Tamayura ~hitotose~ (TV-sorozat; 2011) ~ 01. epizód / 2011. október 03.
Egyszerű történet a veszteség elfogadásáról, egy kislány álmairól és annak megvalósításáról. A Hal Film Maker nevéhez méltó módon egy aranyos, szívet melengető sorozattal tér vissza a televíziók képernyőjére, mégpedig az ARIA alkotóinak új szériájával, a Tamayurával.
Az élet csodáit megragadó pillanat
A Tamayura ugyan nem új keletű anime (annyira) az animék színpalettáján, már 2010 szeptemberében kijött belőle egy 4 részes OVA sorozat. Az anime nagyon lassú cselekményű, így a season pörgősebb, humorosabb darabjaival szemben alul maradhat, de a minden napok egyszerű szépségét, a családi örömöket és a barátságot nagyon finoman ábrázolja. Az első epizód ugyan nem hagyott bennem mély nyomokat, de nem hagyhatom figyelmen kívül a kissé gyenge animáció ellenére a mondanivalóját, ami a történet főszereplőjének személyes útkeresésében, drámájában rejlik.
A főszereplőnk Fuu Sawatari / Ayana Taketatsu (becenevén Potte) nem rég veszítette el édesapját. E megrázó élmény alapjaiban változtatta meg az ártatlan lány élettel kapcsolatos elképzeléseit. Ráadásul minden egyes pillanatban, mikor egy fényképezőgépet, vagy kisgyerekeket lát boldogan édesapjukkal – összeszorul a szíve. Édesapja ugyanis megszállott fotós volt, családja minden szép pillanatát megörökítette Rollei 35S típusú kameráján. Az apja halála után a kamera és a vele készített fényképek mind egy szekrény mélyére kerültek. A lány szomorkás mosolyát igazán legjobb barátnője, a folyton síró Chihiro (Ayana Taketatsu) látja igazán. A lány mindent megtesz, hogy feldobja barátnője pillanatait, és elterelje figyelmét halott édesapjáról. Azonban Fuu lassan ráébred, hogy ahhoz hogy édesapja halálát feldolgozza, és nyomdokaiba léphessen, régi hobbiját kell elővennie: a fényképezést. Fuu ezzel párhuzamosan új elhatározásra jut, nemcsak édesapja régi fényképezőgépét porolja le, és veszi elő újra, de az általa készített képeket elküldi egy profi fotográfusnak véleményt remélve. Mivel ez az anime nem a csalódások színtere, így a bálványozott fotós válaszol levélben, és bátorítja a lányt tevékenységében. Fuu álma ezzel az lesz, hogy beutazza a világot és csodaszép képeket készíthessen. Ehhez első lépésként régi szülővárosába utazik vissza, ahol gyerekkori barátai és édesapja emléke él. Az új élethez csatlakozik szerető édesanyja, és kisöccse, Kou-chan (Kanako Miyamoto) is.
„Egy anime, ami nem az erőszakra gyúr, hanem a lelket simogatja”
Ezt a hasonlatot olvastam egy angol blogon, és nagyon ideillőnek találtam. A tipikus slice-of-life anime nem akar nagy drámákat, erőszakot, érzelmi viharokat bemutatni, hanem az egyszerű hétköznapokban merül el, egy olyan szituációban, ami sajnos sok mindenki életében megeshet. A sorozat aranyossága mellett nagyon sok pozitív gondolat lelhető fel benne, másrészt a cuki Fuu-channal nagyon könnyű azonosulni. A történet semmitmondónak tűnik, de ha belegondolunk a mi hétköznapjainkban sem jönnek mars lakók minden nap, vagy szakad le a Menny. Egyszerű történet ez, hétköznapi fiatalokról, akik néha bohóckodnak, néha kisebb kihívások előtt találják magukat, mint egy felvételi vizsga, stb. A fő témája a fotográfia, ami miatt hasonlít egy kicsit a Flag című animére (itt ugyan a hadi fotózás volt a középpontban). A Tamayura egyszerű bájával ragadhatja meg a nézőket, az értékelésem első neki futásra 5/4,5.
Az animét Junichi Sato rendezi (az eredeti történetét is ő alkotta meg), aki az Aria, Princess Tutu, Phi Brain: Kami no Puzzle, Junkers Come Here című animéket rendezte/rendezi többek között. A gyönyörű zenei betéteket pedig Nobuyuki Nakajima komponálta, az egyszerű karakter dizájnt pedig Haruko Iizuka készítette (Sisters of Wellber, Umi Monogatari ~Anata ga Ite Kureta Koto~). Az animáció 2011-es színvonalhoz képest lehetne jobb is (talán kevés volt rá a költségvetés?). Az openinget csodák-csodájára Maaya Sakamoto énekli (I’m in love with her voice), és gyönyörű is ez a szám: „Okaerinasai”.
Műfaj: hétköznapi történet, dráma, vígjáték
Linkek: AniDB (eng), ANN Encyclopedia (eng), MyAnimeList (eng), syoboi (jap), Wikipedia (jap) [nggallery id=217]
