Amikor jó érzés skizofrénnek lenni: I. Japán-nap Szegeden

Középiskolásként több dologban is hittem. Például abban, hogy a harmincat taposó, erősen kopaszodó töri tanárom a legszexibb férfi a világon, hogy a tejet és a sajtot is imádják az egerek, és hogy anime-manga fannak lenni igen magányos küldetés.

10 évvel később már mindent másképpen látok.

A shōjo mangákon úgy szocializálódtam, hogy az áhított vagány macsót láttam bele tanáromba, és most is zavart értetlenséggel kérdezem tini énemtől: „Te tényleg belé voltál habarodva?“ A Tom és Jerry pedig jól félrevezetett. Mai szemmel nézve olyan vidéki fruska voltam, akiben a Cartoon Network maradandóbb tanokat hintett el, mint a bilogóiaóra! Az animefanság pedig nem merült ki az azóta bezárt Mangazin fórumos légyottokban, a kőkorszakinak tűnő levelezőtársas játékokban, az informatika órán dugiban tett chat-szobás kiruccanásokban; hanem a „többiek“ bizony köztünk éltek.

Szegediként én is többször agyaltam azon, hogy egyedül maradtam itt a rajongásommal a napfény városában. Jó, még ott voltam az első és utolsó szegedi animeconon, amit 2005-ben a MAT szervezett az egykori szocreál stílusú IH Rendezvényközpontban. Részt vettem pár, utolsókat rúgó animevetítésen, amit a Szegedi Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi karán a (rég feloszlott) SZMAK (Szegedi Manga és Anime Klub) tagok rendeztek. (Egy utolsó interjút még tudtam a főszervezőkkel is készíteni, mielőtt végleg benyelte volna őket a munkaerőpiac.)

Aztán 2010-ben úgy tűnt maradtak még animefanok itt délen, főleg az egyetemen, de az animés közösségi életet csend uralta.

És ekkor történt valami.

2011 nyarán megalakult a SZAFT, a szegedi középiskolásokból verbuválódó Szegedi Anime Függő Társaság. Először heti, illetve havi rendszerességgel tartottak meeteket, majd jött az első Asian Music Night a Sound of Japan lemezlovasainak kölcsönzésével és 2014. április 19-én (szombaton) ugyanez a csapat Japán-napot rittyentett nekünk itt helyben. Ráadásul a nemrég felújított IH Rendezvényközpontban!

Szerencsére ellátogathattam erre a gésákat, a kalligráfiát, a karutát és a cosplayt is egy tető alá hozó rendezvényre. Egyrészt, előadóként beleláthattam a szervezők sziszifuszi munkájába, majd nézőként átélhettem munkájuk gyümölcsét.

Miért kezdték el a szervezést?

A kérdésre, jöjjön az egyik szervező válasza:

„Úgy éreztük van rá érdeklődés. Mi mind szeretjük az ázsiai kultúrákat és azzal a legjobb foglalkozni, amit az ember szeret. Az animések többsége pedig főleg Japánt szereti és a japán dolgok iránt érdeklődik. Ha így nézzük, lényegében magunknak akartunk csinálni egy jó rendezvényt. De bíztunk abban, látva a SZAFT taglétszámát, hogy sokan eljönnek majd egy ilyen kulturális programra. Van egy hasonló rendezvény, amit már évek óta megszerveznek a japán és magyar egyetemisták, de az nem a nyilvánosságnak szól, sokkal inkább egy baráti összejövetel. Volt szerencsénk részt venni egy ilyen összejövetelen tavaly és rendkívül megtetszett mindenkinek a kellemes hangulat, a yukata próbálgatás, az ételkóstolók és a játékok miatt. Ott jött az ötlet, hogy mi lenne, ha átadhatnánk ebből az élményből azoknak is, akik nem vehettek részt és szerveznénk egy nagyobb volumenű, ám hasonló rendezvényt, ahová bárki ellátogathat. Szerencsére a lehetőségeink is kedvezően alakultak: sok segítőre, támogatásra és bíztatásra leltünk, ami bizonyította számunkra, hogy Szeged és az itt élő fiatalok is kíváncsiak a japánokra, sőt, egész sokat tudnak róluk. Az ifjú szervezőgárda pedig nagyon lelkes volt, így nem az volt a kérdés, hogy lesz-e Japán-nap, hanem hogy mikor.“ – Ábrahám Edit, ifjúsági koordinátor, IH – D2 Ifjúsági Fejlesztő- és Médiaközpont

Milyen lett a végeredmény?

Izgalmas, kacagással és szépséggel teli. A japán himnusz szívbe markoló csengésével felemelő kezdést kaphattunk, amit egy japán zenész, Taka produkciója folytatott. Az érces hangú fiú bámulatos virtuozitással adott elő bármilyen j-rock dalt (pl.: One Ok Rock – The Beginning) egyetlen gitárral. Nekem összeszorult a szívem, amikor a kérésemre pont azt a Gackt számot énekelte el szinte ugyanolyan hangszínen és mély átéléssel, amit tiniként imádtam.

Sikerült a nagyközönséggel együtt animézni és egy Makoto Shinkai mesterművön is elérzékenyülni (a Kotonoha no Niwa volt terítéken). Előtte újra átéltem azokat a zavart pillanatokat, amikor a nagyvásznon visszanézhetem magamat. Ugyanis a szegedi kommunikáció szakon végzett Dóczi Attilától levetítették az anime-szubkultúra alapozót, a Nem mese. Anime! című dokumentumfilmet.

Emlékezetes volt a cosplay beszélgetés, ahol egy tünde, egy crossplayelő lány és egy lolita volt a beszélgetőpartnerem. Szót ejtettünk a cp rejtelmeiről, de közben még nagyban folyt a manga rajzolás, a kalligráfia és az egyik legnépszerűbb program: a yukata és női kimonó próba. A programok egyébként két helyszínen zajlottak, a délután folyamán átkeltünk a Grand Cafe-ba, ahol a harcművészeti (kendo és ninjutsu) bemutatókon mozdulni sem lehetett, annyi érdeklődő volt, majd az irodalmi előadást követően jött a nap fénypontja: beszélgetés a Szegeden tanuló japán diákokkal.

Öt japán egyetemista mutatkozott be előttünk, akik az SZTE angol nyelvű képzésének orvostanhallgatói. Amellett hogy fesztelen hangulatban telt a társalgás, szerintem már az első 5 percben leromboltak hatalmas sztereotípiákat, amiket mi, magyarok velük szemben érezhetünk: 1) tudtak magyarul, 2) folyékonyan beszéltek angolul, 3) és nem féltek kényes témákról beszélni. Többek között olyan kérdésekre is válaszoltak, hogy milyen érzés, hogy ennyire sok animefan szereti a hazájukat, tartják-e a japán ünnepeket Magyarországon, ettek-e már túró rudit és mit szeretnek a legjobban Szegedben.

Apróbb bakiktól sem volt mentes a rendezvény, de mindezek ellenére is az egyik legkedvesebb élményt adta nekem, ahogy másoknak is:

„Ááááh, de jó volt! Meginterjúvoltak és mondtam, hogy jó lenne, ha lenne még ilyen! Nem én voltam az egyetlen, aki így gondolta, szerintem lesznek még ilyen megmozdulások Szegeden.“ – 19 éves lány

„Jó volt nagyon, nem bántam meg, hogy elmentem. Nagyon tetszett, hogy több program volt egyszerre egy teremben és nem voltak külön az emberek.“ – 19 éves lolita

„Én jól éreztem magam, jó volt a társaság. A programok tetszettek, bár a sorrendjük nem mindig volt kézenfekvő, a két külön helyszín problémás volt, főleg hogy a Grand Cafe-ba én már nem fértem be. Ettől független feltaláltam magam és tetszett. A kedvencem Taka koncertje volt és hogy ki lehetett próbálni japán játékokat! Összegezve, remélem jövőre is lesz Japán-nap, csak immáron egy helyszínen.“ – 22 éves lány

„Sajnos a gésákról szóló előadásról teljesen lemaradtam, mert egyszerre volt a kalligráfiával. Ezt sajnálom, mert az előadás is jónak látszott. Nálam az ecsettel írás mindent felülírt. Az origamisok elképesztő dolgokat csináltak, de nekem egy repülő is gondot okoz – ezért ezt nem is próbáltam meg. Pedig nagyon elégedett lennék magammal, ha tudnék hajtogatni, mondjuk egy hattyút! Remélem még lehet találkozni az előadókkal!“ – egyetemista fiú

„A programok délelőtt tíztől kezdődtek, a napot a szerverők nyitották és elhangzott a Japán himnusz is. Az első program egy akusztikus koncert volt, melyen Kurokawa Taka játszott gitáron. Nekem nagyon tetszett, mert szeretem a japán nyelvet is és a gitár hangját is. Ennek a kettőnek a kombinációja valami elképesztő volt.“ – blogger fiú

„Szerintem első szervezésre jól sikerült ez a japán nap. Persze voltak kisebb nagyobb problémák, amelyekből tanulnunk kell, de alapjában véve úgy érzékeltem a látogatók jól érezték magukat, és ez az, ami a leginkább számít.“ – Herczeg Csaba, szervező-előadó, SZAFT

Japán sosem volt Szegedtől annyira távol, mint azt gondolhattuk sokan.

Számtalan japán egyetemista koptatja a gyógyszerészkar és az orvostudományi egyetem padjait, vannak japán egyetemi tanárok, volt Japán kiállítás a Móra Ferenc múzeumban és számtalan animés lézeng az utcákon. A közös rajongásnak nemcsak a földrajzi távolság nem akadály, de még az életkor sem. Mindezt alátámasztja Herczeg Csaba, az egyik szervező mai élménye is:

„Amikor vártam az autóvezetés órámra, odajött hozzám egy idősebb úr. Felismertem rögtön, ott volt a Japán-napon. Azt mondta, nagyon tetszett neki a Japán-nap, és megkérdezte mikor lesz a következő. Amikor mondtam neki, hogy valószínűleg jövőre, akkor láttam, hogy kissé elszomorodott, minél hamarabb szeretne egy újabb Japán-napot. Majd megkérdezte, lesz-e valami hasonló japános rendezvény közelebb, amire válaszoltam, hogy május 17-én lesz Asian Music Night, de nem tudom, hogy az ottani zenék érdeklik-e vajon őt. Továbbra sem tudom, hogy fogja szeretni a zenéket, de a maga részéről azt mondta, nem fogja elfelejteni a dátumot, elképzelhető, hogy eljön.“ – Herczeg Csaba, szervező-előadó, SZAFT

Megvolt hát Szeged első Japán-napja, ahol az évek óta egymás mellett élő csoportok: a japánok, az animefanok és a japán kultúra szerelmesei végre egymásra találhattak. Új barátságok köttethettek. Megismerhettük egymást. Jövőre talán ugyanígy találkozunk, hogy még egyszer átéljük a fiatalság, a szenvedély és az ismeretlen felfedezésének varázsát.

Köszönet Koczka Mártonnak a fotókért!