro témában legtöbbször fiatal fiúk és felnőtt szereplők mérkőznek. Kaja x lányok = ultimate fanservice!

Ricz: Lassan annyi kajás anime lesz, hogy ezekből tanulok meg főzni… Egyébként ha “Stahl Judit konyhája – Az anime” lenne, akkor minden további nélkül követném, egyébiránt nem igazán füllik hozzá a fogam.

Kvakond: A Shaft stúdiónál már hagyomány, hogy két sikersorozat között csinálnak valami nagyon elvontat, valami „nagyon japánt”, szigorúan önmaguk szórakoztatására. Alkalmi gasztrobloggerként én messzemenőkig lelkesedek a témáért, de vannak kétségeim, hogy ez az anime mennyire lesz könnyen emészthető.


12. Binan Kōkō Chikyū Bōei-bu Love! (indulás: január 7.)

Stúdió: Diomedea, Pony Canyon; Adaptáció: eredeti történet; Műfaj: vígjáték, hétköznapi történet;
Linkek: Hivatalos weboldal, AnimeDB, AnimeNewsNetwork, Wikipedia, MALYouTube előzetes

163799Egy magical girl show csak fiú szereplőkkel! Igen, erről fog szólni ez a megjegyezhetetlenül hosszú című anime. Ráadásul röntgen szemeimmel egy kis yaoi életérzést vélek felfedezni benne, legalábbis az előzetes alatt hallható párbeszédeket könnyen félre lehet érteni. Az eredeti sztori főhősei az „Earth Defense Club” tagjai, akik lényegében a „semmit sem csinálok, csak lógatom a lábamat” tevékenységet űzik. Ám egy nap egy Wombat nevű rózsaszín macival találkoznak fiúink, aki varázserővel látja e őket, és a segítségüket kéri a világ megmentésére. Ehhez csupán karkötőket kapnak a srácok, amikkel csodás harcos fiúkká változnak át.

Shinji Takamatsu fogja rendezni ezt az animét, aki ezelőtt olyan kiváló vígjátékokat csinált, mint a Gintama, vagy a School Rumble. A karakterdizájner Masakazu Ishikawa, ő a Campione!, a Kodomo no Jikan és a Squid Girl animék karaktereit tervezte többek között. Első pillantásra elkerülném ezt az animét, de a rendező miatt megnézem. Ő értett a vígjátékokhoz, és mi van ha ebből egy tényleg szórakoztató komédia lesz?

VÉLEMÉNYEK

Catrin: A szezon bishi animéje! Lelkendeznék, ha igazi fujoshi lennék… ettől függetlenül lehet nézni fogom. Legalább akkora marhaság amúgy, mint az előző KanColl, de érthetően én inkább a Sailor Moon fiúkra voksolok (bár a kamigamis mahou shounen jelenetet nehéz lesz überelniük). És a fárasztó kabalafigura egy rózsaszín vombat! Ez mi már, igazán kreatív!XD

Luggeriano: Házasítsuk össze a SM-t az idolos animékkel….azt mondták menő lesz…ugye ez valami magical girl paródia lesz és nem komolyan gondolták?:)

Ricz: Avagy mi lett volna, ha Sailor Moonék férfiak lennének. Az ötlet abszurd paródiát takar, ami vélhetően egy-két részig érdekes, aztán elsikkad az ötlethiánytól. Lehet imádkozni, hogy ne így legyen…

Kvakond: Nem dőlök be, és nem fogom komolyan venni. Az ilyen csak paródia lehet. Ugye? Ugye?! Szót emelnék viszont a rózsaszín, szívecskés vombat ellen; szerintem már a kacsacsőrű emlősök magasságában feszegettük a vállalható kabalaállatok határait.


 Amik kimaradtak:

Military!
164404

Sengoku Musõ163715 Doamaiger D161979
Minna Atsumare! 0e8fdce911 Pankis! 2 Jigend0356ba5fc Ketsuekigata-kun! 2163383
 Go! Princess Precure Q Transformers: Kaette Kita Convoy no Nazo
(Visited 10 488 times, 1 visits today)

11 thoughts on “Szezonajánló: 2015-ös téli animék

  1. kvakond hozzászólásai a legjobbak XD amúgy az ötlet jó, ilyenekkel fel lehetne még dobni a cont, kár hogy most nem tudtam menni 🙁 de remélem tavasszal is lesz ilyen és akkor megyek 🙂

    1. Köszi, hogy írtál :D. Kvakond késve küldte el a kommenteket, remélem ezután is áll a véleményed. :D:D:D Pont most töltöttem fel őket. (Tavaszra is szeretnénk ilyet, reméljük lesz rá lehetőésgünk!)

  2. Jelentem kitöltöttem! Igyekeztem a lehető a legobjektívebb lenni és persze hosszabb javaslatot is firkantottam.
    Remek program volt, minden conra szeretnék ilyet.:) Igazi animés műsor. 🙂

    1. Nagyon örülök! 🙂 És köszi, hogy kitöltötted. Reményeim szerint lesz még ilyen, legalábbis mindenképpen szeretnénk jövőre is szervezni, ha lehet, minden conra.

  3. A Kantai Collectionről most már, 5 rész mélyen a sorozatban, szerintem az AKB-tól is pusztítóbb lehúzást tudnék írni. És jogosan… az a baj.

    1. Nekem elég volt az első rész belőle, ellenben Kvakond imádja :D. (Legalábbis legutóbbi értesüléseim szerint ez fun XD).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.