Bágyadt világvége hangulat: Coppelion (animesorozat, 2013)

141546Az anime, ami mangában sokkal jobb! Nem akarom bántani a GoHands stúdiót, mivel mozgásokat animálni, gyönyörű háttereket színezni és kreálni elképesztően tud, de se openinget, se mangát nem tud rendesen adaptálni.

Ezek a legnagyobb gyenge pontjai a Coppelion című, 2013 őszén indult animének. Az extra ráadás az animeverzió unalomfaktorára, hogy óriási lépésekkel, fontos jeleneteket kihagyva száguld át a mangán. Az eddig megjelent 3 epizód cselekménye már a manga 18 (+/–) fejezetét bedarálta.

Arról nem is beszélve, hogy a kissé kényes – a teljesség kedvéért, a manga/anime egy atomkatasztrófa utáni mentőakcióról szól, így a mai napig gondot okozó Fukushima miatt csúsztatták a bemutatását 3 évig; – pillanatok a cenzúra és a „nem mutatunk semmit, csak a szereplők elképedt fejét” szintre süllyedt. Kedves GoHands! Ha ennyire nem szeretnél a nézők lelkébe tiporni, akkor ne tűz műsorra egy negyed kész produkciót. Félreértés elkerülése végett: együtt érző lélek vagyok (azt hiszem), a mangát szeretem, az animét is kedvelem, de elvakult fangirl-lázat nem ébresztett bennem.

Sugárzásra immunis lányok katonai kiküldetésen

Inōe Tomonori 2008-ban (tehát jóval a 2011-es atomkatasztrófa előtt) indította el a Coppeliont a Kodansha Gekkan Young magazinjában. A jelenleg 19. köteténél tartó manga cselekményében logikai szempontból van pár bukfenc, de összességében érzelmesen és drámaian tudja átadni a főszereplő lányok küzdeni akarását. A benne taglalt tanknyi adagú pozitív üzenet egyetlen rideg szívet sem hagyhat érintetlenül, és ezt a manga egyedi, sajátos (kicsit bugyivillantós) módján teljesen szórakoztatóan tette le elénk. Lényegében sok akciót, kis horrort, összeesküvés elméletet ad epizodikus építkezésében. Az animében sajnos (eddig) nem tudták az eredeti sztorit átadni. Mi is ez a majdnem nagy sztori?

A városképek, a tájak gyönyörűek. Amv-ben kiválóan mutathatnak.
A városképek, a tájak, a színek gyönyörűek. Amv-ben jól mutathatnak.

2016-ban egy hatalmas földrengés miatt leállt a Tokióban található Odaiba atomerőmű hűtőrendszere. A katasztrófa elkerülhetetlen volt, a lakosság 90%-át halálra ítélő radioaktív sugárzás szabadult el. 20 évvel később azonban a szellemvárosként emlegetett egykori fővárosból rengeteg S.O.S jelzés érkezik. Ezért egy különleges katonai egység, egy három diáklányból álló Coppelion nevű csapat érkezik a városba, hogy túlélők után kutasson. A lányok a tudomány gyermekei, testüket mesterségesen hozták létre génmanipuláció révén, így ellenállnak bármilyen mértékű sugárzásnak. A sebezhetetlen csajok ráadásul emberfeletti erővel bírnak:

A főszereplők a Taeko  rossz minőségű openingből. A képen: Taeko (szemüveges), Ibara, Aoi.
A főszereplők a gyenge openingből. A képen: Taeko (szemüveges), Ibara, Aoi.

Naruse Ibara (Tomatsu Haruka) egy normál ember erejének és gyorsaságának a tízszeresével bír (vérbeli harcos, ő nyomja az akció javát), Nomura Taeko (Akesaka Satomi) szeme olyan mint a sasé + ért az állatok nyelvén, Fukasaku Aoi (Hanazawa Kana)… nos ő gyönyörű és szeleburdi, a remény hordozója kedves mosolyával. A csajok eltűntnek hitt túlélőkkel, a katasztrófa felelőseivel találkoznak, miközben szembesülnek a kihalt város szörnyű sorsával.

Anime versus manga még mindig

Az anime openingje több mint borzalmas. A GoHands egyszerűen túl sokat effektezik és elrontja az élvezetet (mondom én, aki szintén ebbe a hiába esik mindig). Egy rossz minőségű, tipikus after effectses indákkal, noise-zal ütötte le az op élvezhetőségét. A zenékkel nincs olyan nagy baj, Angela mindig jól szól, bár hallhattunk tőle ütősebb dalokat is. Az ending már a lányokra, mint bábokra fókuszál, ami kitűnő ötlet, csak vizuálisan ez se működik olyan jól. (A fekete anyagra gondolok, ami folyik róluk.)

Coppelion (2008- )
Coppelion manga (2008- )

A karakterdizájn se szépen kidolgozott, pedig eddig ebben nagyon eye-catching volt a stúdió, még ha teljesen az eredeti mangát követi, akkor se értem ezt az elnagyoltságot, éles kontúrságot. Persze bugyi mutogatás itt már egyáltalán nincs, hullákat és csontvázakat se tettek be a nyugalom kedvéért. A háttérsztorit se ismerjük meg úgy, mint a mangában. Ott minden ki van fejtve: milyen betegségben szenvednek a Tokióban ragadtak (thyroid carcinoma), megemlítik Csernobilt, van szó mutálódott élőlényekről (az animében is feltűnnek ugyan, de nem olyan sokszor).

Egyébként pont most volt Fukushima környékén a Fókusz riportere, és bemutatta azt, hogy milyen az evakuált terület. A Coppelionban hátborzongatóan tárul elénk ugyanez a látvány. A lányok a nevüket, a Coppeliont, egyébként egy francia babakészítő és az ion elem nevének összevonásából kapták. Ők a tudomány bábjainak tűnnek, de rendkívül érzékenyek és tettre készek, ha emberéletekről van szó. Ez az élet védése, óvása dolog megérintően jön át a mangából, az animéből annyira nem.

A Coppelion pont annak az esete, amikor érdemes egyszerre a mangát is és az animét is fogyasztani. Az egyik mélységet ad a sztorinak, a másik vizuálisan és akciódúsan tárja elénk a kedvenceinket.

Én Aoit imádom, Ibara tipikus kemény csaj, Taeko elég átlagos. Mindenesetre a sorozat a kezdésre kap egy 10/5-öt. Az opening egyébként olyan karaktereket is bemutat, akik eddig a mangában nem szerepeltek. Meglátjuk mi lesz még. Nézni fogom mindenképpen.

Pillanatképek / Screenshots [nggallery id=337]

ADATOK

  • Japán cím: コッペリオン~
  • Angol cím: Coppelion
  • Eredeti alkotó: Inōe Tomonori
  • Rendező: Suzuki Shingo
  • Zene: Endo Mikio
  • Karakterdizájn: Suzuki Shingo
  • TV-sugárzás: 2013. október 7.
  • Terjedelem: 13 epizód
  • Stúdió: GoHands
  • Műfaj: sci-fi, akció, dráma, katonai, seinen
  • LinkekANN (en), MAL (en), Wikipedia (en), Hivatalos weboldal (jp), AniDB (en)
(Visited 132 times, 1 visits today)

8 thoughts on “Bágyadt világvége hangulat: Coppelion (animesorozat, 2013)

  1. Csípj meg, de nekem mondjuk tetszik az OP, mert ez a zajszint erősen olyan érzést kelt, mintha a kópia eleje erős sugárzást kapott volna (a sorozat történetét mesélő részek is hasonlót kaptak, bár ott csak annyit, hogy elszíneződtek, mosódtak a dolgok, amit utójavítással kontúroztak).
    A mangából az első 3-5 fejezetet olvastam el, mondjuk ez a sebesség nekem is feltűnt, de kár leírni 2 rész után, ki tudja, hogy nem-e kanyarodnak vissza egyes dolgokra, jelenetekre. A BTOOM!-nál is ez volt, mondjuk ott a szöszi háttérsztoriját előre hozták, amit nem kellett volna, mert a korábbi fejezetek pont arra mentek ki, hogy mi történt vele, hogy olyan bizalmatlan.
    Amit én is sajnálok, hogy valóban és ezt jól kiemelted: túl nyugodt szellemvárosnak. Húsz év után a Zóna (már a csernobili) is újra benépesült állatokkal, de főként rovarokkal, amit ebből nem érzékeltetnek. Leszámítva az elvadult kutyákat. Azért én adok neki egy esélyt a szezon végééig, ha már úgyis 13 részes lesz. Ki tudja, hátha a rendezőnek van valami trükk a tarsolyában.

    1. Hát az opening így se győzött meg sajnos (grafikailag főleg a fodrozódó indák fájtak, képileg nem illet össze a kópia érzéssel)… >< de annyira nem írtam le szegényt - remélem :D. Mivel a manga tetszett, így fejben megvan miket hagytak ki eddig (ezek többnyire olyan jelenetek amik a mostani fejleményekhez hozzájárultak), szóval szerintem ezekre nem térnek vissza, pedig voltak ütős pillanatok. Nézem én is azért az animét, mert kedvelem a karaktereket, érdekel kik a többiek, akiket mutatnak még az opban (gyanúm, hogy ők is coppelionok, dehogy miért szabadulnak rá a hőseinkkre, az érdekes lehet még). Esély megvan neki nálam is, csak rosszul nyitott. 😀 (Mint mikor az első randin a fiú megkér hogy én fizessek mindenért :D, ilyen érzésem volt az első részek alatt.)

  2. Azóta se vettem rá magam, hogy megnézzem a második részét, nekem ez érdektelen. A szavaidból azt vettem ki, hogy pont azokat a dolgokat hagyták ki a mangából, amik miatt nekem ez könnyen fogyasztható lenne. Főleg úgy, hogy ez a marha mangaka iskolai egyenruhában küldte be a lányokat. 😀

  3. Eme anime szerintem az utóbbi idők legrosszabb animéje, ami valaha készült! Már maga az megvalósítás is pocsék, nem hogy a későbbiek (sőt, mangában csak még rosszabb)!

  4. Szia!

    Azt szeretném megkérdezni, hogy magyarul meg van-e a Coppelion manga valahol.. merthogy angolul nem tudok :c

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.