Birkák és lelkifröccs-dózis Murakami módra
Egy piti újágíró és három egykori barátnőjének rövid etűdje, megfűszerezve Istennel, a hittel, és egy mutáns birkával. Röviden így lehetne jellemezni Murakami Haruki (1949-) leghíresebb regényét, mellyel az amerikai és angol irodalomba is betört. A posztmodern stílusú alkotás egy misztikus utazásra kalauzolja el az olvasót, egy névtelen 30 éves japán férfi lelkének rezdülésein keresztül.
Murakami egyedi stílusa a Határtól délre, a naptól nyugatra (1992) és a Norvég erdő (1982) című könyvekben bontakozott ki igazán. E műveihez hasonlóan indul a Birkakergető nagy kaland (羊をめぐる冒険, Hitsuji o meguru bōken) is, kiegészítve egy kis nyomozós hangulatú thriller elemekkel. A történet főhőse, tipikus Murakami karakter, a magányos szemlélődő, aki átlagos életet él, átlagos munkával.
Főszereplőnket 4 év után éppen most hagyja el a felesége, így a hirtelen támadt magány elmélkedős pillanataiban felidézi fiatalkori barátnőjének emlékét, sőt, újabb hölgyeménnyel is futó kalandba bonyolódik. A rendkívül művelt, sokat olvasó és klasszikus-rock zenét hallgató férfit egy különleges lány babonázza meg, elég érdekes módon: a fülével. A hétköznapi kinézetű lányt egyfajta varázslatos légkör lengi körül, és mikor csodás fülkagylói szem elé kerülnek, hirtelen mintha megváltozna ő maga is, és oldhatatlan szenvedélyt ébreszt a férfiban. Ám e nyugodt pillanatokat egy furcsa eset zavarja meg. A reklám ügynökségnél dolgozó férfi egy nap furcsa levelet kap egykori barátjától. A levélben egy fotó és egy kérés található: a régi barát szeretné, ha a fotó nyilvánosságra kerülne.
A képen egy hokkaidói legelő látható, és egy birka nyáj. Főhősünk kapásból az íróasztala mélyére süllyeszti mindezeket, majd véletlenül fehasználja az egyik hírdetéséhez a képet. Később egy fekete öltönyös alak keresi meg. A titokzatos férfi ultimátumot ad neki: vagy felkutatja a képen látható birka nyáj egyik csillagos hátú különleges egyedét, vagy meghal, a cégével egyetemben. Így veszi a kezdetét a tekervényes Birkakergető nagy kaland, törénelmi tényeken, második világháborús katonai sorsok, és egy furcsa alvilági figura, a Mester történetével.
Főhősünk különös utazást tesz, nemcsak térben, a gyönyörű és hideg hokkaói hegyekben, hanem saját lelkében is. Mikor élünk teljes életet? Hogy építhetjük fel jövőnket a semmiből? Főszereplőnk egy olyan férfi, aki eddigi életében nem csinált semmi maradandót, nem mentette meg a világot, de sokkal prózaibb dolgoknál maradva, nem ért el semmi különöset, maradandót. Eddig úgy érezte, hogy csak az egyik fele él, míg valahol valami mélyen a lelkében el van zárva. Nagyon is tipikus életérzése ez a 21. századi embernek. Vándorló kaleidoszkópként létezünk a világban, annyi inger ér minket, kiszolgálja a média minden szükségletünket: szórakoztat, utaztat. A sok-sok információ csak gyűlik bennünk, és elszigetelődünk másoktól. Hol van az igaz barátság? Murakami főhőse már csak régi barátaiban bízik, miután a szerelem, a Nő is cserben hagyta.
Mindezeken túl, olyan hihetetlen, misztikus elemek keverednek e halványan megvillantott filozofálgatások közepette, mint Isten bármikor hívható telefonszáma, vagy a beszélő Birkaember. Szellemek és a hófödte hokkaidói táj szépsége teremt merengő hangulatot.
A Birkakergető nagy kaland főszereplőinek története a Dance, dance, dance (1988)-ben, Murakami hatodik regényében folytatódik, de a szereplők azonosságán kívül, teljesen más alapszituációt kapunk. (A közel jövőben várható, hogy a Dance, dance, dance magyar nyelven is megjelenik.) A Birkakergető nagy kaland emellett a Patkány trilógia (Trilogy of the Rat) része, és az 1973-as The Pinball-nak a folytatása.
Kezdetben vonakodtam a kezembe venni ezt a kötetet Murakamitól, mivel a könyv ismertetők alapján a Világvége, és a keményre főtt csodaország (1985) stílusát idézi, amelyet második neki futásra se sikerült végig olvasnom. És igen, egy pici van ebből a műből is benne, de a történet indítása a már a fentiekben említett kedvenceimet (Norvég erdő, és a Határtól délre) sejteti. A legjobban a főhős szemlélődése, egyszerű hétköznapjainak érzékletes leírása tetszett, a misztikus részek furcsák, és szokatlanok voltak a számomra, de egész érdekes és letehetetlen történet kerekedett belőle. Ami különösen kiemelendő, az a fanyar, iróniával, és mögöttes jelentésekkel teli párbeszédek sora, illetve a kedvenc karakterem egy sofőr volt, aki Istennel telefonált állandóan, és érdekes világszemlélettel áldották meg. Azért a merengés, és a könyv végén bekövetkező váratlan fordulat teszi a legnagyobb hatást az olvasóra, ami kicsit meghökkentőre, drámaira sikeredett.
Aki szeretne Murakamitól még egy szokatlan, de rendkívül érdekes könyvet olvasni, az bátran megpróbálkozhat vele. Linkek: Wikipédia (eng); Kulturkaland Blog (kritika); Libri Könyváruház (hun)