Arakawa Under the Bridge / 荒川アンダーザブリッジ (manga, anime, live)
Mi lehet egy sci-fi történet ismertetőjegye? Van benne űrutazás, pár űrlény és esetleg futurisztikus technológia a köbön. De milyen egy sci-fi paródia, amiben a retro korszak nagy ikonja John Lennon, vagy a fantasyk best ofjaként emlegetett A gyűrűk ura is elfér? Erre a gegekkel teletűzdelt Arakawa Under the Bridge válaszol, ami sziporkázó agymenéseivel nem kíméli a mangaipar berkeit sem: hol a shōjo toposzok, hol a boys love elemek kerülnek ízléses kifigurázásra benne. No, meg a szerelem, az emberi kapcsolatok és minden, ami normálisnak tűnik a világegyetemben.
(Megjelent a Mondo magazin 2012 júliusi számában / VI. évfolyam, 7. szám)
A férfiak a Földről, a nők a Vénuszról jöttek
A kicsit átalakított, John Gray terapeuta által alkotott misztikus könyv címe (az eredeti így cseng: A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek), majdnem tökéletesen fedi Nakamura Hikaru (1984-) 2004 óta futó mangáját, amelyben az Arakawa folyó partján egy tucat szabadszellemű „hajléktalan” mindennapjait meséli el. Őket nem érdekli a törvény, vagy más hatalom, ami épeszű keretet adna életüknek, csak SF fantáziájukon szárnyalva ökörködnek éjjel-nappal. A képregény eddigi 12 kötetével mindig tudott valami újat felmutatni terjedelmes reflexióival Japánról, vagy az egész Föld nevű bolygóról, hiszen az Arakawa Under the Bridge kifordít magából mindent, amiről egy megszokott kép él a fejünkben. Itt az izompacsirta méretekkel bíró apácák szoknyájuk alatt méretes gépfegyvereket rejtegetnek, a kedves külső, mindig flúgos belsőt rejt, az űrlények, akik valójában emberek, tényleg köztünk élnek. A kislányokról pedig rég bebizonyította a sorozat, hogy valójában a férfiemberek kizsigerelésére törnek már zsenge koruktól kezdve. A látszat pedig mindig csal! Ebben a seinen mangában ez duplán érvényesül. A már-már olvadozóan cuki karakterdizájn és lassan kettesbe kapcsoló történetben meg van minden, ami egy fergeteges kacaj maratonra és fejet fogó fetrengésre serkent, a gyakran pikáns humorral, és az abszurd helyszínen élő, abszurd karakterek komédiájával. Mindennek középpontjában pedig a magát Mister Tökélynek tartó, bár sivár gyerekkorából éppen hogy kilábaló Ichinomiya Kō (Recruit/Riku) áll, aki milliomos selyemfiúként pottyan be az itt élők közé egy nem is kis léptékű feladattal, amivel egy szőke, elmondása szerint Vénuszról származó szépség bízza meg: „Légy a szerelmem!”. A megszeppent földlakó reakciója erre egy jókora áll leesés után: „rendben!”.
Ha Rómában élsz, élj úgy, mint a rómaiak!
Mind az egyszerű rajzolású, visszafogottan tónusozott mangában, mind a belőle adaptált 2010-es szaftosan Shaftos anime-sorozatban, sokszor köszön vissza ez a szólás, amit kelletlen férfi főszereplőnknek alkalmaznia kell, különben lepuffantják, elföldelik, vagy kést döfnek belé, vagy egyszerűen csak elfelejtené mindenki, ha nem lenne annyira eltökélt ígérete teljesítésében. Miután az Arakawa-folyót átívelő híd lábánál elterülő zöld rezidenciára betette a lábát az eddig számadatok és milliárdos jólét mellett zárkózott magányba burkolózó Kō, fenekestül felfordult az élete. A Vénuszról „származó” Nino-szan ugyanis megmentette egy halált jelentő fulladástól, visszaszerezte az utcakölykök által elrabolt nadrágját, ami többszörösen ütközik Kō életfilozófiájával. A mindent egyedül megoldani vágyó fiúnak igazi kínkeserves asztmarohamot okoz az, hogy adósa marad ennek a fura lánynak, holott egész életében keményen küzdött azért, hogy mások támasza nélkül boldoguljon. Ráadásul ez a lökött bige sem a millióitól, sem a luxus járgányától nem esik hasra, csupán annyit kér tetteiért cserébe, hogy legyen a barátja!
Ez a tarthatatlan helyzet tovább bonyolódik, amikor találkozik „szerelmének” lakótársaival, akik mind a környéken tanyáznak, mintegy önellátó (de fegyveres!) bio-közösségként. A magát önkényesen a „lakónegyed” polgármesterének tituláló alak, egy japán folklórból szalajtott természetfeletti lény, egy kappa jelmezébe bújva dirigál (mintha egy zöld béka és egy teknős keresztezéséből született ember nagyságú hibrid volna), rögvest átkereszteli az új lakót Rikura (Recruit), miközben a csillagfejű egykori rock sztár (találóan Hoshi) féltékeny rohamokkal ostromolja főszereplőnket, amiért elhappolta előle a gyönyörű Nino-szant. A szombat reggeli istentiszteleteket (mert bizony, itt még az is van) egy ex-katona vezényli apácaruhában, ő a férfias Sister, a környék hím populációját pedig egy bérgyilkos sebességével élcelődő domina, Maria tartja rettegésben. Stella-chan gondoskodik a tesztoszteron túladagolásban szenvedő, túldoppingolt body builder szerepeltetéséért (holott egy édes lolita testébe van zárva, világuralmi törekvéseivel egyetemben), de az állandó kíséretét jelentő Metál testvérek sem a zúzós zenestílusról kapták a nevüket, hanem egyszerűen csak fém dobozok díszelegnek a fejükön. A Tom Cruise és Watanabe Ken nyomdokaiban élő Utolsó Szamuráj, pedig a csapat fodrásza halálosan éles katanáival.
A szellemes és egyfolytában ironizáló (na meg kiboruló) Kō számára így nyitott a terep, senkit sem hagy szó nélkül, de hogy józanésszel átitatott kritikáiért mit kap cserébe? Az holtbiztos, hogy ennyi különc szerzet között ő sem marad százas sokáig, már amennyiben annak lehet tartani, egy 21 évesen is csók és barátnő szűz fiút, aki még a randi mibenlétét is egy shōjo mangából tanulja.
Egy szerelmi kapcsolat = egy szerződéssel az ördöggel, avagy magas kockázat + nincs visszaút belőle!
Bohókás főszereplőnk foglalta össze így a világ legromantikusabb érzelmét, ezzel kapcsolatos tapasztalatai a kétszer 13 részes anime adaptációban is kiteljesednek a maguk színes és monológoktól zengő képkockáikon. A 2010-ben gyorsan két évadot megért anime kisebb-nagyobb ugrásokkal követi a képregény fejezeteit, mégis sokkal hatásosabban tudja ellőni Nakamura poénjait, a gyakori robbanások, vagy bunyók mellett. Ez egyrészt köszönhető a zseniális szinkronoknak. Az állandóan az őrület határán rikácsoló Kōt Kamiya Hiroshi (Angel Beats! – Otonashi Yuzuru; Honey and Clover – Takemoto Yuuta), az érzelmeket alig mutató, spéci halfogó képességekkel megáldott Ninót Sakamoto Maaya (Black Butler – Ciel Phantomhive; Soul Eater – Crona) szólaltatja meg (a hab a tortán, a dögösen sátáni Sawashiro Miyuki dorombolása Mairaként). Másodszor, a Shaft most is ügyesen bűvészkedő kameramozgásokat, plánokat, lassított felvételeket varázsolt az animációs munkálatok során, amik az űrlényektől sem mentes, óceános, Alice csodaországos opening és ending alatt is folytatódnak. Ezek sokkal élénkebbé teszik a mangára jellemzően hosszúra nyúlt párbeszédeket, valamint a szereplők komikusan elvetemült arckifejezéseit is jobban kiélesítik.
Végezetül pedig a Maria Holic és a Bakemonogatari rendezője, Shinbo Akijuki csillogtatja meg a pszichológiai színezetű, már ismertetőjegyévé vált pillanatok érzékletes felvezetését. A sci-fis, Star Warsos, yaois reflexiókkal felpezsdített mókás futam azonban nem merül ki a könnyed szórakoztatásban, van itt filozofálgatás, „zsák a foltját’’ ihletésű párkeresés, és elmélkedés a világ dolgairól is. Mindegy, hogy valaki méhkirálynőnek, vagy éppen papagájnak képzeli magát, lehetsz kertészkedő loli, vagy férfias felépítésű amazon, Ámor nyila itt senkit sem kímél, ami végül a leglököttebb helyzetkomikumokat eredményezi lépten-nyomon. A kérdés pedig, hogy Nino és Kō kapcsolata tovább jut-e általános iskolás gyerekek félénk és tudatlan évődésénél? Erre a jelenleg Jézus és Buddha hétköznapjairól szóló, a Seinto Oniisan (Saint Young Man) című mangáján is dolgozó Nakamura Hikaru reméljük, egyszer megadja a végleges választ, addig Arakawa mangára fel, az első 12 kötet összefoglalásához pedig ízelítőül meg lehet lesni az animét is, hiszen a kettő tökéletesen kiegészíti egymást.
Arakawa a live-ation
Az anime debütálása után a live-action feldolgozások sem várattak sokáig magukra. 2011 júliusa és szeptembere között egy 10 részes j-drama indult Arakawa Under the Bridge címen, fenomenálisan jól kiválasztott, karakteres színészekkel az élen (a Ninót alakító Kiritani Mirei egyszerűen ennivaló a pukkadozós formára csücsörített ajkaival, míg Kō-t, a viszonylag „friss hús a szakmában” arcú srác, Hayashi Kento játssza). – A színészek közül húzónév lehet sokaknak, Oguri Shun személye, akiből kappa jelmeze miatt sokat nem láthatunk, de már az elmélkedő léte is felér egy zseniális teljesítménnyel. – A tv-sorozat után, 2012 februárjában került a japán mozikba a folytatás, immár egész estés film formájában, ami szó szerinti folytatása a korábban, néhol zenés videoklipként bemutatott történetnek. A live-action feleannyira se lett olyan poénszóró, mint a manga, vagy az anime, de hiányosságai ellenére meg vannak a maga szórakoztató pontjai is. Alapvetően elképesztő látni, amint hús-vér emberek produkálják szinte ugyanazokat a poénokat, amiket Nakamura megírt, bár a cselekmény óriási átíráson esett át Iizuka Ken keze alatt azért, hogy a valóságban is kivitelezhető formába kerüljön (például, amikor Nino egy ház méreteivel megáldott, piranha utánzatú halat üldöz, azt kicsit nehéz lenne élethűen ábrázolni).
Éppen ezért a live-action inkább a fantasy és sci-fi nélküli, normál hétköznapokra fekszik rá, kiemelve a karakterek tragikus, sokszor szeretethiányos gyermekkorát. Egy érzelmes átirata ez az eredeti mangának, így a szerelem, mint gyógyír, és a lökött bagázs, mint Kō-t helyes útra terelő vidám fiatalok csapata jelenik meg, akik együtt sírnak, nevetnek, táncolnak, ha kell. Egyetlen részt se tudtam mosoly és apró nevetések nélkül végignézni, mivel a szereplők és a történet, egy finomabb, de gyakran hangulatkeltő művészkedésbe hajló cselekmnyét nyújt, amiben az endinget a Kimi ni todokében is daloló Tanizawa Tomofumi énekeli. A jelmezek (kappa, méhkirálynő, csillag) pedig utánozzák az eredeti koncepciót, sőt, igen leleményes módon!
A live-action sorozat egyébként teljesen máshogy kezdődik, mint az anime, a manga. Itt Stella és rosszcsont társai rabolják el Riku nadrágját, és alapvetően a srác azért jön az Arakawához, mert az édesapja megbízza a hely átépítésével. Erre három hónapja van, de ezt a lényeges infót, csak a sorozat végén említik meg. Egyébként néhol unalmas volt a 10 epizód, de mivel egy rész körülbelül 24 perces volt, így ez annyira nem zavaró. Az egészet a lökött, de jópofa színészek viszik el a hátukon, illetve a hangulatos kamerafelvételek, valamint a zenei aláfestés.
Manga borítók / képek [nggallery id=272]
Pillanatképek az anime első évadából [nggallery id=273]
Pillanatképek az anime második évadából [nggallery id=274]
Pillanatképek a live-action sorozatból [nggallery id=275]
Adatok
Arakawa Under the Bridge
(manga; 2004- )
Írta és rajzolta: Nakamura Hikaru
Hossza: 12 kötet eddig
Arakawa Under the Bridge
(anime; 2010)
Eredeti történet: Nakamura Hikaru
Rendezte: Shinbo Akijuki, Miyamoto Yukihiro
Stúdió: Shaft
Hossza: 13 epizód
Arakawa Under the Bridge x Bridge
(anime; 2010)
Eredeti történet: Nakamura Hikaru
Rendezte: Shinbo Akijuki, Miyamoto Yukihiro
Stúdió: Shaft
Hossza: 13 epizód
Arakawa Under the Bridge
(live-action; 2011)
Eredeti történet: Nakamura Hikaru
Rendezte: Iizuka Ken
Hossza: 10 epizód
Linkek: Baka-Updates; Wikipedia (mangaka); Wikipedia (anime); Wikipedia (film); ANN; AnimeAddicts; MAL; Wiki D-addicts; Hivatalos honlap
