Eto Mori & Keiichi Hara: Colorful / カラフル (mozifilm; 2010)
Megható film a halálról, az élni akarásról és az emberi bűnök halmazáról. A Colorful anime nemcsak realisztikus karakter dizájnjával, de elgondolkodtató filozófiájával vezet be minket az emberi psziché, a megbocsátás rejtelmeibe. Mert ahogy a cím is utal arra, mindannyian különböző színűek vagyunk, egyszerre lehetünk jók, vagy rosszak, segíthetjük, vagy kínozhatjuk a számunkra fontos személyeket. De ez az élet rendje, ezért vagyunk emberek, és mindig van egy új nap, egy új esély, hogy jobbá tegyük hibáinkat.
Meghaltam, majd újjászülettem
Az Eto Mori írta regény adaptációjával állunk szemben, amelyet a Sunrise hozott el mozivászonra, nem is akármilyen animációval. A karakter dizájn egyszerű, de nagyon emberi, főleg az érzelmek realisztikus ábrázolása miatt, a hátterek a legapróbb részletekig kidolgozottak. És ami a legjobban tetszett: a festmények adta művészi, egyben szimbolikus jelenlét. A történet egy fiú halálával indul, aki megbocsáthatatlan bűnt követett el életében, ezért megfosztják a reinkarnálódás lehetőségétől. De kap egy utolsó esélyt, hogy bűnéért vezekeljen. Az öngyilkosságot elkövető Kobayashi Makoto (Kazato Tomizawa) testébe kerül a lelke, és fél év alatt kell megoldania Makoto-kun szövevényes, ugyanakkor megromlott kapcsolatait a szeretteivel: állandóan dolgozó édesapjával (Katsumi Takahashi), hűtlen édesanyjával (Kumiko Asou), mogorva bátyjával (Akiyoshi Nakao) és prostituáltként dolgozó plátói szerelmével (Akina Minami). Mindez egy japán kamasz életét szövi át, családi, gyerekkori drámákkal, könnyekkel, vidámsággal. A fiú vezetője pedig a felvágott nyelvű PuraPura (Michael), a rakoncátlan lélek kalauz.
Velünk is megtörténhet
Ez a film eleve kissé személyesebben érintett, mint számítottam rá. Egyrészt 5 napja hunyt el szeretett nagymamám, így a családtagok személyisége, reakciója a halottnak hitt fiú csodával határos módon való újraéledésére, teljesen azonosulható terep volt számomra. Másrészt annyi dolog van, amit jómagam is megbántam így utólag mamámmal kapcsolatban, hogy hihetetlen milyen erősen képes a lelkiismeret ilyenkor munkálkodni. (Az animebeli családnál is ez jelent meg, szinte a tenyerükön hordozták a halálból visszatért fiút, és minden addigi hibáikat orvosolták.) A halált nem könnyű elfogadni, hogy ha egy nagyon szeretett személyről van szó, és nálunk is pont ez kelt gyász hangulatot. Olyan jó lenne még látni, hallani a hangját, ízlelni a főztjét, hallgatni mókás vicceit. De egyik pillanatról a másikra ez megszűnt. Nem maradt más csak egy test, amelyet lassan a krematórium lángjai emésztenek fel. Nagyon nehéz elfogadni, hogy ami volt, már nincs, aki tegnap még itt sétált a házunkban, aludt az ágyában, már soha többé nem lesz itt. Persze idős volt, nagyon beteg volt már, mégis rossz nélküle, főleg hogy az ember mindent megtett azért hogy jobb legyen neki, de sajnos nem javult az állapota.
Nos, ez a film pont az aktuális élethelyzetem miatt nagyon telibe talált. Sokat könnyeztem, nevettem rajta, és talán segített elfogadni azt a tragédiát, ami a napokban ért. A lélek marcangoló oldala mellett pedig rendkívül jó zenei aláfestéssel fokozta a hangulatot. Mikor „Makoto” vagánykodni próbált, beindulós rock zene szólalt meg, mikor eljött a bánat ideje, gyönyörű zongora szólok csendültek fel. Az biztos, hogy számomra sokáig emlékezetes lesz a film. Harmadrészt még egy bizonyítékot kaptam arra, hogy a japán animéket bármennyire is gyerekesnek tartják még mindig, mégis segíthet átvészelni egy-egy kiváló alkotás az egyszerű embert ért nehézségeket. Mert tökéletesen tudják megjeleníteni az emberi érzéseket. Tényleg egy színvonalon mozgott ez az alkotás egy élőszereplős filmmel.
Az animét Keiichi Hara (a Crayon Shin-chan filmek rendezője) rendezte, míg a forgatókönyvet Miho Maruo (pl.: Ultra Maniac (TV)) írta. A csodás zenei betétek Kô Ôtaninak (Blade of the Immortal (TV), Mobile Suit Gundam Wing (TV), Tokyo Magnitude 8.0 (TV), stb) köszönhetően csendültek fel. Az egyszerű, eléggé stilizált karakter dizájnt Atsushi Yamagata készítette, korábbi munkái: Gasaraki (TV), (The) Tower of Druaga: the Sword of Uruk (TV). Az anime záró dalát, a gyönyörű és lírai „Aozora” (青空) című dalt, miwa énekelte. Az anime előzetese itt tekinthető meg.
Aki egy megható, mégis nagyon is emberi animére kíváncsi, annak nagyon ajánlom ezt az alkotást, főleg aki kicsit filozofálgatni is szeret élet-halál dolgairól, és nemcsak a japán társadalomban megjelenő fiatalság gondjairól. Mert bármennyire is tipikusan japán volt a történet (japán iskolai bántalmazások, call girl szolgálat, love hotelek, salary manek embertelen helyzete), mégis ott húzódnak benne azok az egyetemes dolgok, mint a megbocsátás, az elfogadás, a családi összetartás, a barátság, egyszóval minden, ami minket is ugyanúgy érint, éljünk akár a világ másik végén.
Pillanatképek / Screenshots [nggallery id=168]
Anime adatok
- Japán cím: カラフル
- Angol cím: Colorful
- Rendezte: Keiichi Hara
- Forgatókönyv: Miho Maruo
- Eredeti történet: Eto Mori
- Zene: Kow Otani
- Megjelenés: 2010
- Típus: mozifilm
- Terjedelem: 127 perc
- Műfaj: dráma, hétköznapi történet, slice of life
- Stúdió: Sunrise, Aniplex
- Hivatkozások: ANN (eng); AniDB.net (eng); My Animelist (eng); AnimeNfo (eng); Wikipedia (eng); MangaFox.com (eng); Baka-Updates Manga (eng); Hivatalos honlap (jp)
